Kötet, Fezejet

 1    I,      I|        ha tovább nézné az ember, lassankint kibékülne minden vonással;
 2    I,      I|          ménesit, ki nagy sokára lassankint nagy lihegve magához kezde
 3    I,      I|          és a poéta.~ ~A nagy úr lassankint étvágyat kapott e három
 4    I,    III|  kiszorul pusztáira, karámjaiba; lassankint onnan is kikoptatják nálánál
 5    I,     IV|          ránézett, s amint nézi, lassankint ráismer. „Que diable, *
 6    I,      V|          sokáig egy helyben van, lassankint elhidegülnek iránta, megszokják,
 7    I,      V|      éveken át makacsul szeret – lassankint elfogynak az imádók, később
 8    I,     VI|     színpadon. Sok szerencsét!~ ~Lassankint helyére vergődött mindenki.
 9    I,    VII|              A kísérő dandysereg lassankint elmaradozott tőle, az élére
10    I,    VII|         a fal párkányába fogózva lassankint lebocsátkozik; a kötél az
11    I,    VII|          feje fölött égő gerenda lassankint elkezd alá felé hajolni;
12    I,    VII|  gyermeket húzott fel a kötélen; lassankint minden anya keblére ölelheti
13    I,    VII|       sötét felhőszínű tárgyakat lassankint szivárványos színek derengik
14    I,     XI|  becsületesnek kell lenni; akkor lassankint odavivé őt Teréz, hogy a
15    I,    XII|       Boltay uram e beszéd alatt lassankint összeszedte magát, s minden
16    I,   XIII|    vérhas és váltóláz, s emberei lassankint visszaszökdöstek, ki honnan
17    I,   XIII| irtózatos mosolyra torzult el, s lassankint félelmesen elkékülni kezde;
18   II,   XXIV|       elvonultak a táncteremből; lassankint minden hölgy eltávozott,