Kötet, Fezejet

 1    I,      I|     hamarább megszűnt élni, mint meghalt volna, úgyhogy most csak
 2    I,      I|       Szerencsémre az apám jókor meghalt, s én elmentem anyámmal
 3    I,      V| visszatért Hollandba, s ott nője meghalt. Ekkor ismerkedék meg Kurakin
 4    I,    VII|       már, s azok közül akárhány meghalt.~ ~– De meg kell önnek gondolni,
 5    I,    VII|         férjeül fogadta, s midőn meghalt a férj, mint ezt őshonában
 6    I,    VII|      semmit.~ ~Tehát Byron elébb meghalt, mint Chataquéla tőle elválhatott
 7    I,    VII|          ön még, hogy Chataquéla meghalt? Igen! Megégette magát férje
 8    I,   VIII|    közben elég hely maradt még a meghalt patrónusok, esperesek, kurátorok,
 9    I,     XI|         és magtalan, s mire nője meghalt, megvénült ő is és Teréz
10    I,    XII|          keresztülhangzott –, de meghalt szegény. És én akkor megfogadtam,
11    I,   XIII|  utolsónál aztán, mikor mindenki meghalt, szétnyittatnak a háttérben
12   II,  XVIII|         igen jó volt, nagyon jó. Meghalt régen, fiatalon. És az nagyon
13   II,  XXVII|   suttogja a férj csöndesen.~ ~– Meghalt… – rebegi az orvos bánatos
14   II, XXVIII|       Teréztől hallá, hogy Fanny meghalt. A nagyságos asszony csakúgy
15   II, XXVIII|       tett az a gondolat, hogy ő meghalt, és én még csak közel sem
16   II, XXVIII|      szenvedett – szeretett – és meghalt? Meghajtá ő is térdét ez
17   II,    XXX|      szemein, zokogva monda:~ ~– Meghalt… ~ ~– Lehetetlen az! – kiálta