Kötet, Fezejet

  1    I,      I|                 kezdődött az ítéletidő, már ez negyven napig majd így
  2    I,      I|                 szekerét.~ ~Estére kezd már az idő járni. Bús Péter
  3    I,      I|             rajta bármilyen hintóval.~ ~Már közel lehet az éjfél, mert
  4    I,      I|              mintha elszántan mondaná: „Már most igazán nem alszom!”
  5    I,      I|                    Az érkezett vendégek már akkor mind a tornácon voltak;
  6    I,      I|               cigánypecsenyével.~ ~– De már azt kikérem! – kiálta a
  7    I,      I|            török.”~ ~ ~– Micsoda beszéd már ez! Hát mi köze ehhez a
  8    I,      I|               az keservesen –, nem kell már, vége a Vidrának, meghal
  9    I,      I|                  no ne tégy úgy, hiszen már elmúlt. Üssétek egy kicsinyt
 10    I,      I|            vendégszoba?~ ~– Van egy, de már abban van valaki.~ ~– C'
 11    I,      I|                    Ott a bolondos tréfa már ekkor a dühödés tetőpontját
 12    I,      I|               akkor vették észre, mikor már megszólalt.~ ~– Jó estét
 13    I,      I|                mindenki. Jancsi úr most már éppen felült fektéből, s
 14    I,      I|                valami okosat; amidőn én már éppen az utolsón voltam,
 15    I,      I|                 nem szeretem én azt, én már ahhoz vagyok szokva, hogy
 16    I,      I|              találja, hogy én még élek; már hogyne volna ez bosszantó?~ ~–
 17    I,      I|            livres. * Mi az magának?~ ~– Már édes úröcsém, nagyon sajnálom,
 18    I,      I|              Igen, igen; fél lába úgyis már a koporsóba: bankettek,
 19    I,      I|              úré.~ ~Az utolsó szavaknál már egészen berekedt az öreg,
 20    I,     II|               boszonkodni; de ha valaki már állt azon a magasságon,
 21    I,     II|                 ismét találkozunk vele, már akkor úgy tisztelhetjük
 22    I,     II|           ruinált * tékozlóknak, akiket már a cselédjeik is megidéztettek
 23    I,     II|               által.~ ~Ő maga sem tudta már, mily nagy lehet vagyonértéke.
 24    I,     II|                 még virágzik, a másikat már ért gyümölcseinek terhe
 25    I,     II|               az ifjú gentlemant, kivel már volt szerencsénk ismeretséget
 26    I,     II|                  a bajusznak híre sincs már, helyette a fültől az orr
 27    I,     II|                  Abellinót jól ismerték már az érdemes kenyérpusztítók,
 28    I,     II|                az utolsó ajtóhoz, midőn már jött a legelébb szaladó
 29    I,     II|                 hanyatt vetve; ámbár ez már akkor nem volt divat Párizsban,
 30    I,     II|              másfél millió jövedelemmel már szinte kezeim között van,
 31    I,     II|                azt találom, hogy valaki már előttem benne ül.~ ~– Értem –
 32    I,     II|              indiszkrét, miután egyszer már a guta megütötte, hírtelen
 33    I,     II|               hogy adjanak rá pénzt. De már azt sem tehetem, mert levágtam.~ ~–
 34    I,     II|                nem akar szeretni, midőn már egészen idegennek találandja.
 35    I,    III|                  Mindháromnak hallottuk már hírét monsieur Griffard-nál,
 36    I,    III|                Párizsban lakom, hét éve már, most hallok először hazám
 37    I,    III|              százszor keresztülolvastam már, s mindig újabb szépséget
 38    I,    III|             szava, sokszor tapasztaltam már magamon, hogy mikor valami
 39    I,    III|                ővele magával beszélnék. Már korán reggel kijöttem, most
 40    I,    III|                magammal nem vihetem. Ma már voltam ott egyszer, de szívesen
 41    I,    III|       szépirodalmat képviseli. Ez évben már több tudományos és irodalmi
 42    I,    III|     vénasszonynak, csak a nyelvében van már minden büszkesége, s nem
 43    I,    III|             Ráday Gedeon, Majláth, akik már nostrasok * és nem ismeretlen
 44    I,    III|                 István.~ ~– Azt.~ ~– De már azt tagadom! – kiálta egyszerre
 45    I,    III|                azoknak a születése után már nem kell várakoznunk.~ ~–
 46    I,     IV|       heliotropium * kiszorította, most már a narancs- és a napraforgóvirág
 47    I,     IV|                 madame Mainvielle-t, ki már régen itt van, s ami több:
 48    I,     IV|         csinálni; ha valakire ránézett, már az bizonyos lehet felőle,
 49    I,     IV|             társaival, midőn a történet már javában foly; Rudolf, ki
 50    I,     IV|            szerencsénk tisztelni, kiről már egyszer volt szó.~ ~– No,
 51    I,     IV|          asszonyok körül, engem magamat már több helyről kiszúrt.~ ~–
 52    I,     IV|          tulajdon – nagybátyja!~ ~– Ah, már így még jobb.~ ~– Még talán,
 53    I,     IV|                 egy pezsgődugóval. Erre már mégiscsak ránézett, s amint
 54    I,     IV|                 üveg nem volna rajta. – Már öt perc egyre, és én elkésem –
 55    I,     IV|               kedves kis kuplét, melyet már minden gamin * fütyöl. Ez
 56    I,     IV|                emberrel egy mesét, amit már az újságokban is olvastak.
 57    I,     IV|             Párizsban?~ ~– Ahol van ni, már valaki beleszólt! – kiálta
 58    I,     IV|                viszi. Philax úr bejárta már fél Európát, s mindenütt
 59    I,     IV|            fürdőkre kell vele menni. No már ki ne látná itt megint a
 60    I,     IV|        csettentve ujjaival. Eh voilà: * már vége van!~ ~– Hogyan, hogyan? –
 61    I,     IV|               nézett, s azt hitte, hogy már most majd én fogok városrul
 62    I,     IV|      Parancsoljanak velem is! – ismétlé már tizedszer.~ ~– Szívesen,
 63    I,     IV|               mind visszautasított.~ ~– Már így igazatok van – szólt
 64    I,      V|              mesterek által. A kisleány már tízéves korában a világ
 65    I,      V|               titkos magános órákban.~ ~Már gyönge gyermekkorában oly
 66    I,      V|                moszkvai művészetimádók; már ekkor énekelt. Jelen volt
 67    I,      V|                  A hír nem egyszer bírt már összeszerezni két híres
 68    I,      V|             csak megvénülni; még él, de már eltemették.~ ~Tehát a két
 69    I,      V|              azt is hallania kell, hogy már régóta játszik, hogy már
 70    I,      V|                már régóta játszik, hogy már régen él; éveit megszámlálják;
 71    I,      V|              meg arra a szereposztályra már alkalmatlan lett; beszélnek
 72    I,      V|          elmaradni a játéksorozatból.~ ~Már csak az is nem eléggé bosszantó-e,
 73    I,      V|                   S hát olyat hallott-e már valaki, hogy egy művésznő
 74    I,      V|               mosolyogni, kacérkodni.~ ~Már több nap óta keringett a
 75    I,      V|             magát, hogy átesik rajta.~ ~Már hét éjszakát virrasztott
 76    I,      V|               biztatása szerint ezentúl már életveszélyen kívül van.~ ~
 77    I,      V|               lesz.~ ~– Hozzászoktatott már.~ ~– De nem csak hideg,
 78    I,      V|                 Tegyék. Mit gondolok én már vele!~ ~S itt pillantatai
 79    I,     VI|             tapsoljatok. A koszorúvetők már be vannak tanítva s elhelyezve
 80    I,     VI|               harmadik karzaton ott van már az az ember, akinek a kalapját
 81    I,     VI|                 jelenti, hogy a darabot már kezdeni kellene, mert Nemours
 82    I,     VI|              Nemours és Berry hercegnők már páholyaikban vannak.~ ~–
 83    I,     VI|               minden tenyér készen állt már, a koszorúk és versek repülőfélben,
 84    I,     VI|              lesni, hogy mikor kezdődik már a chut.~ ~A csattanás pillanatában
 85    I,     VI|                 Több nem hallatszott.~ ~Már az áriának is vége volt,
 86    I,     VI|              nyílt jelenetben kihívá.~ ~Már ekkor az ellenfél dühe nem
 87    I,     VI|             páholyba.~ ~– Itt vannak!~ ~Már benne voltunk. Kárpáthy
 88    I,     VI|                 megjelenésök.~ ~Jaj, de már akkor az egész szövetséges
 89    I,    VII|                    Chataquéla.”~ ~Pedig már szeptember elején senki
 90    I,    VII|             klubban, ki mennyire haladt már – és ha felvetik a végeredményt,
 91    I,    VII|                 elé kapcsoltatá, melyet már akkor egy csoport fiatalember
 92    I,    VII|              Mintegy tizenkét ház égett már egy csomóban.~ ~Egyszer
 93    I,    VII|               körös-körül minden ház ég már, hacsak valaki az égő házak
 94    I,    VII|                nélkül haladtak felfelé. Már az ifjú az égő tetőhöz ért.
 95    I,    VII|                a példa által bátorítva; már késő! A szálfa lezuhant!
 96    I,    VII|               alig félnyomnyira tőle.~ ~Már ekkor több bátor férfi ért
 97    I,    VII|            keblére ölelheti gyermekeit. Már az utolsó kettő is emberkezek
 98    I,    VII|               hajfürteit tépve. Az ifjú már int a tetőn álló embereknek,
 99    I,    VII|              ház minden emelete beégett már ekkor, minden ablakon jött
100    I,    VII|                 a három ismeretlen ifjú már nem volt sehol; ők azon
101    I,    VII|                 lőni; s lord Burlington már előre meg is vigasztalta
102    I,    VII|                  kinek ötven férje volt már, s azok közül akárhány meghalt.~ ~–
103    I,    VII|               nem az jött, akit várt.~ ~Már a délután is ott volt. Chataquéla
104    I,    VII|                 tanúsítnia, mert holnap már indulunk az én kedves Magyarországomba.~ ~
105    I,    VII|          kezdődnek.~ ~– Nem maradhattam már a kis unokalyányomtól, mindig
106    I,    VII|             lesz, s mikor az évek végén már azt hiszi, hogy lábaival
107    I,    VII|                 fordult Eszékinéhez, ki már kezdé vendégét szórakozottnak
108    I,    VII|            veszté azt el.~ ~– Hallottam már – szólt Rudolf teljesen
109    I,   VIII|              békességgel:~ ~– Felkelt-e már a nagyságos Jan – Ján –
110    I,   VIII|          hangzik a hajnali harangszó, s már a tanácsbeliek mind fel
111    I,   VIII|            pünkösdi király maradni?~ ~– Már énrajtam nem múlik, nemzetes
112    I,   VIII|                 Csak hatodik esztendeje már, hogy az vagyok.~ ~– Tudod-e,
113    I,   VIII|                  ki egészen beleszokott már abba a peremptórius * parancsoló
114    I,   VIII|                azt menten ellopja; akik már ismerik, jól tudják, ha
115    I,   VIII|              lépésnyi volt.~ ~Jancsi úr már inteni akart aranygombú
116    I,   VIII|              pályatér negyedik részében már világosan elhagyta valamennyit,
117    I,   VIII|             amazé gyors, mint a szellő. Már csak kétszáz lépés az élet.
118    I,   VIII|                a pünkösdi királyságnak! Már csak száz lépés az élet…
119    I,   VIII|               azé a pünkösdi királyság, már az pedig az én kezemben
120    I,   VIII|                a versenyző csapat. Most már egyszerre ugratott ki mind
121    I,   VIII|                sorából. A pálya közepén már mind elhagyták egy öllel
122    I,   VIII|              megelőzni a másikat. Midőn már csak alig ötven lépésnyire
123    I,   VIII|                hanem hogy elkésik vele, már a második lövés is eldördült,
124    I,   VIII|            távolságra maradt el mögötte már a pálya felén, a népség
125    I,   VIII|               míg a célhoz nem ért, hol már előre vissza kellett tartania
126    I,   VIII|                van egy kivert bika, aki már két hét óta rontja a vidéket,
127    I,   VIII|                 kezdi hordani szarvait, már messziről bömbölnek, ha
128    I,   VIII|            futásával végződik. Ilyenkor már hiába iparkodnak őket a
129    I,   VIII|              lehetett belevetni.~ ~Most már a vadász kezdett dühbe jönni,
130    I,   VIII|                 azt meg bírná indítani; már többen a lovasok közül oda
131    I,   VIII|               alig egy szökésnyire volt már áldozatához a vad, hirtelen
132    I,   VIII|                új ellenének fordult; de már akkorra ez is megfordította
133    I,   VIII|            egyenes irányban, nem látott már semmit, futni fog, amíg
134    I,   VIII|              futott elől. Azt sem vette már észre.~ ~A lovag ekkor elővoná
135    I,   VIII|      megcsuklottak alatta, de nem bírta már magát megtartani, egy árokban
136    I,   VIII|        villányira megy a verseny, akkor már a tizedik fordulónál hajba
137    I,   VIII|          húszasban. Egy óra múlva aztán már ezerek állnak egy lapon,
138    I,   VIII|                 úrnak.~ ~Az ivóteremben már ekkor nála nélkül is vígan
139    I,   VIII|                 úgy komázva bánik. Most már mindenki emlékezett rá,
140    I,   VIII|         visszafizetni.~ ~A többség feje már lógott a borversenyben,
141    I,   VIII|                 kezdődik a mámor, mikor már az ember nem érzi a bor
142    I,   VIII|                 az ajtók felé; ismerték már a szokását, jó volt ilyenkor
143    I,   VIII|            váltott gavallér szokva volt már az ilyen viadalokhoz, s
144    I,   VIII|            mégis az akkori időknek volt már valami szokatlan fordulata,
145    I,   VIII|          érzékeny kalandróli monda volt már közforgalomban egyik vagy
146    I,   VIII|                mert piros pünkösd napja már közeledék, s Kis Miskával
147    I,   VIII|             főurak nagyrésze pertu volt már, s itt-ott lehetett hallani,
148    I,   VIII|               Úgy volt kicsinálva, hogy már ekkor a pünkösdi király
149    I,     IX|           magukat a tudományok után, ha már annyira elszaporodtak, hogy
150    I,     IX|   kardforgatáshoz ért, sőt voltak, akik már ezt sem hitték róla.~ ~Előtünedeztek
151    I,     IX|             mind ifjú szellemek – annak már huszonnyolc esztendeje.~ ~
152    I,     IX|              alakok nagy része előttünk már nem ismeretlen.~ ~Ha nehány
153    I,     IX|                fogunk találni. A pártok már megalakulvák, s a rokonszenvek
154    I,     IX|           osztályú hallgatósággal, mert már előtte való nap híre futamodott,
155    I,     IX|           nadrágban, kik közül az egyik már régen itt van Pozsonyban,
156    I,      X|          gyermek! Kettő a lyányok közül már 1818-ban nagy volt; a redoute-ok *
157    I,      X|      támaszkodnod; leányaid elég nagyok már, hogy magukon segíthessenek.
158    I,      X|                Így azt hivé Mayer, hogy már most egészen új életet fog
159    I,      X|               messzely bor helyett most már mindennap találkozott e
160    I,      X|                  akinek akkorára nőttek már szarvai, hogy az ajtón nem
161    I,      X|            bánta volna ugyan olykor, ha már szólnának valamit felőle,
162    I,      X|                 visszautasítani.~ ~Néha már a nyelvén lebegett, hogy
163    I,      X|            ágyból, nem is hagyja azt el már, tudom, csak mikor a koporsóba
164    I,      X|             egészen megnyugtatott –, ez már egészen más; de hát legalább
165    I,      X|              így szokták a nagy urak.~ ~Már a legkisebb leány is jól
166    I,      X|            tisztelői nem egyszer kérdék már tréfálva: – „Mikor fog ő
167    I,      X|              önnek, az is tizenkét éves már, és idestova felnőtt hajadon
168    I,      X|          építeni. Régen nem látta ugyan már őket, de most eszébe jutott,
169    I,      X|        emlegetik széles ez országban.~ ~Már e helynél tökéletesen sírva
170    I,      X|              kézben volt. Nem emlékezik már reá az úr? És most ezt is
171    I,      X|               jó drágáért eladhat, amit már magában előre számítgatott,
172    I,      X|             utoljára került az asszony. Már annak nem jutott a rámából.
173    I,     XI|                       Három év folyt le már, hogy Fanny Teréz nagynénjénél
174    I,     XI|                  És a leány is keresett már. – Munkájaért pénzt kapott.
175    I,     XI|                 új mester volt – aminek már negyven éve – rokonérzelemmel
176    I,     XI|                szorult lakni, s ott élt már huszonöt év óta. Boltay
177    I,     XI|          leányokat ki nem ismerte volna már ekkor, s aki őket ismerte,
178    I,     XI|               el esetét. Azt hivé, hogy már ezáltal is meg van gyalázva.~ ~
179    I,     XI|                e levél elfogadása által már most ő örökre meg van becstelenítve,
180    I,     XI|                vénasszonyok által – ezt már csak „esprit du corps” *
181    I,     XI|            Valóban újra megjelent. Most már mint régi ismerősök üdvözlék
182    I,     XI|           ismeri az éneklő személyt; én már annyiszor csalódtam jószívűségemben,
183    I,     XI|            tartanának a jó erkölcsre.~ ~Már erre a szóra Krammné is
184    I,     XI|            vigyázni kell reá nagyon. Én már megtudtam, hogy titokban
185    I,     XI|      tökéletesen érteni hitte a dolgot. Már a templomot is színháznak
186    I,    XII|     tudakozódása hallatszék, s a bejövő már az előterembe lépett. Vajon
187    I,    XII|       reszketett. – Én itt vagyok.~ ~De már ekkorra nyílt a túlsó ajtó
188    I,    XII|         énekelje a „Stabat mater”-t. És már nyolc év óta járók a világban,
189    I,    XII|           jámbor filisztereket ismerjük már, mikor úrnapi díszmenetek
190    I,    XII|            félelmein, s mikor ijedtében már félig meg van halva, akkor
191    I,    XII|              ifjak. Sándor készen várta már őket, csupán nehány levelet
192    I,    XII|      nyugalommal viseli magát, mint aki már beleszokott az ily helyzetekbe.
193    I,    XII|             ellenfelök makacssága. Most már csak azért is meg kell őt
194    I,    XII|     pisztolyokat félre kell tenni, mert már ismeretesek – szólt Rudolf. –
195    I,    XII|                halkan Rudolf, míg társa már rá akart kiáltani Kárpáthyra,
196    I,    XII|           véghez, s a törvényes öt perc már lefolyt. Konrád pedig azt
197    I,   XIII|          egyúttal születése napja is, s már hatvankilenc esztendő óta
198    I,   XIII|        körülfekvő falvak lelkipásztorai már előtte egy hónappal megrendelék
199    I,   XIII|               Akik ismerék Jancsi urat, már július vége felé vehették
200    I,   XIII|             eljutott Abellinóhoz is, ki már ekkor kezdett magához térni
201    I,   XIII|           terült falunak nyoma sem vala már, ekkor feltámadt a nemzeti
202    I,   XIII|               rekesztékek; ezek ötlenek már messziről a közeledő szemébe,
203    I,   XIII|          meghajtá magát.~ ~– No! Menjen már közelebb! – riadt rá a konfidens *
204    I,   XIII|                 az udvaron.~ ~Megőszült már a haja a legénynek, de egy
205    I,   XIII|             közül morogta:~ ~– Befogtam már.~ ~János úr erre példás
206    I,   XIII|             Továbbá…~ ~– Hagyjuk el ezt már Péter. Ezt látjuk, hogy
207    I,   XIII|                 a vékony köteg ottan?~ ~Már ekkor a vékonyát kezdte
208    I,   XIII|                 Tisztelem azt az erdőt! Már tizenkét esztendő óta látok
209    I,   XIII|            társaság alapítására.~ ~– De már arra egy batkát sem adok.
210    I,   XIII|                  akiken követelése van? Már akkor csak inkább maradjon
211    I,   XIII|                a száját; nem megmondtam már, hogy ne egyék fokhagymát,
212    I,   XIII|        tudósítsa, hogy mindent elhiszek már neki, még ha azt megígéri
213    I,   XIII|                Bandit, hogy felejtse el már azt a kis elpáholtatást,
214    I,   XIII|             barátságos poharat ivott, s már jól fenn volt a nap az égen,
215    I,   XIII|                is felébred.~ ~– Van itt már valaki? – ez volt első kérdése
216    I,   XIII|             volt annak nemesember, mert már két órakor talpon van.~ ~–
217    I,   XIII|                 kisasszonyokat játssza. Már ki is csinálták, hogy estére
218    I,   XIII|           régiségtárbul elő is hordtunk már minden hozzá való fegyvert
219    I,   XIII|         begombolá, amint illett.~ ~– No már most kimehet emberek elejbe.~ ~–
220    I,   XIII|      esztendőben egyszer megváltozik; ő már isten kegyelméből a tizedik
221    I,   XIII|              hozzá?” Nem! Egyszer látta már nagybátyját hozzá illetlen
222    I,   XIII|               fogadá. – Az iskolamester már akkor magyarán mondva nyakban
223    I,   XIII|               magát, s ezt a pohár bort már anticipálta * valahol, minek
224    I,   XIII|        kegyelmedet nyakon, amennyi szál már lehullott fejéről; ahányan
225    I,   XIII|             alig hallhatólag.~ ~– Van-e már szeretőd?~ ~– Nincs nekem –
226    I,   XIII|           érthető hangon válaszolá:~ ~– Már akkor csak mégis inkább
227    I,   XIII|           viselje a feleségének.~ ~– De már én megőrzöm! – monda Marci
228    I,   XIII|             Bandi, kiről azt hivé, hogy már el sem fog jönni, éppen
229    I,   XIII|               Annyira magába disputálta már unokaöccse megérkezését,
230    I,   XIII|                  hogy úgy tisztel. Most már sietni fog, meg bánja heveskedését,
231    I,   XIII|               ne kiabáljon olyan nagyon már no! Hát nem látja, hogy
232    I,   XIII|           szerzeményei.~ ~Javában folyt már a vígság; dal, zene, pohárcsörgés
233    I,   XIII|                ejtsék a szomszéd lakot; már ha csupa keresztyéni kötelességből
234    I,   XIII|                 tudtul adhassák. És aki már egyszer ott volt, hogyan
235    I,   XIII|                 Kárpáthy Abellino, most már a Kárpáthy-család roppant
236    I,   XIII|              belőlök; azonban Béla úrfi már egyszer járt úgy, hogy elsietett
237    I,   XIII|      halálküzdelmek között van, úgyhogy már egy okos szót sem lehet
238    I,   XIII|          bejárása. Azonban aligha fogja már holnap reggelnél tovább
239    I,   XIII|               arra mutatott, hogy benne már leendő urokat tisztelik
240    I,   XIII|              átvándoroltak Abellinóhoz; már ekkor boszontani kezdé a
241    I,   XIII|          dolgait végezni közöttük, mert már nagybátyja az utolsó lélegzetet
242    I,   XIII|               eszébe jutott volna, hogy már ha elkövetkezik szomorú
243    I,   XIII|            bocsásson az égbe.~ ~Ötödnap már nem volt, aki hírt hozzon
244    I,   XIII|           bajuszán, s ahol van ni! most már se hivatal, se bajusz. Ki
245    I,   XIII|               vagy Jancsi urat, hogy ha már meg akart halni, miért nem
246    I,     Sz|                 határának egy része; ma már külvárosnak számít~ ~ ~ ~
247    I,     Sz|                t'en – ugyan menj, eredj már~ ~vaudeville – énekes vígjáték~ ~
248   II,    XIV|          találjuk Kárpáthy Jánost, most már haragszik érte, ha Jancsi
249   II,    XIV|               megmozdul az ablakredőny, már azt hiszi, a szerelmes csábító
250   II,    XIV|              menekülsz tőle különben.~ ~Már az első hétben megtudta
251   II,    XIV|              leányt, s néhány nap múlva már egy, a házhoz tartozó cselédet
252   II,    XIV|                 azt a szedtevettét, ami már a szájára akadt. Tudom én
253   II,    XIV|               vagyonát eltékozolva most már az én bőrömre is szedett
254   II,    XIV|                 halál országából, midőn már mindenki hitte halálomat,
255   II,    XIV|               Amint ön arcát megláttam, már készen voltam ezen feleletére.
256   II,    XIV|              gyámsága alá, midőn a szív már ismer! S nincs a világnak
257   II,    XIV|         megfoszthassa. A leány lelkében már gyökeret vert a nagyravágyás,
258   II,    XIV|                által fogja elérni, most már alkalmasint nem hiszi, mert
259   II,    XIV|               aki ezt visszautasítná.~ ~Már azon gondolatra kezde jőni,
260   II,    XIV|              föl arról, hogy holnapután már mester leendesz.~ ~– Arról
261   II,    XIV|               nekem?~ ~– Mert látod, én már meguntam a bajlódást, s
262   II,    XIV|              hiszen te mindenhez értesz már a világon. Dejszen téged
263   II,    XIV|                a világon. Dejszen téged már férjhez lehet adni.~ ~–
264   II,    XIV|              mester. – Vénebb vagyok én már, mint az apám. Majd keresünk
265   II,    XIV|            tömött szillogizmusokban tud már beszélni szíve ügyei felől,
266   II,    XIV|                jele, hogy sokat kellett már azokról gondolkoznia, és
267   II,    XIV|            ugyan, hogy kérőd nem fiatal már, de szerelem helyett kényelmet,
268   II,    XIV|           távozott.~ ~Az éj előrehaladt már. Ideje volt a lefekvésnek.
269   II,    XIV|       okoskodjál jó hajadon. Fogva vagy már.~ ~Nem szülői s testvérhajlam,
270   II,     XV|                 ami lelkemen volt. „Hát már ez így fog menni mindig?
271   II,     XV|                fog menni mindig? Hát ti már azt sem kérditek, mi illik,
272   II,     XV|             illik, mi nem illik? Hát ti már sohasem fogjátok magatokat
273   II,     XV|               becsületesen viselni, hát már énnekem sohasem lehet az
274   II,     XV|            látja. Talán rám sem ismerne már? Ilyen nyomorúságban… ilyen
275   II,     XV|                német tragédiában látott már hasonló jelenetet, milyen
276   II,     XV|               nagybátya élve maradt, de már akkor a pénz útban volt,
277   II,     XV|                 utca végén hallatszott, már ő kint állt a kapuban vendégét
278   II,     XV|                azon könyörgött, hogy ha már szobában lakásra érdemesítik,
279   II,     XV|            vendégszerető ember volt; ha már egyszer valakit házába befogadott,
280   II,     XV|            ámbár ezentúl nemigen szabad már őt öregnek neveznünk, egy
281   II,     XV|               nem feledheté, hogy Fanny már egy milliomos arája, kinek
282   II,     XV|                mintha a negyedik tálból már őt nem illetné semmi.~ ~
283   II,     XV|              leánya csak felpillantott, már kérdezé, mit parancsol;
284   II,     XV|            szökött. A másik pillanatban már el volt az fedve, elsimítva.
285   II,     XV|              Szemeit le nem vette róla. Már az ágyban feküdt, ott is
286   II,     XV|               amit csak megkívánsz. Itt már csak nyugodtan ellehetsz,
287   II,     XV|                beszélni fog.~ ~– Alszol már Fáni?~ ~– Nem – rebegé a
288   II,     XV|             veszi el őket? Mai világban már senkinek sincs kedve házasodni.
289   II,     XV|                elmondani magában, kezei már régen össze voltak téve
290   II,     XV|      elhallgatott. Fanny azt hivé, hogy már alunni fog.~ ~– Te Fáni –
291   II,     XV|             kezdve a beszédet –, alszol már?~ ~– Nem! – szólt a leány.
292   II,     XV|              meg akarta tudni, virrad-e már, de az ablak helyett a sajtos
293   II,     XV|        emlegetni, mint ki az álmot érzi már jönni, s nyugodalmas eszmékre
294   II,     XV|             megtudta, hogy te nem lakol már ott. Főbe akarta magát lőni.
295   II,     XV|              tovább.~ ~– Azt sem tudtam már, unjam-e vagy szánjam azt
296   II,     XV|               csak eltűntél a városból. Már ekkor egészen kétségbe volt
297   II,     XV|                fáradt pilláira.~ ~A nap már besütött az ablakon, midőn
298   II,     XV|               Fanny látva, hogy Mayerné már korábban felkelt, és ki
299   II,     XV|                 elrendezni.~ ~A reggeli már készen várt reá, Mayerné
300   II,     XV|             csináljam meg a kávédat. Én már tudom, hogyan szereted;
301   II,     XV|            rögtön indul, a kocsi be van már fogva.~ ~– A mama be akar
302   II,     XV|              azzal a két galambbal, azt már most semmi esetre sem akarom
303   II,     XV|                Abellinót. A dandy leste már, mit fog végezni, s mindnyájan
304   II,     XV|             szépen hazaballagott. Teréz már várta az ajtóban, mert a
305   II,     XV|              alatt ott van. A vén Palkó már ismeri, s karonfogva cepeli
306   II,     XV|                a szeme és a szája élvez már gyönyörűséget; egy-egy szatirikus
307   II,     XV|              szerelmet nem szerez. – Az már megint másik személy dolga. –
308   II,     XV|                fejében.~ ~A dolog pedig már oly bizonyos volt, hogy
309   II,     XV|              hátha mást gondolt, s most már nem fog eljönni. Pedig már
310   II,     XV|              már nem fog eljönni. Pedig már mindenki arról beszél, az
311   II,     XV|              nem lehet, jobban ismeri ő már az asszonyi szíveket, hamarább
312   II,     XV|            szívének!~ ~A vendégek pedig már mind gyülekeznek Kecskerey
313   II,     XV|                 nélkül is régen ismerik már egymást. A poétának lapokat
314   II,     XV|                mindenkire szeme van. Ez már a derék házigazda.~ ~Végre
315   II,     XV|               vén nábob, kinek bőrére ő már annyit kölcsönzött, akar-e
316   II,     XV|                 míg Fanny megérkezik.~ ~Már akkor többen ültek a zöld
317   II,     XV|                igyekezett mulattatni.~ ~Már a teát kezdték felhordani,
318   II,     XV|                 felhordani, s X. grófné már elénekelte a „casta divát” * ,
319   II,     XV|             csábítani; mert hiszen most már gazdagabb, mint te vagy,
320   II,     XV|               egyre veszt.~ ~Alig látja már, mit raknak. – Fennimor
321   II,     XV|             Nehány pillanat múlva ugyan már mindenki megtudta, hogy
322   II,    XVI|            szemközt állíttattak, s most már szép óvatosan mérték össze
323   II,    XVI|             ismét szétválaszták őket.~ ~Már ekkor Fennimor dühe nem
324   II,    XVI|                szemközt állíták őket.~ ~Már akkor Fennimor reszketett
325   II,    XVI|            kifárasztani; nem is gondolt már magával, szinte belefutott
326   II,    XVI|                 le a kardot.~ ~Abellino már hajlandó volt szavaiknak
327   II,   XVII|             zöld fagyöngy; csendes volt már a város, bátran ki lehetett
328   II,   XVII|            férjét fél Magyarországon? – már akkor nagy ázsiója volt
329   II,   XVII|               tehát eltéve jövőre, mint már említők, szeretett nejével
330   II,   XVII|              nekem egy látogatással. Én már voltam az ön jószágán odakinn,
331   II,   XVII|               ön jószágán odakinn, most már majd önnek is meg kell látogatni
332   II,   XVII|               oly kínos helyzetben érzé már magát, hogy szinte nagyot
333   II,   XVII|               múlt egy hét, midőn Teréz már levelet kapott Fannytól.~ ~
334   II,   XVII|                 ott a telet. János urat már rá is vette, hogy egy nagyszerű
335   II,   XVII|        Kárpátfalvára, semmit sem talált már ott a hajdani bohóságok
336   II,   XVII|           használatosnak találtatott.~ ~Már akkor kezdett valami jótékony
337   II,   XVII|            véletlenül találkozott vele, már messziről elkezdett szabódni,
338   II,   XVII|              elkezdett szabódni, hogy ő már lefizette bűneinek zsoldját,
339   II,   XVII|       neveletlenséget elkövetni.~ ~Mint már fülheggyel hallottuk, a
340   II,   XVII|              melyért magyarországi urak már kétszáz darab aranyat is
341   II,   XVII|             elől a győzedelmi pálmát.~ ~Már a kihirdetett ülés napját
342   II,   XVII|             levelezést, minélfogva most már nemcsak az ujjai tintásak
343   II,   XVII|            kellenek, mert az agár, mint már említők, „non nascitur,
344   II,   XVII|                 hívott meg. Hiszen most már ő is nős volt.~ ~Fanny remegve
345   II,  XVIII|              közelgő társulati ünnepély már nem messze volt.~ ~János
346   II,  XVIII|              nagy uraság felől, akiktől már az is elég szép tisztelet,
347   II,  XVIII|                 a papirosnak, oda, ahol már semmi sem volt írva, mintha
348   II,  XVIII|           fejezem nagyságod iránt. Most már kezdek rá emlékezni, hogy
349   II,  XVIII|             leányom áll mellettem, most már emlékezem jól; óh, nagysád!
350   II,  XVIII|                 kísérni.~ ~Hm, hm. Néha már megállt a neveket kísérő
351   II,  XVIII|             Pedig, amint vesszük észre, már mindjárt a vége felé fog
352   II,  XVIII|                észre, mennyit mellőzött már hallgatással. S homloka
353   II,  XVIII|             gondolod) – bizony régi per már, még én akkor fiatal voltam,
354   II,  XVIII|                 parti! (értsd: János úr már akkor is vén ember volt,
355   II,  XVIII|               ismét a kormányrudat.~ ~– Már azt valóban el kell ismerni,
356   II,  XVIII|            pedig egészen összeesküdtünk már ellene, hogy közöttünk igen
357   II,  XVIII|                s a következő battéria * már most egyenesen Flóra ellen
358   II,  XVIII|           anyáknak, az őket ékesíti, de már a nagynénék sokkal kellemetlenebb,
359   II,  XVIII|               engemet!~ ~– Ah Fanny, én már önt nevén szólítom, szólítson
360   II,  XVIII|           keblére borulva zokog.~ ~– De már most kedves Fanny, ennek
361   II,  XVIII|          Kárpáthy úrral az archívumból, már akkor semmi nyoma sem volt
362   II,  XVIII|               elnevette magát:~ ~– Most már „Fanny” is van a nagyon
363   II,  XVIII|        karszékbe magát kinevetni, állva már nem győzte.~ ~Marion kisasszony
364   II,  XVIII|                ismét napvilágra jöttek, már akkor Marion kisasszony
365   II,  XVIII|           személyt megbántani. Tudja ön már, hogy ama nagy agarászgyűlésen
366   II,  XVIII|             valahol ismét egy agárra?~ ~Már ekkor csak egy lépést kellett
367   II,  XVIII|              könnyebbé tenni.~ ~Ott ült már közörvendezésre, de még
368   II,  XVIII|        nyugalmát tartani. Adieu!~ ~Megy már.~ ~János úr még most is
369   II,  XVIII|                mondja, hogy „Régen volt már az, én még akkor gyermek
370   II,    XIX|                 legszebb rendén ment. Ő már jártas volt az ilyesekben.
371   II,    XIX|          lelkesülten magasztalá, hogy ő már képzeletében is olyannak
372   II,    XIX|                 békákra és vermekre, ez már ismét helyes dolog, ez nemes
373   II,    XIX|                urak, természetesen ezek már mind meglett férfiak, mert
374   II,    XIX|                 eredeti fiúkra.~ ~– Óh, már ezeket jobban ismerem náladnál.
375   II,    XIX|                 az apró fiatalembereket már előre leli a hideg, mikor
376   II,    XIX|        megbántani; férje hozzászoktatta már, hogy semmi se fájjon neki,
377   II,    XIX|             nyíltan összeveszni, holnap már megint úgy tesz, mintha
378   II,     XX|               falun.~ ~Maguk a vendégek már azalatt keresztülmentek
379   II,     XX|       mindenkinél maga a háziasszony, ő már mindenkit ismer, tudja jól
380   II,     XX|             nézi. Gróf Erdey Gergelynek már messziről nyújtja mosolygó
381   II,     XX|                 került az asztalra: „De már abból eszünk!” Végül minden
382   II,     XX|           kiálta Málnay – krumpli? – De már abból eszünk!”~ ~Ilyen módon
383   II,     XX|          halálra szánt áldozat, melynek már előre megküldték a koporsót,
384   II,     XX|                Asszonyom! Próbálták ezt már velem mások is. Én asszonyokkal
385   II,     XX|              éjszakába nyúlt be, amidőn már nagyon hangos kezdett lenni
386   II,     XX|         tisztáknak minden tiszta, s aki már tudja, hogy miért kell elpirulni,
387   II,     XX|               elmondatott; voltak, akik már ezt a beszédet negyedszer
388   II,     XX|               hogy utóbb maga sem tudta már, mennyi hiányzik belőle.~ ~
389   II,    XXI|                Első egy aranybillikom a már említett felirattal, másik
390   II,    XXI|          lovagot látnak bekanyarodni.~ ~Már messziről megismeri mindenki
391   II,    XXI|            egész csapatban.~ ~– Ismerem már őket, az egyik a Cicke,
392   II,    XXI|              előre. Az agarak felverték már valahol a rókát, de még
393   II,    XXI|             dombon. A következő percben már eltűnt onnan.~ ~De annyit
394   II,    XXI|               mielőtt megázott volna.~ ~Már a kaszáló közepe táján észre
395   II,    XXI|             egyik sem fogja el, ismerte már a maga emberét! Kettőnek,
396   II,    XXI|             felelni. Régi róka! Ismerik már egymást, sokszor találkoztak
397   II,    XXI|             tudta, hogy a másik percben már az is megfogná őtet, s a
398   II,    XXI|                 míg kifárasztja. A róka már nem is védte magát, csak
399   II,    XXI|                Mindenki azt hitte, hogy már vége van; midőn egyszerre
400   II,    XXI|                 van. De Rudolf utolérte már; ő mindannyi közt a legjobb
401   II,    XXI|         mindannyi közt a legjobb lovas. Már egészen mellé jutott. Először
402   II,    XXI|              hogy annyiszor találkozott már vele, ha sohasem vette észre.
403   II,   XXII|                 volna megőrülni.~ ~Most már hidegen lehetett végiggondolni
404   II,   XXII|              bír, csak azért, mert amaz már ismerős, már sajátja, emez
405   II,   XXII|                  mert amaz már ismerős, már sajátja, emez idegen és
406   II,   XXII|                   A látogatás sora most már önökön van, egy hónap múlva
407   II,   XXII|               angyali jóság!~ ~– Lássa, már egészen magamhoz jöttem.
408   II,   XXII|                elégedve vele. Lássa, én már előre gondoltam magamban,
409   II,   XXII|               mi az.~ ~Néhány nap múlva már szabad volt Fannynak felkelni
410   II,  XXIII|           átelleni tükörben nézi magát. Már ez inkább méltán, mert ő
411   II,  XXIII|              hullottál ide? Azt hittük, már mediatisáltattad magadat
412   II,  XXIII| látogatójegyeket Zsokó fejéhez; ismerte már Kecskerey úr szokását. Ő
413   II,  XXIII|        kibékülnél nagybátyáddal.~ ~– De már a koldus mesterségénél többre
414   II,   XXIV|              feledkezett el ígéretéről; már az ünnepély előtt két héttel
415   II,   XXIV|                így és nem hallani. Most már nemcsak szereti, hanem imádja!~ ~
416   II,   XXIV|          emlékezni rá, hogy találkozott már valahol e rá nézve kellemetlen
417   II,   XXIV|           csillár alá vezette Rudolfot, már nem tudom, azért-e, hogy
418   II,   XXIV|            közöttük. Igaz ugyan, hogy ő már ráállt az ajánlatra, s édesanyjának,
419   II,   XXIV|            gondolt:~ ~– Ezt az asszonyt már hatvanezer forintért meg
420   II,   XXIV|                  Cselédjei mondák, hogy már hálószobájába távozott.
421   II,   XXIV|               tette magányát.~ ~Sokszor már azt a gondolatot sugdosta
422   II,    XXV|             fordul kettőt a kulcs.~ ~Ez már mégis több volt, mint elég
423   II,    XXV|               csak akkor mondaná ki, ha már minden veszve volna.~ ~De
424   II,    XXV|         kedélyeken is diadalmaskodott ő már, ha feltette magában, hogy
425   II,    XXV|                A szelíd őzikék ismerték már asszonyukat. Zsebjei mindig
426   II,    XXV|                Csakhogy Fanny jól látta már messziről, hogy a hintóban,
427   II,    XXV|                 azt, ki iránti szerelme már félőrültté tevé, elfogadni
428   II,    XXV|           odasietett hozzájuk. Kárpáthy már messziről nyújtá elé kezét,
429   II,    XXV|              rendesen aludni szokott, s már ez őnála oly múlhatlan szokás
430   II,    XXV|                És Rudolf azt hivé, hogy már megnyerte e nőt, s a nő
431   II,    XXV|              nőt, s a nő azt hivé, hogy már vétkezett annyit, amennyi
432   II,    XXV|                   szabad”, midőn Rudolf már szobájába lép.~ ~Fanny nem
433   II,    XXV|                      Én Istenem!~ ~Most már valóban érte mindent.~ ~
434   II,    XXV|            midőn ismét találkozánk? Ah, már én akkor sokat szenvedtem
435   II,    XXV|        boldogtalanabb lettem, mert most már a gondolattól is meg kell
436   II,    XXV|          zokogva az ő keblén függött.~ ~Már most akármilyen hosszú lehet
437   II,   XXVI|             téli szállásaikra. Kezdenek már többen Pestre gyülekezni,
438   II,   XXVI|                  midőn legutóbb láttam, már akkor orvosai megtilták
439   II,   XXVI|           kétségbeesett mormogásra.~ ~– Már ha gyilkolni akarsz barátom,
440   II,   XXVI|               tisztelek.~ ~Ez nagy szó. Már erre csakugyan el kellett
441   II,  XXVII|              volt, mintha most is tudná már, hogy a gyöngeség milyen
442   II,  XXVII|                hogy az visszakívánkozik már anyjához, azért elég lesz
443   II,  XXVII|                halványsága dereng. Most már álmodhatik boldog szerelemről –
444   II, XXVIII|                síkon minden oldalról, s már délután négy órakor elkezdte
445   II, XXVIII|                széttekinget a síkságon. Már előtte sötétlenek a kárpátfalvi
446   II, XXVIII|               úgy imádott, s kinek most már a föld alatt bevallhatta,
447   II, XXVIII|           Köszönöm, uram, én is megyek; már elvégeztem, amiért ide kellett
448   II, XXVIII|           embert a szívbeli érzés? Most már tudom, hogy nem öl meg,
449   II, XXVIII|            tudom, hogy nem öl meg, most már megpróbálom, hogyan lehet
450   II, XXVIII|           lovásza, ki urát nem találta, már nyugtalanul kürtölt a vadaskert
451   II,   XXIX|                 A végintézet~ ~Rudolfot már várták a kastélyban. Amint
452   II,   XXIX|             többi tanúk mind ott várnak már. Akiket hirtelen összegyűjthettem,
453   II,   XXIX|                      Elmegyünk, Rudolf. Már most nem jövök vissza többet
454   II,   XXIX|                nagy termében ott várták már a tanúk.~ ~Négyen voltak:
455   II,   XXIX|     legkedvesebb volt a világon, és aki már a sírban nyugszik. Ez a
456   II,   XXIX|                tenni fognak, készen áll már hálószobámban, mindennap
457   II,   XXIX|           belőle többé. Egészen fel van már készítve, sokat törődtem
458   II,   XXIX|               nyugodt, ezt jobban tudja már ő.~ ~– Addig semmi gyászfátyolt
459   II,   XXIX|                  lehet, hogy azon ifjak már akkor meglett férfiak lesznek
460   II,   XXIX|               szülöttét, nem használhat már az új, boldogabb, nemesebb,
461   II,   XXIX|          hallgatag férfiarcokon, mintha már ő is közéjök való volna.
462   II,   XXIX|                 megsúgá Rudolfnak, hogy már tegnap estétől fogva egy
463   II,    XXX|           szükség. Mire az megérkezett, már vége volt mindennek, csak
464   II,    XXX|              csapódott be utána.~ ~Most már örökre boldog!…~ ~ ~ ~
465   II,   XXXI|              aki akkor született, midőn már senki sem várt reá, s születésével
466   II,   XXXI|               vélt örökös, Abellino, ki már nagybátyja rovására milliókat
467   II,   XXXI|              valaki.~ ~– De iszen annak már megválasztá János úr Rudolfot –
468   II,   XXXI|        elajándékozni holta után.~ ~– De már arról magam is felelek! –
469   II,   XXXI|            nagyon emeli a szépséget. De már ha mégis valaki elég kíváncsi
470   II,   XXXI|                vetődött be ismét, mikor már nagyon meggyűlt benne a
471   II,   XXXI|               hallgattam volna, most ön már nagy legény lenne.~ ~(Persze
472   II,    Veg|            legnagyobb boldogság.~ ~Most már, ha a regényíró alakokat
473   II,    Meg|                   A realisztikus tollas már komolyabban végzi; ő a tapasztalat,
474   II,    Meg|           eszmetojását, aminek a héjára már rá van írva a név: „Crève-coeur * ”,
475   II,    Meg|                naplójá-t írtam: ezekben már volt igazi életismeret (
476   II,    Meg|                 meg a régi Rómába, s ha már éppen valami magyart kívántam
477   II,    Meg|               szerint szerepeltetni. Ma már mind a kettő a múlté; bátran
478   II,    Meg|         szépségek voltak. Három közülök már „világszépleány”, a negyedik
479   II,    Meg|            palóc dalok költője.~ ~– Hát már nem veszem el a Jennyt.
480   II,    Meg|                azt, hogy sok pénze van. Már most nem veszem el.~ ~Tehát
481   II,    Meg|               belőle.~ ~Öt évvel később már a legifjabb leány is eladó
482   II,    Meg|              világított az arcáról. Ezt már őrizték, mint drága kincset.~ ~