Kötet, Fezejet

 1    I,      I|        eléje fogva, miknek serénye csaknem a vízben úszik, a gyeplűt
 2    I,      I|           s meg akar fúlni tőle, s csaknem kétségbeesve kérlelte etetvén,
 3    I,      I|               A viaszsárga mellény csaknem el van takarva félig a kihajló
 4    I,     II|          Én igen jól tudom, hogy ő csaknem a halál révén áll, s életműszerei
 5    I,    III|            az örökké változó divat csaknem művészetté emeli azt; csupa
 6    I,    III|            magamnak megmagyarázni. Csaknem gyerek voltam még, mikor
 7    I,   VIII|       hagyta a földön végignyúlva, csaknem tenyerökre vevék a sok évi
 8    I,     IX|         leány nálam fog lakni.~ ~– Csaknem hihetlennek látszik, ha
 9    I,      X|     kínálatlanul le talált ülni, s csaknem ríva fakadtan rebegé:~ ~–
10    I,    XII|      karjait, s az ifjú elé állva, csaknem a szájába kiáltott.~ ~–
11   II,     XV|      berohan hozzá egy szennyesen, csaknem rongyosan öltözött asszonyszemély,
12   II,   XVII|            Az őnála összejövő urak csaknem mindegyike tud egy-egy új
13   II,   XVII|     tárgyalni.~ ~Nem tekintve azon csaknem misztikus, mondhatnók delejes
14   II,  XVIII|            egyéb úri hölgyekhez.~ ~Csaknem mindennap megfordulnak a
15   II,  XVIII| Kárpáthyhoz, de még fiatal voltam, csaknem gyermek, haha, nem vehettem
16   II,  XXIII|       ottomán túlsó felén egy vele csaknem egyenlő nagyságú orángutáng
17   II,    XXV|    elégedve, s ha megmondjuk, hogy csaknem az egész napot János úr