Kötet, Fezejet

 1    I,      I|            és magyarul taníttatott. Béla! Hát nemes embernek való
 2    I,    VII|         látni fogják, hogy Kárpáthy Béla nemesi szavának meg fog
 3    I,     IX|   megfordítva esett ki a viszony, s Béla oly dühös ellenzéki volt,
 4    I,     IX|         Nézzétek, az ottan Kárpáthy Béla! – mutatja a többieknek. –
 5    I,    XII|         összeget nagyságos Kárpáthy Béla úr kegyeskedett az átadó
 6    I,   XIII|     sasfészke, melyet a tatárok IV. Béla alatt égettek fel, de köveit
 7    I,   XIII|         írja rá: Nagyságos Kárpáthy Béla úrnak, őméltóságának Pozsonyban.
 8    I,   XIII|           közel rokonok, talán maga Béla is. – Ez volt legutolsó
 9    I,   XIII|        hangon –, ha nincs-e még itt Béla öcsém?~ ~Pál csúnya képet
10    I,   XIII|       okozta; azt hivé, hogy öccse, Béla okvetlenül el fog jönni
11    I,   XIII|                 Nos? Találd ki.~ ~– Béla öcsém! – szólt egyszerre
12    I,   XIII|          küldje a fiskálist! Mondja Béla úrnak, hogy tisztelem, csókolom,
13    I,   XIII|      elmondá, hogy az üres hely ott Béla öccse számára van felhagyva,
14    I,   XIII| félretakaríthasson belőlök; azonban Béla úrfi már egyszer járt úgy,
15   II,     XV|          itt kedves öcsém, Kárpáthy Béla. Kedves öcsém, ajánlom atyafiságos
16   II,   XXVI|           vonások.~ ~– Ah jó estvét Béla, jó estvét! – rikácsol felé
17   II,   XXIX|            tudnom, mint unokaöcsém, Béla! – Ne aggódjék ön e sorokat