Kötet, Fezejet

 1    I,    VII|         érintve ajkaival, halkan rebegé:~ ~– Köszönet kegyednek.~ ~
 2    I,      X|          s csaknem ríva fakadtan rebegé:~ ~– Én, kérem alássan,
 3    I,      X|  szalagot tekergetve ujjai körül rebegé félénk hangon:~ ~– Én nem
 4    I,     XI|     asszonyság udvarába, s félve rebegé ott: „Bárcsak meg ne látott
 5    I,    XII|              Ne félj, ne félj! – rebegé Teréz, és minden íze reszketett. –
 6    I,   XIII|        közül.~ ~– Az édesapám… – rebegé a lyánka fel sem pislantva.~ ~–
 7   II,     XV|       Alszol már Fáni?~ ~– Nem – rebegé a leány. Nem bírt annyi
 8   II,     XV| reszketésén, és alig hallhatólag rebegé:~ ~– Tessék!~ ~– Alig ismertem
 9   II,     XV|      Fázol te Fáni?~ ~– Nem én – rebegé a leány összehúzódva takarója
10   II,     XV|             Ne! nem! Nem fázom – rebegé Fanny. Irtózott azon gondolattól,
11   II,     XV|        éjszakát, alunni akarok – rebegé Fanny vánkosai közé vetve
12   II,  XVIII|          e különös tiszteletre – rebegé a jószágigazgató, szép óvatosan
13   II,    XXV|        Én szeretem a virágokat – rebegé Fanny, minthogy valamit
14   II,    XXV|      Rudolf.~ ~– Mint a gyöngy – rebegé utána Fanny, igen természetesnek
15   II,    XXV|  elfeledé szerepét, s megindulva rebegé:~ ~– Én Istenem!~ ~Most
16   II,  XXVII|   Beszélj még lelkem kicsinyem – rebegé János látva, hogy a gyermek