Kötet, Fezejet

 1    I,      I|         nem igen idős rouéra, * s önkénytelen, öntudatlan egy mély sóhaj
 2    I,      I|         lábát elejté ijedtében, s önkénytelen hebegé:~ ~– Est-ce possible? *
 3    I,     IV|    megnémítá az ajkakat, csak egy önkénytelen sóhaj volt hallható.~ ~–
 4    I,     VI| ragadtatva.~ ~Van valami bizonyos önkénytelen zúgás, valami névtelen hangja
 5    I,    VII|  megvetésnek, hogy akik ránéztek, önkénytelen elhagyták a kacajt. Tekintete
 6    I,    VII|      emberi szívekben is.~ ~Kezei önkénytelen összekulcsolódtak – kebléből
 7    I,    XII|   agyrendszerét megrázó légütésre önkénytelen felkapta kezét, s az e percben
 8    I,   XIII|              monda a jámbor öreg, önkénytelen könnyet törölve szét szemében.~ ~–
 9   II,    XIV|      Ezért sóhajtá a kézműves oly önkénytelen: „Másfél millió forint!”~ ~
10   II,    XIV|              A két öreg szemeiben önkénytelen könny csillogott, mindketten
11   II,     XV|         te, Fáni! – suttogá végre önkénytelen hízelgéssel.~ ~Fanny hirtelen
12   II,     XV|       szereted.~ ~Fanny erőt vett önkénytelen reszketésén, és alig hallhatólag
13   II,  XVIII|      paradicsom.~ ~Fanny kebléből önkénytelen, öntudatlan sóhaj emelkedett
14   II,    XIX|         kell azt, miszerint őneki önkénytelen fájdalmat fog okozni, mert
15   II,   XXIV|          mosolyogtak, az embernek önkénytelen az jutott eszébe, hogy mi
16   II,   XXIX|          kifejezést vőn fel, hogy önkénytelen eszébe juttatá a reánézőnek