Kötet, Fezejet

  1    I,      I|           nem abból él, hogy bort ad el, hanem gazdálkodik, s nála
  2    I,      I|              elé, s csak ott dörmögi el a többit. – Azt sem tudom,
  3    I,      I|           nyugalommal, mint kárhozik el négy ló szekerestül a hosszú
  4    I,      I|          kivenni nem lehet, mert úgy el vannak téve gubákba, fejökre
  5    I,      I|              rosszabb ülést foglalta el; míg végre csakugyan hosszas
  6    I,      I|          most mintha önmagán bámulna el, oly mereven tud nézni;
  7    I,      I|          vagyon itten örök, nem megy el itt a török.”~ ~ ~– Micsoda
  8    I,      I|            csigától senki sem szalad el, pedig azok sokkal iszonyúbb
  9    I,      I|           viaszsárga mellény csaknem el van takarva félig a kihajló
 10    I,      I|          felé.~ ~– No, no, ne menjen el azzal a gyertyával, signore
 11    I,      I|              törvényszékhez, s nekem el kell hagynom Párizst. C'
 12    I,      I|            falkaszámra és, ha azokra el nem megy a jövedelmem, megtraktálom
 13    I,      I|            bohóc megfogá kezét, hogy el ne essék, a poéta féltében
 14    I,      I|            cher ami, * nem hagyhatná el azt a takarítást reggelig,
 15    I,     II|      Griffard úr sehonnan sem maradt el, mert hiszen az ily alkalmak
 16    I,     II|          olyan szépen, mint a költők el akarják hitetni az emberrel,
 17    I,     II|             rajtok.~ ~Egy perc alatt el volt szedve Abellino kalapja,
 18    I,     II|             de ami azért nem hárítja el a gyanút, hogy azokat a
 19    I,     II|            kit tizenhat éves korában el nem vehettek, mert talán
 20    I,     II|            szabad lesz, akkor veszik el.~ ~– Az én bátyámnak nincsenek
 21    I,     II|           mutatkozik, ez akkor kezdi el majd játszani a begyest.~ ~–
 22    I,     II|      világból.~ ~– Kár volna, várjuk el, míg önkényt elutazik.~ ~–
 23    I,     II|             Mentül több pénzt költök el, az csak önnek használ,
 24    I,    III|             Az ifjú kézműves egészen el volt érzékenyülve, s alig
 25    I,    III|        valamely találkozástól vonjuk el önt? – kérdé amaz futó mosollyal
 26    I,    III|          ifjú kézműves nem rejthette el meglepetését.~ ~– Önök is
 27    I,    III|               a virág sohasem szárad el rajta, s körös-körül zöldülő
 28    I,    III|              növeszt, mintha egészen el akarná azt foglalni magának.~ ~
 29    I,    III|             leszesz. Holnap jöjjetek el velem az ifjú óriások klubjába.
 30    I,     IV|              taps; itt határoztatott el, hogy jövő farsangon minő
 31    I,     IV|            érdekes, ha ő nem mondaná el, s akik utána akarják mások
 32    I,     IV|                   Úgy dupla célt ért el – szólt hátulról a lord –,
 33    I,     IV|         ráteszi.~ ~– Honnan késik ez el? – kérdé egy az ott maradottak
 34    I,     IV|            az északi herceg távozott el. Debry mindjárt tudott róla
 35    I,     IV|           felé fordulva, s nem várva el, hogy az megmondja, vajon
 36    I,     IV|          színpadon ráül, s ott danol el az elejtett medvén egy kedves
 37    I,     IV|       birkóznak, végre a vadász esik el, a medve lenyomja a földre,
 38    I,     IV|             s ezúttal a medve énekli el a vadász hátán az ismeretes
 39    I,     IV|         erkélyen kihajolva (ez, hogy el ne felejtsük, egy magyarországi
 40    I,     IV|               A többit nem mondhatta el az ifjú merveilleux, mert
 41    I,     IV|              virágesővel temettetett el. E naptól fogva egyik színház
 42    I,      V|            minden kincseiből.~ ~Híre el volt terjedve Moszkautól
 43    I,      V|            hölgyet, kik azt hitették el magukkal, hogy egymást megszerették,
 44    I,      V|               és e szeretet nem múlt el soha, még akkor sem, midőn
 45    I,      V|            Itt a zene őshonában érte el dicsősége tetőpontját. Ritka
 46    I,      V|       egyszer megszeret, azt könnyen el nem hagyja; csak egyes emberekből
 47    I,      V|               ha egy kihírlelt műnek el kellett maradni napjáról,
 48    I,      V|              tennék is, mit vehetnek el tőlem? Híremet? Akkor leszek
 49    I,      V|     legpompásabb öltözékeit készítse el számára.~ ~Ah! Tehát harc
 50    I,     VI|             kiterjedésben széleszték el a hírt, hogy ma nagy dolgok
 51    I,     VI|            akik szeretik azt hitetni el a világgal, hogy ők vetélytársnéik
 52    I,     VI|            elmondani! Csendesüljetek el!~ ~A megrettent signora
 53    I,     VI|            színésznő, feledkezik így el magáról és a közönség iránti
 54    I,     VI|           egyetlen drága fioritúra * el ne vesszen a közönségre
 55    I,     VI|              lelket sem ismerek.~ ~– El kell őket csitítani.~ ~–
 56    I,     VI|            miatt ezt a csendes áriát el nem énekelheti, hirtelen
 57    I,     VI|              finálét, s azt énekelte el Zelmira románca helyett.
 58    I,     VI|            csak egy hártya választja el, s amilyen könnyen hajlik
 59    I,     VI|             felcserélte, kétszeresen el volt ragadtatva.~ ~Van valami
 60    I,     VI|       karimájaival a vállait takarta el.~ ~Azon percben el volt
 61    I,     VI|           takarta el.~ ~Azon percben el volt szedve a muníció, a
 62    I,    VII|           nagyobb gyújtogatást követ el ezáltal, mint maga a tűzvész.
 63    I,    VII|         kötelet tartani, hogy terhét el ne szalassza; eközben egy
 64    I,    VII|          embereknek, hogy távozzanak el, s nagyobb erőt látszik
 65    I,    VII|             Azonban a tűz ez oldalon el volt fojtva, s másfelől
 66    I,    VII|             benne volt, s szükségből el kellett fogadnia a nagylelkűséget.~ ~
 67    I,    VII|            Asszonyom, akit vársz, az el fog jönni érted, és azután
 68    I,    VII|              idomai szerint még csak el sem tud olvasni. A keresztnév
 69    I,    VII|            férfiléptek hangjait lesé el.~ ~Szíve sebesen kezdett
 70    I,    VII|            rohanjak, és ott vesszünk el együtt a tűz között.~ ~–
 71    I,    VII|            vissza férjedhez, és válj el tőle azonnal! Én utánad
 72    I,    VII|             míg férjemtől nem váltam el. A haragos szellemek ezért
 73    I,    VII|             kesztyűket.~ ~Ő foglalja el a főhelyet, a színpaddal
 74    I,    VII|           egészen a színpad foglalja el, s midőn a két ifjú a páholyba
 75    I,    VII|         udvarias gyöngédséggel vonja el tekintetét a színpadtól,
 76    I,    VII|              ön mindig akkor távozik el egy városból, amikor mi
 77    I,    VII|      asszonyságtól. – Nem feledkezém el a tiszteletről, mellyel
 78    I,    VII|             még nagyon jókor hagyták el Angliát; a víg élet, a lóversenyek,
 79    I,    VII|           Pesten fogunk.~ ~– Ah, azt el is feledtem, hogy Magyarországon
 80    I,    VII|              ott maguk nagysádtok is el fogják feledni, hogy Magyarországon
 81    I,    VII|              Ön méltatlanságot követ el lelkén, midőn a legszentebb
 82    I,    VII|              laknak, itt vesztegetik el vagyonukat és ami annál
 83    I,    VII|             népet éppen azok hagynak el, akik leggazdagabbak, legnagyobbak,
 84    I,    VII|          szívének világa, ekkor kezd el valóban élni, helyesen látni,
 85    I,    VII|              azelőtti napon temették el a leghíresebb férfit és
 86    I,    VII|    kisasszony egy monológja foglalta el a figyelmet, s mindenki
 87    I,    VII|             iránt rendelkeznem, hogy el ne maradjak.~ ~S azzal egy
 88    I,    VII|      megnyert, és egyik sem vesztett el! Nem hallotta ön még, hogy
 89    I,    VII|              Abellino sem veszté azt el.~ ~– Hallottam már – szólt
 90    I,    VII|       bűbájos hölgy emlékével töltek el.~ ~De amíg ezen lapokra
 91    I,    VII|           Erdély havasai közt töltek el, az első ábrándok tiszteletre
 92    I,   VIII|    választvák. Ezt a koszorút nyerje el aztán, aki tudja!~ ~– No
 93    I,   VIII|            Hány leányt bolondítottál el?~ ~– Minek bolondultak el?~ ~–
 94    I,   VIII|            el?~ ~– Minek bolondultak el?~ ~– Sok nemigaz jószág
 95    I,   VIII|           brúgós, * hogy az istenért el ne eresszék azt a bikát,
 96    I,   VIII|       kertekben s temetőkben helyezi el magát. A bizakodó lovasok
 97    I,   VIII|     aranygombú botjával, hogy süssék el a tarackokat, a harmadik
 98    I,   VIII|              ölnyi távolságra maradt el mögötte már a pálya felén,
 99    I,   VIII|            többen. – Minek vesztette el a koronát?~ ~De hát ki lesz
100    I,   VIII|        reszketett a dühtől –, váljék el hát köztünk, hogy melyikünk
101    I,   VIII|              mint a futó tűz terjedt el e vakmerő fogadás híre.
102    I,   VIII|            egy keskeny gát választja el a rétet és kaszálót az ingoványtól.~ ~
103    I,   VIII|               csak nappal hallgatott el.~ ~Tudnunk kell mindenekelőtt,
104    I,   VIII|               míg odavetődő csikósok el nem terelték onnan, sőt
105    I,   VIII|              a két külön úton indult el a bőszült vadat keresni.
106    I,   VIII|          amidőn tűzijátékok lövetnek el, s csűrök égnek le, s az
107    I,   VIII|       helybeli kántor, s hogy énekli el viszont a délesti dicséretet
108    I,   VIII|           nem ismert bordalt kezdett el, a társaság azonnal felkapta
109    I,   VIII|         hozzá, s összeölelgette.~ ~– El ne lopd valamimet a nagy
110    I,   VIII|       Megöllek! megöllek!” – S midőn el tudott végre csendesülni,
111    I,   VIII|         földet, s látták, mint terül el a nagy erejű ember mozdulatlan
112    I,   VIII|          kiejtett szónak okát adjam, el kell mondanom, hogy az Alföldön
113    I,   VIII|            ilyen titkok nagyon hamar el szoktak terjedni, s az öreg
114    I,     IX|         része kitűnő szerepet foglal el vagy itt vagy amott.~ ~Méltó,
115    I,     IX|              melyet vegyesen foglalt el nő- és férfihallgatóság,
116    I,     IX|              egész mágnási táblánál! El lehet képzelni, mikor az
117    I,     IX|            nagybátya őrzi, akik soha el nem maradnak a sarkából.~ ~–
118    I,     IX|            Most ismét előtűnik; hogy el van pirulva, nagy fekete
119    I,     IX|                 E percben hangzottak el az ellenzék utolsó szónokának
120    I,      X|            ismerkedett meg; az talán el fogja majd venni, mert hiszen
121    I,      X|             báloznak annyit, mikor ő el tud lenni egész télen át
122    I,      X|             azt kérdik, „Nem megyünk el Teréz nénihez ebédre?”~ ~
123    I,      X|                  Azt azáltal érheted el – szólt az éltes hölgy –,
124    I,      X|             azok nagy sírások között el is fogadták azt, Eliza egy
125    I,      X|           orrára, hanem azt hitették el vele, hogy Matild nevelőnő;
126    I,      X|     dolgozott. Mayer reggeltől estig el volt foglalva a comptoirban, *
127    I,      X|              nekik nem tetszik; akik el nem hiszik, hogy valaki
128    I,      X|         örvendetes haladást követett el a művészetben, miszerint
129    I,      X|     fizetésének fele büntetésbe megy el.~ ~Ez sok volt!~ ~Mayer
130    I,      X|               s ajándékokat fogadott el tőle; ez még nem olyan nagy
131    I,      X|            ágyból, nem is hagyja azt el már, tudom, csak mikor a
132    I,      X|           teszik.~ ~– No, vezessetek el hozzá délután! – monda Mayer
133    I,      X|     szándokkal van iránta, hát vegye el, hanem a művésznő kivétel,
134    I,      X|           abból nem következik, hogy el kell venni.~ ~– No jól van –
135    I,      X|             ez ideig a leányt hozzám el nem fogja hozni, legállhatatosabb
136    I,      X|           Nem nyughatott a haragtól, el kellett neki mennie hazulról,
137    I,      X|              hogy az olvasás fonalát el ne veszítse, s valami rendkívüli
138    I,      X|       ráordíta:~ ~– Hát miért mondja el az úr nekem mindezeket?~ ~
139    I,      X|            reá az úr? És most ezt is el akarja adni az úr? És haragszik,
140    I,      X|                körmei közt hervadjon el, hogy egész élete szerencsétlen
141    I,      X|        olvasni a nagynéni előtt, míg el nem alszik.~ ~– Tudom, hogy
142    I,     XI|             imádsz!” – hány lesz, ki el nem szédül, és azt mondja: „
143    I,     XI|          mindenütt figyel, ki semmit el nem néz, ki tán még álmában
144    I,     XI|             fizették; aminek titkául el kell mondanom egy korábbi
145    I,     XI|              Boltay azután mást vett el, házassága szerencsétlen
146    I,     XI|        legcsekélyebb házbért fogadta el csupán. És amellett sohasem
147    I,     XI|       ajánlani segélyét, de ily úton el kellett neki azt fogadni
148    I,     XI|              Valami „Gyöngyöm Minkám el kell válnom”-féle együgyű
149    I,     XI|            zokogások közt panaszolva el esetét. Azt hivé, hogy már
150    I,     XI|             világ dicsőséggel halmoz el. Minden újabb kísérlet csak
151    I,     XI|            mert akkor meglehet, hogy el nem fogadná. Nevezze előtte
152    I,     XI|           pénzt. Mért ne vette volna el? Akárki is azt tenné helyében.
153    I,     XI|            unszolja, miszerint vigye el őt az ismeretlen jóltevőnőhöz,
154    I,     XI|               mert Abellino nem jött el többé vasárnaponkint a templomba,
155    I,     XI|              a nagy sokaság közt úgy el lehet vegyülni, hogy ki
156    I,     XI|      ismeretlen hordárokkal vitetett el mindent. Senkinek sem mondta
157    I,    XII|             van fizetve)~ ~Hová tűnt el Fanny oly rögtön, oly nyomtalan,
158    I,    XII|              embertől pénzt fogadott el, bármily ürügy alatt; eladva,
159    I,    XII|     keservében oly lépésre határozta el magát, melyre a legnagyobb
160    I,    XII|          Boltay uramhoz hurcolkodtak el, s Teréz bizonyosan azt
161    I,    XII|         erényes és énekel, és én azt el fogom venni, mármost adjon
162    I,    XII|           Teréz öntudatlanul takarta el Fanny fejét, mely ölébe
163    I,    XII|        egyszer megszólítá.~ ~– Vigye el ön uram a pénzét, és írja
164    I,    XII|           alkalmával saját puskáikat el kell sütni, hogy megijednek
165    I,    XII|         kihívást, vagy tőlem fogadni el annak kielégítését.~ ~Konrád
166    I,    XII|        Sándor meg nem állhatta, hogy el ne mosolyodjék.~ ~– Mindegy
167    I,    XII|      meglepetés felkiáltása hangzott el ajkairól.~ ~Két nevet olvasott
168    I,    XII|              belül írt helyre küldje el a benne foglaltakat.~ ~Azzal
169    I,    XII|         csontfűrészt miért nem hozta el ön? Ön gondatlan ember,
170    I,    XII|     kínzásnak.~ ~Abellino ekkor lövé el a negyedik hárslevelet huszonöt
171    I,    XII|        valami szokatlan hőség terült el e pillanatban, szemeiben
172    I,    XII|           éppen fülem mellett repült el, aligha meg nem siketültem.
173    I,   XIII|          János napja közelgett, mely el szokott tartani egy hétig,
174    I,   XIII|      közellétében; az ember még csak el sem meri rikkantani magát.~ ~
175    I,   XIII|              föltette magában, attól el nem állt, s ha tízszer elesett
176    I,   XIII|         irtóztató kaszárnyát kezdett el rakatni azon szándékkal,
177    I,   XIII|         ajándékokat sem örömest vesz el, annak a kincsek közepett
178    I,   XIII|           azt a gorombaságot kövesse el, hogy bal kéz felül ejtse
179    I,   XIII|              sikeres búza, s könnyen el lehetett volna szállítani,
180    I,   XIII|          hidat, de nem kellett volna el hagyni romlani a gátot,
181    I,   XIII|         gátot, akkor nem vitte volna el.~ ~– No csak bízza azt kegyelmed
182    I,   XIII|                 Továbbá…~ ~– Hagyjuk el ezt már Péter. Ezt látjuk,
183    I,   XIII|       korpával számol be.~ ~– Hagyja el kegyelmed, szép felesége
184    I,   XIII|        tavaly névnapomra nem küldték el a szuplikánst! *~ ~– De
185    I,   XIII|      múzeumnak, s ha a kurucjáráskor el nem pusztult volna, kitenne
186    I,   XIII|            nincs-e annyi pénze, hogy el sem bírja költeni? Vagy
187    I,   XIII|     hajigálja a nyulat, és úgy kapja el. Csakhogy neki az a kiváló
188    I,   XIII|              mert kétszer nem mondom el; írjon leveleket mindazoknak
189    I,   XIII|         Csenkő Lacinak írja meg azt (el ne felejtse, hogy ez perillustris
190    I,   XIII|      Kutyfalvi Bandit, hogy felejtse el már azt a kis elpáholtatást,
191    I,   XIII|            Kiss Miska öcsém követett el rajta mindnyájunk nevében,
192    I,   XIII|    Pozsonyban. Egy lovaslegény vigye el neki személyesen e levelet.~ ~
193    I,   XIII|          előszobában Dobozyt játszák el feleségestül, tizenkét képes
194    I,   XIII|         Egészen elérzékenyülve hagyá el a templomot, s csak vendégei
195    I,   XIII|           lehet nagyokat; ő cserélte el a legátus * könyvét, ő tett
196    I,   XIII|              elé, egy puska sem sült el, a mákoskalácsok pedig szétvetették
197    I,   XIII|             hogy ezúttal ne kövessen el annyi ostobaságot, mint
198    I,   XIII|         elébb mutatni a verset, amit el akar mondani asztal felett,
199    I,   XIII|          hogy öccse, Béla okvetlenül el fog jönni az ő névnapjára;
200    I,   XIII|              hóna alatt nem kapja, s el nem hiteti vele, hogy nem
201    I,   XIII|         mondanák itt-amott –, máskor el szokta ezt halasztani másnap
202    I,   XIII|             kiről azt hivé, hogy már el sem fog jönni, éppen akkor
203    I,   XIII|               hogy még más valaki is el nem jött, akit legkevésbé
204    I,   XIII|             Hol maradt? Mért hagytad el? – kérdé Jancsi úr sürgető
205    I,   XIII|          ajándékot, amit még ma este el fog küldeni; én is elhoztam
206    I,   XIII|           tisztelem, csókolom, hozza el őt minden erővel, menjen,
207    I,   XIII|               csupán Kutyfalvi árult el valami kényelmetlen feszengést
208    I,   XIII|        mívelni, tüzes békákat ereget el az asztal alatt, s ecetet
209    I,   XIII|              nép más asztalt foglalt el. A háttérben állt egy oszlopos
210    I,   XIII|         peristyl, * közepét foglalva el a feldíszített színpad,
211    I,   XIII|           irtózatos mosolyra torzult el, s lassankint félelmesen
212    I,   XIII|      nyergében ülhessen, s futhasson el innen, s kezde az ajtó felé
213    I,   XIII|         hátrálni.~ ~– De nem megyünk el innen, uram! – ordítá rá
214    I,   XIII|            bezúzott homlokkal terült el a küszöbön.~ ~A vendégsereg
215    I,   XIII|              nyargaló kocsik hagyták el minden irányban a Kárpáthy-kastélyt.
216    I,   XIII|            hogyan mulaszthatta volna el, hogy a jelenlevő Kárpáthy
217    I,   XIII|             Kárpáthyról. Talán azóta el is temették a boldogtalant.~ ~
218    I,     Sz|         egyik fiába, Démophoonba, de el kellett válniok. Míg Démophoon
219    I,     Sz|          földrengés által pusztultak el~ ~sonica – azonnal, nyomban~ ~
220   II,    XIV|         mondhatni: „Én hervasztottam el!”~ ~Ha lelke üdvét kellett
221   II,    XIV|              első ijedségben odavivé el Fannyt, s nagynénjével együtt
222   II,    XIV|        nagynénjével együtt ott rejté el.~ ~Ér is az valamit.~ ~Árgusnak
223   II,    XIV|            le, akaszd fel, pusztítsd el a csábítót, mert meg nem
224   II,    XIV|            nagy úr szerelmes, aki őt el is fogja venni.~ ~Boltay
225   II,    XIV|               A megszólított annyira el volt gondolkozva, hogy felelet
226   II,    XIV|              Abellinónak keresztelte el. Önnek méltó oka van őt
227   II,    XIV| lóversenyeken szoktak, hogy ki nyeri el hamarább; ki ellen finom
228   II,    XIV|            de kincsért, gazdagságért el nem adom.~ ~Kárpáthy ülve
229   II,    XIV|     szigorúbb évek csak elnyomák, de el nem feledteték vele az emléket,
230   II,    XIV|              ön észre, mint hidegült el egyszerre a választott szegény
231   II,    XIV|    visszaborzad az úttól, melyen azt el lehet érni, de majd eljönnek
232   II,    XIV|             Boltay nyugtalanul kezde el alá s fel járkálni. Mit
233   II,    XIV|              élte nyugodalmát; pedig el fogja adni, ha az ajánlatot
234   II,    XIV|             rejtekfiókokkal. Egészen el volt művébe merülve.~ ~–
235   II,    XIV|       hallod-e szívem, én szeretlek, el tudlak tartani; ha hozzám
236   II,    XIV|        gyanánt.~ ~Kárpáthy ajánlatát el nem hallgathatja Fanny előtt,
237   II,    XIV|           borostás orcáját –, vegyen el Boltay bácsi, magához mindjárt
238   II,    XIV|            trallázva, szökdelve tűnt el a konyhába, mint egy gyermek,
239   II,    XIV|             csendes házi boldogságot el ne lehessen érte hagyni.
240   II,    XIV|            mellett még a szégyent is el lehet felejteni, hát még
241   II,    XIV|              bizonyára ő sem fogadná el. Most szóljunk másról. Egy
242   II,    XIV|       Engedjék önök, hogy ne hagyjam el önöket soha. Én itt akarok
243   II,    XIV|              ne űzzenek, ne verjenek el magoktól! Engem nem fog
244   II,    XIV|           tréfa lenni. Az a derék úr el akar engem venni, hogy egy „
245   II,    XIV|            önnek mondám, hogy vegyen el, magához hozzámegyek; akkor
246   II,    XIV|         rózsáiért; köszöni, nem adja el!” Milyen büszkén fogja fejét
247   II,    XIV|           másik után, és sohasem éri el egymást.~ ~Hol lehet most
248   II,    XIV|             gyöngéd tagjain?~ ~E cél el volna érve, ha ő Kárpáthynak
249   II,    XIV|           mind csak ámulat.~ ~Hitesd el magaddal, hogy áldozatból
250   II,    XIV|        akarsz terhére lenni; képzeld el, hogy oly állásban mennyi
251   II,     XV|           Nem. A szívem megreped, ha el kell mondanom; de mégis
252   II,     XV|            szál hajam van, hogy mind el nem ment bele. De ami sok,
253   II,     XV|           csakugyan mégis sok. Ha én el akarnám azt az iszonyatot
254   II,     XV|         külön a bútoraimat, vitessem el a gardróbomat, és éljek
255   II,     XV|           sem vagyok én éhes, inkább el vagyok keseredve, annyit
256   II,     XV|        nyomorúságban meg ne ismerné. El fogom önt hozzá vinni, mert
257   II,     XV|            nagy keserűsége engedvén, el ne nevesse magát saját figurája
258   II,     XV|    leányaival, azok sem kergették őt el maguktól, nem is volt neki
259   II,     XV|    valamennyi cselédek, aratók előtt el ne játssza a csodát, amit
260   II,     XV|             az az ember, aki valakit el tudott volna mulattatni,
261   II,     XV|         Teréz egy benyílót rendezett el számára, mely Fanny zongoraszobájával
262   II,     XV|              utcán találkoztak vele, el nem tudták gondolni, mi
263   II,     XV|          világosan mutatja, mennyire el kellett neki a házasság
264   II,     XV|              A másik pillanatban már el volt az fedve, elsimítva.
265   II,     XV|          akadnak valakire, aki hamar el nem alszik, aki türelmesen
266   II,     XV|             te, vagy bár vette volna el az isten amazokat tőlem,
267   II,     XV|            Mi lesz belőlük, ki veszi el őket? Mai világban már senkinek
268   II,     XV|          akik más embert olyan hamar el tudtak ítélni. És most ők
269   II,     XV|              az az ember még az idén el fogja venni Rézit; csak
270   II,     XV|              kis idő múlva ott kezdé el, ahol elhagyta.~ ~– Ilyen
271   II,     XV|            Az később más leányt vett el, s még alig háromesztendős
272   II,     XV|              volna a nyakukon, régen el is váltak volna; az ember
273   II,     XV|       formában lefestette a képedet, el is küldte mindenfelé a műtárlatokba,
274   II,     XV|          vagy csodálkozzék. Nem múlt el egy nap is, hogy oda ne
275   II,     XV|             megmondja, hogy nem vesz el, de pénzt ad; az okosság,
276   II,     XV|            minő látkör alatt vesznek el azon szerelem legforróbb
277   II,     XV|               mondék –, tőlem régóta el van véve. Az bizony meglehet,
278   II,     XV|        valaha elhagyna, veszítse azt el. Hatvanezer pengő nagy pénz,
279   II,     XV|            hetek, havak múltak volna el aközben.~ ~Fanny látva,
280   II,     XV|              Semmit sem feledtem még el.~ ~Az asszonyság igen beszédes
281   II,     XV|            akarta, hogy Fanny költse el az egész reggelit.~ ~– Mama –
282   II,     XV|            ily kérdést téve még csak el sem pirul, hanem hideg,
283   II,     XV|             kegyes életben töltötted el, hogy magadat minden örömtől
284   II,     XV|       meresztett. Ő nem mondta, hogy el akar innen menni.~ ~– Szívesen,
285   II,     XV|          leány szemérmes szörnyen, s el kellett vele hitetni, hogy
286   II,     XV|           benne van, az törökül van, el nem tudtam volna mondani
287   II,     XV|          bizalmas suttogással váltak el egymástól. Kezet csókoltak
288   II,     XV|           dolgokra készül; ha olykor el nem nevetné magát, haragosnak
289   II,     XV|       találja helyét, oly kedve van; el van bűvölve, el van ragadtatva,
290   II,     XV|           kedve van; el van bűvölve, el van ragadtatva, ez a leány
291   II,     XV|              ifjúúr! – viszonza amaz el nem mosolyodó képpel, s
292   II,     XV|    quadrille-t, * keringőt táncolnak el, akkor vacsorához járulnak
293   II,     XV|          hozzád kapufélfa! Búcsúzzék el, akinek tetszik.~ ~Így kicsinálva
294   II,     XV|          csak pár óra múlva távozott el fogadott szekéren.~ ~Jajaj! –
295   II,     XV|             egyenruhás inasok szedik el a meghívójegyeket, mikre
296   II,     XV|              epével, méreggel tölték el szívét. Egynehányszor közel
297   II,     XV|             leányt, de az bizonyosan el fog jőni, mert különben
298   II,     XV|           különben nem fogadta volna el a meghívást.~ ~Abellino
299   II,     XV|          minden pénzét, csak e leány el ne maradna most.~ ~Ezúttal
300   II,     XV|            tekintetén bámultak-e úgy el? Valóban szép volt! Egyszerű,
301   II,     XV|               Uram, örömmel fogadtam el ön becses meghívását – családommal
302   II,     XV|         üdvkívánatokkal halmoztatott el.~ ~És Abellinónak mindezt
303   II,     XV|          komoly legyen, minek fordul el annyit?~ ~Osszátok azt a
304   II,     XV|             még most is, hogy Fannyt el fogod csábítani; mert hiszen
305   II,     XV|      gazdagabb, mint te vagy, pénzed el nem bolondítja, ha pedig
306   II,     XV|        Reggel elintézendik az ügyet. El is távoznak azonnal, s a
307   II,    XVI|           fognak eszmélni, mindegyik el van határozva magát kitenni
308   II,    XVI|               Elébb magukat helyezék el, ketten kétfelől, kivont
309   II,    XVI|             csak itt helyben végezni el a dolgot.~ ~Még egyszer
310   II,    XVI|          szép keleti tartományban.~ ~El is indult nehány nap múlva
311   II,   XVII|          szép neje számára, kit soha el nem hagyott magától, hanem
312   II,   XVII|              szeretőit.” Minden nyom el volt törölve.~ ~Sőt még
313   II,   XVII|        lyánok közül lehullott. Egyet el is tapostak a lovak.”~ ~
314   II,   XVII|       komitíva * nélkül. Marci vitte el a küldeményt, előre meg
315   II,   XVII|          hímzett… vajon ki nyeri azt el?~ ~Harmadnap fényes táncvigalommal
316   II,  XVIII|             van rejtve. Jaj neki, ha el nem érti azt, jaj neki,
317   II,  XVIII|              jaj neki, ha elérti, és el nem tudja titkolni. Jaj
318   II,  XVIII|          választ várok.~ ~Varga uram el volt szánva mindenre.~ ~–
319   II,  XVIII|       barátnémnak, s ki előtt zárjam el szívemet? Én tudom, hogy
320   II,  XVIII|               vegye sorba, és mondja el őszintén, nyíltan nekem: „
321   II,  XVIII|        vannak írva, vagy hogy menjen el külön mindegyikhez gyalog
322   II,  XVIII|     tökéletes genealógiáját készítse el, az mind csekély lett volna
323   II,  XVIII|        betegeket, kiket a világ ítél el; szegény elcsábított leányok,
324   II,  XVIII|     elfogódottnak látszék, s annyira el volt merülve Marion kisasszony
325   II,  XVIII|          volnának is azok valakinél, el kelle dugni, mert Marion
326   II,  XVIII|            hogy szemünk láttára ment el a jámbor, meglehet, hogy
327   II,  XVIII|              voltam, de én nem adtam el magamat gazdagságért, mint
328   II,  XVIII|          sohasem érdemelt meg. (Bizd el magadat ostoba! Ne gondold,
329   II,  XVIII|         megcáfolni.~ ~– Nem, nem; de el kellett utaznia Bécsbe hirtelen.~ ~–
330   II,  XVIII|    kormányrudat.~ ~– Már azt valóban el kell ismerni, hogy oly gyöngéd,
331   II,  XVIII|       szemeit érzé kiégni; nem rejté el, arca bíborvörös lett. Ah
332   II,  XVIII|              És ezt oly hangon mondá el, mintha őneki rettenetes
333   II,  XVIII|            szakadt csókjaival borítá el azt, és ismét csókjaival
334   II,  XVIII|             ismét csókjaival halmozá el, és nem bírt egy szót szólani.~ ~–
335   II,  XVIII|             gondolá magában, gyerünk el hozzá, adjunk neki egy jó
336   II,  XVIII|             egy percig sem bocsátott el kezéből, mintha attól tartana,
337   II,  XVIII|             két hónap múlva foglalja el helyét, a beiktatási lakomán
338   II,  XVIII|              vehető portékát, amiket el szokás szedni lefoglalt
339   II,  XVIII|       nagyobb biztonság okáért, hogy el ne szökhessenek.~ ~A kalaplevételkor
340   II,  XVIII|          Csak egy hétig! – szörnyedt el Marion kisasszony. – Csak
341   II,  XVIII|               óhhaha!~ ~János úr úgy el tudott nevetni ezen a bolond
342   II,  XVIII|          nagy illetlenséget követett el, s törte magát a távozó
343   II,  XVIII|             fodrai az illedelmen túl el ne árultassanak, s azzal
344   II,  XVIII|          nehezen, hogy nem mondhatja el senkinek, hogy miért örül.
345   II,    XIX|         tenni? Ma nemde ezt végezzük el?” Úgyhogy ha Fannynak elég
346   II,    XIX|                Fanny nem hallgathatá el az öreg tisztviselő magasztalására,
347   II,    XIX|              furcsa anekdotákat mond el, hogy még az érzékenyebb
348   II,    XIX|             és te nem utasíthatod őt el, hanem ehelyett magasztald
349   II,    XIX|              gyermek, úgyhogy bátran el lehetne küldeni fiatal lyányokkal
350   II,    XIX|              őket embereknek ismerje el. Jobbágyainak bizonyosan
351   II,    XIX|            igazat adnak, senki címét el nem felejtik, és a magukéval
352   II,    XIX|              fennkölt szellemet árul el.~ ~Félig habozva, félig
353   II,    XIX|             barátnéja kötekedve vont el szemei elől, s nagy komolysággal
354   II,    XIX|              volna, ölel, csókol, és el van ragadtatva. Legjobb,
355   II,     XX|             nemes önbizalommal tölti el, mely nagyra törekvő, buzdító
356   II,     XX|           agarát zsákba dugva vitték el Horvátországba, s fél esztendő
357   II,     XX|        egypár hű barátom nem hagyott el és az agaraim. Odajöttek
358   II,     XX|         beszédébe vágott.~ ~– Hagyja el méltóságod azt az egész
359   II,     XX|         elpirulva a haragtól fordult el a beszélőtől, legyezőjével
360   II,     XX|     beszélőtől, legyezőjével takarva el lángra hevült arcát, s szeretetre
361   II,     XX|           míg a pecérek beavatkozása el nem csillapítá az ingerült
362   II,     XX|            melyet semmi körülményben el nem vesztett, meg nem dorgálja
363   II,     XX|            mondatot.~ ~Fanny egészen el volt bámulva, Flóra pedig
364   II,     XX|             levél tartalmára, s újra el kellene azt olvasnia, hogy
365   II,    XXI|      vadászatról gondolkozva aludtak el, kik a vadászatról álmodtak
366   II,    XXI|             tudja, hogy igen sokszor el fog ájulni, mert őt minden
367   II,    XXI|         megmutathatná, milyen szépen el tud ájulni olyankor.~ ~Azonban
368   II,    XXI|              s mint a futótűz terjed el egyszerre az egész társaságban: „
369   II,    XXI|             mégis eljött!”~ ~Ki jött el? Hát ki más, mint a legdaliásabb
370   II,    XXI|    kisasszony ajkpittyesztve fordítá el fejét. Ez az ember olyan
371   II,    XXI|           szenvedélyek hogy ragadnak el az állatra.~ ~János kiválaszta
372   II,    XXI|          mely rókafogások alkalmával el nem szokott maradni, eléggé
373   II,    XXI|        El-elbukik a buckák között, s el hagyja maga mellett rohanni
374   II,    XXI|            mind-mind messze maradnak el mögötte.~ ~Most áll még
375   II,    XXI|              a rókát egyik sem fogja el, ismerte már a maga emberét!
376   II,    XXI|       nézőinek. Most meg azt követte el, hogy a róka mesterséges
377   II,    XXI|      kétségbeesés némaságával fordul el, s nyargalni kezd visszafelé.~ ~–
378   II,   XXII|             legelső orvosait hozatta el számára; tanácskoztak, gyógyították,
379   II,   XXII|              örömest lenne vén, hogy el lenne feledve ifjúsága.~ ~
380   II,   XXII|             erdei madár.~ ~Menedékét el kelle hagyni, hogy egy álomkép
381   II,   XXII|            ha akarna is, mit érhetne el? Ha akarna oly bűnös lenni,
382   II,   XXII|          meggyógyulása, addig senkit el nem fogadott magánál. Néha
383   II,   XXII|  Szentirmayné üdvözöl, most távozott el.~ ~Fanny nem szólt rá semmit.
384   II,   XXII|          húzá végig homlokán, mintha el akarná onnan űzni a gondolatot,
385   II,   XXII|                 Fanny azt hivé, hogy el akar távozni, s még közelebb
386   II,   XXII|            magához.~ ~– Ne menjen ön el. Maradjon itt. Beszélgessünk.~ ~
387   II,   XXII|           volna kívánságaidnak. Hidd el, hogy csak akkor vagyok
388   II,   XXII|           Csak messze, messze innen! El a szomszédságból, ahol Szentirmayék
389   II,   XXII|             velem, és sohasem hagyna el.~ ~Ah, ez több volt, mint
390   II,   XXII|       csókjaival, könnyeivel halmozá el.~ ~– Mivel érdemlem én ez
391   II,   XXII|           sokáig, sokáig nem bocsátá el férje kezét kezéből. Kárpáthy
392   II,   XXII|     kocsikázott vele, sohasem hagyta el. Nem vágyott semmi társaság
393   II,   XXII|           nélkül, panasz nélkül vált el tőle. De lelkébe látott
394   II,  XXIII|     leveleidben említesz?~ ~– Vigyen el az ördög majmoddal együtt –
395   II,  XXIII|       ocsmány állatot.~ ~– Ah, hagyd el barátom. A majmokból lett
396   II,  XXIII|              mindenféle gorombaságot el lehet mondani, de ki aztán
397   II,  XXIII|            Ily gyalázatot nem tűrnek el törvényeink.~ ~Kecskerey
398   II,   XXIV|            nem is panaszkodhatott.~ ~El kellett szánnia magát.~ ~
399   II,   XXIV|             kellett szánnia magát.~ ~El kellett szánnia, hogy elmenjen
400   II,   XXIV|                Flóra nem feledkezett el ígéretéről; már az ünnepély
401   II,   XXIV|         nézve.~ ~– De hát miért megy el éppen az ünnepély elől?~ ~–
402   II,   XXIV|  észrevétlenül, fájdalom nélkül múlt el, ahogy sohasem remélte volna.~ ~
403   II,   XXIV|         utóbbi napokban azonkívül is el kellett menni Rudolfnak
404   II,   XXIV|            lelkesült beszéddel tölti el a hallgatók lelkét, kikből
405   II,   XXIV|            uram. Nagybeteg voltam…~ ~El kelle hinni, amit mondott,
406   II,   XXIV|          sejtené, hogy ez ember elől el kell rejtenie lelkét, s
407   II,   XXIV|            Hah! Meglátszott a hatás? El bírta-e titkolni a szúrás
408   II,   XXIV|              érzett? Nem, nem árulta el magát. Csak annyit mondott:~ ~–
409   II,   XXIV|          királynéi karöltve sétáltak el előttük; milyen szép volt
410   II,   XXIV|            között, s az övét fogadta el. Hanem ezzel én világért
411   II,   XXIV|           legalább ötven ember előtt el fogja mondani ugyanezen
412   II,   XXIV|              három napig nem távozom el tőled. Ámbár tudom, hogy
413   II,   XXIV|            komolyan úgy tett, mintha el akarna menni.~ ~Ekkor természetesen
414   II,   XXIV|              gondolatok között aludt el Rudolf, s még az a bosszúsága
415   II,    XXV| legkegyetlenebb kínzás, amit emberen el lehet követni. Ehhez a kis
416   II,    XXV|            tervet kifőzni magában.~ ~El fog távozni hazulról egy
417   II,    XXV|              szívdobogással búcsúzék el tőle Flóra. Nem volt az
418   II,    XXV|       kendővel, kalappal.~ ~Így megy el hazulról egy becsületes
419   II,    XXV|           érzé a rántást karján.~ ~– El akartál esni?~ ~– Egy csigára
420   II,    XXV|              a férfiak együtt tölték el, s csak ebéd felett találkozának
421   II,    XXV|         potentát kedvéért sem hagyná el délutáni álmát.~ ~– Te addig,
422   II,    XXV|              virágoknak, hogy vegyék el lelkének gondolatjait, adjanak
423   II,    XXV|              kegyetlen kínzást követ el e szegény asszony szívén,
424   II,    XXV|       amennyi elég arra, hogy örökre el legyen ítélve.~ ~Ki előtt?
425   II,    XXV|             Másnap ismét egész délig el voltak foglalva a férfiak
426   II,    XXV| visszadöbbentek egymástól.~ ~A titok el volt árulva. És akié volt,
427   II,    XXV|             önnek keresni fel engem? El vagyok veszve, mert elhagyott
428   II,    XXV|           szívemben, csak az öné. De el volt az temetve jól. Miért
429   II,    XXV|         szánalmat koldulok. Valahogy el tudok veszni majd idővel.~ ~
430   II,   XXVI|           gondolá titkon Abellino –, el kell vesznie azon természettelen
431   II,   XXVI|         kitalálta a gondolatok élét, el nem kacagta volna rá magát.
432   II,   XXVI|             nem illő tréfát követnek el egy asszony nevével, akit
433   II,   XXVI|              szó. Már erre csakugyan el kellett hallgatni. Nemcsak
434   II,  XXVII|          megtanuljon és ne felejtsen el soha, hogy majd ha egykor
435   II,  XXVII|               és egy hang nem repült el szájáról.~ ~– Ha volna számára
436   II,  XXVII|         jöjjön be hozzá, s búcsúzzék el tőle, mert kevés szava van
437   II,  XXVII|           mily nehéz, amíg egymástól el bírnak szakadni! Zavart,
438   II, XXVIII|          határozatát az öregekkel.~ ~El kellett vándorolnia a megholt
439   II, XXVIII|            közel sem lehettem hozzá. El kellett jönnöm, hogy megpróbáljam,
440   II,   XXIX|       szokatlan kellemes érzés állja el tagjaimat, hogy éjjel felkölt
441   II,   XXIX|              valami gyors zúgás csap el fülem mellett, mintha valami
442   II,   XXIX|                Tudom. De nem jöhetek el mellette soha, hogy be ne
443   II,   XXIX|           menyegzőjére készül, hagyá el a szobát, az ajtóból még
444   II,   XXIX|            oly visszhangosan zengett el a teremben, mintha egészen
445   II,   XXIX|     Ugyanazon éneklő diákok jöjjenek el Debrecenből, s énekeljék
446   II,   XXIX|    feltámadás napjáig, melyet hozzon el Isten minden igazhivőre.
447   II,   XXIX|               Én nem felejtettem azt el. És most én mondom teneked! „
448   II,   XXIX|   Abellinónak nevezte. Nem számlálom el azon vétkeit, miket Isten,
449   II,   XXIX|           vagy ha gyarlóságaik miatt el kelle bocsáttatniok is,
450   II,   XXIX|       bocsáttatniok is, ne veszítsék el fizetéseiket.~ ~…Ami rendelkezhető
451   II,   XXIX|         alatt méltó helyet foglaljon el minden mívelt nemzetek közt,
452   II,    XXX|              szükség.~ ~Minden előre el volt készítve hálószobájában
453   II,    XXX|             jöttek. Senki sem maradt el a régi ismerősök közől;
454   II,   XXXI|             akarna neki küldeni, azt el sem fogadná stb., stb….~ ~
455   II,   XXXI|         érdemes hölgyet, hogy hagyja el Pozsonyt megholt barátnéja
456   II,   XXXI|            oly komoly orcával mondta el előttük az egyszer hallott
457   II,   XXXI|   lelkesüléssel, hogy a ráleső Flóra el volt ragadtatva.~ ~Mi lesz
458   II,   XXXI|              még milliomokat prédált el. Úgy magasztal mindent,
459   II,    Veg|          emberektől, ha azt hitetnék el magokkal, hogy valami nagy
460   II,    Veg|             egész első kötet egészen el is maradhatott volna, ha
461   II,     Sz|            Belgiumban, róla nevezték el a poroszok a waterlooi csatát~ ~
462   II,     Sz|             idején~ ~ ~ ~hands off – el a kezekkel~ ~Heléna – a
463   II,    Meg|      aranykorát megírtam, látogattam el Erdélybe. A nőmmel együtt
464   II,    Meg|                 Ezen az úton regélte el nekem a feleségem azt a
465   II,    Meg|         többi munkáimnál is őszintén el fogom mondani, hogy honnan
466   II,    Meg|       ambíciója, hogy íróval vetesse el magát. Egy napon (a forradalom
467   II,    Meg|            Hát tudom.~ ~– Akkor vedd el.~ ~Rövid időn ismét odajött
468   II,    Meg|                   Hát már nem veszem el a Jennyt. Megtudtam felőle
469   II,    Meg|             van. Már most nem veszem el.~ ~Tehát a szerelmes költő