Kötet, Fezejet

 1    I,     II|    gratulálhasson.~ ~Az csak mosolygott csendesen.~ ~– Képzelni
 2    I,     II|      kegyelettel.~ ~A bankár mosolygott. Jobban tudta ő azt, mint
 3    I,    III| sokat akart mondani.) Rudolf mosolygott az utóbbi állításra, s fél
 4    I,    III|  zálogba.~ ~Rudolf csendesen mosolygott.~ ~– Te misszionárius vagy,
 5    I,     IX|  képet csinált, majd bölcsen mosolygott, ahogy szoktak fiatal emberek
 6    I,      X|     egész beszéd alatt egyre mosolygott, csak néha figyelmezteté
 7    I,    XII|     tenni.~ ~Sándor keserűen mosolygott.~ ~– Nekem mindegy. Előttem
 8    I,   XIII|      keresztül. Azután ismét mosolygott.~ ~– Majd én is megköszöntöm
 9    I,   XIII|   nem kapott soha.~ ~És újra mosolygott fel-felkiáltva, hogy fejében
10   II,    XIV|   nem tagadom.~ ~Az éltes úr mosolygott, karját a mesterébe ölté,
11   II,     XV|      mosolyogni látja.~ ~Így mosolygott most, midőn Kecskerey úr
12   II,  XVIII|   boldog volt.~ ~Flóra pedig mosolygott, és mosolygott, és úgy örült
13   II,  XVIII|   Flóra pedig mosolygott, és mosolygott, és úgy örült neki, hogy
14   II,   XXII|         Az asszony szomorúan mosolygott, és sokáig, sokáig nem bocsátá
15   II,   XXIV|     Rudolf.~ ~Flóra szelíden mosolygott, s inte szobaleányának,
16   II,    XXV|  magában Rudolf, és titkosan mosolygott.)~ ~Midőn a vendégek eloszlottak,