Kötet, Fezejet

 1    I,      I|    melyben Bús Péter uram vala a kocsmáros. Nevét nem őseitől nyerte
 2    I,      I|          ménkű!~ ~Mert a pusztai kocsmáros nem abból él, hogy bort
 3    I,      I|       jól megvereti hajdúival. A kocsmáros nemesember, az egész tréfa
 4    I,      I|    nemesembernek mondani, még ha kocsmáros is, valóságos injúria. *~ ~
 5    I,      I|         Keljen fel kend szaporán kocsmáros! Jöjjön kend ki gyorsan,
 6    I,      I|    árticsókát meg rákfarkat!~ ~A kocsmáros levette nagy alázatosan
 7    I,      I| figyelmét. Tetszett neki, hogy a kocsmáros csak úgy komázik vele. Ezt
 8    I,      I|         telt mulatsága, s hogy a kocsmáros eltalálta a kedvét, egészen
 9    I,      I|      Szolgálhatok vele – monda a kocsmáros, s rögtön hítta magával
10    I,      I|          megsült az egér. Maga a kocsmáros hozta be feltéve egy roppant
11    I,      I|             Az rossz. Hát maga a kocsmáros?~ ~– Én vagyok; hát az úr
12    I,      I|        tehát maga nemes ember és kocsmáros; nem tesz semmit; Stuart
13    I,      I|        vér volt, és végtére ő is kocsmáros lett. Hát ha itt kell maradnunk,
14    I,      I|       nyúlni, amihez ő hozzáért! Kocsmáros! Hol van az úr? Ami ebben
15    I,      I|   folyvást a csókokat utána.~ ~A kocsmáros ezalatt kezdett egyet-mást
16   II,    Meg|          tányérnyalók, a pusztai kocsmáros, Kecskerey és a becsületes