Kötet, Fezejet

 1    I,      I| ostorpattogás hangja elhat olykor a fülébe; de biz ő nem bánja; volna
 2    I,      I|        hangon nehány szót mormogott fülébe, mire az helybenhagyólag
 3    I,     IV|         beszél – súgá István Rudolf fülébe.~ ~– Ne búsulj, majd mindjárt
 4    I,    VII|              odaült mellé, susogott fülébe… és annyiszor álmodta ezt.~ ~
 5    I,     IX|           cifra öltözetű asszonyság fülébe sugdos valamit, mire a leány
 6    I,    XII|            nevet látszott ismételni fülébe. Ő sohasem gondolkozott
 7    I,    XII|             elő, honnan még most is fülébe hangzott, amit a gyaluk
 8    I,    XII|        biztonsággal súgá a kézműves fülébe:~ ~– Nem azokkal a pisztolyokkal
 9    I,   XIII|             Pál felrángatá álmábul, fülébe kiabálva:~ ~– No keljen
10    I,   XIII|             meg égő taplót dugott a fülébe a tréfás ifjú, mely elmésség
11   II,     XV|     Abellino inasa urához furakodva fülébe súgja:~ ~– Éppen most láttam
12   II,  XVIII|             gyöngéd, biztató hangon fülébe súghatni:~ ~– Én régen óhajtottam
13   II,   XXIV|           azt a gondolatot sugdosta fülébe a szerelmi gyávaság, hogy
14   II,    XXV|    karjaiból, s odahajolva vállára, fülébe súgá:~ ~– Mármost édes Rudolf,
15   II,    XXV|      legforróbb szerelmen.~ ~Rudolf fülébe súgá gyöngéden:~ ~– Még
16   II,    XXV|            zokogó szavai hangzottak fülébe, lelkébe. Egész hazáig.~ ~