Kötet, Fezejet

 1    I,    III|         fekete nyárfák alatt.~ ~– Egykor olyan volt e vidék, aminőnek
 2    I,    III|         leteszi a kardot, mellyel egykor egész Európát védte, s megmutatja,
 3    I,     IX| elfeledtetni az utókorral.~ ~Mint egykor megjövendölé, amit a poéták
 4    I,     XI|        pártfogásomra. E lyánkából egykor híres művésznő lesz, s ami
 5    I,     XI|     szokta mondani nénjének, hogy egykor ő gazdagon jutalmazandja
 6    I,    XII| ábrándozik, kinek jótéteményeiért egykor szerelme hálaérzetével tudott
 7    I,    XII|     legnagyobb nyomor sem vehette egykor rá, elment Boltayhoz, elmondott
 8   II,    XXI|       percben, amiről ábrándozott egykor, ha most ő – a névtelen
 9   II,  XXVII|           mennyi nagyság vár majd egykor rá! Hogy fogják nevét milliók
10   II,  XXVII|   felejtsen el soha, hogy majd ha egykor a nagy és nemes eszmék ünnepelt
11   II, XXVIII|           annyi szívességgel volt egykor; tetézze e jóságát most
12   II, XXVIII|       viseletben ott ült mellette egykor a jázminlugas alatt, s beszélt
13   II, XXVIII|           gazdasszony fog ő lenni egykor!… És midőn homlokát a hideg
14   II,   XXIX|      utolsó napjaiban is – fogják egykor mondani az utódok, akik
15   II,   XXXI|          Isten erőt ad lelkemnek, egykor megkísérlendem őket nagyságuk
16   II,    Meg|           kezdődik. Ő találkozott egykor, nagyváradi vendégszereplése