Kötet, Fezejet

 1    I,     IV|     félj semmit, ezután is tudj büszke lenni!”~ ~Némelyik nevetni,
 2    I,     IV|         miután azok hallgattak, büszke öntudattal ütött homlokára,
 3    I,      V|      önre, mint hazám leányára, büszke vagyok. N. N.”~ ~Az egyszerű,
 4    I,     VI| lerohanva a páholyba –, tehát a büszke Mainvielle-nének is vannak
 5    I,    VII|        a könnyelmű, oktalan gőg büszke, nevető arca, kihívó, gúnyoló
 6    I,      X|        a felnőtt leányokra), de büszke ő e rongyokra, s kívánja,
 7    I,     XI|       megjutalmazva látja; az a büszke öntudat, hogy önmagának
 8    I,     XI|        Abellino veté fel magát, büszke önbizalommal téve fogadást
 9   II,    XIV|      remeked valóban remek.~ ~– Büszke vagyok rá. Éjjel-nappal
10   II,    XIV|     lelkierőt tanúsított. Előre büszke volt azon gondolatra, mint
11   II,     XV|      ismét reá.~ ~– Ugye milyen büszke leány volt az? Tudhatod,
12   II,     XV|       így beszélnek most azok a büszke, dölyfös Halmék, akik olyan
13   II,     XV|       úr azt meg nem engedné! Ő büszke a maga renoméjára. Ő csupán
14   II,  XVIII|      míg itt komoly, erényeikre büszke s állásukat jól érző hölgyek
15   II,    XIX|       barátságában részesíte. A büszke delnők, kik eddig nagy leereszkedést
16   II,   XXVI|       dacos, hetyke lépés, az a büszke, kötekedő tekintet, mintha