Kötet, Fezejet

  1    I,      I|              Ne izéljen a tekintetes úr!”~ ~Most lássuk a hintót.~ ~
  2    I,      I|          körülvéve, maga a nagyságos úr, hosszú, térdig érő nagy
  3    I,      I|            azonnal félrevitte a nagy úr figyelmét. Tetszett neki,
  4    I,      I|            szabad megsütni.~ ~A nagy úr kacagni kezdett ez ízetlen
  5    I,      I|           nem kapnak enni.~ ~Gyárfás úr lehúzá szemöldökét, száját
  6    I,      I|             tölgye – monda rá a nagy úr, s azzal mintha hirtelen
  7    I,      I|          látszottak ígérni.~ ~A nagy úr végigfeküvék a számára elkészített
  8    I,      I|            kínálta vele sorba a nagy úr. Nem tetszett nekik. Csak
  9    I,      I|       csárdát nekem adná a nagyságos úr, kocsmárostól, hozzányúlnék-e?~ ~
 10    I,      I|            körülvakargatva.~ ~A nagy úr dolmánya zsebébe nyúlt,
 11    I,      I|             mellesleg mondva, a nagy úr frakkban járatta a bohócát,
 12    I,      I|           egyszerre nyújtotta a nagy úr elé fuldokolva nyögvén: „
 13    I,      I|           forintot? – kérdé a tréfás úr. – Hát mondtam én, hogy
 14    I,      I|           kiáltónak többen.~ ~A nagy úr nagyon megijedt, ez igen
 15    I,      I|             szólt a megszeppent nagy úr, ki az ijedségből alig tudott
 16    I,      I|               Nesze, Matyi!” (A nagy úr bohócának állatnevet, kutyáinak
 17    I,      I|              nagy ijedségtől, a nagy úr felszólítá Gyárfást, hogy
 18    I,      I|           tolvaj! – kiálta rá a nagy úr. – Hisz ez az utolsó sor
 19    I,      I|      neveztetik plágiumnak.~ ~A nagy úr intésére felhordák a hajdúk
 20    I,      I|            agár és a poéta.~ ~A nagy úr lassankint étvágyat kapott
 21    I,      I|          nevetni.~ ~Mikor aztán a jó úr maga is azt hitte, hogy
 22    I,      I|        semmirekellő! – kiálta fel az úr. – Így szedsz te rá engem!
 23    I,      I|            mondani fölötte.~ ~A nagy úr kacagott, hogy az orcája
 24    I,      I|              a kocsiban ülő egyetlen úr azon sajátságos ötletre
 25    I,      I|            kérdez: „Mit parancsol az úr?” A képe mutatta, hogy semmit
 26    I,      I|     kocsmáros?~ ~– Én vagyok; hát az úr kicsoda? Honnan jön? Hol
 27    I,      I|                   Hát megkövetem, az úr miféle nemzet?~ ~– Én nem
 28    I,      I|            bizony, ha azt kérdené az úr, hogy hol fog az éjjel hálni,
 29    I,      I|              kell tudni, hogy Jancsi úr van abban a szobában.~ ~–
 30    I,      I|              Ki az ördög az a Jancsi úr?~ ~– Hát Jancsi úr. Nem
 31    I,      I|            Jancsi úr?~ ~– Hát Jancsi úr. Nem hallotta az úr soha
 32    I,      I|           Jancsi úr. Nem hallotta az úr soha hírét Jancsi úrnak?~ ~–
 33    I,      I|         jövevénynek a rejtélyes nagy úr szobájáig, akiről mármost
 34    I,      I|          hevenyében, míg maga Jancsi úr kapott egy szál hegedűt
 35    I,      I|        táncoló párokkal, a muzsikáló úr hegedűvel kezében, ének
 36    I,      I|      pillanatban lépett be az idegen úr a terembe; az ajtót senki
 37    I,      I|           meg volt zavarodva. Jancsi úr kiejté kezéből a vonót,
 38    I,      I|            elbámult mindenki. Jancsi úr most már éppen felült fektéből,
 39    I,      I|        vontatott hangon kérdé Jancsi úr:~ ~– Az úr egy Kárpáthy?
 40    I,      I|              kérdé Jancsi úr:~ ~– Az úr egy Kárpáthy? Tudja-e, mit
 41    I,      I|                Azért gondolja meg az úr, hogy mit mond. Kárpáthy
 42    I,      I|          mesdames! * És különösen az úr egészségére, monsieur *
 43    I,      I|          monsieur * Jancsi!~ ~Jancsi úr hallgatott; szemei folyvást
 44    I,      I|         levegőbe van fújva.~ ~Jancsi úr mindig merevebb tekintettel
 45    I,      I|         tudósítottak.~ ~– És most az úr azért jött ugyebár, hogy
 46    I,      I|            hát akkor csak fogassa az úr a lovát a szekere hátuljába,
 47    I,      I|      hozzáért! Kocsmáros! Hol van az úr? Ami ebben a szobában van,
 48    I,      I|           hűtse; hol van a nagyságos úr lábtarisznyája? Hej fickók,
 49    I,      I|         minden haja szálára!~ ~János úr ezalatt egy szót sem szólt;
 50    I,      I|            billentett fejével. János úr ekkor odaveté neki tárcáját,
 51    I,      I|              asztalokat, miket János úr neki hagyott.~ ~– Ah, cher
 52    I,     II|           pénzembereinek.~ ~Griffard úr még 1780-ban pástétomsütő
 53    I,     II|    kellemetlenül eshetik.~ ~Griffard úr bújában elment egy késáruló
 54    I,     II|             nála nélkül, és Griffard úr sehonnan sem maradt el,
 55    I,     II|         építhessen rájok.~ ~Griffard úr a legmerészebb vállalkozó
 56    I,     II|       szárnyajtókat, melyek Griffard úr meghitt szobájába vezettek.~ ~
 57    I,     II|           sem kell olvasni. Griffard úr tehát éppen a görögök legújabb
 58    I,     II|               aholott bizonyos Watts úr nyomról nyomra be akarja
 59    I,     II|          melynél fogva igen sok nagy úr divatnak tartá mellfájásban
 60    I,     IV|  valamelyiteknél szagos üveg? A gróf úr elájul! – kiálta tréfásan
 61    I,     IV|              lovakat maga az elegáns úr hajtja, a kocsis és a vadász
 62    I,     IV|          melyben a főszerepet Philax úr, a pudli viszi. Philax úr
 63    I,     IV|            úr, a pudli viszi. Philax úr bejárta már fél Európát,
 64    I,     IV|        lealázása a poézisnek! Philax úr azért folytatá műutazását,
 65    I,     IV|             világ törte magát Philax úr után, felvitték őt páholyaikba,
 66    I,     IV|           ugyan jó vásárt csinált az úr!” A gazember valami vándorszínház
 67    I,      V|              örülök, hogy Mainvielle úr meggyógyul, s mint szeretném,
 68    I,      V|                Nem lehet valami nagy úr, mert igen szépen van írva,
 69    I,      V|         olvassa úgy, hogy Mainvielle úr is hallja.~ ~Jozefine kezébe
 70    I,     VI|             óriásoknak. Sokan Oignon úr bandájából tartózkodást
 71    I,     VI|        pianissimo alatt, mint Oignon úr eleve jól elrendezé, egyszerre
 72    I,     VI|       egyúttal abban is, hogy Oignon úr legényeinek ellenkező nyilatkozatait
 73    I,    VII|          származik odább.~ ~Griffard úr tehát megtudva, hogy a tréfa
 74    I,    VII|         vasárnaponkint a tiszteletes úr magasztos elmélkedéseit.~ ~–
 75    I,   VIII|            Ez nem tréfa, mert Jancsi úr szelídített medvéket tart
 76    I,   VIII|         nagyságos Jan – Ján – Jancsi úr?~ ~– Ejnye, majd alig látja
 77    I,   VIII|      hallottam, mondta a tisztelendő úr.~ ~– Hát szándékozol-e még
 78    I,   VIII|        Olvassa csak fel neki, jegyző úr, hány akó bor és hány bevert
 79    I,   VIII|             nagyságos Kárpáthy János úr édesatyja, akinek az érdemes
 80    I,   VIII|        győztes marad, annak a kegyes úr hagyományából szabad ivása
 81    I,   VIII|             legfőbb patrónus, Jancsi úr, a gazdag nábob, elindula
 82    I,   VIII|       porfelleg jelenti, hogy Jancsi úr közelít, a dombra állított
 83    I,   VIII|            tréfát gondolta ki Jancsi úr, hogy Vidra cigányt felöltöztette
 84    I,   VIII|            kompániából állott Jancsi úr környezete, kik mind nagyon
 85    I,   VIII|              lépésnyi volt.~ ~Jancsi úr már inteni akart aranygombú
 86    I,   VIII|         versenyzőt illetheti, Jancsi úr felállva nézi az érdekes
 87    I,   VIII|             hozatták elő, még Jancsi úr is nekihajtatott parasztszekerével.
 88    I,   VIII|              utoljára Kárpáthy János úr kastélyába kellett mind
 89    I,   VIII|             pünkösdi királyt, a nagy úr meghagyá, hogy mindenki
 90    I,   VIII|          egymással egyedül.~ ~Jancsi úr lábait egy nagy kád vízben
 91    I,   VIII|           Annyit tudok, hogy nagyobb úr leszek, mint eddig.~ ~–
 92    I,   VIII|         velök mint nemes Kiss Mihály úr, nádudvari földesúr.~ ~–
 93    I,   VIII|                  Nem bánom.~ ~Jancsi úr megnézé óráját:~ ~– Most
 94    I,   VIII|             és nemességed, addig oly úr vagy, mint a többi, minden
 95    I,   VIII|          Látszik a szeméből is, hogy úr és nem paraszt! Minden mozdulatja,
 96    I,   VIII|          atillát vett fel. Született úr volt. Mindenki bámulta,
 97    I,   VIII|            mindig van elég.~ ~Jancsi úr csak titkon nevetett magában,
 98    I,   VIII|             a társaság előtt. Jancsi úr nem adta volna e tréfát
 99    I,   VIII|             az előszobában?~ ~Jancsi úr szájában pipa volt, melyet
100    I,   VIII|             rá maga; eléri.~ ~Jancsi úr rámeresztette szemeit.~ ~
101    I,   VIII|         perctől fogva nem vagy többé úr!~ ~– Hát mi vagyok?~ ~–
102    I,   VIII|      legbiztosabb jogcímen.~ ~Jancsi úr csodájában majd hanyatt
103    I,   VIII|            nyáron át lakom.~ ~Jancsi úr előtt tökéletesen megfoghatóvá
104    I,      X|      egymásról. Pedig voltaképpen az úr ezalatt a kávéházban időzött,
105    I,      X|          kezdtek jobbak lenni, Mayer úr maga az eddig csak vasárnap
106    I,      X|  fizetésjavítást követeljenek. Mayer úr ezt igen természetesnek
107    I,      X|        szokták a színháznál.~ ~Mayer úr nagy dolgokat tanult. Ez
108    I,      X|          tavasz dereka volt.~ ~Mayer úr felköszönté őt anélkül,
109    I,      X|               míg egyet szólt. Mayer úr csak várta, hogy mikor fogja
110    I,      X|                Erre nem tudott Mayer úr mit felelni.~ ~– De mit
111    I,      X|              pedig sterc volt. Mayer úr nem állhatta tovább.~ ~–
112    I,      X|                   Üm – mordula Mayer úr, s elkezdé a fogait piszkálni.~ ~
113    I,      X|          állapotban! – gondolá Mayer úr. – Akkor talán hát mégsem
114    I,      X|         hozzá délután! – monda Mayer úr végképpen elérzékenyülve.~ ~
115    I,      X|         meglátta, de nem bírt; Mayer úr bűnbánó képpel lépett oda
116    I,      X|             No jól van – monda Mayer úr, kit e levél egészen megnyugtatott –,
117    I,      X|          nincsen esze hozzá.~ ~Mayer úr olyan jó ember volt, hogy
118    I,      X|             elhagyá a házat.~ ~Mayer úr kikísérte nénjét, s míg
119    I,      X|         meregkeverőnét.~ ~Maga Mayer úr is egészen dühbe kezde jönni.
120    I,      X|     legközelebb talált, volt Schmerz úr, tanácsos, nőtlen, negyvenes
121    I,      X|           fel akarja adni.~ ~Schmerz úr az egész beszéd alatt egyre
122    I,      X|             vetve. Mikor aztán Mayer úr elvégzé beszédét, nagy szelíden
123    I,      X|           csúfot lát vele.~ ~Schmerz úr véghetetlen sok szegfűt
124    I,      X|             a délután, úgyhogy Mayer úr jobbnak látta panaszával
125    I,      X|              adand.~ ~E volt Chlamek úr, híres ügyvéd, egyike a
126    I,      X|           két leánya volt.~ ~Chlamek úr végighallgatta ügyvédi türelemmel
127    I,      X|             ha önnek volnék.~ ~Mayer úr egy szót sem felelt. Ez
128    I,      X|               mint a gyűrűt.~ ~Mayer úr egy csomó pörös papiros
129    I,      X|          barátom uram Mayer?~ ~Mayer úr megörült a „barát” szónak,
130    I,      X| hivataltiszti társak voltak.~ ~Mayer úr azalatt míg beszélt, sohasem
131    I,      X|        végezvén, tekintetes Bordácsi úr a kitelhető legharagosabb
132    I,      X|               Hát miért mondja el az úr nekem mindezeket?~ ~Mayer
133    I,      X|  tüdőfeszítéssel tekintetes Bordácsi úr, egészen odalépve a szerencsétlen
134    I,      X|         Micsoda? Hát azt gondolja az úr, hogy én az úrnak pártját
135    I,      X|              meg önt az isten, és az úr hogy tette őket világcsúfjaivá,
136    I,      X|             Nem emlékezik már reá az úr? És most ezt is el akarja
137    I,      X|             ezt is el akarja adni az úr? És haragszik, ellenkezik,
138    I,      X|          irtózat és pokol tüze! S az úr még kifogásokat tesz? Persze,
139    I,      X|                 Éppen lehetett Mayer úr lépéseit hallani a lépcsőkön.~ ~
140    I,      X|           fájdalmat okozott.~ ~Mayer úr az egész alatt egy szót
141    I,      X|    kívánságuk be is telt, mert Mayer úr sohasem tért többé vissza.
142    I,     XI|              mint hogy az ismeretlen úr ugyan őrizkedik valamiképp
143    I,     XI|            szemben.~ ~Ah! Tehát főfő úr ő is. Egyike a haza atyjainak,
144    I,    XII|              hogy az ismeretlen nagy úr nevét kitudhassák. Minek
145    I,    XII|           bejárás alatt.~ ~– Ki ezen úr, ki most itt bement? – kérdé
146    I,    XII|           napot! – szólt az érkezett úr fidélis * leereszkedéssel,
147    I,    XII|     csakugyan nem számolt.~ ~A magas úr nem méltóztatott észrevenni
148    I,    XII|              nagyságos Kárpáthy Béla úr kegyeskedett az átadó fogadott
149    I,    XII|     hirdetmény felett, egypár elménc úr az ellenpárton a zöld asztal
150    I,    XII|             ön, édesem, Barna Sándor úr… (az „úr” szót erősen megnyomva,
151    I,    XII|        édesem, Barna Sándor úr… (az „úr” szót erősen megnyomva,
152    I,    XII|     átadhatja uraságod. Engem Boltay úr megbízott távollétében minden
153    I,    XII|              meg vagyok bízva Boltay úr által, hogy távollétében
154    I,    XII|              alatt?~ ~– Engem Boltay úr minden ellene intézett követelés
155    I,    XII|            műhelyét, és Barna Sándor úr után tudakozódott.~ ~Egy
156    I,    XII|               ön dolgozott Gaudcheux úr atelier-jében * Párizsban?~ ~–
157    I,   XIII|            környékén. Kárpáthy János úr őnagysága névnapja ez, s
158    I,   XIII|            ünnepe, mert amióta János úr megszületett, minden évfordulatban
159    I,   XIII|          elsőbb ugyan Kárpáthy János úr édesatyja, később pedig
160    I,   XIII|          szállingózván haza.~ ~János úr ő maga annyira szokva volt
161    I,   XIII|      kárpátfalvai kastélyban, Jancsi úr legkedvencebb lakhelyén,
162    I,   XIII|       templom tornyát, melyet Jancsi úr két akkorára építtetett,
163    I,   XIII|       virtuózok zengedezének; Jancsi úr ehelyett az angolkert közepén
164    I,   XIII|                lehúzatta a nagyságos úr, s olyan sort veretett rajta,
165    I,   XIII|             mert e napon a nagyságos úr mindenki iránt szokatlanul
166    I,   XIII|              helyettök a tisztelendő úr tett látogatásokat a kastély
167    I,   XIII|           onnan visszatérve, amit az úr oltára előtt fogadott, hogy
168    I,   XIII|     árendások számadásai, kik Jancsi úr roppant birtokán felezik
169    I,   XIII|              apja kondás volt Jancsi úr apjánál, s akit azért tartottak
170    I,   XIII|     ütni-verni. Ami tudományt Jancsi úr nevelői az ifjú úrra raktak,
171    I,   XIII|         iratcsomagokkal, miket Péter úr elébb az odasiető hajdúk
172    I,   XIII|             lábait, felballag Jancsi úr elé, ki ott várakozik rá
173    I,   XIII|            archívumba jutott. Jancsi úr meglátva a közeledőt, előbbre
174    I,   XIII|             kezét nyújtá felé; Péter úr azonban ahelyett, hogy egyenesen
175    I,   XIII|            az első lábát a nagyságos úr?~ ~– Óh, kérem alássan –
176    I,   XIII|      megértetni, hogy ő a méltóságos úr mellé leüljön, hanem erővel
177    I,   XIII|              az együtt, a méltóságos úr, a jószágigazgató és a hajdú.
178    I,   XIII|       méltóságos úrnak – szólt Péter úr az asztalhoz állva – becses
179    I,   XIII|            kend! – förmedt rá Jancsi úr.~ ~– Hiszen mindegy volna
180    I,   XIII|         írást mind, amit a nagyságos úr átnéz – dörmögé az öreg
181    I,   XIII|          száját! – rivallá rá Jancsi úr; mire Palkó komikus szófogadással
182    I,   XIII|                Befogtam már.~ ~János úr erre példás elszántsággal
183    I,   XIII|               mire odatolá azt Péter úr elé, ki is rögtön rátalált
184    I,   XIII|              nábob jószágán.~ ~Péter úr, dacára hajlott korának,
185    I,   XIII|        azokat meghallgatni.~ ~Jancsi úr inte, hogy felajánlja rá
186    I,   XIII|           menté a tiszttartót Jancsi úr. – Megdűlt a gabona, a nyáron
187    I,   XIII|             maga is – viszonza Péter úr –, de télen rá kellett volna
188    I,   XIII| hajtóvadászatra rendelt a méltóságos úr minden villafogható embert.
189    I,   XIII|           gazdálkodni – monda Jancsi úr, miután jól kikacagta magát
190    I,   XIII|         alázatossággal – szólt Péter úr –, így van az, mikor féltudósok
191    I,   XIII|      észrevételre jónak látta Jancsi úr filozófus válasszal felelni.~ ~–
192    I,   XIII|      számadást át sem tekinté Jancsi úr. Minek? Bosszantsa magát
193    I,   XIII|     kegyelmedet Péter – szólt Jancsi úr, mint negyven év óta mindig
194    I,   XIII|       találjon fordulni a méltóságos úr felé.~ ~Jancsi úr nevetett,
195    I,   XIII|         méltóságos úr felé.~ ~Jancsi úr nevetett, amint Varga Péter
196    I,   XIII|             kiválólag szereti Jancsi úr, mint a többi kedvenc bolondjait,
197    I,   XIII|              száját? – kiálta Jancsi úr a háta mögött álló Palkóra. –
198    I,   XIII|              a száz forint.~ ~Jancsi úr az oldalait tartotta nevettében.~ ~–
199    I,   XIII|             jeles egyéniséget Jancsi úr; hanem annyit mondhatni,
200    I,   XIII|          kalamárisba.~ ~Ez is Jancsi úr bolondja. Mert neki nem
201    I,   XIII|    megcsapatni.~ ~Ezt per „hallja az úr!” szokta címezni a nábob,
202    I,   XIII|       megtiszteltetés.~ ~– Hallja az úr! No jöjjön ide az úr. Jaj
203    I,   XIII|              az úr! No jöjjön ide az úr. Jaj be mennykő fokhagymaszagú
204    I,   XIII|            mennykő fokhagymaszagú az úr! Tartsa be a száját; nem
205    I,   XIII|               hogy Mihálynak írja az úr, mert ő nem minden bolond
206    I,   XIII|          fiskálisomat. Megértette az úr?~ ~A fiskális intett a fejével.~ ~–
207    I,   XIII|           ügyésznek.~ ~– Üljön le az úr és írjon.~ ~A nagy úr hangjában
208    I,   XIII|             az úr és írjon.~ ~A nagy úr hangjában valami szokatlan
209    I,   XIII|      meglátjuk azonnal.~ ~ ~ ~Jancsi úr alig bírta bevárni a János
210    I,   XIII|              a kövér vadakat. Jancsi úr az ablakredőnyök közül nézett
211    I,   XIII|               itt a csizma!~ ~Jancsi úr virgonc erővel ugrott ki
212    I,   XIII|             csizmáit felhúzva Jancsi úr.~ ~– Ő volt a legelső. Az
213    I,   XIII|              én, kit vár a nagyságos úr! – felelt Pál durcásan,
214    I,   XIII|             vele békülni a nagyságos úr? Aki a nagyságos urat úgy
215    I,   XIII|           tréfásabb akkordbul Jancsi úr. – Mondd csak, ki van még
216    I,   XIII|             vele, mindig a nagyságos úr egészsége felől tudakozódik.
217    I,   XIII|              gondja neki a nagyságos úr egészségére? Hisz nem doktor
218    I,   XIII|           meg ne ijedjen a nagyságos úr, mert nagyot fognak kiáltani,
219    I,   XIII|             hogy felkelt a nagyságos úr.~ ~– Még egyet kell neki
220    I,   XIII|             alól, mert a tisztelendő úr hirtelen megbetegedett,
221    I,   XIII|           többet! – kiálta rá Jancsi úr, – Ha az befog bennünket,
222    I,   XIII|              óra hosszat. Az érdemes úr úgy ellátá jókívánságokkal
223    I,   XIII|            érkezett vendégek, Jancsi úr addig senkivel sem szólott,
224    I,   XIII|          eszmekörébe térni.~ ~Jancsi úr szokatlan megilletődése
225    I,   XIII|           vendégsereg közé.~ ~Jancsi úr most mindezen dolgokon nem
226    I,   XIII|          öröm mellett, amivel Jancsi úr megtisztelőit fogadta, nem
227    I,   XIII|          hiteti vele, hogy nem János úr, hanem Kalotai Frici nevenapja
228    I,   XIII|            kiabált.~ ~Ezalatt Jancsi úr leszállt a csomóba gyűlt
229    I,   XIII|          lehessen az égben.~ ~Jancsi úr, mint rendesen szoká, készen
230    I,   XIII|               után járni a nagyságos úr lelkét, hanem jöjjenek hamar
231    I,   XIII|            tiszta szívből!”~ ~Jancsi úr megajándékozá a legényt,
232    I,   XIII|              a jó szokás volt Jancsi úr névnapján, hogy a köszöntő
233    I,   XIII|          vendégségbe, ott ült Jancsi úr mellett az asztalnál, s
234    I,   XIII|         férjhez ment az, mert Jancsi úr gazdagon kiházasítá, s az
235    I,   XIII|   kétértelműen Horhi Miska.~ ~Jancsi úr atyai leereszkedéssel lépett
236    I,   XIII|          odavegyíté magát, de Jancsi úr félrehajtá őt botjával.~ ~–
237    I,   XIII|              magyarázó hangon Jancsi úr. – Hol van ennek a lyánnak
238    I,   XIII|     megelégszel vele? – kérdé Jancsi úr a lyánkától.~ ~Zsuzsi fülig
239    I,   XIII|           kezén fogá a lyánt; Jancsi úr adott nekik áldást és ötven
240    I,   XIII|                Ki az? – kérdé Jancsi úr örömtől ragyogó arccal.~ ~–
241    I,   XIII|           hagytad el? – kérdé Jancsi úr sürgető örömmel a mindinkább
242    I,   XIII|              szekérrel van.~ ~Jancsi úr reszketett az örömtől. Annyira
243    I,   XIII|              hogy repüljek.~ ~Jancsi úr addig senkihez sem szólt,
244    I,   XIII|         lészen! – erősíté az esperes úr, és a jelenlevők mind egyhangú
245    I,   XIII|             helyéhez sietett; Jancsi úr az asztalfőhöz indult. Midőn
246    I,   XIII|         megbotránkozva kiálta Jancsi úr a széke mögött álló Palkóra:~ ~–
247    I,   XIII|             neki hova ülni…~ ~Jancsi úr ábrázatja szépen kigömbölyödött
248    I,   XIII|    meneküljön. Jobb felől ült Jancsi úr mellett az esperes, az asztal
249    I,   XIII|            azonban egyedül.~ ~Jancsi úr leveretten ült vissza helyére,
250    I,   XIII|            meg is érkezék az esperes úr – ki azért maradt legutoljára
251    I,   XIII|               vajon aláírta-e Jancsi úr a ** kollégiumot érdeklő
252    I,     Sz|               monsieur Satan – Ördög úr~ ~monsignore Bouche – Bús
253    I,     Sz|          signore contadino – paraszt úr~ ~Siova – a hindu szentháromság
254    I,     Sz|        korzózás, s megilleti őket az úr megszólítás~ ~tojás-széke –
255   II,    XIV|          hogy belé egy rettentő nagy úr szerelmes, aki őt el is
256   II,    XIV|        leszállani a hajdú.~ ~Az öreg úr nyájasan közelít Boltay
257   II,    XIV|         képzeletben volt, hogy ez az úr most őt birkózni hívja.~ ~–
258   II,    XIV|              nem tagadom.~ ~Az éltes úr mosolygott, karját a mesterébe
259   II,    XIV|        Legelsőbb is – kezdé az éltes úr furcsa mosolygással tekintve
260   II,    XIV|              ön érthetlen gazdagságú úr, ön a bibliai nábob. De
261   II,    XIV|          nevezik. Téged nagy, gazdag úr kér nőül, fényes nevű, méltóságos
262   II,    XIV|        előttünk, mert egy ilyen nevű úr okozta legtöbb keserűségeinket,
263   II,    XIV|              tréfa lenni. Az a derék úr el akar engem venni, hogy
264   II,    XIV|        gyűrűt hagyá nálam az érdemes úr, hogy azon esetben, ha ajánlatát
265   II,     XV|               s odaveté magát Boltay úr lábaihoz, elébb a kezeit,
266   II,     XV|         becsületes, nagylelkű Boltay úr, engedje, hogy lábai porát
267   II,     XV|            vagyok én. Óh, óh, Boltay úr, maga sem képzelheti azt,
268   II,     XV|          állanának az ég felé Boltay úr hajai. Végtére tegnap volt
269   II,     XV|           ettem egy falatot, s ha az úr kitilt a házából, ha a leányom
270   II,     XV|              eseményekről, mik János úr neve éjszakáján történtek.
271   II,     XV|        Griffard megtudva, hogy János úr haldoklik, százezer helyet
272   II,     XV|              folytatá Mayerné. – Egy úr, igen nagy úr, annyira beleszeretett
273   II,     XV|         Mayerné. – Egy úr, igen nagy úr, annyira beleszeretett abba
274   II,     XV|           bohóságot elkövetett ez az úr nálunk – folytatá Mayerné,
275   II,     XV|          feleségül venne. „Menjen az úr! – mondám neki. – Majd hiszi
276   II,     XV|       leányom; hogy ha valamely nagy úr azt mondja, elvesz; az csak
277   II,     XV|               Boltay jön!…~ ~Az öreg úr belépett, jó reggelt kívánt,
278   II,     XV|                 Hm – dörmöge az öreg úr, csakugyan azt gondolva,
279   II,     XV|     halványság úgy illik neki. János úr magánkívül volt elragadtatásában,
280   II,     XV|            Hát még a vőlegény, János úr! Hol van a János úr, hová
281   II,     XV|            János úr! Hol van a János úr, hová lett az öreg nábob?
282   II,     XV|      érintésre egészen odalett János úr; nemcsak kezébe, hanem ajkaihoz
283   II,     XV|          örömében sorra ölelte János úr még egyszer Boltayt és Terézt,
284   II,     XV|             Erre azután rohana János úr hintajához, maga kinyitva
285   II,     XV|            Pozsonyba! – kiálta János úr nyugtalan sietséggel, míg
286   II,     XV|             a legelső „ú”-n.~ ~János úr jókedvűn nevetett e tréfás
287   II,     XV|              írása volt az. A gazdag úr nagyon örül. Örömében Fanny
288   II,     XV|             estélyt rendez Kecskerey úr őnagysága szállásán, s arra
289   II,     XV|          úrnak.~ ~Hát ez a Kecskerey úr kicsoda? Még ezt is meg
290   II,     XV|             tartatni, legyen az nagy úr vagy nagy művész.~ ~Az ő
291   II,     XV|              leírjon, amit Kecskerey úr estélyén látott, hallott,
292   II,     XV|         társaságok, melyek Kecskerey úr estélyein össze szoktak
293   II,     XV|         estélyekhez, mikre Kecskerey úr hívja meg a vendégeket.~ ~
294   II,     XV|            ki száján, hogy Kecskerey úr eszerint „kerítő”, az nagyot
295   II,     XV|         szabályai ellen.~ ~Kecskerey úr nem biztat, nem szerez meg
296   II,     XV|            történni.~ ~Óh, Kecskerey úr azt meg nem engedné! Ő büszke
297   II,     XV|           mind gyülekeznek Kecskerey úr termeiben, egymás után szállnak
298   II,     XV|         vendégek volnának. Kecskerey úr éles orrhangja keresztülhangzik
299   II,     XV|       megismertetni.~ ~Óh, Kecskerey úr nemcsak hogy megbocsát,
300   II,     XV|      meghalni, vagy sem.~ ~Kecskerey úr a kitűnő férfiút a legkiválóbb
301   II,     XV|          házasság! – kiálta Griffard úr – ön megházasodott?~ ~–
302   II,     XV|               a házigazda (Kecskerey úr) az ajtóig megy eléjök,
303   II,     XV|     mosolygott most, midőn Kecskerey úr elé lépett, aki nem talált
304   II,     XV|            ím férjem, Kárpáthy János úr! – szólt a vele jött férfira
305   II,     XV|             a vidám, a ragyogó János úr – megszorítva a háziúr kezét,
306   II,     XV|            volt, mint a fal.~ ~János úr odább ment, magát Mr. Griffard-ral
307   II,     XV|            képpel rohan be Kecskerey úr, s roppant imposant tekintettel
308   II,     XV|         semmit sem tudna róla. János úr félrehívja a házigazdát,
309   II,     XV|            hogy az estély hőse János úr, ki szép nejét kívánta a
310   II,    XVI|              A találkozás~ ~Griffard úr másnap mindjárt visszautazott
311   II,   XVII|            mind összevásárolta János úr szép neje számára, kit soha
312   II,   XVII|              abban, ha majd Kárpáthy úr gyermekei szintén feljőnek
313   II,   XVII|  következtében feltevé magában János úr, hogy a legközelebbi országgyűlés
314   II,   XVII|        beléjök. Nem lehetett. A nagy úr ott áll közel, mit gondolhatott
315   II,   XVII|           féltréfa akart lenni János úr részéről, de Teréz nem felelt
316   II,   XVII|              embereket, kikkel János úr körül van véve; a furfangos
317   II,   XVII|            kezd érdeket önteni János úr életébe.~ ~Mióta az országgyűlésen
318   II,   XVII|         társaságokat látogatja János úr, s azóta gyakorta figyelmezteti
319   II,   XVII|              efölötti örömében János úr minden fogalmat felyülhaladó
320   II,   XVII|             bohóságok közül.~ ~János úr még Pozsonyból írt haza
321   II,   XVII|             ezen a helyen volt János úr ittas, itt verekedett, itt
322   II,   XVII|             a mulatságok, hogy János úr tizenkét parasztleányt szilaj
323   II,   XVII|           híre futamodék, hogy János úr megházasodott, jöttek mindenünnen
324   II,   XVII|           nagyon kár volna, ha János úr vagy éppen szeretett hitvese
325   II,   XVII|          utána lóháton.~ ~Maga János úr a legörvendetesebben volt
326   II,   XVII|         emlékeztetéseket tenni János úr előtt, később pedig, midőn
327   II,   XVII|            később pedig, midőn János úr vevé észre, hogy a betyár
328   II,   XVII|           létrejönni, mégpedig János úr elnöklete alatt, ki az eszmének
329   II,   XVII|        indítványozója Kárpáthy János úr volt, neveztetik agarászegyletnek.~ ~
330   II,   XVII|              versenyzők közül? János úr Marcija-e avagy Horhi Miska
331   II,   XVII|          felnyalván vitézül.~ ~János úr mindennap egész halmaz levelet
332   II,   XVII|              És ezen leveleket János úr nagy elégültséggel hagyja
333   II,   XVII|       figyelembe sem vétetnek. János úr sokkal jobban át van hatva
334   II,   XVII|       ilynemű ünnepély, melybe János úr hölgyeket is hívott meg.
335   II,  XVIII|            Férje legkevésbé.~ ~János úr minden kötelességét teljesítni
336   II,  XVIII|             mely őt megértené. János úr nagyon lekötelező magaviseletet
337   II,  XVIII|             nem messze volt.~ ~János úr összehívott nagy csomó úrnépet
338   II,  XVIII|        mutatja, mily előzékeny János úr neje iránt.~ ~Varga uram
339   II,  XVIII|             mikor önt látom.~ ~Varga úr olyasvalamit rebegett, mintha
340   II,  XVIII|         iratot, elmondva hozzá János úr izenetét, s azután iparkodott
341   II,  XVIII|            és gróf Szentirmay Rudolf úr őnagyméltósága; óh, az nagy
342   II,  XVIII|            hallatszott, közben János úr sztentorhangja, mintha valakit
343   II,  XVIII|                 nőm… – sietett János úr a hölgyeket egymásnak bemutatni.~ ~
344   II,  XVIII|         várnunk, hogy Kárpáthy János úr mutassa be nálunk előbb
345   II,  XVIII|              jó parti! (értsd: János úr már akkor is vén ember volt,
346   II,  XVIII|              férfi, teszem föl János úr, és te szegény, szerencsétlen
347   II,  XVIII|         észrevételével:~ ~– Kárpáthy úr persze hogy rejtegeti nejét,
348   II,  XVIII|        pörölni! – vágott közbe János úr, ki maga is észrevette nejének
349   II,  XVIII|       beszélnivalójok lesz. Kárpáthy úr, mondhatom, hogy két fiatal
350   II,  XVIII|             féltékeny lenni Kárpáthy úr miatt. Óh, kérem! az régen
351   II,  XVIII|              gyermek voltam.~ ~János úr karját nyújtó az amazonnak,
352   II,  XVIII|              névtől, amivel Kárpáthy úr jurium directora * teleolvasta
353   II,  XVIII|             kisasszony –, maga János úr is annyira belejött a jókedvbe,
354   II,  XVIII|             kerekeit? – kiáltá János úr. – Engem uccse én csak a
355   II,  XVIII|              Hahaha! óhhaha!~ ~János úr úgy el tudott nevetni ezen
356   II,  XVIII|   komolyságra kényszerítsék.~ ~János úr hirtelen észre térve elgondolá
357   II,  XVIII|         hanyatt bukott bele.~ ~János úr most igazán nem tudta, hogy
358   II,  XVIII|           Adieu!~ ~Megy már.~ ~János úr még most is hajlong, és
359   II,  XVIII|         magával a lépcsőkön.~ ~János úr arca ragyog, nevet, vidám;
360   II,    XIX|            úgy tetszék, mintha János úr maga csak most kezdené felfogni,
361   II,    XIX|        mindenhez ért, legalább János úr abban a meggyőződésben élt,
362   II,    XIX|              jön egy másik nagyságos úr. Ezen cím nélkül nem tudom,
363   II,    XIX|              nagyságos és méltóságos úr következett, kik kisebb-nagyobb
364   II,     XX|            magának valami tekintetes úr; széles, üveges, salugádoros
365   II,     XX|              ezen valamelyik esperes úr jött élete párjával. Amott
366   II,     XX|      sütemény után, miken az érdemes úr keresztül késvillázta magát,
367   II,     XX|        késvillázta magát, az esperes úr személyes meglepetésére,
368   II,     XX|           tudta, hogy azt az esperes úr nagyon szereti. – „Mi az? –
369   II,     XX|             homlokát dörzsölni János úr, nem tudva, hogy mint mondja: „
370   II,     XX|          érzékeny rajzolása.~ ~János úr fel is hagyott a pátosszal,
371   II,     XX|              magam fedezem.”~ ~János úr a társaság éljenzése között
372   II,     XX|               s ámbár utoljára János úr mindent a maga költségére
373   II,     XX|            barátom Szentirmay Rudolf úr is megalázza magát könyveket
374   II,     XX| vonatkozásokkal meg nem bántja János úr kedvenc agarát, mire a felgyulladt
375   II,     XX|        elfogadá az indítványt. János úr általános felkiáltással
376   II,     XX|         napját; maga Szépkiesdy gróf úr is őket látszott keresni
377   II,     XX|          hallja az ember. Maga János úr is kifogyhatatlan volt a
378   II,     XX|              szobáiba távozék. János úr zeneszóval kíséré vendégeit
379   II,     XX|       szónokok, pástétomokról Málnay úr, férjét ölelte álmában a
380   II,    XXI|          urak és hölgyek; maga János úr is nyeregbe ült, s megmutatá,
381   II,    XXI|              nevet rajtok.~ ~– János úr, János úr – szól hegyesen,
382   II,    XXI|          rajtok.~ ~– János úr, János úr – szól hegyesen, élesen
383   II,    XXI|         Palkó rögtön felugrott János úr lovára, s Kárpáthy felment
384   II,    XXI|             megelőzte.~ ~Pedig János úr legjobb agarai, a Cicke,
385   II,    XXI|              dolga!~ ~Hogy ezt János úr mind nem láthatja! Kérdezzetek
386   II,   XXII|              eltávozásomról.~ ~János úr kapott e megbízáson, s elébb
387   II,   XXII|                 kiálta örömmel János úr, hogy neje is fog tehát
388   II,  XXIII|             XXIII. A kém~ ~Kecskerey úr szállásán vagyunk.~ ~Nagy
389   II,  XXIII|             reggel van, s az érdemes úr még nincs felöltözve; mikor
390   II,  XXIII|           férfit Juszuf, s Kecskerey úr kezdi hallani, mint beszél
391   II,  XXIII|           Jusszuf! – kiált Kecskerey úr erre oly éles, hangon, hogy
392   II,  XXIII|           mormogja magában Kecskerey úr, amidőn az ajtaján bebukó
393   II,  XXIII|              afféremnek?~ ~Kecskerey úr neheztelő arccal felel:~ ~–
394   II,  XXIII|           Kárpáthyékról?~ ~Kecskerey úr büszkén fúvá fel magát,
395   II,  XXIII|       fejéhez; ismerte már Kecskerey úr szokását. Ő minden dehonesztáló
396   II,  XXIII|        viszonyt, hogy az öreg Jancsi úr maga csődíti a házibarátokat
397   II,  XXIII|            hogy kijátszanak. Az öreg úr képes elnézni neje hűtlenségét,
398   II,   XXIV|   kellemetlen arccal. – Ez Kecskerey úr..~ ~Vajon mi hozta ide az
399   II,   XXIV|           szemei estek, az Kecskerey úr volt.~ ~– Mint a Karmel-hegyi *
400   II,   XXIV|              a teremben.~ ~Kecskerey úr kedélyesen hintázta magát
401   II,   XXIV|        Pestre menjünk.”)~ ~Kecskerey úr megragadá az alkalmat, midőn
402   II,   XXIV|           hozni, miszerint Kecskerey úr a legfigyelemreméltóbb renoméval
403   II,   XXIV|             A derék lovag (Kecskerey úr) éppen egy csillár alá vezette
404   II,    XXV|         csaknem az egész napot János úr közelében töltötte, bátran
405   II,    XXV|          angolkertben * sétált János úr nejével. A szelíd őzikék
406   II,    XXV|        kezedet – szólt nejéhez János úr –, hiszen barátnéd férje,
407   II,    XXV|             tréfa.~ ~Ebéd után János úr rendesen aludni szokott,
408   II,    XXV|        kettős baj támadt, hogy János úr kétszer oly álmos volt,
409   II,   XXVI|         legnagyobb zajt üt Kecskerey úr megérkezte. Hol volt, merre
410   II,   XXVI|           volt, merre járt Kecskerey úr? – Műutazást tett a hazában.
411   II,   XXVI|        fogunk összejőni.~ ~Kecskerey úr maga is ugyanazon érdekes
412   II,  XXVII|          nagy szégyen, s midőn János úr elragadtatással emelé őt
413   II,  XXVII|     szeretgetés, s kivették őt János úr kezéből, visszavitték anyjához,
414   II,  XXVII|             anyjához, mely után a jó úr nem tehetett egyebet, mint
415   II, XXVIII|          nincsen több ezeknél. János úr idejében ültették valamennyit.~ ~–
416   II, XXVIII|          órában.~ ~– Gróf Szentirmay úr – szólt szelíden –, én azon
417   II, XXVIII|        nyájas, oly jó őhozzá e magas úr.~ ~A szán nemsokára eltűnt
418   II,   XXIX|           halála utániakról.~ ~János úr inte mindenkinek, hogy üljenek
419   II,   XXIX|          mint apja volt. Írja ügyvéd úr ezen szavakkal. Ki előtt
420   II,   XXIX|             e sorokat leírni, ügyvéd úr. Én az isten ítélőszéke
421   II,   XXIX|        kenyérszelettel helyezett. Az Úr szent vacsorája ez. Utolsó,
422   II,   XXIX|      társaság.~ ~Feltűnt, hogy János úr semmit sem evett, és nem
423   II,   XXXI|          annak már megválasztá János úr Rudolfot – szólt Kecskerey –,
424   II,   XXXI|        bizonyíthatja – szól Griffard úr egész bizonyossággal.~ ~–
425   II,   XXXI|             nagyságos Kárpáthy János úr hitvesét, az én szívemtől
426   II,   XXXI|   Alásszolgálója, nagyságos Kárpáthy úr, alásszolgálója. Ha én ezelőtt