Kötet, Fezejet

  1    I,      I|                csak az kellene még, hogy most meg vendéget hozzon az istennyila –
  2    I,      I|              skarlát posztódolmányhoz.~ ~Most lássuk a szekeret; négy
  3    I,      I|                  elszántan mondaná: „Már most igazán nem alszom!” A másik
  4    I,      I|              izéljen a tekintetes úr!”~ ~Most lássuk a hintót.~ ~Öt televér
  5    I,      I|            szokatlant a kicsiségekben, s most mintha önmagán bámulna el,
  6    I,      I|              mint meghalt volna, úgyhogy most csak egy eleven hazajáró
  7    I,      I|                  lelki tetszhalálából.~ ~Most is az hozza távol fekvő
  8    I,      I|          spanyolnád * botra támaszkodva. Most tűnt még csak ki, mily rosszul
  9    I,      I|                felszólítá Gyárfást, hogy most erre rögtön mondjon verset.~ ~
 10    I,      I|                kedves. A jó magyarok még most is a régi emberekről nevezik
 11    I,      I|             elbámult mindenki. Jancsi úr most már éppen felült fektéből,
 12    I,      I|             gentlemannek.~ ~– Hm. És lám most jó hogy tud, mert különben
 13    I,      I|              elvonulni.~ ~– Hát mi hozza most ide az urat – az égből a
 14    I,      I|              rögtön tudósítottak.~ ~– És most az úr azért jött ugyebár,
 15    I,      I|            regementestül jönnek utána, s most úgy találja, hogy én még
 16    I,      I|                ajánlatot teszem, hogy ha most kifizeti adósságaimat egyszerre,
 17    I,     II| keresztbefordítva a szegletek felé, mert most ez a divat, s a tömör bútorok
 18    I,     II|                    Én? biztosítékot? No, most kerül a szakállamra a sor –
 19    I,    III|            Párizsban lakom, hét éve már, most hallok először hazám nyelvén
 20    I,    III|               Már korán reggel kijöttem, most visszatérőben vagyok.~ ~
 21    I,    III|             nagyobb kereskedelmi helyeit most is kevés magyar lakja. A
 22    I,    III|                nevetni – szólt Rudolf –, most jó alkalmam volna rá. Hol
 23    I,    III|              fiatalember, hány éves vagy most?~ ~– Elmúltam húsz.~ ~–
 24    I,     IV|             heliotropium * kiszorította, most már a narancs- és a napraforgóvirág
 25    I,     IV|                 pártolni kívántak, mivel most jött és még fiatal, s mellőzendi-e
 26    I,     IV|                 kacagása tanúsítja, hogy most éppen valami kedves kalandot
 27    I,     IV|            nézett, s azt hitte, hogy már most majd én fogok városrul városra
 28    I,     IV|                Zelmira és La Italiana; * most sietve gondoskodni kell
 29    I,     IV|                       Az meglehet.~ ~ ~ ~Most lássuk, ki volt ez a Mainvielle-né,
 30    I,     IV|                  hírű volt. – Csak volt! Most ő is mélyen alszik, s tündérhangjai
 31    I,      V|               úgy ismerte mindenki, mint most Lind Jennyét – és ennek
 32    I,      V|               alig múlt harminc éve – és most senki sem emlékszik róla
 33    I,      V|                  éjszakán fordult meg, s most üdítő álom fogta le szempilláit,
 34    I,      V|                 szívéig, ő csak azt érzi most, hogy férje meg fog gyógyulni.~ ~
 35    I,      V|            szokott lenni, miért óhajtaná most?~ ~– Ah madame, ön talán
 36    I,      V|            személyes kellemeit bámulták, most is forrón éreznek ön iránt,
 37    I,      V|                  a király őfensége éppen most parancsoló meg, hogy a tegnap
 38    I,     VI|             iparkodva észrevétetni, hogy most foglalatosságban járnak;
 39    I,     VI|               földszinten és karzatokon; most az előőrsöket vizsgálni
 40    I,     VI|              előtt. Ez azt jelenti, hogy most tapsoljatok. A koszorúvetők
 41    I,     VI|                idétlen tapsolás miatt.~ ~Most következett Zelmira románca;
 42    I,     VI|                  legyen a közönség, mert most jön a java.~ ~Catalani egész
 43    I,     VI|                fog senki csúffá tehetni, most takarodjék ön, és küldjön
 44    I,    VII|         intézetek oly jól rendezve, mint most, s minden gyulladásnál nagy
 45    I,    VII|          vénasszony viselt rájuk gondot. Most az a vénasszony valahova
 46    I,    VII|           bezárta a gyermekeket, és azok most mind odaégnek.~ ~– De hát
 47    I,    VII|                kell elébb keresztülbúni. Most egy jól irányzott vízsugár
 48    I,    VII|             gavallértól irányozva kíséri most a tűz közepett haladókat,
 49    I,    VII|                  ott vannak az udvarban. Most legombolítja derekáról a
 50    I,    VII|                Ah, megálljunk! Itt mégis most az egyszer kivétel van.
 51    I,    VII|                fogom önt láthatni újra?” Most milyen boldog lehetne, ha
 52    I,    VII|          ismeretlen ifjú mostan hol jár. Most virágos mezőkön sétál, valahova
 53    I,    VII|                 utána. Áldás és rágalom. Most egymáshoz közelítenek, a
 54    I,    VII|            fölött repkednek. Nézd, nézd, most sebesen forognak egymás
 55    I,    VII|                Mindjárt egymáshoz érnek. Most összeértek – mindkét alak
 56    I,    VII|               azután meg fog szeretni. – Most az alakok elülnek, a nedv
 57    I,    VII|                bűbájos, szelíden tekinte most rá, szemei, a halállal dacolók,
 58    I,    VII|                 annyiszor álmodta ezt.~ ~Most is úgy volt.~ ~Az ifjú belépett,
 59    I,    VII|                 odaült mellé… és a delnő most is attól tartott, hogy ez
 60    I,    VII|              szóra. Eszékiék vannak itt, most érkeztek Londonbul, megtudták,
 61    I,    VII|    szántszándékkal kerülne bennünket; de most az egyszer rajtakaptuk,
 62    I,    VII|                Kell menni, mert a repcét most kaszálják, a bárányokat
 63    I,    VII|                  kaszálják, a bárányokat most nyírják, ilyenkor jó gazdasszonynak
 64    I,    VII|                 Jersey szigeten még csak most kezdődnek.~ ~– Nem maradhattam
 65    I,    VII|                hogy unokám felserdüljön. Most állandóul Pesten fogunk
 66    I,    VII|            suttogásnak vehessék.~ ~– Óh, most nagy szomorúság van Londonban.
 67    I,    VII|                 mikben rég elfeledett, s most újra visszatérő érzések
 68    I,    VII|                hamvait könnyeivel öntözi most is.~ ~Rudolf lelkének mindez
 69    I,    VII|             szokott neki sikerülni.~ ~És most leverten vevé észre, hogy
 70    I,    VII|           igazíta a képen, és íme az arc most tökéletesen hasonlított
 71    I,   VIII|             Varju uram kotródott tovább. Most még jelentést kellett tennie
 72    I,   VIII|                   Jól van, Varju uram.~ ~Most lássunk nevezetesebb embereket.~ ~
 73    I,   VIII|                szokták verni.~ ~Még csak most hangzik a hajnali harangszó,
 74    I,   VIII|                 akinek az érdemes orcája most is ott függ a falon la,
 75    I,   VIII|              sors még magasabbra emelte. Most lovon ült, s kezében egy
 76    I,   VIII|                 nagy sivalkodással, mert most mindjárt nagyot fognak lőni
 77    I,   VIII|                 érdekes versenyt.~ ~– No most mindjárt elibe vág! Nem
 78    I,   VIII|                  az a suhanc!… No Marci, most mindjárt vége a pünkösdi
 79    I,   VIII|         eresztlek? Nem éred azt hajasan. Most is csak annak köszönd, hogy
 80    I,   VIII|            megindult a versenyző csapat. Most már egyszerre ugratott ki
 81    I,   VIII|                  ütötte meg paripáját.~ ~Most, amint meghallotta a nemes
 82    I,   VIII|                lehetett tudni, merre jár most a kivert bika a mocsárban.~ ~
 83    I,   VIII|                nem lehetett belevetni.~ ~Most már a vadász kezdett dühbe
 84    I,   VIII|              többen elfordíták arcaikat, most mindjárt vége lesz!~ ~Ebben
 85    I,   VIII|            idegen lovag kezében volt, ki most törtetett elő a sás közől.
 86    I,   VIII| parasztmenyecskékkel.~ ~Mindezek helyett most csak az örök pohár vad mulatságát
 87    I,   VIII|            Jancsi úr megnézé óráját:~ ~– Most háromnegyed négyre. Ráemlékezzél!
 88    I,   VIII|                itt van a bugyillárisban. Most eredj, hajdúim majd felöltöztetnek,
 89    I,   VIII|                  csak úgy komázva bánik. Most már mindenki emlékezett
 90    I,   VIII|             rajta, hogy álma hatását még most is érezi.~ ~E naptól fogva
 91    I,   VIII|              kihirdették a vármegyén, és most én is nemesember vagyok;
 92    I,     IX|             aludtak, s tovább alvók, kik most is azt álmodják, hogy minden
 93    I,     IX|                tartom magamat arra, hogy most e tárgyról írni tudjak.
 94    I,     IX|                  vajon mit beszélnek ott most.~ ~Az egyik karzaton, melyet
 95    I,     IX|                 a többiek hihetőleg csak most érkeztek, mert szörnyen
 96    I,     IX|         kérdezgetik amazt: – „Ki az, aki most a székéről felkelt? Ki az,
 97    I,     IX|              neki, amit a szónok beszél, most tollat vesz kezébe; dicső!
 98    I,     IX|               valamit indítványoz. Ahán, most kézfül kézre adja. – Mindenkinek
 99    I,     IX|              néznek.~ ~-– Nézzétek csak, most ketten is fölkeltek, hogy
100    I,     IX|           kérdezősködék egy harmadik, ki most érkezett ide.~ ~Abellino
101    I,     IX|                 mindnek azt mondta, hogy most jön a Dunából, ahonnan egy
102    I,     IX|            notabilitás újonctársaihoz –, most őméltósága idenézett reám.
103    I,     IX|          odairányzá lornyettjét. – Éppen most érkezett; ott azokon a jurátusokon
104    I,     IX|                azokon a jurátusokon túl. Most nem látszik attól a nagy
105    I,     IX|               kamasztól, aki előtte áll. Most ismét előtűnik; hogy el
106    I,     IX|                Nini – szólt a jurátus. – Most rám mutatott, a többi méltóságos
107    I,      X|                  gyalázattól megőrizzem, most te is vigyázz, hogy megóvd
108    I,      X|                 azt hivé Mayer, hogy már most egészen új életet fog kezdeni,
109    I,      X|            élvezett messzely bor helyett most már mindennap találkozott
110    I,      X|            kandallója mellett; még őnála most is fűtöttek, pedig tavasz
111    I,      X|                 nénjénél szebb lesz. Még most kurta viganót és fodros
112    I,      X|                   miszerint azok odabenn most a múlt századbeli kisasszony
113    I,      X|                  Ön ura saját tetteinek. Most még egy leánya van önnek,
114    I,      X|               hogy hivatalt viselt; ezek most is főtörvényszéki hivatalnokok,
115    I,      X|                 látta ugyan már őket, de most eszébe jutott, hogy felkeresse
116    I,      X|              háza tisztességes ház volt, most pedig az ön háza Sodoma
117    I,      X|                ezt sohasem cselekvé.~ ~– Most még egy leánya van az úrnak;
118    I,      X|              emlékezik már reá az úr? És most ezt is el akarja adni az
119    I,     XI|          sóhajtott. Teréz jól tudá, hogy most testvéreire gondolt.~ ~–
120    I,     XI|          tanúsítanak afelett, ha Sándor (most említjük először az ifjú
121    I,     XI|               levél elfogadása által már most ő örökre meg van becstelenítve,
122    I,     XI|                  Valóban újra megjelent. Most már mint régi ismerősök
123    I,     XI|             megszüntetném pártfogásomat. Most tehát legyen szíves kegyed
124    I,     XI|                 mást vélt ott látni. Azt most fel sem találta a többiek
125    I,     XI|               csalódását. Megvallá, hogy most is szeret, szeret egy embert,
126    I,    XII|                 tudott volna fizetni, és most megtudva, hogy titkos pártfogója
127    I,    XII|                alatt.~ ~– Ki ezen úr, ki most itt bement? – kérdé Sándor
128    I,    XII|               valamit dolgozás közben; s most ráhallgatott, hogy az mind
129    I,    XII|        Műhelyéből hítták elő, honnan még most is fülébe hangzott, amit
130    I,    XII|                 derék, becsületes ember. Most is műhelyéből jön; ezt szeretem,
131    I,    XII|         egyszóval nem lehetett enyim. És most uram, ebben a kicsiny városban
132    I,    XII|    fellázasztotta ellenfelök makacssága. Most már csak azért is meg kell
133    I,   XIII|            pokolbeli kínokat érez!~ ~ ~ ~Most jerünk a kárpátfalvi kastélyba.~ ~
134    I,   XIII|                 ha megmondjuk, miszerint most is azon szegényes állapotban
135    I,   XIII|           szállítja, amikor parádézik.~ ~Most is arról látjuk őt leszállni
136    I,   XIII|               meg mind a hárman, s Palkó most is csak úgy bánik a nagyságos
137    I,   XIII|                 szokott lenni, nincsenek most új találmányai?~ ~Ez említett
138    I,   XIII|              mint negyven év óta mindig, most is mély főhajtással válaszolt
139    I,   XIII|           ugorhatok egyszerre, mikor még most is tele van a fejem a sok
140    I,   XIII|                 Debrecenbe küldtelek? No most tessék előállni, most tessék
141    I,   XIII|                 No most tessék előállni, most tessék hetvenkedni, Pál
142    I,   XIII|                   volt rá a felelet.~ ~– Most lóduljon kend a fiskálisért!
143    I,   XIII|               Dobozy történetét, Gyárfás most készíti hozzá a verset,
144    I,   XIII|                 amint illett.~ ~– No már most kimehet emberek elejbe.~ ~–
145    I,   XIII|          példának megesni. Kassay Lőrinc most az egyszer jött a maga lován,
146    I,   XIII|                dolgok nagyon mulattaták, most azonban fejet csóvált rájok.
147    I,   XIII|            vendégsereg közé.~ ~Jancsi úr most mindezen dolgokon nem tudott
148    I,   XIII|                 ne próbáljanak,, mert az most az egyszer nem szabad.~ ~
149    I,   XIII|                Horhi Miska.~ ~– Vagy tán most tisztul az esze. A svábnak
150    I,   XIII|                aranykulcsot is kapott, s most azért nem hagy magával komázni.~ ~
151    I,   XIII|             rögtön az jutott eszébe: „Ha most ezt a Kárpáthy-család legifjabb
152    I,   XIII|              illetlen mulatság közepett, most lássa tisztesebb vigalomban."~ ~
153    I,   XIII|                  a síkon tudott haladni; most félretolta Palkó kezét,
154    I,   XIII|              Kalotai Frici nevenapja van most.~ ~Az érdemes népegyengető
155    I,   XIII|          mulatságosnak, mint egyébkor.~ ~Most szép fiatal lyánka közeledék,
156    I,   XIII|                   vissza négy, az nyolc, most két óra van délután, tízre
157    I,   XIII|                  tőle, hogy úgy tisztel. Most már sietni fog, meg bánja
158    I,   XIII|               parasztleányok évrül évre. Most megbotránkozva kiálta Jancsi
159    I,   XIII|                  bár kevesebb bort ivott most, mint másszor. Este is lett,
160    I,   XIII|         vérben-fagyban hagyjon. Mi lelte most?~ ~Meg volt rémülve ő is.
161    I,   XIII|             jelenlevő Kárpáthy Abellino, most már a Kárpáthy-család roppant
162    I,   XIII|                  asztalnál Jancsi úrral, most együtt mulattak Abellinoval,
163    I,   XIII|                 bajuszán, s ahol van ni! most már se hivatal, se bajusz.
164    I,   XIII|               miért nem halt meg igazán. Most imhol ennyi ártatlan embert
165   II,    XIV|                találjuk Kárpáthy Jánost, most már haragszik érte, ha Jancsi
166   II,    XIV|             tromf a koporsóküldésre; még most a fiatal rouék az ő rovására
167   II,    XIV|              cserélni vele, mely miatt ő most is nagyot hall, legérzékenyebb
168   II,    XIV|          képzeletben volt, hogy ez az úr most őt birkózni hívja.~ ~– Igenis,
169   II,    XIV|                szép vagyonát eltékozolva most már az én bőrömre is szedett
170   II,    XIV|              használjam azt minél elébb. Most közelget az ő neve napja,
171   II,    XIV|                  Meg fogok házasodni, és most hallja ön, ami e részben
172   II,    XIV|            művészete által fogja elérni, most már alkalmasint nem hiszi,
173   II,    XIV|                  kényelem közt élni. Még most visszaborzad az úttól, melyen
174   II,    XIV|              foghatta meg. Látszik, hogy most kevesebbet szokott ábrándozni.~ ~–
175   II,    XIV|                  jobb –, hanem menjen be most Teréz nénihez, én addig
176   II,    XIV|              bizonyára ő sem fogadná el. Most szóljunk másról. Egy másik
177   II,    XIV|                  én nagyapád lehetnék, s most Jancsi urat mutatja be kérő
178   II,    XIV|                  eszme, egy gondolat élt most is szívében. Azon férfi
179   II,    XIV|                  el egymást.~ ~Hol lehet most ő, az ismeretlen – a megnevezhetlen –
180   II,     XV|                  ruhát is én vettem, ami most rajta van. Azt a fejkötőt
181   II,     XV|         sikerületlen terve után. – Éppen most kérte ki Mr. Griffard-tól
182   II,     XV|           elmondani a derék ember, talán most hazudott először életében,
183   II,     XV|                 volna egészíteni, de még most jónak látta hallgatni és
184   II,     XV|                 tőlök megszabadulhasson. Most megtudta valahonnan, hogy
185   II,     XV|             keresztül is ránéznek, s még most is hallani vélte: „Milyen
186   II,     XV|                 beszélni a leányukat. És most, tudod mi történt a leányukkal?
187   II,     XV|                 akkor kibékültek vele, s most valamennyien ott laknak
188   II,     XV|               hamar el tudtak ítélni. És most ők mondják azt, hogy hiszen
189   II,     XV|                úgy bizony, így beszélnek most azok a büszke, dölyfös Halmék,
190   II,     XV|              szülői akarták erővel adni, most milyen keserves élete volna!
191   II,     XV|                hogy a legutolsó hímzésed most is megvan odahaza, tudod,
192   II,     XV|                 két csókolódó galambbal; most is ott áll az arcképed alatt,
193   II,     XV|                  tette az egészet.~ ~Ah! most kerül a hiúság ajtajára.~ ~–
194   II,     XV|                 ennyire vagyunk?~ ~Fanny most fél könyökre emelkedve hallgatá
195   II,     XV|             számtalanszor mondá, hogy ha most itt volnál, mindjárt feleségül
196   II,     XV|                befolyást gyakoroltak rá. Most ettől ment volt.~ ~Fanny
197   II,     XV|              kezeit dörzsölé örömében.~ ~Most meleg a vas. Most lehet
198   II,     XV|            örömében.~ ~Most meleg a vas. Most lehet ütni.~ ~– Hja leányom,
199   II,     XV|                  senki sem ügyel rá. Még most fiatal vagy, szép vagy,
200   II,     XV|              fiatal vagy, szép vagy, még most kapnak rajtad. Meddig tart
201   II,     XV|                 a két galambbal, azt már most semmi esetre sem akarom
202   II,     XV|                 alakban lefesse. De nem, most nem ért rá. Csak gyorsan.
203   II,     XV|               nevének becsületére válni. Most legyenek önök mind a hárman
204   II,     XV|            Boltay kezét, azután Terézét, most Fannyra kerül a sor.~ ~–
205   II,     XV|               vagy hátha mást gondolt, s most már nem fog eljönni. Pedig
206   II,     XV|                 vasutak Pozsonyhoz, mint most, hogy saját szemeivel meggyőződhessék
207   II,     XV|               csak e leány el ne maradna most.~ ~Ezúttal nagyon kellemetlenül
208   II,     XV|                  fülébe súgja:~ ~– Éppen most láttam a hintóból leszállni
209   II,     XV|               mondaná rá Aesopus rókája. Most belép a vendégeket jelentő
210   II,     XV|                  látja.~ ~Így mosolygott most, midőn Kecskerey úr elé
211   II,     XV|                   Griffard-t. S hogy még most se tagadja meg gunyoros
212   II,     XV|              hogy legyen, min kacagni.~ ~Most Abellinóra kerül a sor,
213   II,     XV|            tárgyra hárul ingerültsége.~ ~Most ismét egy négyszeres tételt
214   II,     XV|              Hiszen csak nem állítod még most is, hogy Fannyt el fogod
215   II,     XV|             fogod csábítani; mert hiszen most már gazdagabb, mint te vagy,
216   II,     XV|                  igaz. Neki remegni kell most, hogy e nő szeretni talál!
217   II,    XVI|                  szemközt állíttattak, s most már szép óvatosan mérték
218   II,   XVII|                 kettő, de az nem illett. Most örülni kellett volna. –
219   II,   XVII|                  az ön jószágán odakinn, most már majd önnek is meg kell
220   II,   XVII|                 szó sincs a levélben.)~ ~Most azonban egy új tárgy kezd
221   II,   XVII|              szükség a közügyek számára. Most végtére ő is akadt egy indítványra,
222   II,   XVII|            miknek sikamlós értelmét csak most kezdé még felfogni.~ ~Semmi
223   II,   XVII|                de tulajdonosa nem adá, s most erősen köti az ebeket a
224   II,   XVII|               sok levelezést, minélfogva most már nemcsak az ujjai tintásak
225   II,   XVII|               kiképeztetés által).~ ~…De most hátrább egy kissé az agarakkal!~ ~– ~ ~
226   II,   XVII|          hölgyeket is hívott meg. Hiszen most már ő is nős volt.~ ~Fanny
227   II,   XVII|                Ki fog őreá mosolyogni?~ ~Most és mindig és örökké ott
228   II,  XVIII|                nagyon szerette volna, ha most egyszerre olyan hosszú keze
229   II,  XVIII|                asszony? Bárcsak más ülne most itt az ő helyén!~ ~Fanny
230   II,  XVIII|             mintha ön édesatyám volna, s most nekem mint leányának, tanácsot
231   II,  XVIII|                 volna ahhoz képest, amit most kért tőle.~ ~Ő, a legalázatosabb,
232   II,  XVIII|                  és ilyen őméltósága; és most ő mondjon bírálatot, úgyszólván
233   II,  XVIII|                esetnek tartaná azt, hogy most őt, amint ott ül, egyszerre
234   II,  XVIII|                 fejezem nagyságod iránt. Most már kezdek rá emlékezni,
235   II,  XVIII|      megboldogult leányom áll mellettem, most már emlékezem jól; óh, nagysád!
236   II,  XVIII|              bizodalmába.~ ~Pedig Fannyt most úgy tekinti, mintha tulajdon
237   II,  XVIII|                élénken beszél valakihez; most nyílik az ajtó.~ ~És belép
238   II,  XVIII|           hibáztam, milyen gazdag volnék most, jó parti! (értsd: János
239   II,  XVIII|                 következő battéria * már most egyenesen Flóra ellen lőn
240   II,  XVIII|                borulva zokog.~ ~– De már most kedves Fanny, ennek vége
241   II,  XVIII|          önzésből teszek mindent; férjem most főispánnak neveztetett ki **
242   II,  XVIII|                 mille pardons! * madame. Most jut eszembe, hogy ez a kegyed
243   II,  XVIII|           jókedvűen elnevette magát:~ ~– Most már „Fanny” is van a nagyon
244   II,  XVIII|                  bukott bele.~ ~János úr most igazán nem tudta, hogy engedelmet
245   II,  XVIII|                 Megy már.~ ~János úr még most is hajlong, és bókokat hány
246   II,    XIX|           legszigorúbb kritika alá esik, most kezdtek róla gondolkozni,
247   II,    XIX|             teljes labirintjába vezetni, most minden aggodalom nélkül
248   II,    XIX|                mintha János úr maga csak most kezdené felfogni, mit bír
249   II,    XIX|             kérdené azt Fannytól: „Ugye, most ezt és ezt kell tenni? Ma
250   II,    XIX|            gondolaton kacagniok, hogy ők most teljes elszántsággal és
251   II,    XIX|                   Megint nonszensz.)~ ~– Most jön gróf Sárosdy főispán.
252   II,    XIX|              valami üstökös csillagot.~ ~Most jöttek a tekintetes és tiszteletes
253   II,    XIX|    foglalatosságát a magyar Helikon.~ ~– Most jön a sor az eredeti fiúkra.~ ~–
254   II,    XIX|              Fanny, lángra gyúlt arccal. Most értette át a tréfát, s elszégyenlé
255   II,    XIX|           kacagott szórakozottságán.~ ~– Most szóljuk meg a hölgyeket.~ ~–
256   II,    XIX|                  gondolkodnánk. No, lesz most mindjárt csuklás az országban… *~ ~
257   II,    XIX|                vigadtak afölött, hogy ők most hogy megszólták a világot.~ ~ ~ ~
258   II,     XX|                  hogy erősebben nőjön, s most kopasz fejével rémíti a
259   II,     XX|                 mely az inszurrekció óta most először tárult fel emberi
260   II,     XX|                   azt, úgy hiszem, a még most élő nemzedék előtt nem szükség
261   II,     XX|               itt, azon a helyen, melyen most ül, minő iszonyú jelenet
262   II,     XX|                jelenet érte őt, és látta most maga mellett ülni a szép,
263   II,     XX|          harmadszor egy megyegyűlésen és most az agarásztársulat keresztelőjén,
264   II,    XXI|            gázoljanak.~ ~S ki lett volna most is szebb, mint a mi két
265   II,    XXI|                  szerelmes volt beléjük, most megőrülhet miattok!~ ~Azonban
266   II,    XXI|                   senki sem kényeskedett most, hiszen vadászok voltak
267   II,    XXI|                  és gyönyörködik bennök. Most egy árokhoz érnek. Szentirmayné
268   II,    XXI|            amiről ábrándozott egykor, ha most ő – a névtelen ideál – mellette
269   II,    XXI|             Flóra pedig arra gondolt, ha most Rudolf csak egyszerre szemközt
270   II,    XXI|                  és újra belészeretne.~ ~Most egyszerre a rétre ért ki
271   II,    XXI|                és széles vizet. Jó volna most, ha ez a víz közte és az
272   II,    XXI|                 Újra utána valamennyi.~ ~Most Gergely gróf Armidája éri
273   II,    XXI|               hogy a róka elmaradt.~ ~Ez most egyszerre jobbra fordul.~ ~–
274   II,    XXI|            messze maradnak el mögötte.~ ~Most áll még csak elő Matyi,
275   II,    XXI|           sokszor találkoztak itt-amott. Most mutassa meg hát, hogy ő
276   II,    XXI|               adna egy ilyen látványt?~ ~Most a róka egyszerre a legsebesebb
277   II,    XXI|               bravúrt mutasson nézőinek. Most meg azt követte el, hogy
278   II,    XXI|                   csak Rudolf ér vele.~ ~Most a mén a keskeny gátra kapott
279   II,    XXI|               neki százszor több oka van most azt óhajtani, hogy bár meghalna
280   II,   XXII|                könnyű volna megőrülni.~ ~Most már hidegen lehetett végiggondolni
281   II,   XXII|                     Mi volt ő, mivé lett most, és mi lesz belőle?~ ~Ivadéka
282   II,   XXII|             támad!~ ~Milyen boldog volna most, ha soha nem tanulta volna
283   II,   XXII|                hallgatott volna, és ülne most is otthon a csendes, nyugalmas
284   II,   XXII|                 jó öreg?~ ~Kárpáthy csak most érzé, mennyire szereti az
285   II,   XXII|          látogatni.~ ~– A látogatás sora most már önökön van, egy hónap
286   II,   XXII|            Egyébiránt nem tudja, hogy én most megyek, nem akartam egy
287   II,   XXII|                    Szentirmayné üdvözöl, most távozott el.~ ~Fanny nem
288   II,   XXII|                jótékony célokra gondolok most. Óh, nekünk annyi kötelességünk
289   II,  XXIII|             látni és azután elfeledni.~ ~Most ő Pesten lakik, pompás,
290   II,  XXIII|                  szállást tart, renoméja most is a régi, s minthogy a
291   II,  XXIII|                 szitkozódék az érkező –, most nem tudtam, hogy melyitek
292   II,  XXIII|               bele a mennykő!~ ~– Ah, ez most a legdivatosabb neme az
293   II,  XXIII|              egyébről. Úgy látszik, hogy most Pest kezd lenni az elegáns
294   II,  XXIII|                 ezentúl Pesten lakjék, s most azoknak a kedvéért mások
295   II,  XXIII|               Köszönöm az estélyeket, de most nem vagyok elég gazdag,
296   II,  XXIII|               meglehetős kelepcében vagy most.~ ~– Amilyet csak képzelni
297   II,   XXIV|                látni így és nem hallani. Most már nemcsak szereti, hanem
298   II,   XXIV|            elragadtatással. – Kinek adná most Erisz * almáját a nyomorult
299   II,   XXIV|                 elgondolta magában, hogy most Kecskerey ez estve legalább
300   II,   XXIV|                  távozónak. – Látod, még most is hajlandó vagy a rossz
301   II,   XXIV|                    Az a gondolat, hogy ő most egy könnyeden kimondott
302   II,    XXV|                  hogy hová.~ ~Kárpáthyék most nagykunmadarasi kastélyukban
303   II,    XXV|                  súgá gyöngéden:~ ~– Még most sincs közöttünk vége a harcnak?~ ~–
304   II,    XXV|                 futni előle, amerre lát. Most íme szemközt állnak.~ ~Az
305   II,    XXV|                  hogy hová esett az.~ ~– Most tekintse nagysád ezt a két
306   II,    XXV|              Ezek is boldog szeretők; de most tekintsen amoda távol, ott
307   II,    XXV|                lép.~ ~Fanny nem halavány most, hanem lángtól égnek arcai,
308   II,    XXV|     elkomolyodott. Szíve elszorult. Csak most gondolt reá, hogy minő játékba
309   II,    XXV|                rebegé:~ ~– Én Istenem!~ ~Most már valóban érte mindent.~ ~
310   II,    XXV|          megszilárdult hangon szólt:~ ~– Most mit használ önnek tudni,
311   II,    XXV|              boldogtalanabb lettem, mert most már a gondolattól is meg
312   II,    XXV|            szilárd szóval mondta:~ ~– Én most esküszöm Önnek azon istenre,
313   II,    XXV|                  ő keblén függött.~ ~Már most akármilyen hosszú lehet
314   II,   XXVI|           gentlemanekből, olyasmit, amit most kaszálónak nevezünk, s keresztülesve
315   II,   XXVI|            érdemes gentlemannek.~ ~Éppen most is valami lesz a begyében,
316   II,   XXVI|               történt Abellinóval.~ ~Íme most lép be! Most is az a dacos,
317   II,   XXVI|          Abellinóval.~ ~Íme most lép be! Most is az a dacos, hetyke lépés,
318   II,   XXVI|             kocsizást.~ ~Abellinónak még most sem jutott volna eszébe
319   II,   XXVI|           agyában.~ ~– Ezer ördög! Ha te most igazat beszélsz!~ ~Abellino
320   II,  XXVII|              egészen komoly volt, mintha most is tudná már, hogy a gyöngeség
321   II,  XXVII|                anyjához, azért elég lesz most az egyszerre a szeretgetés,
322   II,  XXVII|              nélkül állt meg e hír után. Most azon a helyen maradt állva,
323   II,  XXVII|                Szegény bűnös leányodnak. Most és mindenkoron. Ámen…~ ~
324   II,  XXVII|             túlvilág halványsága dereng. Most már álmodhatik boldog szerelemről –
325   II, XXVIII|                hánykódtak népes udvarán; most alig két-három ablakban
326   II, XXVIII|    éltében-haltában úgy imádott, s kinek most már a föld alatt bevallhatta,
327   II, XXVIII|            szívéhez éppen annyi joga van most, mint akárkinek a földön.~ ~
328   II, XXVIII|                egykor; tetézze e jóságát most azzal, hogy hagyjon itt
329   II, XXVIII|             bámulva ismert rá az ifjúra. Most világlott át eszén, hogy
330   II, XXVIII|             tette ki magát a halálnak.~ ~Most érte mindent.~ ~Megfogá
331   II, XXVIII|                szerettem e nőt, szeretem most is, és sohasem fogok mást
332   II, XXVIII|                sohasem ismer senkit; még most is élne, és boldog volna.
333   II, XXVIII|                 hajtá, azt képzelé, hogy most az ő sima vállán nyugszik
334   II, XXVIII|                 embert a szívbeli érzés? Most már tudom, hogy nem öl meg,
335   II, XXVIII|                  tudom, hogy nem öl meg, most már megpróbálom, hogyan
336   II, XXVIII|                   miért nem akarta, hogy most ez ifjú szemeibe lásson.~ ~–
337   II,   XXIX|            szélütést kaptam; úgy hiszem, most ez az utolsó lesz. Örömmel
338   II,   XXIX|               Azért küldtem hozzád, hogy most józan ésszel, nyugodt vérrel
339   II,   XXIX|                ama széken feledé sálját, most is ott van – amott az asztalon
340   II,   XXIX|                rajzolt – amott a zongora most is felnyitva, az ábrándmű
341   II,   XXIX|                   Elmegyünk, Rudolf. Már most nem jövök vissza többet
342   II,   XXIX|               nem felejtettem azt el. És most én mondom teneked! „Légy
343   II,   XXIX|                tért, és folytathatá:~ ~– Most emlékezzünk meg arról, aki
344   II,   XXIX|                hozta magára veszedelmét. Most koldusbotra jut. Adóssága
345   II,   XXIX|                nálamnál jobbaknak.~ ~…És most lelkemet Istennek, testemet
346   II,   XXIX|           imádkozzanak az új életért. És most menjünk fiamhoz.~ ~Fiamhoz!
347   II,    XXX|                  a kárpátfalvi udvar. De most a víg arcok helyett szomorúak
348   II,    XXX|             döngve csapódott be utána.~ ~Most már örökre boldog!…~ ~ ~ ~
349   II,   XXXI|           Kárpáthy temetését beszélik.~ ~Most éppen a végrendeletet kíséri
350   II,   XXXI|                   hogy nagy bolond volt. Most Abellinónak nem marad más,
351   II,   XXXI|                Hallottuk Kecskerey urat, most hallgassuk a kortyondi frátereket.~ ~
352   II,   XXXI|           Kutyfalvinál vannak. Odakaptak most valamennyien.~ ~Forog az
353   II,   XXXI|                okos szót váltani vele, s most halála után jut eszükbe
354   II,   XXXI|                nem veszik.~ ~ ~ ~Vessünk most egy pillantást a Boulevard
355   II,   XXXI|           ismerős seigneurök * és lordok most is ott szólják a világot
356   II,   XXXI|             kikre semmi gondunk.~ ~Éppen most lép be monsieur Griffard,
357   II,   XXXI|               fejében pénzzel tartották, most szép savanyú képeket csinálnak.~ ~–
358   II,   XXXI|               papájára hallgattam volna, most ön már nagy legény lenne.~ ~(
359   II,   XXXI|             azért mindig azt hiszi, hogy most is azon szeretetre méltó
360   II,   XXXI|                  ellene nem állhatnak, s most is életre-halálra udvarol
361   II,   XXXI|               amíg bennetart; de azért ő most is úgy beszél, mint mikor
362   II,    Veg|                  legnagyobb boldogság.~ ~Most már, ha a regényíró alakokat
363   II,    Meg|                  hogy sok pénze van. Már most nem veszem el.~ ~Tehát a
364   II,    Meg|                  Lett belőle grófné. Még most is él, s a nevét nimbusz
365   II,    Meg|               mindenfélét összeírtam; de most is ezt tartom a kedvenc