Kötet, Fezejet

 1    I,    III|         mert nektek még fáj; de én látom, tudom, érzem, bennem öntudattá
 2    I,     IX|             Én nem hiszem, míg nem látom – monda Livius, egy nyúlánk,
 3    I,      X|           megsegít az isten. Jónak látom egyébiránt önnek megjegyezni,
 4   II,     XV|      örülnöm kellene, hogy anyámat látom, sírnom, hogy ilyen szomorú
 5   II,     XV|        boldog vagy ennél a háznál. Látom, hogy mindenki szeret, egy
 6   II,  XVIII|           én úgy örülök, mikor önt látom.~ ~Varga úr olyasvalamit
 7   II,  XVIII|  aggodalmam, hogy önt csak egyedül látom, Rudolf nélkül. Úgy hiszem,
 8   II,    XIX| versenyezhetne. Valahányszor arcát látom, a lelkét is látom magam
 9   II,    XIX|           arcát látom, a lelkét is látom magam előtt, s imádom mind
10   II,   XXII|          vagyok boldogtalan, midőn látom, hogy te semminek sem örülsz,
11   II,   XXIV|           csakhogy azért éppen nem látom át, hogy miért ne próbálhatna
12   II,   XXIX|          lépjek. Ma mégis utoljára látom azt, mert holnap be fogom
13   II,   XXIX|           hálószobámban, mindennap látom azt, és megszoktam rágondolni,