Kötet, Fezejet

 1    I,     VI|        A csattanás pillanatában hangzott ugyan egypár, de arról nem
 2    I,    VII|         mikből legborzasztóbban hangzott ki a Notre-Dame-i harang
 3    I,      X|       az ajtót, midőn víg kacaj hangzott fel az elhagyott társaság
 4    I,      X|   örökre.~ ~– Hó! – áh! – óh! – hangzott mindenfelől.~ ~– És miért?
 5    I,     XI|         Stabat mater” éppen így hangzott ajkairól, mintha csak őt
 6    I,    XII|       honnan még most is fülébe hangzott, amit a gyaluk és fűrészek
 7    I,    XII|        a meglepetés felkiáltása hangzott el ajkairól.~ ~Két nevet
 8    I,   XIII|     volt vízissza. Félóra múlva hangzott a csengettyű, mely az ebédet
 9   II,   XVII| szokatlan fülek előtt olyformán hangzott, mintha azt mondaná: „alle
10   II,     XX|    tréfa volt, mely nem rosszul hangzott egy olyan kis eleven, mosolygó
11   II,    XXI|           Brávó Matyi, brávó! – hangzott az egész társaság szájáról.~ ~
12   II,    XXV|  elmésség, gyöngéd hízelgés nem hangzott ajkairól, mint ez órában,
13   II,    XXX|    utolsó ének oly enyészetesen hangzott a sírboltba alá a földön