Kötet, Fezejet

 1    I,      I|        azért a magyar nyelvet nem tudtam elfelejteni. Nem tesz semmit.
 2    I,    VII|          kín volt nekem, hogy nem tudtam önt magamban nevén nevezni,
 3    I,    VII|        láttam magam előtt, és nem tudtam megszólítani.~ ~– Én is
 4    I,   VIII|     legény nyugodt szívvel. – Nem tudtam. No majd a másodszori futásnál
 5   II,     XV|           ki az utcára. Magam sem tudtam, mit csinálok. A Dunának
 6   II,     XV|          Csak tovább.~ ~– Azt sem tudtam már, unjam-e vagy szánjam
 7   II,     XV|            az törökül van, el nem tudtam volna mondani szájjal.~ ~
 8   II,  XXIII| szitkozódék az érkező –, most nem tudtam, hogy melyitek a gazda,
 9   II,    XXV|      szívesség, előzékenység.~ ~(„Tudtam, hogy kialussza haragját!” –
10   II,    XXV|           hogy megijedtél tőle. – Tudtam, hogy Flóra fel fog itt
11   II, XXVIII|        kellett jönnöm. Lássa, nem tudtam volna élni; megölt, álomkórossá
12   II,    Meg|            sokkal jobban, mint én tudtam volna.~ ~A párizsi eseményeket