Kötet, Fezejet

  1    I,      I|          gyönyörű szép – agár. Tehát őt illeté az elsőbbség! S ezt
  2    I,      I|             ami még feltűnőbbé teszi őt, ez azon különös körülmény,
  3    I,      I|        megszólítás közben elmulasztá őt nagy uramnak címezni, annak
  4    I,      I|            azt a merényt pedig, hogy őt „hallja kend”-nek szólítsa
  5    I,      I|              dolga. Észrevette, hogy őt boszontani akarják mulatságból,
  6    I,      I|            divatok szerint öltözteté őt fel, amint jöttek a bécsi
  7    I,      I|             hiszem, egészen ismerjük őt. Az akkori idők divatemberei
  8    I,      I|          hogy éppen nem képzelhettem őt egy ily derék noble gentleman
  9    I,      I|             volt ez, hogy így merték őt felboszontani. Hah! ha más
 10    I,     II|             A Mississippi-őrjöngés * őt is magával sodorta örvényébe.
 11    I,     II|              akkor úgy tisztelhetjük őt, mint élelmezési biztost
 12    I,     II|          változott; kell tehát, hogy őt újra bemutassuk.~ ~A calicot-szezonnak;
 13    I,     II|            ön csendesen – csillapító őt a bankár. – Mindenki azt
 14    I,     II|      pamlagon, s ezáltal kényszeríté őt egyenesen ülni.~ ~– Önnek
 15    I,     II|             bármennyire sajnáljam is őt, alig hiszem, hogy tovább
 16    I,     II|       közelében lakjam, képes volnék őt megszöktetni a világból.~ ~–
 17    I,     IV|             Saint-Michelt?~ ~– Éppen őt; ott valami derék tábornokkal
 18    I,     IV|            egy nap a Gaieté hallotta őt csaholni, másnap a Théâtre
 19    I,     IV|            Philax úr után, felvitték őt páholyaikba, caressírozták, *
 20    I,     IV|         harapná meg a kutyát, nem az őt; tehát azon ajánlatot tevém
 21    I,     IV|        odaizent az igazgatóhoz, hogy őt bocsássa szabadságidejére,
 22    I,     IV|              művészete keresményével őt évrül évre táplálta, de
 23    I,      V|          hőseire csillagokat raktak, őt a napsugárban fürösztötték,
 24    I,      V|           felett, hogy apja nem félt őt a moszkvai úrivilág előtt
 25    I,      V|              év múlva újra hallották őt a moszkvai művészetimádók;
 26    I,      V|       tartozott férjét követni, mert őt nem érte a tilalom súlya,
 27    I,      V|                Ekkor visszakövetelte őt Párizs. Rendesen a külföld
 28    I,      V|            vesszen cserébe a hír! Ha őt elvesztette volna, jöhetne
 29    I,      V|          sima fehér kezét, s odavoná őt magához, halk suttogó hangon
 30    I,      V|            elé, mint aki tudja, hogy őt szeretik. Megbocsásson ön
 31    I,     VI|        királyné…~ ~Sohasem hallották őt így énekelni! Hangja csengett,
 32    I,    VII|         palotájába hajtatott be, hol őt a herceg mint vendéglős
 33    I,    VII|         létére egy fiatal dandyt, ki őt valahogy rászedte, a Palais
 34    I,    VII|             is szóljunk. S ki győzné őt minden percben leírni, hisz
 35    I,    VII|             angol colonel * volt, ki őt magával hozta Londonba;
 36    I,    VII|         fővárosaiban híres ember, ki őt rendes törvényes feleségül
 37    I,    VII|        Byront, s elválva Ulyssestől, őt tisztelé meg sokat vándorolt
 38    I,    VII|         hízelgés, a léha kedvtelések őt nem mulattatják; őelőtte
 39    I,    VII|          velök; de azok jól ismerték őt, s egy közülök rövid üdvözlettel
 40    I,    VII|              az ifjú kezében van, ki őt csendesen bocsátja alá;
 41    I,    VII|          ugrottak szolgálatára, hogy őt ülésébe segítsék.~ ~A delnő
 42    I,    VII|           ezer aranyat fog kapni, ki őt a tűz közé fogja követni,
 43    I,    VII|            jelenvoltak bármelyikének őt, ahol találja, főbe lőni;
 44    I,    VII|           rejtőzni? Nincs senki, aki őt ismerte volna, hogy még
 45    I,    VII|           volt azon ifjú, és fogja-e őt újra látni.~ ~A vén duenna *
 46    I,    VII|              fogadott gyilkosok, kik őt meg akarják ölni. De védi
 47    I,    VII|            meg akarják ölni. De védi őt erdő, berek, sötétzöld lombok
 48    I,    VII|              mögötte, s nem sértheti őt meg senki. Túlnan egy haloványsárga
 49    I,    VII|              karjaival átfonva tartá őt fenn, s csak akkor tért
 50    I,    VII|             hát isteni hatalom, mely őt meggátolja attól, hogy meghaljon
 51    I,    VII|       kiégett, elfásult szívvel, aki őt valaha megtanítsa élni és
 52    I,    VII|         emlékében azon órát, melyben őt oly ragyogónak látta, s
 53    I,   VIII|     jókedvéből ki talál rúgni, azért őt testi büntetéssel illetni
 54    I,   VIII| felöltöztette pompás aranyos ruhába, őt ültette a négylovas díszhintóba,
 55    I,   VIII|           kimotozzák a zsebeit, s ez őt legkevésbé sem szokta megzavarni.
 56    I,   VIII|          nílusi ló, és sohasem látta őt senki holtrészegnek.~ ~Ilyen
 57    I,   VIII|             ágaskodik.~ ~Odaállítják őt is sorsot húzni, s azután
 58    I,   VIII|              Az idegen legény hagyta őt beszélni békével, s csendesen,
 59    I,   VIII|         sorba csókolja jókedvében az őt vezető hajdúkat.~ ~De mikor
 60    I,   VIII|          Miskától nem bírt megválni. Őt elvitte magával Pozsonyba.
 61    I,     IX|              hogy barátai nem bátrak őt szeretni, ellenségei nem
 62    I,     IX|           jár többé karonfogva vele; őt hevesebb szenvedély meredekebb
 63    I,     IX|             a szívök, mint másoknak, őt kezdi a közvélemény több
 64    I,     IX|              üldözhesse.~ ~Nem vonzá őt a magyar országgyűlésre
 65    I,     IX|         előle meg nem szökhetik, hol őt vérig szúrhatja, és azt
 66    I,      X|            forinttal mibe kerül neki őt kisegíteni zavarából?~ ~
 67    I,      X|             e cselekedeteit, sietett őt felkeresni sűrű könnyhullatások
 68    I,      X|         művészi hajlamának, s engedé őt hivatását követni. Előbb
 69    I,      X|                 Mayer úr felköszönté őt anélkül, hogy pipáját kivenné
 70    I,      X|           szájából.~ ~Teréz leülteté őt. Végtelenül fagyosan bánt
 71    I,      X|        eredetét, Teréz is sietni fog őt valami születésnapi ajándokkal
 72    I,      X|           Hisz százan, ezeren látták őt azzal a bizonyos úrral bérkocsin,
 73    I,      X|              rendelt, s visszaviteté őt a házhoz. Beszéljen a világ
 74    I,      X|             elefánt a mamának is, ki őt nevettesse.~ ~Mayer papa
 75    I,      X|  mindmegannyi tisztelőit?~ ~Kisegíté őt a zavarból maga Teréz. Nyugodt,
 76    I,      X|          adja át nekem. Én fel fogom őt nevelni tisztességesen,
 77    I,      X|           azon fogok törekedni, hogy őt a jó erkölcsben megőrizhessem,
 78    I,      X|              kikísérte nénjét, s míg őt maga előtt látta, az esze
 79    I,      X|            kezde magához térni, hogy őt kiküszöbölte. A leányok,
 80    I,      X|          miért? Hát nem nevelem-e én őt tisztességesen? Hát lehet-e
 81    I,      X|        megtámadással fenyegeti, hogy őt még a hercegprímásnak is
 82    I,      X|            kellett meghallania, hogy őt lenézik, csúfolják, átkozzák,
 83    I,      X|            csúfolják, átkozzák, hogy őt szerelemkalmárnak nevezik,
 84    I,      X|             elbúcsúztatná, elhurcolá őt magával Terézhez. A leány
 85    I,     XI|             De ha a kísértő felviszi őt a magas hegyre, és megmutatja
 86    I,     XI|             akkor lassankint odavivé őt Teréz, hogy a lélekváltozat
 87    I,     XI|        gyermeket. Isten megjutalmazá őt háromévi lelki, testi fáradalmaiért,
 88    I,     XI|        leányt – pedig az is szerette őt –, mert családjok hivatalbeli
 89    I,     XI|       eljárjon a regens chorihoz, ki őt nagy szenvedéllyel tanította,
 90    I,     XI|          asszonyság, Krammné kísérte őt rendesen a karnagy lakáig,
 91    I,     XI|              hogy mikor és hol lehet őt látni. Ah! ez több volt
 92    I,     XI|       hangzott ajkairól, mintha csak őt magát hallanám. Éppen a
 93    I,     XI|           híres művésznő lesz, s ami őt mindeneknek fölé fogja emelni,
 94    I,     XI|              lyánka felügyelői, hogy őt jól őrizzék. A fény a legnagyobb
 95    I,     XI|             feltettem magamban, hogy őt megszabadítom az álnokok
 96    I,     XI|        magában oly kincset bír, mely őt dicsőséges úton pályatársai
 97    I,     XI|         unszolja, miszerint vigye el őt az ismeretlen jóltevőnőhöz,
 98    I,     XI|             Ki lehet azon férfi, aki őt boldogítani akarja anélkül,
 99    I,     XI|         tekintete sokszor felkereste őt álmaiban.~ ~Midőn az utcán
100    I,     XI|         nemtője, ki nem akarja, hogy őt ismerje. Igen, igen, ez
101    I,     XI|          ismeri, s kérte, hogy védje őt saját maga ellen, mert érzi,
102    I,     XI|         midőn Krammné Fannyért ment, őt az énekmesterhez viendő,
103    I,    XII|       törülhető szívéből; nem ismeri őt, még csak nevét sem tudja,
104    I,    XII|           kerülé ki Teréz figyelmét. Őt látta! Ő van itt! Legelső
105    I,    XII|              bukás vagy botrány, ami őt éri, ér engemet is. Ha maga
106    I,    XII|             felvenni. Keresztül kell őt vinni a halál minden félelmein,
107    I,    XII|          hanem egy kissé meg akarták őt szeppenteni, hogy máskor
108    I,    XII|              vesztegettek arra, hogy őt bátorítsák.~ ~Másnap korán
109    I,    XII|          kinyilatkoztatja, miszerint őt megsérteni sohasem volt
110    I,    XII|          visszautasítá.~ ~Nem akarta őt megsérteni? Akarta, világosan,
111    I,    XII|           már csak azért is meg kell őt kínozni.~ ~Konrád nagy sztentorral
112    I,    XII|       szakasztott léptekkel egész az őt illető sorompóig lépett,
113    I,    XII|            kihívólevélre a „saldirt”-ot.~ ~Saját tanúi pedig előttemezték.~ ~
114    I,   XIII|              Majd én is megköszöntöm őt – mormogá fogai közől. –
115    I,   XIII|     betanulván visszatérett, megtevé őt egyenesen jószágigazgatónak,
116    I,   XIII|                 Most is arról látjuk őt leszállni a kastély kapujában
117    I,   XIII|        leüljön, hanem erővel kellett őt Pálnak lenyomni egy székre,
118    I,   XIII|           mulattassa. És éppen azért őt is oly kiválólag szereti
119    I,   XIII|         akármerre fordult, mindenütt őt vivátozták, pofozni sem
120    I,   XIII|              de Jancsi úr félrehajtá őt botjával.~ ~– Ki innen,
121    I,   XIII|         örömétől. Ő boszontani vélte őt e hírrel.~ ~– Hol van ő?
122    I,   XIII|        tisztelem, csókolom, hozza el őt minden erővel, menjen, szaladjon
123   II,    XIV|              elképzelni, mi lelhette őt egyszerre.~ ~Egy kedves
124   II,    XIV|       kérkedés ösztönzé csupán, hogy őt elcsábítsa, hanem a legmakacsabb
125   II,    XIV|          szerelmétől, s azután látni őt elhervadni és mondhatni: „
126   II,    XIV|      rettentő nagy úr szerelmes, aki őt el is fogja venni.~ ~Boltay
127   II,    XIV|       kezemet csókolja, hogy emeljem őt keblemre, s engedjem elkárhozni
128   II,    XIV|             volt, hogy ez az úr most őt birkózni hívja.~ ~– Igenis,
129   II,    XIV|              el. Önnek méltó oka van őt szidalmazni, mert szerencsétlenséget
130   II,    XIV|          tombolni fog! Én meg akarom őt fosztani ettől az örömtől.~ ~–
131   II,    XIV|              fog végighúzni, mert én őt a vérig, a szívig akarom
132   II,    XIV|     menhelyet akarok neki adni, ahol őt Abellino öcsém, bárha nyitott
133   II,    XIV|             hisz ön oly korban vette őt gyámsága alá, midőn a szív
134   II,    XIV|            világnak oly bűvésze, aki őt ez ismerettől többé megfoszthassa.
135   II,    XIV|             hogy nejévé esküszöl, és őt tisztelni fogod. Ha kívánod,
136   II,    XIV|        lássad, mint mikor te keresed őt fel. Hiszed-e, hogy az úri
137   II,    XIV|        Boltay mester kezét, otthagyá őt összevissza zavart gondolatai
138   II,    XIV|         mester szekerének, s lehúzva őt kocsijáról, vidám, nevető,
139   II,    XIV|     megismertetni.~ ~A főúr ajánlata őt is leveré. Sokkal fényesebb
140   II,    XIV|         leányka két kezét, s odavoná őt maga elé.~ ~– Neked kérőd
141   II,    XIV|             jobb, hívebb leányt, aki őt boldogítani tudná.~ ~– És
142   II,    XIV|           szeret!~ ~– Tudom. Ismerem őt. Becsültem mindig; derék
143   II,    XIV|             venni, hogy egy „jux * ”-ot csináljon vele a világban.
144   II,    XIV|              a bohó vén emberét, kik őt nőül akarják venni.~ ~És
145   II,    XIV|              nagyvilági hölgyek, kik őt mindennap láthatják, vele
146   II,    XIV|        láthatják, vele beszélhetnek, őt bámulhatják, tisztelhetik;
147   II,    XIV|            Nem, senki sem szeretheti őt oly igazán, oly igazán!
148   II,    XIV|        találkozni, előtte elpirulni, őt tekintettel kísérni mindenüvé
149   II,    XIV|  találkozhatni azon emberrel ott, ki őt meggyalázni, társai nevetségévé
150   II,     XV|           legalább csak én láthatnám őt még egyszer – nem kívánom
151   II,     XV|         keresztül, elbújva láthassam őt előttem elmenni, hallhassam,
152   II,     XV|        személy, de majd kibékítem én őt magával.~ ~– Óh, uram, nem
153   II,     XV|        Mayerné számára, mert átallta őt azon kétségbe esett külsővel
154   II,     XV|         galant ifjú urak nevetni, ha őt ilyen staffage-zsal * meglátják!~ ~
155   II,     XV|       leányaival, azok sem kergették őt el maguktól, nem is volt
156   II,     XV|          egyiknek sem jutott eszébe, őt felemelni. – Végre is Boltay
157   II,     XV|     megtörténhetett volna, felemelte őt magához, melyet a kegyes
158   II,     XV|             hihesse, miszerint Teréz őt elidegenítni iparkodott
159   II,     XV|           ezentúl nemigen szabad már őt öregnek neveznünk, egy házasulandó
160   II,     XV|            meg kellett engedni, hogy őt összevissza ölelje. Rögtön,
161   II,     XV|            valóban szerelmessé tette őt bele; kénytelen volt Boltay
162   II,     XV|         mintha a negyedik tálból már őt nem illetné semmi.~ ~Ez
163   II,     XV|           tekintve, ki nem szűnt meg őt magasztalni, szépnek, jónak,
164   II,     XV|          lovag bizonyára nőül veendi őt, hát csak mindig azt mondja
165   II,     XV|           lett az öreg nábob? Ismeri őt valaki? Ez a vidám, ugráló,
166   II,     XV|            volna elviselni.~ ~Ismeri őt mindenki, aki magát nevezetességnek
167   II,     XV|          másik személy dolga. – S ha őt ezért valaki kerítőnek nevezi,
168   II,     XV|     nélkülözni. No ez szép volna, ha őt skiccírozná! *~ ~Utcu! vissza
169   II,     XV|         érdeme, az ő fáradsága, hogy őt rábeszélte. Ah, minő keserű
170   II,     XV|              az alkalmat megragadni, őt becses vendégei elitjével
171   II,     XV|           delnők társaságába vezetve őt, fő cél levén ebben, hogy
172   II,     XV|            elvész az ember lelke, ha őt mosolyogni látja.~ ~Így
173   II,     XV|             mondani.~ ~Fanny üdvözlé őt.~ ~– Uram, örömmel fogadtam
174   II,     XV|              fejezé ki afölött, hogy őt ilyen jó egészségben tisztelheti.~ ~
175   II,     XV|              sziszegés, elül, hátul, őt gúnyolja, őt neveti.~ ~Sietett
176   II,     XV|            elül, hátul, őt gúnyolja, őt neveti.~ ~Sietett a kártyázószobába.~ ~
177   II,     XV|              valamennyi közül. Amint őt meglátták, rögtön félbeszakadt
178   II,     XV|             vér. Társainak dolgot ád őt visszatartani.~ ~– Bocsássatok!
179   II,     XV|              szabadíthatva kezeit az őt fogva tartók karjaiból,
180   II,   XVII|        beszél. Ilyenkor tehát, mikor őt látták a bolt előtt hintajából
181   II,   XVII|                s ki ne ismerte volna őt, a leggazdagabb férfit s
182   II,   XVII|           bohót csinál magából, hogy őt megnevettesse, Kiss Miskát,
183   II,   XVII|      mérföldet nyargal lóháton, hogy őt láthassa, az öreg copfos
184   II,   XVII|           copfos jószágigazgatót, ki őt a gazdálkodás mindenféle
185   II,   XVII|        előkelő delnői? Érdemesítik-e őt arra, hogy magas köreikbe
186   II,   XVII|             hírnév is. Fogják-e ezek őt azon polcon elismerni, melyre
187   II,   XVII|            úgy, hogy az ne láthassa. Őt látta felkelni maga előtt,
188   II,   XVII|             ő ne tudná azt meg soha. Őt látta maga mellett futtatni
189   II,   XVII|           tudná meg, miért halt meg. Őt látta itt és ott és mindenütt,
190   II,  XVIII|              sem lesz könnyebb, mint őt elejteni, s egyszer megbuktatva
191   II,  XVIII|              sincs hozzá közel, mely őt megértené. János úr nagyon
192   II,  XVIII|              iránt tanúsítani, midőn őt e vidám társaságokban a
193   II,  XVIII|       esetnek tartaná azt, hogy most őt, amint ott ül, egyszerre
194   II,  XVIII|           mást ültessenek a helyébe, őt pedig eldugják egy hombár
195   II,  XVIII| ékesenszólással kellene bírnom, hogy őt leírhassam hozzája méltón.
196   II,  XVIII|             És valójában így ismerik őt mindenütt. Méltóztassék
197   II,  XVIII|    emberiséggel. De meg is jutalmazá őt érte Isten, mert ami legfőbb
198   II,  XVIII|           Akit oly mágnes vonz, mint őt, annak igen sebesen kell
199   II,  XVIII|           ültessék bele Rudolfot, és őt szívénél fogva mindenütt
200   II,  XVIII|             igen előzékeny – sietett őt kimenteni Fanny –, de megvallom,
201   II,  XVIII|       mielőtt annak ideje lett volna őt meggátolni, ajkaihoz szorítá
202   II,  XVIII|         Fannyt e tettében, odaölelte őt magához, és arcát csókolta
203   II,  XVIII|         csókolta meg, és kényszeríté őt is arra. Olyan szép, olyan
204   II,  XVIII|              örömkönnyeket sír, hogy őt mosolyogni látja.~ ~– Mondja
205   II,  XVIII|               vissza sem tekintve az őt kar-karban kísérő két ifjú
206   II,  XVIII|           két leánya volna, s hívnák őt atyámnak.~ ~Az ősi termek
207   II,    XIX|             és kedvesebbnek képzelte őt e delnő nimbuszától körülsugározva.~ ~
208   II,    XIX|     udvarolni, és te nem utasíthatod őt el, hanem ehelyett magasztald
209   II,    XIX|            hanem ehelyett magasztald őt országos erényeiért. – Ez
210   II,    XIX|             Ez mindig sakkban tartja őt; én próbáltam, és sikerült. –
211   II,    XIX|     tisztelet mindannyiszor kényteti őt országos renoméjának érzetére,
212   II,    XIX|            nem tudom, hogy ismerné-e őt valaki a világon. Semmiféle
213   II,    XIX|           Louis Karvay. Nem is lehet őt képzelni másképp, mint így
214   II,    XIX|    megharagszik, és azt mondja, hogy őt megbántottad. Az asztalnál
215   II,    XIX|            nem volna utolsó vállalat őt szabadelvűbb eszmék számára
216   II,    XIX|           Tehát ő nincs sehol? Tehát őt nem fogja soha látni ez
217   II,    XIX|            Pozsonyban többször látta őt Kárpáthy Jánossal karöltve
218   II,    XIX|           csak Flóra nem vette észre őt, vagy azok közé számítá,
219   II,    XIX|       Legalább én legszebbnek tartom őt az egész világon, s nem
220   II,    XIX|            kívánod, hogy megnevezzem őt előtted? – kérdé tréfás
221   II,    XIX|           kell ölelni barátnéját, és őt megcsókolni; az ideál ismét
222   II,    XIX|       lemondott azon reményről, hogy őt valaha lássa, s iparkodott
223   II,    XIX|            sem beszélni előtte, mert őt a legcsekélyebb dolog is
224   II,    XIX|            borult barátnéja keblére, őt összeölelve, csókolva, és
225   II,     XX|           megint akadt valakire, aki őt óriásnak nézi. Gróf Erdey
226   II,     XX|        könyveket és hírlapokat írni, őt is pedig csak jelenlevő
227   II,     XX|            nézve e nemes barátnő, ki őt nimbuszával körülfogja,
228   II,     XX|            minő iszonyú jelenet érte őt, és látta most maga mellett
229   II,     XX|      mindenesetre kiválólag meg kell őt dicsérnünk, hogy annyi ivó
230   II,    XXI|           azt hiszi, hogy ez mármost őt feljogosítja iszonyúan kopogni,
231   II,    XXI|          sokszor el fog ájulni, mert őt minden rendkívül alterálni *
232   II,    XXI|            Szerencsétlenségére Fanny őt félreérti, s mindazt, amit
233   II,    XXI|            Miskának kedve lett volna őt hátba ütni.~ ~Az öreg ismét
234   II,    XXI|              sebes paripán, és látná őt vágtatva rohanni mindig
235   II,    XXI|         egyszerre szemközt jönne, és őt meglátná – és újra belészeretne.~ ~
236   II,    XXI|           korbácsot ad lovának, hogy őt utolérje.~ ~Az asszony hanyatt-homlok
237   II,   XXII|              nőszívet keresett, mely őt megértse, és egy férfiarcot,
238   II,   XXII|          meghal, túl nem bírta volna őt élni.~ ~Minden órában tudósítani
239   II,   XXII|       férjénél, és kényszeríté magát őt boldogítani, örömmel elhalmozni.
240   II,  XXIII|              csatolva, hogy ilyenkor őt a hölgyek látogathatják.~ ~
241   II,  XXIII|        Miskával számtalanszor engedi őt egyedül szomszéd falvakra
242   II,   XXIV|            kínszenvedést, hogy lássa őt dicsősége, fénye tetőpontján
243   II,   XXIV|          barátnéjának figyelmeztetve őt, hogy egy hetet nála kell
244   II,   XXIV|       nyakára, hogy sohasem lehetett őt másként látni és hallani,
245   II,   XXIV|         közeledtét, mindenki ismerte őt nemes híréből, mindenki
246   II,   XXIV|            rá. Mégis jobb lett volna őt így nem látnia!~ ~A menet
247   II,   XXIV|     Kárpáthyné a karzatról hallgatja őt. Ah, jobb lett volna őt
248   II,   XXIV|              őt. Ah, jobb lett volna őt nem látni így és nem hallani.
249   II,   XXIV|             a szíve, midőn felé látá őt közeledni. Szentirmaynét
250   II,   XXIV|            délceg meghajtással hívta őt fel a táncra.~ ~Óh, mi szép
251   II,   XXIV|    legyezőjével, egyik sem érdekelte őt ezek közül. (Ezeket mint
252   II,   XXIV|             nem tudom, azért-e, hogy őt lássák, vagy hogy Rudolf
253   II,   XXIV|           kívánom, hogy nőm kedveért őt rágalmazd, sőt elismerem,
254   II,   XXIV|             állhatta volna meg, hogy őt ölébe ne vonja, s egy forró,
255   II,   XXIV|             szegény nőt; ha ismernéd őt, azt mondanád, hogy nincs
256   II,   XXIV|           szíveddel ajándékoztad meg őt. Tenmagad előtt ez szívednek
257   II,   XXIV|         jellemtelen némberek, s hogy őt magát attól, hogy eladva,
258   II,   XXIV|         kezét kezemben tartom, addig őt a világ nem meri elítélni,
259   II,   XXIV|        téveteg lelke volt-e az, mely őt álmában fölkereste, hogy
260   II,   XXIV|            hogy vele beszéljen, hogy őt körüllengje, hogy elmondja
261   II,    XXV|             mintha örökké ott akarná őt tartani, a szép hölgy szelíden
262   II,    XXV|          voltál férjedre neheztelni, őt szívedtől, a legnagyobb
263   II,    XXV|            kívánságának engedett, ki őt arra kérte, hogy ott akar
264   II,    XXV|           félőrültté tevé, elfogadni őt egyedül, neje nélkül. Nyájasnak
265   II,    XXV|             Rudolf figyelmesen nézte őt, s különös fogalmai voltak
266   II,    XXV|       őrülten imád, azt akarja, hogy őt szeresse. Ha játék ez tőle,
267   II,   XXVI|            és delkisasszonyokat, kik őt szívesen látták.~ ~Megérkezék
268   II,   XXVI|          Kecskerey barátunknak hívja őt, illő, hogy mi is úgy címezzük.~ ~
269   II,   XXVI|                  Akárhányszor láttam őt vele ölelkezni, nyakába
270   II,  XXVII|          Csak addig élhetne még, míg őt beszélni hallja, hogy figyelhetne
271   II,  XXVII|             úr elragadtatással emelé őt ajkaihoz, s szúrós, tövises
272   II,  XXVII|              szeretgetés, s kivették őt János úr kezéből, visszavitték
273   II,  XXVII|           megkaphassa, sohasem teszi őt le kezéből!~ ~Dél felé ismét
274   II,  XXVII|              hozzá az orvos, s kérte őt, hogy menjen át vele más
275   II,  XXVII|      tekintetétől, s gépileg követte őt a szomszéd terembe.~ ~–
276   II,  XXVII|             nem hallott semmit, csak őt látta ott fekünni halványan,
277   II,  XXVII|            hogy ezáltal visszatartja őt a haláltól.~ ~A haldokló
278   II,  XXVII|             hevesen, édesen szorítja őt lihegő keblére, összecsókolja
279   II,  XXVII|        tovább.~ ~Az anya visszateszi őt Flóra keblére, s megszorítja
280   II,  XXVII|        föltámadásig… Senki sem fogja őt többé felkölteni…~ ~
281   II, XXVIII|              két öreg nem iparkodott őt visszatartani; hadd menjen,
282   II, XXVIII|         szereté e hölgyet. Ön eljött őt megsiratni?~ ~– Igen, uram.
283   II, XXVIII|          nyugvó porában látogathatja őt meg újra.~ ~És a kézműves
284   II, XXVIII|        nélkül otthon.~ ~Nem lehetett őt erőtetni, a férfi fájdalma
285   II, XXVIII|            vigasztalják.~ ~Elkísérte őt Rudolf lóháton az útféli
286   II,   XXIX|       várakozó Pál rögtön felvezette őt Kárpáthyhoz.~ ~A cselédség
287   II,   XXIX|      Rudolfra, s amint belépni látta őt, felkelt helyéből, és eléje
288   II,   XXIX|              ezen szobában hallottam őt legutoljára nevetni – ott
289   II,   XXIX|             innen, menjünk – sürgeté őt Rudolf. – Nekem fáj az,
290   II,   XXIX|           szót, amit mondott, láttam őt magam előtt mindenütt, ébren,
291   II,   XXIX|         jönnek. Érzem, hogy nem kell őt itt többé felkeresnem. Másutt,
292   II,   XXIX|              Másutt, másutt fogom én őt felkeresni, más szobában
293   II,   XXIX|             imádkozzanak, hogy tegye őt isten boldogabbá a túlvilágon,
294   II,   XXIX|             ítélőszéke előtt vádolom őt, hogy rossz ember, rossz
295   II,   XXIX|             szívét. Oly kézbe akarom őt adni, ahol minden jó indulat
296   II,   XXIX|      válhatik benne, oly kézbe, mely őt vezetni fogja a becsület
297   II,   XXIX|             mely ápolni, védni fogja őt, jobban, mint ha én a sírból
298   II,   XXIX|          volna én, s ha nem fogja is őt szerethetni jobban, mint
299   II,   XXIX|             mondanám ez órában, hogy őt szeretem. Olyan hideg vagyok
300   II,   XXIX|            való volna. János kivette őt, s karjára emelé. A gyermek
301   II,    XXX|              közől; mindenki sietett őt még egyszer látni, és mindenki
302   II,    XXX|             még akik életében látták őt így elváltozni.~ ~Koporsóját
303   II,    XXX|            veszen.~ ~Azután levitték őt ama csendes szobákba, mikben
304   II,   XXXI|                Flóra sohasem bocsátá őt többé vissza, s a jó polgárnőnek
305   II,   XXXI|            paradicsomból képes volna őt vissza riasztani azon gondolat,
306   II,   XXXI|           vezetve kezén.~ ~A gyermek őt tanulta nevezni anyjának,
307   II,   XXXI|             örömükben nevetnek, hogy őt láthatják.~ ~Minden napra
308   II,     Sz|           között fürdő Artemiszt, ez őt szarvassá változtatta, mire
309   II,     Sz|           fia születik, az meg fogja őt ölni; Danaé Zeusztól aranyeső
310   II,    Meg|         nézve.~ ~A színházban láttam őt páholyban ülve. A szerénység,