Kötet, Fezejet

 1    I,     IX|        hiszem, míg nem látom – monda Livius, egy nyúlánk, sasorrú ifjú. –
 2    I,    XII|         asztaloshoz.~ ~Az egyik volt Livius; párbaji tekintély, kinek
 3    I,    XII|       párbaji rendszabályok szerint. Livius emlékezett hasonló esetekre,
 4    I,    XII|       meghajigálta vereshagymával.~ ~Livius hivatalos hidegséggel vevé
 5    I,    XII|          majd tudósítják önt – monda Livius, s azzal vevék kalapjaikat
 6    I,    XII| nemesemberhez illő szíve van – monda Livius Konrádhoz eltávozásuk közben.~ ~–
 7    I,    XII|          Sándortól, nehogy Konrád és Livius oly embereket adjanak neki
 8    I,    XII|         Abellino, a termetes Konrád, Livius, egy seborvos és egy szolga. –
 9    I,    XII|             nyújtott elégtétellel.~ ~Livius elismeré, hogy minden a
10   II,    XVI|              tanúk, kettő Fennimoré: Livius és Kalácsi (az excellenciás
11   II,   XXVI|            beszélhet felőle? – kérdé Livius Rudolfhoz fordulva. – Mert
12   II,   XXXI|            fogunk találni.~ ~Itt van Livius, itt Konrád, a bohó Erdey