Kötet, Fezejet

  1    I,      I|             az arcvonások és e szemek oly szokatlanul képesek meglepni
  2    I,      I|            mintha önmagán bámulna el, oly mereven tud nézni; az egész
  3    I,      I|            vonásaival, de melyek mind oly bizarr szegletekké vannak
  4    I,      I|      szemöldök, az elhanyagolt bajusz oly visszataszító hatást okoznak
  5    I,      I|        elsimítja a dúlt körvonalakat, oly ős patriarkális tekintetet
  6    I,      I|               feláll fonni két lábra, oly ügyes, oly módos, mint akármely
  7    I,      I|           fonni két lábra, oly ügyes, oly módos, mint akármely más
  8    I,      I|               kurta kalap, körülbelől oly alakú, mint egy kis pléh
  9    I,      I|             egy kis pléh casserole, * oly keskeny karimával, hogy
 10    I,      I|         térden alul érnek, s gallérja oly magas, hogy alig lehet belőle
 11    I,      I|              s az egész elegáns világ oly kemény „r”-eket mondott,
 12    I,      I|            est fort, ez erős! Hát itt oly patriarkális élet van, hogy
 13    I,      I|    egyre-másra húzta a friss magyart, oly ügyesen megcifrázva, mint
 14    I,      I|        ujjongás és kacaj össze-vissza oly pokoli charivarit * szolgáltattak
 15    I,      I|              őse érdemeivel szerzett, oly könnyű szerén nyakára hágott,
 16    I,      I|               helyet foglalni, melyet oly jogosan bámulunk némelyembereknél,
 17    I,     II|           nagy összegeket kölcsönözni oly ruinált * tékozlóknak, akiket
 18    I,     II|            tízholdas angolkertecske * oly áron kelt, mint egy középszerű
 19    I,     II|               faja volt a kalapoknak, oly széles karimája levén, hogy
 20    I,     II|               hogy ezeknek az uraknak oly jó rendben hagyott gazdagságaik
 21    I,     II|           nyakam?~ ~– Azt nem vesszük oly szorosan. Az elsorolt tilalmak,
 22    I,     II|          idegennek találandja. Ez nem oly irtóztató dolog.~ ~– Majd
 23    I,    III|      pelyhedzik; ha olykor megszólal, oly mély, dörgő hangot hallat,
 24    I,    III|           előtt annyi ingerrel bír és oly veszedelmes. Mozdulataiban
 25    I,    III|            háta mögött jövők tudjanak oly erősen sietni, mint ő. Végre
 26    I,    III|                       Nem csuda, hogy oly elhagyatott a sír, az igazság
 27    I,    III| visszatekintve útjából.~ ~– Én valami oly csüggetegséget érzek magamban –
 28    I,    III|         legyünk hasznára, akkor nincs oly természeti vagy morális
 29    I,    III|           nemes társaság, melybe csak oly tagoknak van beléphetése,
 30    I,     IV|             levőket; azonban a jó fiú oly zavarodott lett, hogy mindent
 31    I,     IV|             óráját kivonva zsebéből s oly közel tartva szeméhez, hogy
 32    I,     IV|                én mellette ültem, s ő oly rigyesen hajtatott neki,
 33    I,     IV|     közbeszólva –, ki nehány év előtt oly kitűnően fogadtatott Szentpétervárott,
 34    I,     IV|               leánya.~ ~– Az…~ ~E szó oly hangon volt mondva, mintha
 35    I,     IV|           napra, mely nevezetes napot oly nehéz volt elvárni a felizgatott
 36    I,     IV|           volt ez a Mainvielle-né, ki oly erős mozgalomra adott okot
 37    I,      V|             Már gyönge gyermekkorában oly tökéllyel játszott a hárfán,
 38    I,      V|            velencei világ lelkesedése oly fokra nőtt a magyar művésznő
 39    I,      V|               ágya mellett, s maga is oly halvány, miként az. Hosszú
 40    I,      V|          kiknek nincsen egyéb dolguk, oly előkészületeket tesznek,
 41    I,      V|          bizonyítani. Azért lépjen ön oly bátorsággal a közönség elé,
 42    I,      V|          egyszerű, cifrázatlan szavak oly jól estek az üldözött művésznőnek.
 43    I,      V|              Ah igen, mert Semiramide oly szerepe volt Jozefinenek,
 44    I,     VI|        helyett. A taps irtózatos lőn. Oly művésznőnek, ki a közönség
 45    I,     VI|     elégtételt lát abban, hogy akinek oly sok ideig tiszteletével
 46    I,     VI|       kicserélték volna a közönséget, oly óriási általános taps zendült
 47    I,     VI|              koszorú hullott elé, két oly nagy név jelkiáltása mellett,
 48    I,     VI|                hogy egykori kedvencét oly könnyen felcserélte, kétszeresen
 49    I,     VI|               csinálni, s éppen azért oly becses, mint ama nemes érc,
 50    I,    VII|           feketeségével ragyog; ajkai oly parányiak, pirosak, töltek,
 51    I,    VII|              a régi lord Byron, és ez oly magasan áll korának minden
 52    I,    VII|            voltak a tűzoltó intézetek oly jól rendezve, mint most,
 53    I,    VII|          másik háromemeletes, de mind oly ódon, romladozott, elfeketült
 54    I,    VII|              keresztül, az utca néhol oly keskeny, hogy ha szekér
 55    I,    VII|        sipkája ernyőjét –, de ki lesz oly merész, hogy ez égő háztetőre
 56    I,    VII|               odalenn elcsendesültek, oly mély a várakozás, a bámulat.
 57    I,    VII|              azon ifjú, kire ő életét oly könnyelműen rábízta, s ki:
 58    I,    VII|        könnyelműen rábízta, s ki: azt oly erős lélekkel őrzé meg.~ ~
 59    I,    VII|          halavány arcán e pillanatban oly nyomasztó kifejezése ült
 60    I,    VII|                 kiálta fel Iván. – Ti oly könnyen beszéltek két nemesember
 61    I,    VII|                  szólt Abellino – itt oly távol az életveszély, mint
 62    I,    VII|           csak nem is beszélnek róla? Oly közel állt hozzá, kezét
 63    I,    VII|               mellé, s az egész mégis oly összhangzó. Keblén hármas
 64    I,    VII|            arca, mely a vész közepett oly hideg volt, oly bűbájos,
 65    I,    VII|              közepett oly hideg volt, oly bűbájos, szelíden tekinte
 66    I,    VII|               hogy sohasem unta magát oly mértékben, mint ekkor. Az
 67    I,    VII|            kisasszony sohasem szavalt oly helytelenül, a claqueurök *
 68    I,    VII|             sohasem impertinenskedtek oly ügyetlenül, a páholyokban
 69    I,    VII|     páholyokban sohasem viselte magát oly kacérul a fiatal nőnem,
 70    I,    VII|              kellene mozgásba hoznia, oly fáradsággal tevé, s nagy
 71    I,    VII|            szemei, finom ajkai valami oly harmonikus ártatlanság rajzát
 72    I,    VII|              lennék nagysádtoknak, ha oly szerencsés volnék, hasonló
 73    I,    VII|           őrizkedve, hogy beszéde sem oly magas ne legyen, hogy a
 74    I,    VII|               közönséget zavarja, sem oly halk, hogy a páholyban levők
 75    I,    VII|               meghatva, ellenkezőleg: oly megnyugtató valami érzést
 76    I,    VII|            Flóra arcára visszatértek, oly hosszan, oly önfeledten
 77    I,    VII|            visszatértek, oly hosszan, oly önfeledten nézte e szép,
 78    I,    VII|          útitársuk legyek?~ ~E kérdés oly meglepő, oly váratlan volt
 79    I,    VII|                 E kérdés oly meglepő, oly váratlan volt mindenkire,
 80    I,    VII|             hogy nem érti.~ ~Pedig az oly egyszerű volt.~ ~Rudolf
 81    I,    VII|          fásulat befolyása alatt írt, oly nevetségeseknek, oly szánalomra
 82    I,    VII|             írt, oly nevetségeseknek, oly szánalomra méltóknak tartá
 83    I,    VII|              ügyessége mellett máskor oly jól szokott neki sikerülni.~ ~
 84    I,    VII|       emlékében azon órát, melyben őt oly ragyogónak látta, s halvány
 85    I,   VIII|          csizmája bojtos, sarkantyús; oly hegyesen szedegeti a lábait,
 86    I,   VIII|               hol hátra hajlik, pedig oly szilárdul ül a lovon, mintha
 87    I,   VIII|              és agarász a környékben, oly folyvást tud hazudni, mintha
 88    I,   VIII|         levágatni; újdonatúj hintóját oly apróra faragtatni, mint
 89    I,   VIII|           legtöbb nép jár a városban, oly kosztümben járni végig a
 90    I,   VIII|            Horhi Miska; szükségképpen oly állapotban kellene lennünk,
 91    I,   VIII|         uraságod és nemességed, addig oly úr vagy, mint a többi, minden
 92    I,   VIII|       királyságért versenyezni, s ott oly derekasan viselte magát.~ ~
 93    I,   VIII|               az egész társasággal, s oly ismerős lett velök, mintha
 94    I,   VIII|            rajta legkisebb örömet is, oly hidegvérrel nyúlt a pénzhez,
 95    I,   VIII|             lovat, mely tulajdonságok oly tekintélyt szerzének számára,
 96    I,   VIII|           Miska deli alakját, efelett oly fékezhetlen kacajba tört
 97    I,     IX|               magyarul; fiak, leányok oly növeldékben képeztettek,
 98    I,     IX|        nemzeti színpadát Kolozsvárott oly ünnepéllyel nyitá meg, mely
 99    I,     IX|        legkomolyabb része bámulja, ki oly magasan, oly tisztán áll
100    I,     IX|              bámulja, ki oly magasan, oly tisztán áll nyilvános jellemében,
101    I,     IX|            egy sem élesebb, egy sincs oly maró méregbe mártva, mint
102    I,     IX|               mindennap találkozhatik oly helyen, hol az előle meg
103    I,     IX|            esett ki a viszony, s Béla oly dühös ellenzéki volt, hogy
104    I,     IX|           fogadott. Nappal a közönség oly kíváncsisággal és kedvvel
105    I,     IX|            jegyzőkönyvek felolvasását oly országos csend fogadja,
106    I,     IX|           férfi; még magyarul is tud; oly folyvást elbeszél, hogy
107    I,     IX|    szabadított ki.~ ~– Ezért volt hát oly kedve Fanny erényeire fogadni.~ ~–
108    I,      X|               volna neki, hogy Matild oly örvendetes haladást követett
109    I,      X|           akarja.~ ~– És aztán nem is oly fényűzés ám az, amilyennek
110    I,      X|               Hazarohant. Szerencsére oly zajjal rombolt be a házba,
111    I,      X|             szándokú közeledése által oly félreértésekre adott okot.
112    I,      X|               ilyen imádónak, hogy ha oly tiszta szándokkal van iránta,
113    I,      X|            alatt Matild természetesen oly egészséges volt, mint a
114    I,      X|       dolgokat beszélnek a papával, s oly szerényen hajtják meg magukat
115    I,      X|            elhagyhatni, legyen szíves oly helyre jönni velem, hol
116    I,      X|            messze eltávozott tőlem, s oly életmódot folytat, mely
117    I,      X|    fellázasztá a kedélyeket; nem volt oly gonosz indulatú, incselkedő,
118    I,      X|          gyakorlandók, azok irányában oly minden udvariasságot mellőző
119    I,      X|                  kiálta az asszesszor oly hangon, mintha azt hinné,
120    I,     XI|             az életfenntartás ösztöne oly lépésre kényszeríti őket,
121    I,     XI|          jelképe és a pénz az ördögé. Oly ritka eset-e, hogy az istent
122    I,     XI|             míg ő kézimunkája mellett oly boldog tudott lenni.~ ~Teréz
123    I,     XI|           Teréz állapotja nem is volt oly elhagyatott; egy életbiztosító
124    I,     XI|              kényelmeiről gondoskodni oly modorban, hogy azt Teréz
125    I,     XI|               megbocsátani neki, hogy oly kinccsel bír, amivel ők
126    I,     XI|              volna, de hisz a virágok oly összhangzók egy lyánka kedélyével,
127    I,     XI|        hölgyet, ki e szent dallamokat oly szépen éneklendi, mint ő,
128    I,     XI|             azon hölgy éppoly tiszta, oly ártatlan marad, miként ő
129    I,     XI|               nincs közöttük, s lelke oly tiszta, mint azon gyermekeké,
130    I,     XI|          bocsátott; neveltetése pedig oly szigorú, hogy ha ma egyedül
131    I,     XI|               ő művésznő. Ő hangjában oly kincset bír, hogy ha az
132    I,     XI|              gondolat, hogy ő magában oly kincset bír, mely őt dicsőséges
133    I,     XI|         kézművessel sem beszélt többé oly szívesen; gyakran órákig
134    I,     XI|  engedékenységre; ily dolgokkal végre oly szűk sarokba szorítá a jámbor
135    I,     XI|              azon férfit, ki sorsáról oly titokteljesen gondoskodik,
136    I,    XII|         fizetve)~ ~Hová tűnt el Fanny oly rögtön, oly nyomtalan, nagynénjével
137    I,    XII|             tűnt el Fanny oly rögtön, oly nyomtalan, nagynénjével
138    I,    XII|              Kétségbeesett keservében oly lépésre határozta el magát,
139    I,    XII|               a napon az egész háznál oly harapós kinézésű volt minden
140    I,    XII|          metszeni, ez minden vonásnál oly tisztán ismétlé: „Kárpáthy,
141    I,    XII|      polgárleányt, ki éppoly erényes, oly szép legyen, mint ő volt,
142    I,    XII|               legyen, mint ő volt, és oly szépen énekelje a „Stabat
143    I,    XII|               meg – felelt Sándor, ki oly hidegvérrel bírt, hogy még
144    I,    XII|         olvasott egymás alá írva, két oly nevet, melyek a legnagyobb
145    I,    XII|               nehogy Konrád és Livius oly embereket adjanak neki segédül,
146    I,    XII|       szorongás nyomai sem látszanak; oly hidegen, oly nyugalommal
147    I,    XII|               látszanak; oly hidegen, oly nyugalommal viseli magát,
148    I,    XII|        tárgyakra hajlott át a beszéd, oly lelkesüléssel szólt hozzá,
149    I,   XIII|             hétre hazaszabadulhasson, oly jókedve támadt, hogy madarat
150    I,   XIII|          zsinóros dolmányban.~ ~Ez is oly ősz, mint ők; együtt nőttek
151    I,   XIII|         kétfelé van kenve; arcvonásai oly egyszerűek, hogy három húzással
152    I,   XIII|              gazdálkodnak; a tudomány oly méreg, amiből a sok meggyógyít,
153    I,   XIII|               szerepet viselhetett, s oly vállalatoknál, hol az áldozatot
154    I,   XIII|      mulattassa. És éppen azért őt is oly kiválólag szereti Jancsi
155    I,   XIII|           kesztyűkkel; ujjai pediglen oly tentásak, mintha nem is
156    I,   XIII|              a kétszázezer forintban, oly könnyülten sóhajta fel.
157    I,   XIII|              szerelmes ifjú nem várja oly vak hittel kedvesét, mint
158    I,   XIII|            amit tennie kellett volna, oly csekélynek látná!… „Csak
159    I,   XIII|            vesztit érzi az öreg, hogy oly kegyes indulatokra tért
160    I,   XIII| Kárpáthy-család két utolsó férfitagja oly hosszas elszakadás után
161   II,    XIV|              Ezért sóhajtá a kézműves oly önkénytelen: „Másfél millió
162   II,    XIV|            hiúsítani e léha üldözést, oly menhelyet akarok neki adni,
163   II,    XIV|         elégültsége felől; de hisz ön oly korban vette őt gyámsága
164   II,    XIV|             ismer! S nincs a világnak oly bűvésze, aki őt ez ismerettől
165   II,    XIV|             nincs fiam, és te egészen oly fiú vagy, mint amilyet szeretnék,
166   II,    XIV|     megcsipkedé a leányka arcát, mely oly kemény volt, hogy alig foghatta
167   II,    XIV|         örömet, hanem magadnak; a fiú oly derék legény, hogy keresve
168   II,    XIV|            élő arc nem volt körüle, s oly jólesett azon megnyugodni.~ ~
169   II,    XIV|               senki sem szeretheti őt oly igazán, oly igazán! mint
170   II,    XIV|             szeretheti őt oly igazán, oly igazán! mint ő tudná szeretni.
171   II,    XIV|               lenni; képzeld el, hogy oly állásban mennyi jót fogsz
172   II,     XV|             férjhez készülése azonban oly titokban volt még tartva,
173   II,     XV|        ilynemű vásárlásoknál nem volt oly tisztult ízlése, mint megboldogult
174   II,     XV|               kényszeríték, s mindezt oly rövidséggel véghez is vivé,
175   II,     XV|          Hazugság, tettetés.~ ~Emiatt oly hideg lehangoltság ült a
176   II,     XV|             Emellett Mayerné folyvást oly alázatosan viselte magát,
177   II,     XV|            átveszi az álom, s gyakran oly erős a képzelet, hogy nemcsak
178   II,     XV|             midőn reggel felébredünk, oly messze, messze látszanak
179   II,     XV|            csendesen kávéztak együtt, oly bizalmas suttogással váltak
180   II,     XV|          elzárkózni velem.~ ~E szavak oly nyugodt, oly határozott
181   II,     XV|                 E szavak oly nyugodt, oly határozott hangon voltak
182   II,     XV|          bizony húsz évvel megifjúlt. Oly kedve van, hogy madarat
183   II,     XV|    Kicserélték!~ ~Nem találja helyét, oly kedve van; el van bűvölve,
184   II,     XV|          fejében.~ ~A dolog pedig már oly bizonyos volt, hogy titkot
185   II,     XV|               kézszorítások. S mindez oly komolysággal történik, mintha
186   II,     XV|           melyet még akkor nem hoztak oly közel a vasutak Pozsonyhoz,
187   II,     XV|              az alvó ártatlanságé, de oly összhangzók ismét az arcok
188   II,     XV|              leány, kit ő szerelmével oly kitartón üldözött, nagybátyjához
189   II,     XV|            szívében született, s mely oly szikrázóvá tette mindazon
190   II,    XVI|          mintha összebeszéltek volna, oly közel rohant egymáshoz mindkét
191   II,    XVI|              Fennimor e felszólításra oly állásba tette magát, mintha
192   II,    XVI|       ellenfél mereven; egyiknek arca oly fehér, oly halott, szemei
193   II,    XVI|              egyiknek arca oly fehér, oly halott, szemei fénytelen
194   II,   XVII|             felelt rá semmit, s Fanny oly kínos helyzetben érzé már
195   II,   XVII|           mindazok, akikkel közlötte, oly közérdekűnek találtak, hogy
196   II,   XVII|             mi érdek van ebben. Éppen oly kevéssé, mint a többi indítványokban
197   II,   XVII|           intézményt, mely János urat oly hírnevessé tette, hogy rá
198   II,   XVII|        padlatú szobában lakott, azért oly helyes ízlése, oly finom
199   II,   XVII|              azért oly helyes ízlése, oly finom tapintata, ügyesen
200   II,   XVII|        barátai megjelentek nála, mind oly illedelmesen viselék magokat
201   II,   XVII|              tetszésében részesült.~ ~Oly eszme, oly indítvány vala
202   II,   XVII|               részesült.~ ~Oly eszme, oly indítvány vala ez, mely
203   II,   XVII|              hogy az agarászat valami oly felületes tárgy, amihez
204   II,   XVII|            közmíveltség ezen ágazatát oly tökélyre fejlesztők, hogy
205   II,  XVIII|                a gavallérvilág szinte oly biztosan számít mindezekre;
206   II,  XVIII|             világba lépek.~ ~E szavak oly érzékeny, oly szívből jövő
207   II,  XVIII|                E szavak oly érzékeny, oly szívből jövő hangon voltak
208   II,  XVIII|            nem is látni messze földön oly egymáshoz illő párt, mint
209   II,  XVIII|           kincs, a családi boldogság, oly mértékben jutott neki, hogy
210   II,  XVIII|              Alig tudott mit mondani, oly zavartnak, oly elfogódottnak
211   II,  XVIII|               mondani, oly zavartnak, oly elfogódottnak látszék, s
212   II,  XVIII|            egy egész társaságot képes oly jelesül elmulattatni, mintha
213   II,  XVIII|              Marion kisasszony valami oly mesterséges hangon, melyet
214   II,  XVIII|               Kárpáthy-családé), hogy oly bátrak valánk önt becses
215   II,  XVIII|      szeretetreméltó nő, mint az öné, oly kincs, aminőt ön sohasem
216   II,  XVIII|         Rudolf nélkül. Úgy hiszem, ez oly rendkívüli eset, aminőre
217   II,  XVIII|            megszegni lehetetlen. Akit oly mágnes vonz, mint őt, annak
218   II,  XVIII|         valóban el kell ismerni, hogy oly gyöngéd, művelt, szeretetreméltó
219   II,  XVIII|                kedves Flóra.~ ~És ezt oly hangon mondá el, mintha
220   II,  XVIII|          varázsolá e nőt, ki különben oly méla, oly hallgatag volt.~ ~–
221   II,  XVIII|            nőt, ki különben oly méla, oly hallgatag volt.~ ~– Ne mondja
222   II,  XVIII|             szívre, mely megérti, egy oly őszinte, salaktalan lélekre,
223   II,  XVIII|       érzeményei közül.~ ~– Tegye önt oly boldoggá az ég, mint amilyen
224   II,  XVIII|               örülök rajta, hogy önök oly egyszerre megszerették egymást;
225   II,  XVIII|              örömének eleven zajától. Oly hang ez, melyet rég nem
226   II,    XIX|               a háziasszony szerepét, oly szerepet, mely minden valaha
227   II,    XIX|             volt az, ki Flórát előtte oly lelkesülten magasztalá,
228   II,    XIX|       legkényelmetlenebbül érzi magát oly asszonyokkal szemben, akik
229   II,    XIX|           bohó, éppen azért, minthogy oly szeretetreméltó, nem lehet
230   II,    XIX|               elszégyenlé magát, hogy oly együgyű volt magától ki
231   II,     XX|          pártfogó egyesületek, én egy oly állati személyzet pártfogására
232   II,     XX|           köszönté a poharat, miáltal oly lelkesülést idézett elő,
233   II,     XX|             barátnéja örömét, az öröm oly ragadós. Holnap megérkezik
234   II,     XX|             annyit gondolkozott, s ki oly szelíden tekinte rá beszédes
235   II,     XX|             beszédes kék szemeivel, s oly csodás, oly édes hangon
236   II,     XX|              szemeivel, s oly csodás, oly édes hangon tudott beszélni
237   II,    XXI|            neje kértére lemondott egy oly kedvenc mulatságáról, melynek
238   II,    XXI|               a távolság fogyni kezd, oly gyorsan iramodott előre,
239   II,    XXI|             rohan a delnő alatt; arca oly halvány, és keble úgy hullámzik.
240   II,   XXII|         boldogságnak, melyről neki is oly ragyogó képzeletei voltak?
241   II,   XXII|             mit érhetne el? Ha akarna oly bűnös lenni, mint az úrrá
242   II,   XXII|            merénylet tőle, midőn amaz oly szép, oly jó, és olyan eszes?
243   II,   XXII|            tőle, midőn amaz oly szép, oly jó, és olyan eszes? Csupáncsak
244   II,   XXII|  mindegyikének annyival tartozik, kik oly részvéttel ülnek ágya mellett,
245   II,   XXII|         ajkaihoz voná azt.~ ~Kárpáthy oly boldognak érzé magát e percben.~ ~
246   II,   XXII|             tehetni.~ ~– Ne legyen ön oly engedékeny, mert ezáltal
247   II,  XXIII|           megfeledkeztünk volna róla; oly egyéniségeket, mint az övé,
248   II,  XXIII|               kiált Kecskerey úr erre oly éles, hangon, hogy a pávián
249   II,  XXIII|           különös volna.~ ~– Mi volna oly különös?~ ~– Ez az öregúr
250   II,   XXIV|      elfogadható. Szerencsétlenségére oly egészséges volt, hogy nem
251   II,   XXIV|       férfinak házába, kit jobb volna oly messze kerülnie, hogy még
252   II,   XXIV|            Így Fannyra nézve nem volt oly kínszenvedés a Szentirmay-kastélyban
253   II,   XXIV|               s többé nem volt előtte oly képtelenség szívviszonyainak
254   II,   XXIV|               fáradni sehova.~ ~Fanny oly kellemetlen hatást érzett
255   II,   XXIV|         kétségbeejt. Kárpáthy barátom oly udvariatlan férj volna,
256   II,   XXIV|           okoskodott.~ ~(– Miért volt oly nehéz lélegzete, midőn azt
257   II,   XXIV|              a leány kezébe, s ez azt oly modorban vágta arcához,
258   II,   XXIV|            Miatta lehetett mégegyszer oly szép, mint volt, de gondolt
259   II,   XXIV|    nyugtalanít, hogy te Kárpáthynéval oly mély barátságban vagy.~ ~–
260   II,   XXIV|          hiányzik.~ ~– Óh, ne tartson oly együgyűnek engem. Én tudok
261   II,   XXIV|         haragszol rám, pedig én téged oly régen és oly nagyon szeretlek!”~ ~ ~ ~
262   II,   XXIV|           pedig én téged oly régen és oly nagyon szeretlek!”~ ~ ~ ~
263   II,    XXV|          semmi nyoma a neheztelésnek, oly hódító, oly bájoló volt,
264   II,    XXV|            neheztelésnek, oly hódító, oly bájoló volt, mint egyébkor,
265   II,    XXV|          gyöngédség és hízelgés, soha oly szenvedélyesen forrók nem
266   II,    XXV|       elbámult.~ ~– Látod, nem vagyok oly könnyelmű, mint gondolod,
267   II,    XXV|           lakni, bár az koránsem volt oly kedvére való hely, mint
268   II,    XXV|             volna ottan, mely ágaival oly csendesen sitteg-suttog,
269   II,    XXV|               szokott, s már ez őnála oly múlhatlan szokás volt, hogy
270   II,    XXV|              szerelme. De istenem, ön oly halavány, valami baja van?~ ~–
271   II,    XXV|         támadt, hogy János úr kétszer oly álmos volt, mint egyébkor,
272   II,    XXV|               e férfi, kit anélkül is oly őrülten imád, azt akarja,
273   II,    XXV|               a nőre, s ez vissza rá. Oly szép, oly bűvös-bájos szép
274   II,    XXV|               ez vissza rá. Oly szép, oly bűvös-bájos szép volt ez
275   II,   XXVI|              az asszonyt.~ ~Kecskerey oly hangosan, ahogy torkán kifért,
276   II,  XXVII|        küzdése, vérerei nem lüktetnek oly sebesen, keze nem oly forró
277   II,  XXVII|       lüktetnek oly sebesen, keze nem oly forró többé; lélegzetvétele
278   II, XXVIII|                 A kárpátfalvi kastély oly búsan látszik mélázni az
279   II, XXVIII|             volt eljegyezve, aki érte oly bátran, oly lovagi merészséggel
280   II, XXVIII|      eljegyezve, aki érte oly bátran, oly lovagi merészséggel tette
281   II, XXVIII|             gondolni sem tudta, miért oly nyájas, oly jó őhozzá e
282   II, XXVIII|              tudta, miért oly nyájas, oly jó őhozzá e magas úr.~ ~
283   II, XXVIII|                 Mint a kísértethívás, oly csábítón ragyogott előtte
284   II,   XXIX|         jávorfát mellé, ne álljon ott oly magányosan; ha valaha kiszárad
285   II,   XXIX|             ötvenezer forintot hagyok oly célra, hogy annak jövedelméből
286   II,   XXIX|            szilárd hangon (minden szó oly visszhangosan zengett el
287   II,   XXIX|              őfölötte imádkozott, ami oly szép volt.~ ~– Uram, uram –
288   II,   XXIX|                ugyanazon ifjak. Nekem oly szép volt ez ének mind.~ ~–
289   II,   XXIX|           szavaknál az agg férfi arca oly magasztos, oly tiszteletreméltó
290   II,   XXIX|             férfi arca oly magasztos, oly tiszteletreméltó kifejezést
291   II,   XXIX|       ronthatja meg gyermekem szívét. Oly kézbe akarom őt adni, ahol
292   II,   XXIX|               erénnyé válhatik benne, oly kézbe, mely őt vezetni fogja
293   II,   XXIX|           kezemet az ő védelmezésére, oly férfi kezébe, ki jobb atyja
294   II,   XXIX|         Rudolf bölcs belátása szerint oly köz hazai intézményekre
295   II,   XXIX|              öregek kezén; mindenikre oly komolyan tekinte, mintha
296   II,    XXX|             pillantása is őreá essék. Oly tiszteletreméltó volt ez
297   II,    XXX|               látta, azt állítá, hogy oly gyöngéden tudja e gyermeket
298   II,    XXX|       ugyanazon lelkész, kinek szavai oly vigasztalólag hangzottak
299   II,    XXX|            neje mellé. Az utolsó ének oly enyészetesen hangzott a
300   II,   XXXI|           látjuk, e percben senki sem oly nevetséges ember – mint
301   II,   XXXI|        Reményli, hogy Rudolf nem lesz oly kegyetlen, miszerint egy
302   II,   XXXI|           tízezer pengőt.~ ~S Mayerné oly kegyes volt, hogy – nem
303   II,   XXXI|            akarta, hogy kezének írása oly háznál, mint Mayeréké, hányódjék,
304   II,   XXXI|               Flóra ilyenkor rendesen oly foglalkozásokat talált ki
305   II,   XXXI|           megyegyűlést játszva velük, oly komoly orcával mondta el
306   II,   XXXI|           egyszer hallott beszédet és oly gyermeteg lelkesüléssel,
307   II,    Veg|               magyar nemzet ez időben oly szegény, oly míveltség nélküli
308   II,    Veg|         nemzet ez időben oly szegény, oly míveltség nélküli és oly
309   II,    Veg|              oly míveltség nélküli és oly erőfogyott volt, miként