Kötet

 1    1|          magas, délceg termete is oly méltósággal hordta e büszke
 2    1|   ajkainak, annyira, hogy végtére oly szívrehatólag beszélt, hogy
 3    1|    feleségül öcsémnek. Valóban, ő oly jó vitéz, mint én vagyok,
 4    1|          azután ráhagyta, hogy ha oly igen nagyon szereti Meryzát,
 5    1|          a vádló vaskesztyűjét, s oly nagy volt a rablólovag elbizottsága,
 6    2|           el nem hordtak, azontúl oly módon ott maradt, s nem
 7    2|            akinek festett képe is oly szép, hogy mikor asszonyszemélyt
 8    2|          a Veni Sancte18 alatt is oly hatást gyakorolnak a jelenlevőkre,
 9    2|     tudniillik a török öklével -, oly szörnyű termete, vállai,
10    2|           az a nagy halott, akire oly szakadatlanul harangoznak? -
11    2|      szerette leányomat, de én is oly nagyon szerettem szülővárosomat.
12    2|      lovas felkelő had a közelből oly rútul bánt csákányaival
13    2|          jó okai voltak a ránézve oly kedvezőtlen svéd háború
14    2|         kinevetni való volnék, ha oly büszke akarnék lenni, mint
15    2|       ugyan, hogy senki a marháit oly távolságban a kastélytól
16    2|          hogy egész szüret végéig oly álló csend és hallgatás
17    2|        Debrecenben, soha a diákok oly szorgalmatosak a kollégiumban,
18    3|          de sohasem tetszett neki oly felötlőnek, hogy a fülkékbe
19    3|        csípős verseit a szerájban oly örömest olvasák, száműzeté
20    3|     lelkemre mondom, e találkozás oly tiszta volt, mint mikor
21    3|     harmadik kiáltását, addig nem oly nagy az idő. Mindenekfelett
22    3|        szerelmi dal, mire az ifjú oly jól emlékezett.~ ~- Mit
23    3|          azon ház közelében, ahol oly mélyen megaláztatott, mélyen,
24    3|           volt a magyarnak senkit oly nagyon gyűlölni oka, mint
25    3| Magyarország fővárosát, az egykor oly fényes, aztán oly szomorú
26    3|          egykor oly fényes, aztán oly szomorú Budát másfél százados
27    3|           hogy eddigelé mindenütt oly szíves fogadtatásban részesült;
28    3|        szép hajfürtei, mik egykor oly szerényen voltak a gyöngyös
29    3|    szemérmes vállfűző gyöngysorai oly szűzen takartak, most a
30    3|          napon Gábor tüzes golyói oly égést támasztottak a várban,
31    3|           által ellobbantott akna oly szerencsétlenül csapott
32    3|         ezen az oldalon.~ ~És ami oly hihetetlen volt, az másnap
33    3|           verve; a keresztényeket oly hevesen támadták meg, hogy
34    3|           s a horvát gyalogosokat oly zavarba hozta, hogy azok
35    3|       sáncon nőtt, egy kurd vitéz oly ügyesen hajítja felé a pányvát,
36    3|         Huszárjai nem érték utol, oly bőszült nyargalást követett
37    3|     árkon-bokron keresztül, néhol oly közel jött az ezredes kísérőihez,
38    5|          labanc?~ ~Nagyobbrészint oly emberek, kiket magukat is
39    5|          volna, mert a jó leányka oly istenfélő és diákfélő elvekben
40    5|    Gerzson úr segédje, s emellett oly jámbor érzelmű ifjú ember
41    5|     előfordul, mert a humanissime oly karokkal és vállakkal volt
42    5|      fájdalmait: a csalóka távcső oly közel hozta olykor az imádott
43    6|          parancsnoka előtt -, ott oly sűrűen röpködnek a bombák,
44    6|         pisztolyt vont elő, s azt oly hidegvérű képpel irányzá
45    6|     várost lövetni, ostromoltatni oly seregtől, mely a helyőrségnél
46    6|        magyar nyelvvel majd éppen oly kegyetlenül bánt, mint a
47    6|           beszéljenek, míg ő maga oly óvatossággal rakta le kését
48    6|        szétpattant, mindannyiszor oly mozdulatot tőn, mintha igen
49    7|        Szép, halványpiros arcához oly jól illett az a kis fekete
50    7|    virágomat szívéhez szorítva.~ ~Oly forró volt a keze, midőn
51    7|        kardját felkötötte, valami oly különös hév fogott el minden
52    9|      fővel, egy nagy pusztai sas; oly nyugodtan nézett felénk,
53    9|           hosszúnál, s még mindig oly messze látszott hozzánk,
54    9|     lassan elpusztítják. A mocsár oly rengeteg, oly hamis.~ ~S
55    9|            A mocsár oly rengeteg, oly hamis.~ ~S továbbmentünk
56    9|        gondolkodám, hogy ki volna oly merész utánunk jöhetni,
57    9| tűzhelyhez, s egy óranegyed múlva oly vendégséget csapott számunkra
58    9|         egyszer egy század horvát oly közel rohant el hozzám,
59    9|         Az ember semmin sem mulat oly jól, mint ha saját kiállott
60    9|         szenvedéseit mondhatja el oly helyen, hol senki sem szenved,
61    9|          az arcokon, miket ő maga oly közel látott, mik vele történtek.~ ~
62   10|          igaza, de ő a magyarokat oly nagyon szerette.~ ~Jobban
63   11|           hajadon foglalt helyet, oly friss, oly életvidám arccal,
64   11|        foglalt helyet, oly friss, oly életvidám arccal, ragyogó
65   11|           s teljes piros ajkaihoz oly rosszul illett a titkolhatatlan
66   11|        dicsőségére! Legyenek azok oly ellenállhatatlanok, mint
67   11|      szomszédnőm szemei, legyenek oly hódítók, mint az ő tekintete,
68   11|       mint az ő tekintete, legyen oly ragyogó diadaluk, mint az
69   12|   keresztülvive a hősi merénylet, oly nagyszerű lett annak eredménye:
70   12|           ésszel, munkával, szint oly jól, szint oly híven, szint
71   12|    munkával, szint oly jól, szint oly híven, szint oly önfeláldozással.~ ~
72   12|            szint oly híven, szint oly önfeláldozással.~ ~Ez az
73   13|           s mely a külvilág előtt oly ismeretlen, mint a hold