Rész

  1    1|            karjai egyéb mozgásának, midőn a nagy vakáció alatt az
  2    1|              ami a nap alatt terem. Midőn felolvasta Áronnak, ez megesküvék,
  3    1|             a kívánt mennyiséget, s midőn mindazt szekerekre raknák,
  4    1|            fegyvert merjetek fogni, midőn a nemes város békés alkudozásokkal
  5    1|             volt szokás meghúzatni, midőn valaki a kollégiumból ünnepélyesen
  6    1|      emberei e kárhozatos munkához, midőn olyan zápor kerekedett,
  7    2|            A fiút éppen hazavárták, midőn maga helyett a levele érkezett
  8    2|          azt saját harcai között.~ ~Midőn leghevesebben osztja parancsait,
  9    2|             kiveheté az üldözőknek, midőn egy-egy pillanatra feléjük
 10    2|           mutatott semmi változást. Midőn magát hallotta dicsértetni,
 11    2|          egy francia tehette. Végre midőn vissza kellett vonulni,
 12    3|   kimenetele. A legelső alkalommal, midőn muszkául játszani kényszeríttetének,
 13    4|            akkor sem vett ki onnét, midőn káromkodandó volt, tehát
 14    4| káromkodandó volt, tehát akkor sem, midőn a harasztosban, hol én elöl,
 15    4|         erénynek tartottam volna, s midőn a dörgésekből gyaníthatám,
 16    4|           és a kolera előtt volt, - midőn tudniillik engemet az iskolából
 17    4|            az érdemes ökörhóhértól, midőn taglóját éppen nekimérte
 18    4|           pávák?~ ~(Várj, lesz idő, midőn diót török a csontoddal! -
 19    4|           egyszerű eset által, hogy midőn én egyszer éppen látogatásom
 20    4|         meglepetés volt reám nézve, midőn az ajtó megnyílt s bejövő
 21    4|             szemek idegeire. Hanem, midőn ezen szemidegek gyulladásba
 22    4|         éppen azon percben történt, midőn urambátyám kilépett az ajtón.~ ~-
 23    4|           jó somfanyelű csákánnyal, midőn éppen, amint nekem célzott -
 24    4|           mélységes mélységbe, hova midőn lejuta, nem tudá, hogy melyik
 25    4|        ordítá felszökve urambátyám, midőn a sötétben elkezde világítani
 26    4|    Fogadhatott volna, mert Esztike, midőn visszajött, kedve fordulatát
 27    4|        zavaradottabb lett, s végre, midőn látta, hogy mindenki mosolyogni
 28    6|             fogsz menni a toronyba. Midőn messziről meglátod jönni
 29    6|      alig-alig az elhalók kiáltása, midőn hirtelen, mintha az égből
 30    7|              Mintegy két éve lehet, midőn megtanultam, hogy az életben
 31    7|          föld virágai sarjazhattak, midőn a lefutott özönvíz után
 32    7|            el onnét ez eset után, s midőn lélekvesztve a majorba értem,
 33    7|          tudhatná azt a sötét időt, midőn szemét lehunyja és föl nem
 34    7|            pillanatot azon időkből, midőn megtudtam, hogy a paradicsom
 35    7|            az emberi szív?~ ~ VI.~ ~Midőn legelsőbb megsúgám szerelmem
 36    7|          arc, mint elveszté pírját, midőn első csókom szempillájára
 37    7|         ajkat ért, boldogok voltak, midőn egy döféssel keresztüldöftem
 38    7|      hurcolták őt, hogy megégessék, midőn az élő föld, teremtője "
 39    7|       illeti közülök az isteni név, midőn a tenger hirtelen fenékig
 40    7|           mit érez az emberi lélek, midőn az első csókban lelkének
 41    8|         benne rendesen öt ember ül. Midőn a révhez érnek, ott egyet
 42    8|      rántotta vissza mindannyiszor, midőn az veszett vérszomjjal lódult
 43    8|       lehetett benne az örök jónak, midőn ily boldog emberekre lenézhetett. -
 44    8|          évszámot - hanem volt idő, midőn bizonyos nemzet, mely elég
 45    8|          Ily kéjutazásai egyikében, midőn Valparaisoban egy éjjel
 46    8|            kedveséhez szökő leányt, midőn az éjjel a reá váró csónakhoz
 47    8|            vissza nem jött senki, s midőn kérdezték tőle, hol van
 48    8|          neve: pokolsziget.~ ~Hanem midőn az első örömek mámora eloszlott,
 49    8|            faragni kőfejszéikkel, s midőn félig készen voltak vele,
 50    8|             így kínos várakozásban, midőn egy esős alkonyon vitorlát
 51    8|      szemeiket az égre függesztve s midőn azokkal újólag a hajót keresték,
 52    8|            átkokban kifogyhatatlan, midőn őket távozni látja; de annyi
 53    9|           felényire a túlsó parton, midőn egy mindenünnen hangzó pokoli
 54    9|        keresésére akartunk indulni, midőn az őrök egyike hírül adá,
 55    9|             volna újra visszamenni, midőn harmadszor hallám a takarodót
 56    9|          másik árnyék volt Asasiel. Midőn sátorába ért, és magára
 57    9|        ülhettek le azonban pihenni, midőn mintha a föld okádná ki,
 58    9|          akkor adattam rájok tüzet, midőn minden lövésnek találni
 59    9|             valék, s jól hallottam, midőn valaki azt mondá fölöttem: "
 60    9|       bájolóbban mosolygott reám, s midőn ajkaival hévvel kereső ajkaimra
 61    9|            a méreg hatása volt.~ ~- Midőn ismét magamhoz tértem, az
 62    9|       mithridatja - ellenmérge.~ ~- Midőn fölébredék, ismét e gondolat
 63    9|       doktor alig végezte beszédét, midőn az őrök egy emberre kezdének
 64    9|           letakart. Megvallom, hogy midőn sima bársony kezével hozzám
 65    9|        lefeküdt előttem a földre, s midőn egy berek közepén egy pagodához
 66   10|             találkozni látjuk; néha midőn egyik kimegy az ajtón, a
 67   10|        szalmaszéken hintálva magát; midőn Olivia észrevevé, hogy atyja
 68   10|             majd elesett ijedtében, midőn azon Birbuc helyett egy
 69   10|              hasonlatos ahhoz, mint midőn a fél-hízásban levő mangalica
 70   10|            a néhai kalmár háza elé, midőn Fügefi úr kilépett abból.
 71   11|                  1.~ ~Azon időkben, midőn Róma határa ott volt, ahol
 72   11|              Csak akkor ébredt föl, midőn egyik kezét levágták.~ ~
 73   11|             fog közülök következni, midőn egy napon Sapor király elé
 74   11|          nekem, egy sem jelent meg, midőn kardjokat kértem, és én
 75   11|             hogy a perzsa hadsereg, midőn ellenét legyőzte, az éhség
 76   11|       eltompult étvágyát ingerelni, midőn egyszerre véletlenül, mint
 77   11|     szakácsaival egy sorban s kinek midőn hírül hozták Fönícia elvesztét,
 78   11|    nyargaltában s azon pillanatban, midőn Odenath ágaskodó paripája
 79   11|          magát üldözőin a vadállat, midőn Odenath másodszor elékerült
 80   11|         legkedvencebb mulatságáról, midőn annak riadó hangjai füléig
 81   11|          kifejezni, hogy nem fél, s midőn az első tanyához értek,
 82   11|          vette észre nejét és fiát, midőn mellette álltak.~ ~Az apa
 83   11|           magánkívül lett örömében, midőn Herodet megpillantá, ki
 84   11|           venni a nádbokrok között, midőn hirtelen egy elhamarkodva
 85   11|         alatta összeérő lángokra, s midőn a pálma is meggyulladt,
 86   11|         harmónia felelt vissza.~ ~S midőn a bor lelke a sziveket átjárta,
 87   11|       serleget, s azon pillanatban, midőn Odenath fölhajtá a magáét,
 88   11|          lángolni kezde e szavakra. Midőn a római elvégzé beszédét,
 89   11|          szenátus, mely reszketett, midőn a barbárok Róma falai előtt
 90   11|             falai előtt állottak, s midőn kardunk megvédte tőlük a
 91   11|          mutatni egy asszony előtt? midőn Rómában templom van emelve
 92   11|           támadtak reájuk véletlen, midőn útban voltak, egyszerre
 93   11|          járt-kelt a légiók között, midőn azok fegyvereiket lerakva
 94   11|          belefurakodtak a fövénybe, midőn egyszerre eleresztve a császár
 95   11|             előtt imádott bálványa. Midőn aranyoroszlánnal ékített
 96   11|            közepéből kihallatszott, midőn a győzelem már félig Zenóbia
 97   11|    egyszerre vad ijedtség állta el, midőn isteneik bálványait az ellenség
 98   11|             változatlan alakú folt; midőn néhány száz lépésnyi közelbe
 99   11|             megbomlott a csatarend, midőn egyszerre sebes futással
100   11|            sashordozó marad fenn, s midőn egyedül látja magát, a sassal
101   11|            fut! s azon pillanatban, midőn fedetlenül maradnak az ostromlók,
102   11|          elveszett, s Sapor király, midőn éppen segítségünkre készült,
103   11|           Alig csöndesült el az éj, midőn egyszerre megnyíltak Palmíra
104   11|          Bátran megálltak előtte, s midőn a szarvaikon hordott tűznél
105   11|           távozott el Palmíra alól, midőn a nép föllázadt az ott maradt
106   11|         múlva, akik keletre néztek, midőn alkonyodott a nap, úgy tetszett
107   12|            pillanatra elcsendesült, midőn a szultán a Szófia-templomhoz
108   12|   csöngettyűzött dromedárok sorait, midőn ismét új menet vonta magára
109   12|         koronán alul bírni lehet, s midőn a szultán maga elé szólítá
110   12|         szemei mindig ébren vannak, midőn szerelme tárgyát veszély
111   13|          Európában híre sem volt; s midőn az év tiszteletére a búcsújárás
112   13|        szökevényeket keresse föl, s midőn az engedett időre azok meg
113   13|           gyermekek és hölgyek. -~ ~Midőn sem tűz, sem víz nem talált
114   13|       családjának ráfreccsent vére, midőn Tsong-Nu csókjai azt onnan
115   13|             s kettős gyönyört érze, midőn ajkai annak égő arcát érinték,
116   13|             sem állt neki ellent, s midőn már azt hivé, hogy a várost