Rész

 1    1|       mondani, humanissime - szólt végre száraz hangon, -, hogyha
 2    1|            tud.~ ~A faggatott diák végre megszólalt:~ ~- Igenis,
 3    1|        tanács és a professzori kar végre beleegyezett.~ ~Szép holdvilágos
 4    1|         elmaradt magára tülekedni, végre ketten maradtak egymásnak,
 5    2|          húsából lakmároztak. Amit végre az angol kolbászokról hallani,
 6    2|       mentájának jószagú leveleit, végre csak nagy kegyesen elrebegé,
 7    2|          ostromoltuk meg a várost, végre elfoglaltuk azt. Az ágyúnál,
 8    2|           kötött rá örökzöldből.~ ~Végre aztán az a nap is elkövetkezett,
 9    2|         szerette volna - lelőni.~ ~Végre megtalálta az elveszett
10    2|        csülökre próbált kapni, míg végre erejeszakadtan rogyott le
11    2|          csak egy francia tehette. Végre midőn vissza kellett vonulni,
12    3|      gazdát kiszoríták az udvarra, végre kicsukták az ajtón. S ezzel
13    4|          ébredj fel egy kicsinyt", végre lehelyezé azt az asztalra,
14    4|   mindhiába! oda sem hallgatott.~ ~Végre felpattant:~ ~- Hanem megállj
15    4|           Nem látok, - - így szóla végre elrémülten.~ ~- Hogy-hogy?~ ~-
16    4|            a gyulladást éleszti, e végre orvostudor Smilax tanácsára
17    4|           sokáig ógott-mógott, míg végre hozzám fordulva így szólt:~ ~-
18    4| rikoltozáshoz és kurjongatáshoz.~ ~Végre ránkakadtak. A veremből
19    4|          még zavaradottabb lett, s végre, midőn látta, hogy mindenki
20    7|       szirtről szirtre kapaszkodva végre a legmagasb bérctetőre jutottam,
21    7|          annál mélyebbre jutottam, végre csak kezeimmel tapogatva
22    7|        távolba, még mindig remélt, végre beköték szemeit, és nem
23    7|         rántotta, még erősebben, - végre elszakadt, - e percben gördült
24    7|       ezután élni fog.~ ~Megindult végre kalauztalan, nem tudva,
25    8|      csónak alakját veszi magára s végre öt alakot látni benne, kiknek
26    8|         lélegzetöket visszafojtva. Végre zuhanás hallatszott. Mindketten
27    9|        összébb-összébb roskadozva, végre egészen összedűl és porrá
28    9|     csigalépcsőn keresztülhaladva, végre egy tágas gömbölyű terembe
29    9|      tengett egy-egy törpe cédrus; végre semmi sem látszott más,
30    9|            ember lelke fölött, míg végre a nő hajfürtömet vad sikoltással
31   10|             Már az megvan, - monda végre a kalmár hülye biztatással. -
32   10|     ezáltal sem bírt erőhöz jönni. Végre látva, hogy a baj nagyobbodik,
33   10|         csakhamar felocsúdott, míg végre harmadszor csakugyan sikerült
34   10|          lőn rá az örök felelet.~ ~Végre bátorságot vőn magának egy
35   11|            berket el nem hagyta.~ ~Végre nem maradt más eszköz kiűzésére,
36   11|           mindenünnen visszariadt, végre felcsavarodott egy magányosan
37   11|            egymást vették elő, míg végre a küzdtéren csak egy magas,
38   11|        ellenének új gáncsot vetve. Végre Aureliánnak sikerült arcát
39   11|         annyi római halt meg érte. Végre a légió tribunja is elhullt,
40   11|             az elsőt, a másodikat, végre csak az utolsó rend állt
41   11|             a babérággal sisakján. Végre csak ő maradt egyedül. Az
42   11|          meg nem mozdult helyéből; végre egy nyílvessző állt meg
43   11|         tíz aláhullt a hídról, egy végre a sáncig jutott, s míg az
44   11|        jött utána és ismét tíz, és végre száz, a torony egy fedett
45   11|    lassankint összébb-összébb, míg végre csak a sashordozó marad
46   11|         ellenséget falaink alól. E végre egyikünknek a környező ellenségen
47   11|          gátolta társának futását, végre két térdére rogyott, s onnan
48   11|            csatában fogattak el, s végre, kiken az egész nép szeme
49   12|            csodásabb énekléssel.~ ~Végre jött maga a szultán, vezéreitől
50   12|            csókolta fel a földről. Végre jött két elefánt, szürke
51   12|            templomról templomra.~ ~Végre rettenetes átkot esküdött
52   13|        ember mindkettőre igen hiú; végre nem maradt egyéb műszer