Rész

 1   12|             ágyúi, hirdetve, hogy a szultán megindult a diadalmenetre,
 2   12|       nyomról-nyomra támadt, ahol a szultán végighaladt.~ ~Az egész
 3   12|    pillanatra elcsendesült, midőn a szultán a Szófia-templomhoz érve,
 4   12|     énekléssel.~ ~Végre jött maga a szultán, vezéreitől környezve.~ ~
 5   12|          délceg, daliás férfi, ki a szultán jobbján lovagolt, - Ibrahim,
 6   12|       mellett a Szultána-Valideh, a szultán anyja, s Szultána-Aseki,
 7   12|           utánuk a többi hölgyek, a szultán nejei és leányai, mind valami
 8   12|       kitörő üdvkiáltással fogadá a szultán kegyét, ki ekkor balra fordulva,
 9   12|      Szolimanje-mecsethez érkezve a szultán, leszállt lováról, leterítteté
10   12|             a tömeg előtt, csupán a szultán kíséretét, papjait és háremhölgyeit
11   12|         alul bírni lehet, s midőn a szultán maga elé szólítá Ibrahimot,
12   12|           magasabbra nem mehet.~ ~A szultán szeretetteljes arccal tekinte
13   12|             fiam leendsz, - monda a szultán gyöngéden, s a dívánjához
14   12|      tárgyát veszély fenyegeti.~ ~A szultán összecsókolá kedvenc gyermekét
15   12|          szólt:~ ~- Atyám, hatalmas szultán, mindent adtál nekem, ami
16   12|            koránt Szolimán elé.~ ~A szultán fölkelt, jobb kezét a koránra
17   12|           helyzetben maradva, míg a szultán esküvék, hogy Ibrahimot,
18   12|          pártot ütöttek ellene.~ ~A szultán haragra volt gerjedve, s
19   12| sebesülteknek; jaj volt annak, ki a szultán szeme elé került, sohasem
20   12|         rettenetes átkot esküdött a szultán, hogy azt, ki még egy gonosz
21   12|         jött a híre: hogy Gritti, a szultán legkedvesebb megbízottja,
22   12|      magyarok által megöletett.~ ~A szultán felordítva szökött fel fekhelyéről,
23   12|            rossz hírt magadnak.~ ~A szultán kezébe vette a leveleket,
24   12|                Te mondád, - szólt a szultán, s elbocsátá az ulemát.~ ~
25   12|             kapukat, jeléül: hogy a szultán lefeküdt.~ ~Az ulema ott
26   12|           megtudandó, ha alszik-e a szultán?~ ~- Ébren vagyok, - szólt
27   12|          ismét belépett az ulema. A szultán mégis ébren volt.~ ~Az éj
28   12|     felrázta álmából, felrezzent. A szultán állt előtte egészen felöltözködve.~ ~-
29   12|             ulema ott virrasztott a szultán hálószobája küszöbén. És
30   12|        ismét ébren látta lefolyni a szultán, még hallotta a müezzin
31   12|            meg. Látod, hogy él.~ ~A szultán álmodott s künn hálószobája
32   12|      aluszik", mondának neki.~ ~S a szultán újra álmodott.~ ~Ismét ott
33   12|              Nem hal meg, - monda a szultán - nem hittem, amit mondtak
34   12|          elűzték a testőrök az alvó szultán ajtajától rimánkodó leányát,
35   12|     Ahidallát.~ ~És újra álmodott a szultán.~ ~Holthalaványan jött elébe
36   12|         rebegé alig hallhatóan.~ ~A szultán borúsan felelt.~ ~- Jól
37   12|             Allah nagy! - sóhajta a szultán megkönnyebbült lélekkel -
38   12| megmentettem őket - monda az álmodó szultán.~ ~E percben lépett hálótermébe
39   12|            tálat hozva kezében.~ ~A szultán felébredt. "Mi az?" - kérdé