Rész

 1    2|   elveszi józan eszét.~ ~Hanem a vén katona már mindezt föl sem
 2    2|      elmondhatja magáról, hogy ő vén katona, mert tizenhat csatában
 3    4|      Belzebub kályhatevője, az a vén Debora ne lett volna a háznál!
 4    4|      észre magamat, hogy ismét a vén Deborát látom magam előtt!~ ~
 5    4|   mennyit kell kegyednek ettől a vén Deborától szenvedni!~ ~Erre
 6    6|         ősz, hallgatag férfi ül. Vén ember már, nyolcvanéves,
 7    7|       mikről alánéztem, látnám a vén fenyőt, mely alatt a vadmadár
 8    7|        tele volt hóval a föld. A vén ősz ember fehér haját lobogtatta
 9    8|         boldogan, Géza, Mária és vén barátjok, a jó ördög; egészen
10    8|         hasonlított egy ábrándos vén hiénához; hosszas magányságban
11    9|      fiatalember, - veté közbe a vén tüzértiszt.~ ~- De az igaz, -
12    9|          igaz, - szólalt meg egy vén katona közülünk, egy eszmét
13    9|       barátunk megrendülését; én vén ember vagyok s mégis oly
14    9|      vagy ördögé?~ ~E kérdés egy vén malayehoz volt intézve,
15    9|        asszony élt Endorban, egy vén boszorkány, azt látogatta
16    9|        arcaikat, minőek?" - "Egy vén fehér ember, - szólt reszketve
17    9|    Meliah? - kérdé a malayétól a vén katona; - tán ismered azt
18    9|          legelevenebben láttam a vén malaye alakját, amint kezeit
19    9| fészkelődjél barátom, az asszony vén volt és rút mint az éjszaka,
20    9|          múlva a barlang megtelt vén és fiatal afgánokkal, a
21   10|          még Gergucnak, egy igen vén ember, ki szintén boltos
22   12|     vezetve, aki utálatos fekete vén ember volt, s valamivel
23   13|     összetörjék. Itt tanyáztak a vén tudósok, kik rég ismerék
24   13|  állított rézvadkan előtt valami vén főpap; a templomajtó előtt