Rész

 1    2|       megcsókolta poros arcát, és sírt, mint a zápor.~ ~- Isten
 2    4|    asszony pedig újra leborult és sírt.~ ~Eleget beszéltem hozzá,
 3    4|   meghalálozottat az ablak alá, s sírt emeltem fölötte, s tűzködék
 4    6|   temetőkertbe. Miért nem ásatott sírt is magának!~ ~Mellette egy
 5    6|       jöttél haza? Kerestél volna sírt magadnak ottan, hol meghalni
 6    6|         kapu előtt keresztben egy sírt ásunk neki, s ezzel a sírral
 7    6|  asszonyok szétoszlottak, egy sem sírt többé. Elfásultan, a kétségbeesés
 8    6|           akkorra megásták a nagy sírt, keresztben az útban, elzárva
 9    7|        ősz öreg ember feküdt, nem sírt, csak nyögött, szemei véresek
10    7|           lehetett a kerek földön sírt ásni, melyben már egykor
11    8|       mellé térdelt, átölelte, és sírt.~ ~Amaz pedig nem bírt szólani,
12    8|     lenézhetett. - Még Williám is sírt, mint egy asszony, maga
13    8| tébolyodottan futkosott a parton, sírt, átkozódott s magát kétségbeesve
14   10|        megfojtotta szívét, a diák sírt ő helyette is. Szegény Birbucnak
15   12|          Zaffái!" Körül ordított, sírt a nép, s a port csókolta