Rész

  1    1|            inkább egymást keresnék fel; de ezek bölcs urak voltak,
  2    1|                 miszerint bármi szűken, de saját érdemük után tanultak
  3    1|               mind szerelmes lett bele; de hiába lett szerelmes, mert
  4    1|             csillagot vizsgálnak? Igen, de akkor ne irányoznák lefelé
  5    1|         szeretnék én az a rózsa lenni!" De ez már mégsem csillag!~ ~
  6    1|               tréfa volt ez a mulatság, de József egészen odalett belé;
  7    1|                 a kezébe juttatnám.~ ~- De hogyan?~ ~- Ledobnám innen
  8    1|              innen a kertbe.~ ~- Le ám, de hátha a szél félreviszi
  9    1|               kérdéses helyen a verset, de mint afféle jól nevelt leány,
 10    1|         sarkantyú is volt ütve jobbára, de minthogy lovuk nem volt,
 11    1|                 vezére Trajtzigfritzig; de nagyon csalatkoznék, aki
 12    1|              kezdőbetűi voltak hímezve; de ő azért elég méltóságot
 13    1|              Gyönge volt a leány karja, de erőt adott neki a vész,
 14    1|               kell gyújtani a várost.~ ~De alig fogtak emberei e kárhozatos
 15    1|           felelt leverten Gerzson úr -, de ha az ő élete árán megvásárolhatom
 16    1|                 előttük állapodott meg; de be voltak zárva, a kapukulcsot
 17    1|             nyergébe Trajtzigfritzig.~ ~De már ez mégiscsak több volt,
 18    1|              egyéb, mint fűzfadorongok, de amíg a labancok kanócos
 19    1|                 hosszú lábaiban bízott, de a kettős teher alatt kifáradt
 20    1|                  derekában vágja ketté; de visszavágott a diák a doronggal,
 21    1|              akarta azt abból csavarni; de Áron is jól megfogá azt
 22    1|               én nevem Bó-rem-bukk!~ ~- De annál még az én nevem is
 23    1|         kardjával hozzávágott szörnyen. De József kezében megpördült
 24    1|                csakhogy a diák még élt, de a labanc meg volt halva.~ ~
 25    2|               kerítésen át az utcára.~ ~De büszke is volt a maga mesterségére.
 26    2|            beletölteni valami bőrtokba, de csak nem debreceni kolbász
 27    2|          hentesné férjénél készítették. De éppen rémséges eset volt
 28    2|            halála után özvegy fővel is, de elég tüzesen; remélhető
 29    2|               még a fizika sem árt meg, de talán még a poézis sem?
 30    2|            hanem az ő saját nyakassága; de már ő azért csak a prókátorokra
 31    2|                jövendőbeli ipa ura.~ ~- De mi a gutának neki úgy erőltetni
 32    2|           mindennap feljár az iskolába. De éjjel-nappal a könyveket
 33    2|                Daczosné asszonyom, hogy de bizony tudja: a "sertvés",
 34    2|                aki a nyelvét hozzáüsse. De mi a tatárnak azt a gyerekeknek
 35    2|               időjártával vastag ember; de minek legyen ő nagy ember?
 36    2|                 mind elpusztulnak tőle. De 'isz az én unokáim apja
 37    2|                még karcsú és vont arcú, de egészséges színű gyermek.
 38    2|            szemeiből az inge ujjával.~ ~De hirtelen kiment az álom
 39    2|         gyermekek egymáséi ne legyenek. De hát mondjon Kondor uram
 40    2|             kard és puska a fiú kezébe! De még nem is kard és puska,
 41    2|                így lett volna katonává; de mikor mindig első eminens
 42    2|               Könnyen beszél kegyelmed; de volna csak megfordítva:
 43    2|              észre, hogy szaván fogták, de már vissza nem húzhatta.~ ~-
 44    2|                Sárikát magamhoz.~ ~- No de én meg aztán ne halljak
 45    2|             most szakad el az anyjától. De 'iszen beszélhet énnekem
 46    2|               akinek legjobb kedve van. De mikor azt a nótát énekelték,
 47    2|               bele a levélről?~ ~Az ám! De az volt a levél végén, hogy
 48    2|                 magyar kormány székelt, de a Tiszántúl cifra világ
 49    2|               is a téli hadjárat alatt; de az egy sem került kézhez,
 50    2|              szennyesen is rád ismerek; de édesanyánk ne lásson meg
 51    2|             vette, és helyreigazította, de azután meg végképp leesett
 52    2|            ágyúimhoz; ott a helyem.~ ~- De biz innen nem eresztünk! -
 53    2|                 egy órára jönni haza!~ ~De már Kondor uram is beleavatkozott
 54    2|                 ezt megnyugtatónak.~ ~- De hát lehetséges volna az,
 55    2|               visszatér, s ha későn is, de itthon fog ebédelni.~ ~Hanem
 56    2|                a mező tele munkásokkal; de nem olyan munkásokkal, kik
 57    2|             vagy égi vagy földi dörgés, de valami lesz.~ ~Lajosnak
 58    2|                a túlnyomó erőé lett is, de a dicsőség osztályrésze
 59    2|          Csakhogy csont nem törött!~ ~- De'jsz, ezt nem adom oda ingyen -
 60    2|                s most már nem az ágyút, de az almásszürkét vette célba.~ ~-
 61    2|           lovast indított üldözésünkre. De vigyázz magadra, pajtás,
 62    2|                letépetett melléről.~ ~- De'jsz ezt nem hagyom itt nektek! -
 63    2|               kifáradva, elcsigázva. No de szerencsére a kozákok lovai
 64    2|                hitte: a pokolba jutott, de Lajos mindjárt észrevette,
 65    2|               keresztül üldözőbe vette, de mire azok a ruhaszárító
 66    2|                Úristen, ha mást nem is, de kegyelmedet megsegíti.~ ~
 67    2|                 vagy tizenkét kozák is; de azoknak amint a tiszt megtolmácsolá
 68    2|                 vendégéhez Kondor uram; de nagy hamar vette észre csalódását.
 69    2|            Köszönöm a megtiszteltetést; de én azt akarom, hogy minden
 70    2|           emberek mindenre képesek.~ ~- De nem a magyar emberek! Aztán
 71    2|               majd a szemébe nézek.~ ~- De nem azt teszed most, fiam,
 72    2|             Hidegebb a víz, mint itten, de melegebb a vér, galambom.
 73    2|      jelenlétében. Nehéz kísérlet volt, de csak legyőzte nyugodt hallgatással.
 74    2|               erősen a dolmánya szélét; de még jobban fogta őt Sárika
 75    2|                nem igaz, amit mondanak, de jobb neked, ha azt hiszik
 76    2|              küldött ide tüzéreket.~ ~- De uram, az nem valóság! -
 77    2|             magyar neveket adott nekik, de franciák voltak. Franciák,
 78    2|         szalagot a szeretője hajából.~ ~De már kezdett a Lajos arca
 79    2|                 hogy gyávának neveztél; de nemzetemet ne gyalázd, mert
 80    2|                 talán tábornok lehetne; de aki most mégis több mindazoknál: -
 81    3|                látom.~ ~- Bizony jóval, de el is fáradtam ám. Három
 82    3|            medve után, míg lebökhettem. De hiába, huszonkét medvebőrt
 83    3|                 csak a tizenötödik.~ ~- De már úgy én jobban gazdálkodtam, -
 84    3|                  Könnyű neked beszélni, de én a medvéket csak nem foghatom
 85    3|      csizmaszörnyeteget lehete látni.~ ~De ő azért mégis kipattant
 86    3|                 isten, hozta isten!~ ~- De bizony csak ez a tizenkét
 87    3|         minderről sokat kell beszélnem, de előbb vigyetek melegre,
 88    3|            pirosra volt fagyva az orra, de ez nem gátlá őket abban,
 89    3|                Hogy a kakas csípje meg, de szép!~ ~De hát mit csináljon
 90    3|            kakas csípje meg, de szép!~ ~De hát mit csináljon az ember?
 91    3|                a bőgőjén verték el.~ ~- De hát mint juthatott ennyire
 92    3|             mondta, hogy megeszi ő azt, de arról nem gondolkozott,
 93    3|                 magyar dicsőségnek.~ ~- De hát senki sem gondolkozott
 94    3|            németek, vagy muszkák alatt, de nagyon pórul jártak, mert
 95    3|              csak megvan a régi helyén. De lakosait átcserélték Árva
 96    3|         tartanak; nem érti ugyan senki, de a deyt mégis nagyon látszik
 97    3|                   Hát Lauka Guszti?~ ~- De isz az jól járt. Mintha
 98    3|                vérit adták egykor neki, de lelkük felvilágosodását
 99    3|                kiengesztelődtek iránta. De még Horváth Lázárból sem
100    3|       halzsírban főtt medvefülnek.~ ~Na de Pálfi még mindig szabadon
101    4|              hátul kergettük egymást.~ ~De minő elokvenciával tudta
102    4|                 vitézül elvasaltam...~ ~De hát hogy nyilvánvalóvá tegyem,
103    4|                 a padfaragók sorából, - de mégsem viseltem vágott orrú
104    4|                hogy mészárosinasnak ad; de szerencsétlenségemre a helybeli
105    4|              nagyra termett férfiú.~ ~- De el is megyek én hát kee
106    4|               bőrpamlag volt az...~ ~No de ne rohanjunk az ajtóval
107    4|             sokszor nem aludtam miatta! De még többször álmodtam felőle.
108    4|               és hajlongása, és minden, de minden csupa ennivaló volt
109    4|              beláttam, hogy igaza volt, de akkor, mondhatom, hogy nagyon
110    4|                életnézetek egyikének.~ ~De még azt csak elszívelte
111    4|                 az ő ágyának szalmáját; de tapasztaltam nagy hirtelen
112    4|          becsapta az ablakot.~ ~...Hej, de elkotródtam én is onnét,
113    4|        iparkodtam magam elibe állítani, de tudja patvar, még az emlékezetem
114    4|                 s tartottam türelemmel; de mikor aztán vettem észre,
115    4|                én hitettem el magammal, de igen lesütötte szemeit,
116    4|               megkeresztelte; gondolám, de nem mondtam el.)~ ~- Hanem
117    4|                 csontoddal! - gondolám, de nem mondtam el.)~ ~- Hát
118    4|              becsületes ember volt.~ ~- De nem a mienket dobta ám agyon,
119    4|               volt az tőlem, megvallom, de az embernek nem oly könnyen
120    4|                után is áldani fogom.~ ~(De majd csak jobb lesz az,
121    4|        nénémasszony; gondolám magamban, de nem mondtam el.)~ ~S ezennel
122    4|            tarka borjú menten lelegelt, de mik által erősen befészkeltem
123    4|            tudnék én bánni kegyeddel! - De nem hagynám én bántani senkitől,
124    4|                 menni is akart, nem is, de minthogy igen illendően
125    4|            könyvek voltak, szegények! - de én nem tehettem róla; ha
126    4|           megmondom, gondolám magamban; de hát mit is mondjak? azt
127    4|          tetszik bemenni a városba?~ ~- De öcsém, - szólt urambátyám,
128    4|        öcsémuram, maradjon odakint.~ ~- De bizony csak egy kis szarvasgombával
129    4|        tisztesség nem esik mondván.~ ~- De hát minek?~ ~- Hát majd
130    4|              orrára s nézett rajta...~ ~De mintha nyakszirten csapták
131    4|                 a Szikszait, felütötte, de nem tudott olvasni belőle, -
132    4|         choroidaea! S azt felelte, hogy de biz érzett.~ ~- Hát különben
133    4|           szokott-e fel-felébredni?~ ~- De bizony minden éjjel.~ ~-
134    4|            nekem, pedig fáj a könyököm: de hát mi az a marmaurosis?...~ ~-
135    4|              szegény, hogy mit mondtam, de megnyugodott benne.~ ~-
136    4|              miatta, mert fülei vannak, de jók. Ezen fordítani kell.~ ~
137    4|         statáriumot nemcsak megnémítók, de meg is vakítók és süketítők,
138    4|              először másnak békéthagyó; de féltette a szemevilágát,
139    4|             mintha beesett volna rajta; de nem ügyeltem rá; mit bántam
140    4|              megnyugtatá a kisleánykát, de rá is ragadt, s ő a gyertyát,
141    4|                 hangon csak tudtam.~ ~- De te ki vagy? ilyen-amolyan
142    4|              túltettem rajta magamat.~ ~De ott is megjártam, mert a
143    4|             gála-öltönyömnek a szárnya; de nem tudtam szabadulni.~ ~
144    4|               mert eltöröm a lábadat.~ ~De már megkövetem, ha az agyonütés
145    4|               egymásután huzamos ideig, de egyikünk sem kapitulált,
146    4|           kocsonya, s imádkozott volna, de nem tudott egyebet, mint
147    4|                 körül jobbra-balra.~ ~- De szabadíts meg a gonosztól! -
148    4|               hiszen biz az megtörtént, de azért csak ne rugdalja ki
149    4|             hogy épkézláb leértünk.~ ~- De hát hol vagyunk?~ ~- Farkasveremben.~ ~-
150    4|             vállamról is a nyílást.~ ~- De pedig urambátyám, ne kiabáljon
151    4|                egyet-mást, s leült.~ ~- De hát mit csináljak itt reggelig?
152    4|         szerelmes vagyok Esztikébe.~ ~- De öcsém, csak az annak a rendi
153    4|                vagyok ám szerelmes.~ ~- De még én sem tebeléd. Hanem
154    4|             szereted, hát csak szeresd; de ne járj hozzá. Szeretheted,
155    4|          mérföldnyire vagy is tőle.~ ~- De urambátyám, nem úgy verik
156    4|              gazdag, majd megsegít.~ ~- De fiam - szólt az öregúr,
157    4|              elveszi, másiknak odaadja; de az ilyen magadforma semmihez
158    4|                 veréb a szájába.~ ~- No de ami nincs még, majd lehet
159    4|          tinnyei leány a férjhezmenést. De megállj, egyet mondok, kettő
160    4|               repedt meg olyankor érte; de megígértem, hogy nem szólok
161    4|          ellenem és Esztike ellen.~ ~No de volt rá oka szegénynek.
162    4|              ügyetlenül titkoló arccal, de a cukortartó nélkül jött
163    4|               volt a talpam alatt).~ ~- De bizony, menjetek érte mind
164    4|                 adva Esztike kezét.~ ~- De már úgy jótállok róla, hogy
165    4|             kérdéses szelencében cukor, de mikor kihoztuk, sem volt
166    4|              majd beszélni. Adja Isten! De én nem kívánom.~ ~
167    5|                   szólott a fullajtár - de úgy mégsem győzi senki,
168    5|                   viszonzá a varga.~ ~- De nem megy ám ennek a fejibe.~ ~-
169    5|              ahogy kifért a torkán.~ ~- De azt mondom kendnek, hogy
170    5|              sok volt a bor.~ ~- Sok é? De több lesz, ha a nyakad közé
171    5|               vérben villogó szemekkel. De János mester sem volt rest,
172    5|              hogy őt a gazdája megveré, de elhallgatta, hogy miért?
173    5|               vagy akár a Hofmesterért, de az azon fellyül való személyeknek
174    6|              győzelemmel térjen vissza, de ha elveszett a nemzet az
175    6|            Vonásai kemények, szigorúak, de még most is szépek.~ ~Az
176    6|        ellensége szívében, benne törve, de nem volt ereje szólani,
177    6|              születtél. Élj, vagy halj, de elfelejts bennünket.~ ~A
178    6|      mindenkinek van benne mit siratni. De senkinek annyi, mint Juditnak,
179    6|                  még meddig élhetsz?... De szólj, ha megjelenne a halál
180    6|               sóhajta fel a nyomorék. - De mi az én hangom? Mik az
181    6|               holnap városunkba jönnek. De nem leszen itt megpihenésük,
182    6|              valami érthetetlen szókat, de ragyogó szemeiből olvasni
183    6|               fele a föld alá van téve. De még ez nem legsúlyosabbika
184    6|                idegen kívánó tekintete. De én azon időt nem fogom gyáván
185    6|          cselekszem, egyedül halok meg. De ismerlek benneteket. Ott
186    6|                ismernek egymásra többé; de valami fájdalmas sejtés,
187    6|             mondaná, hogy nem magyar.~ ~De az öltözet is, melyet visel,
188    6|                 Szomorúság lakik itten. De a szomorúság csak halottainkért
189    6|        túlharsogja a vihar tombolása.~ ~De legmagasabban minden lángok
190    7|                 egész világot javítani! De, szerencsémre, e műtét nem
191    7|             gazdag álma, le nem írható, de el sem felejthető.~ ~De
192    7|                 de el sem felejthető.~ ~De nem, az emberéletben nincsen
193    7|           sziklaerkély az esőszakadást, de az alárohanó záporzuhatagnak
194    7|               szakadó zápor süvöltését, de a belőle származó sárral
195    7|                 kívántam neki jó napot, de nem fogadta el. Elmondám
196    7|           tisztelhet; hagyott beszélni, de látszott, hogy fel sem vesz,
197    7|                  Örömest szöktem volna, de féltem, hogy les, s ha észreveszi,
198    7|              környékben az ember felől, de egyebet sem bírtam kikutatni,
199    7|               vérszomj irtózatos érzet, de a vérmámor gyönyöre még
200    7|              mint nevetett e mese után, de érezém, tagjai mint reszkettek
201    7|                népek, az élet, a halál; de központja gyűlöletem örökéletének
202    7|                    Szívem egyetlen seb, de legfájósabb ott, hol enkezeim
203    7|             patakban lemossam kezemről, de nem ment le. Mostam, vérig
204    7|              vétkeztem, bűnhődni fogok, de nem emberek kezétől. Az
205    7|                 Régen volt, igen régen. De nem tudtam imádkozni. A
206    7|                    Jaj a botránkozónak, de százszor jaj a botránkoztatónak!~ ~
207    7|              zászló, a kegyelemparancs. De nem látott semmi fehéret.
208    7|              szét akarta azt szaggatni, de nem engedett az. Erősebben
209    7|           csecsemőt ugyan nem hozta ki, de megtömte odabenn zsebeit
210    7|             lény, sem szíve, sem lelke, de meg tudta szánni a siralom
211    7|                sem töröl ki emlékemből, de mik ott ragadnak szívemben,
212    7|              mennyet, kereste a poklot, de nem talált rájok. Örök bujdosásra
213    7|          lehessen, - a csillag meghalt, de ő élve maradt. Versenyt
214    7|                meg a földet az Isten.~ ~De ráakadtak embertársai.~ ~
215    7|             kísértenek meg álmaimban.~ ~De az ébrenlét semmivel sem
216    7|          arcokat, kik engemet ismernek, de kiket én nem ismerek, -
217    7|        rémtekintettel, kuszáltak hajai, de arca vonásai még kuszáltabbak,
218    8|                emellett feketekék volt, de tiszta, s csillagai annál
219    8|                szépek voltak e percben, de szebb volt nálok a hölgy;
220    8|          jöjjünk a parthoz ily közel!~ ~De a hajósnak csak testvére
221    8|                nem fáj többé az élet. - De mégis, nem! - ez igen erős
222    8|              egy nem tért volna vissza, de lehet, hogy egy sem; te
223    8|                meg találtam őt rúgni... De hogy éppen ide az útba kellett
224    8|                  vigyázz, rá ne lépj!~ ~De a szívevő nem aludt, hanem
225    8|                 nyújtá az érkező elébe. De a hágcsón nem az ősz bajtárs
226    8|         elveszettet az egész világon.~ ~De jó az isten. Küldött egy
227    8|              ölni, vagy meghalok magam, de így nem szabad a sorsnak
228    8|               midőn őket távozni látja; de annyi bizonyos, hogy azóta
229    8|                 lettek, ha nem is ezen, de legalább a másvilágon.~ ~
230    9|         önállóságából sokat elvesztett, de külellenségeitől megszabadult.
231    9|                 ez, melyben résztvevék, de félelmesebb ellenség szemébe
232    9|           fiatalember agyát fölgyújtsa; de ha arcába tekinték, azon
233    9|                 csavarodni.~ ~- Tettem. De azt bántam meg leginkább.
234    9|             közbe a vén tüzértiszt.~ ~- De az igaz, - szólalt meg egy
235    9|               mely fölött hatalma volt, de melytől irtózott. "Mit látsz?" -
236    9|                 Életet elvennem szabad, de adnom nem", - válaszolt
237    9|                egy harmadrendű csillag; de igen könnyen kivehető, éppen
238    9|          csillag, - mondám elbámulva; - de rendkívül homályosan, alig
239    9|             kedvem - tevé utána halkan, de a körülállóktól hallhatólag -
240    9|                 bíznia az ősz hajakban, de annál inkább bátorságában,
241    9|        Nyomukban mindenütt folyt a vér, de egy halott sem maradt ott;
242    9|                egyik a másikat üldözte, de jól emlékszem rá, hogy mind
243    9|        elveszettek közé vagyok sorozva, de testemnek nem volt megmozdulásra
244    9|                ne hagyjam magamtól.~ ~- De nemcsak ön az, aki így helyre
245    9|                rubinszín italok töltve, de én egyikből sem ízleltem
246    9|               szólt közbe az orvos.~ ~- De nem azért, mintha ez akkor
247    9|                 most ismét hallatszott, de már sokkal közelebb. Perc
248    9|             volna valaha ezt az embert; de senki sem merte ráfogni,
249    9|                  A doktor még habozott, de én ráismertem; "Drumfield!"
250    9|            tartottam, hogy megfeleznek. De nem történt úgy; az afgánok
251    9|     megfesthetem még, amilyenre akarom; de bőrt nem tudom, hogy festenék
252   10|                 júdási cselekedet volt. De hát ha a Jézus személye
253   10|              Baldácsy bácsi ellenében). De más három kerületben megválasztották.
254   10|              hogy "Örmény és családja", de arra az osztrák cenzúra
255   10|                a legelső »görög« címet, de attól ismét eltilt a »noblesse
256   10|                viselje egészséggel.~ ~- De ne viselje. Ha bajája van,
257   10|             voltam, meg az atyjának is, de hogy több ily becsületes
258   10|                 tíz forint.~ ~- Szalagy de fátyu, fog ezt a tíz forintot (
259   10|             azért lőn mortifikálva.~ ~- De huvá kelsz nikem hajnálba,
260   10|                szűnt meg éreztetni.~ ~- De minek tartod ezt a torkos
261   10|          jóllakva egy egész retekkel.~ ~De ha két rossztól megszabadult,
262   10|            ezért mindennap hallani.~ ~- De huvá nősz az égbe, te lájturja
263   10|        pillanatot váltva Oliviával.~ ~- De ne támaszkudj a kályhának,
264   10|                 pesti kereskedőtől.~ ~- De minek ez a rettenetes cifraság? -
265   10|            mutat neki, csak jöjjön.~ ~- De mit mutathátodsz te nékem? -
266   10|                arra, hogy ő megnézze.~ ~De Birbuc vonta magával bundaszárnyánál
267   10|               nem szabad ide menni?~ ~- De hogy szabadna? Mit akarsz
268   10|       ropogtatva:~ ~- Én tudom ki volt, de nem mondom meg.~ ~- Paráncsulum,
269   10|                Ha kéred sem mondom.~ ~- De ha szipen kérem.~ ~- Ha
270   10|               megállj, most nem bántum, de majd bántum máskor. Majd
271   10|            esett ki az ágyából dühében, de míg ő papucsát, bundáját
272   10|            rohant utána.~ ~- Üsd ágyun! de ne nágyun. Dobd ki az ablákun,
273   10|                 kezeiből kiszabadítani, de az izmos siheder, mint egy
274   10|               sok más cérnásboltos élt, de tudja Isten mi lelte őket,
275   10|                  Így szólt mások előtt, de keblében másképpen érzett.~ ~
276   10|               okozott bajt koplalással. De még ezáltal sem bírt erőhöz
277   10|            borbély, akit meglátott.~ ~- De minek híttátok ezt az embert? -
278   10|               el belőle semmit.~ ~- Jaj de sok pénz! - kiálta fel Minerva
279   10|            egyszerűen ment volna végbe, de Mincucka akarta amúgy.~ ~-
280   10|               szerencsénk tisztelhetni, de majd lesz. Előbb csak messzire
281   10|             Előbb csak messzire álltak, de miután meggyőződtek felőle,
282   10|              vicispán fia csak elvette, de Fügefi gróf véleménye oda
283   10|              hazug sugárai mosolyganak! de én a földrengés leszek,
284   10|              letépd halotti koszorúnak, de ekkor annak kebléből egy
285   10|          leányát környező pompában.~ ~- De te Mincuska! kicsoda az
286   10|                vagy fosztanának tollat, de egész nap lebzselnek. Az
287   10|           szegény édesapád látna téged, de megcsóválná a fejét.~ ~Minerva
288   10|                  Ez így divat mama.~ ~- De ha minden ember jószágának
289   10|                s mogorva arccal felelé, de példás rövidséggel:~ ~-
290   11|            beszélnem, mely sírunk lesz! de mit tehetek én arról, ha
291   11|                aminek úgy kell lenni.~ ~De ha akarjátok tudni azt,
292   11|             melyet őseik meghódítottak, de nem azoknak szellemét. Rövid
293   11|           óriások fegyverzete maradt.~ ~De a hősök, a históriai gyászok
294   11|               segített: az első merész, de sikertelen menekvési harc
295   11|                melynek tiszteletteljes, de bátor szavai haragra gerjeszték
296   11|                buzogány, nyíl és dárda; de aki látta az izmos karokat,
297   11|                    Az egyik egy szelíd, de bátor tekintetű férfi. Mellét
298   11|            szabadságszeretet pótolta.~ ~De kettőjük között feküdt a
299   11|                 a puszta homokon kívül, de ez is elég volt annak.~ ~
300   11|               hódító útját a pusztában, de már e nap sikere alig volt
301   11|              férfi. Arcra, termetre az, de lélekre nem. A szegény,
302   11|                 tőlünk, én szeretem őt, de mégis félek tőle.~ ~- Maeon, -
303   11|           álltam legközelebb mindenütt: de visszajöttem ugye mindennünen?
304   11|               atyjának mindent mondani, de te látni fogod, hogy engem
305   11|                 összetépett. Odamegyek, de nem veszek el ottan. Elhozom
306   11|           csendet, valami kereplő hang, de csak a legnagyobb messzeségben,
307   11|        hátragörbült. Szemeivel nem lát, de orrával annál jobban érzi
308   11|             melytől az térdeire bukott, de a másik pillanatban villámsebességgel
309   11|               rogyott az erős csatamén, de Odenath meg nem tántorult
310   11|             bírják onnan kihajtani.~ ~- De apám jó helyen van, úgye?~ ~-
311   11|                Herode elvette a kopját, de arca másfelé volt fordulva,
312   11|         elhajták, a másik oldalra ment, de a berket el nem hagyta.~ ~
313   11|                 kezeikben pálmaággal.~ ~De jobban, mint e fal, védte
314   11|                szerette látni a pompát, de nem magán.~ ~És minden,
315   11| szolgatartományai közé számítá Szíriát, de a szomszéd fejedelmek nem
316   11|                 trónja elé.~ ~Nyájasan, de méltóságteljesen fogadá
317   11|                az ellen senki sem szól, de hogy egy országot válassz
318   11|         vesztettek; nem futottak sehol, de fogytak mindenütt; egy kis
319   11|                 kondult a csapás alatt, de a királyné karja meg nem
320   11|                 fogta a pikkelypáncélt, de a döfés keresztüljárt rajta,
321   11|        leapríttattak az utolsó emberig, de a palmírai sereg is szét
322   11|         beszakadó jégtábla alá tűnt el, de önfeláldozása megbontá az
323   11|          emberfölötti erő küzd ellenök; de nem fordítanak hátat, arcot
324   11|               könnyű lesz kimenekülnöm. De visszatérek!~ ~- Anyám, -
325   11|       elefántjaikhoz és görögtüzeikhez; de Zenóbia még egy új nemét
326   11|          ellenség kezében, anyám élete. De ne essetek kétségbe soha.
327   11|              kapukat az ellenség előtt, de zárjátok be sziveiteket.
328   11|       sziveiteket. Ássátok el a kardot, de ne ássátok el a gyűlöletet.
329   11|           Aurelián megbocsátott neki.~ ~De alig távozott el Palmíra
330   12|          fegyverzetén rubin és gyémánt, de semmi sem volt rajta oly
331   12|         Ibrahimot szerelme tette vakká, de a nő szemei mindig ébren
332   12|                élsz, nem öleted meg őt; de e szent könyvben írva van
333   12|                rájuk nem lehet találni, de az uléma ott állt mindig
334   12|               dúdolásának első szavait, de már az utolsókat nem, akkora
335   12|          távozzál előlem. Férjed bűnös, de megesküvém, hogy nem öletem
336   13|      nyíllövésnyire magas tornyokkal.~ ~De a bástya nem védi a népet,
337   13|         készíteni.~ ~Fegyver lett elég, de ember nem volt, aki azt
338   13|                 legyeket űzi magától.~ ~De semmi sem volt oly becses,
339   13|             lázadók ellen fordíthatá.~ ~De az ellentállás megtörhetetlennek
340   13|            üldözőit éhen hagyja veszni. De ha eljutnál is oda, gondold
341   13|                zivatart támaszt ellene; de hamar szemközt jöhetnek
342   13|         lerontám, erdeiteket kivágatám, de ti szebb palotákra, illatosabb
343   13|          arannyal és ezüsttel megrakva, de ti százannyi kincset fogtok
344   13|         csillagok sugaraiból születtek, de ti szebb hölgyeket fogtok
345   13|               fáradságos munka miatt.~ ~De még akkor is elég hatalma
346   13|                 azokat mohón feldúlták, de amit bennök találtak, nem
347   13|             kínai lovagok lőttek hozzá, de nyilaik a köztük levő térnek