Rész

  1    1|                szakít le, be szeretnék én az a rózsa lenni!" De ez
  2    1|       kinyomathatta volna.)~ ~- Már ha én neked volnék, csak a kezébe
  3    1|                 szörnyedt el József, - én bocsátkozzam le kötélen
  4    1|         kötélen a kollégium ablakából? én másszam át idegen kerítésen
  5    1|             megijedt e szóra.~ ~- Hisz én nem mondtam, hogy te cselekedd
  6    1|                 hogy te cselekedd azt, én csak azt mondtam, hogy könnyű
  7    1|          hosszú kötelet?~ ~- Tudok biz én, a régi csengettyűkötél
  8    1|            succos".3 Hát Ajáx vagyok-e én, avagy a megveszett Achilles,
  9    1|                myrmidonokat neveltem-e én bennetek, hogy ily vérengző
 10    1|             ajkaitokat? Azért ruháztam én reátok annyi bölcsességet
 11    1|              dühösebbé tevé.~ ~- És ha én megtiltom tinektek, hogy
 12    1|               Kinek híjják kendet?~ ~- Én vagyok Tordai Szabó Gerzson,
 13    1|        meghúzta.~ ~- Azon egy éppen az én leányom, kegyelmes úr, -
 14    1|              kérlek, hogy üttesd el az én fejemet elébb, mintsem szemeim
 15    1|            hogy most ki fogott meg? az én nevem Bó-rem-bukk!~ ~- De
 16    1|       Bó-rem-bukk!~ ~- De annál még az én nevem is cifrább - felelt
 17    1|            cifrább - felelt Áron -, az én nevem pedig Ka-ras-siay!~ ~-
 18    2|             áthallik korán reggel, még én föl se keltem, mikor már
 19    2|           subeunte Latini".2 Hát bánom én, bánja a szomszédasszony,
 20    2|              között lakik a boldogság. Én is írtam diákkoromban chriát,
 21    2|          megdicsértek érte, egzamenkor én búcsúztattam el a classist
 22    2|          valami szép prédikációt mond, én gyönyörködöm benne, ő pedig
 23    2|           pedig valami régit vesz elő, én alszom el rajta édesdeden,
 24    2|          elpusztulnak tőle. De 'isz az én unokáim apja doktor nem
 25    2|               Kondor uram - mind tudom én azt már a bibliából! - S
 26    2|                     Egy szó mint száz: én azért jöttem, hogy megmondjam
 27    2|               megmondjam kereken, hogy én bizony Lajoskát nem fogom
 28    2|             meg nem szabadul. Akkor az én leányom már huszonhét esztendős
 29    2|                vénleány lesz. Akkor az én Lajos öcsémnek vagy van
 30    2|              ha abban a városban, ahol én lakom, a leányomat "tekintetes
 31    2|       katonának! Hát azért taníttattam én ki őtet keserves özvegyi
 32    2|                 Hát azért csináltattam én neki huszonnégy fáin inget
 33    2|               megfordítva: a Sárika az én leányom, Lajoska meg a kigyelmed
 34    2| szomszédasszony, letörülve könnyeit. - Én hát viszem Sárikát magamhoz.~ ~-
 35    2|            Sárikát magamhoz.~ ~- No de én meg aztán ne halljak több
 36    2|              szakadva a könyöke. Ha az én Lajoskám is ilyen rongyosan
 37    2|           kiosztottam közöttük. Hát az én szegény Lajoskámnak ad-e
 38    2|            megmondtam, hogy Lajoska az én fiam. Ha fázik, az én fiam
 39    2|               az én fiam. Ha fázik, az én fiam fázik, ha éhezik, az
 40    2|              fiam fázik, ha éhezik, az én fiam éhezik, ha rongyos,
 41    2|            fiam éhezik, ha rongyos, az én fiam rongyos. Most azonban
 42    2|              reggelig tartott a lagzi. Én fújtam a nagy trombitát,
 43    2|           tűzmesternek." Nohát! Látod, én könyv nélkül tudom, mi van
 44    2|       elfoglaltuk azt. Az ágyúnál, hol én szolgálok, három ember esett
 45    2|       szolgálok, három ember esett el; én helytálltam emberül.~ ~A
 46    2|       csókolná-e meg azt a földet?~ ~- Én ilyen szennyesen is rád
 47    2|             felejtse el, hogy Lajos az én fiam.~ ~- Hiszen majd lehet
 48    2|             vissza Kondor uram. - Mert én ugyan nem hoztam számára
 49    2|             amit Sárika készít, aligha én fogom elkölteni; hanem hamarább
 50    2|              Hát inkább puskát ragadok én is, anyád is, Sárika is!
 51    2|                perspektivát addig, míg én visszatérek.~ ~Az a másik
 52    2|                    Nohát, Isten veled! én megyek a tábornok után.~ ~
 53    2|    cserélhetnék csak veled lovat, majd én fognálak el!"~ ~Az orosz
 54    2|              henteslegény vagy, s most én kommandírozok. Azért csak
 55    2|            akképpen cselekedjél, ahogy én fogom parancsolni, mert
 56    2|           fogom parancsolni, mert most én vagyok a kommendánsod!~ ~
 57    2|        hentesnek, s ügyel a konyhában. Én meg magam majd kiállok az
 58    2|        Köszönöm a megtiszteltetést; de én azt akarom, hogy minden
 59    2|                hangon Kondor uram.~ ~- Én azt hihetem, amit akarok -
 60    2|              nagy nyersen a főtiszt. - Én még le sem mostam kezemről
 61    2|               tiszt úrral, az asszony, én magam és a leányzó; aki
 62    2|             amit akar; ki veszi észre? Én semmi jót sem nézek ki a
 63    2|              magad mondasz, hanem amit én mondok. Tehát bejössz, és
 64    2|           hozzám, lelkemadta galambom, én elveszem magát feleségül.~ ~-
 65    2|              feleségül.~ ~- Nem megyek én Muszkaországba, mert ott
 66    2|            bizonyozott Kondor gazda. - Én jobban tudom, én ismerek
 67    2|              gazda. - Én jobban tudom, én ismerek akárhány, azazhogy (
 68    2|             nem megennivaló), azazhogy én olvastam a neveiket a 'Közlöny'-
 69    2|             iskolából való, mint ahogy én itt ülök. Egy lövést sem
 70    2|         kísértést.~ ~- S még ezután az én franciám ismét lóra ült,
 71    2|               elveszett az ütközet, az én franciám észrevette, hogy
 72    2|            arca lángvörösre válni.~ ~- Én mindenáron el akartam fogni
 73    2|         ezerrubeles arab lovamat, hogy én lovastul együtt bukfencet
 74    2|                 mert azt nem tűröm el! Én voltam az, magyar volt az,
 75    2|               ez a magyar érdemszalag. Én lőttem ki alólad szép fehér
 76    2|                 sem össze nem vágatlak én téged, sem rabságra nem
 77    2|               vitetlek. Lengyel vagyok én: szerencsétlen nemzet fia,
 78    2|              mint te. Jól rád ismertem én, csak azért beszéltem így,
 79    2|          siratod azt, hogy vesztettél, én siratom azt, hogy győztünk...~ ~
 80    3|            tizenötödik.~ ~- De már úgy én jobban gazdálkodtam, - szólt
 81    3|              Könnyű neked beszélni, de én a medvéket csak nem foghatom
 82    3|             itt, Nádaskay!~ ~- Itt biz én, testestül, lelkestül és
 83    4|            tűrés-tagadás benne? biz az én kedves Sonkolyi Gergely
 84    4|              midőn a harasztosban, hol én elöl, hol ő hátul kergettük
 85    4|         azokhoz képest klarinéthang. - Én sem voltam az a legény,
 86    4|              meg engem tulajdonképp az én kedves Sonkolyi Gergely
 87    4|            férfiú.~ ~- De el is megyek én hát kee mellől.~ ~- Ne féljen,
 88    4|                ez az ember földesúr.~ ~Én pedig földetlen úr vagyok.~ ~
 89    4|              szomszédságában lakott az én kedves urambátyám, Sonkolyi
 90    4|                bútorzatát is, melyeket én elő nem számlálhatok, minthogy
 91    4|                    Tehát itt lakott az én kedves szomszéd urambátyám,
 92    4|              akár alsó szomszédunkban, én bele nem botlottam volna,
 93    4|               érzi édességét, pedig az én képzeletem sok rendbeli
 94    4|               volt faluszerte, hogy az én szomszéd urambátyám kuruc
 95    4|             azon hat esztendő óta, míg én iskolaport szagoltam, be
 96    4|                    Hej, de elkotródtam én is onnét, akárha lelúgoztak
 97    4|        lelúgoztak volna. Mintha nem is én lettem volna az, aki ott
 98    4|                ürge, és éjjel aztán az én kis Esztikémet iparkodtam
 99    4|              tegyek? Ha megtudja, hogy én dobtam agyon, még macskává
100    4|        feleséget... Ejnye, ejnye, csak én soha macskával ne jöttem
101    4|               delictit s otthagyott.~ ~Én pedig vevém az élni megszűntet
102    4|                A másik ablaknál ült az én rubintom, Esztikém, s szintén
103    4|          elpirult a szentem, vagy csak én hitettem el magammal, de
104    4|              reggelt Debora asszony.~ ~Én odairamodtam hozzá, s miután
105    4|                  Ugye, hogy megnőttem? Én vagyok ám az a kis szöszke
106    4|              öcsémuram, szép is voltam én a magam idejében. Meleg
107    4|                 Meleg tejben mosdottam én minden estve, attól lett
108    4|                a vármegyében sem, mint én voltam az én fiatal időmben.
109    4|     vármegyében sem, mint én voltam az én fiatal időmben. Hisz emlékezhetik
110    4|              öcsémuram, hadd hallom?~ ~Én eközben közelebb-közelebb
111    4|             váltam-e tőle kővé.~ ~- Az én macskám! - rikácsolá, s
112    4|          kiragadta azt kezeimből. - az én macskám! - ordíta, hogy
113    4|               s leült asztalkájához.~ ~Én, használva Debora asszony
114    4|        Megérdemli a pokolra candidált! Én magam legjobban rajta leszek,
115    4|             majd csak jobb lesz az, ha én áldom kegyelmedet holta
116    4|         sóhajtva, - beh másképp tudnék én bánni kegyeddel! - De nem
117    4|            kegyeddel! - De nem hagynám én bántani senkitől, ha tehetném.~ ~
118    4|             meghal, akkor - akkor majd én is tudom, hogy merre van
119    4|          eseteket, s ott marasztott. - Én aztán ami pletykát tudtam
120    4|           Isten vétkemül ne vegye, biz én hevenyében akkorát füllenték
121    4|              szabad volt vinnem, miket én városon lakó tiszteletes
122    4|                voltak, szegények! - de én nem tehettem róla; ha magyar
123    4|             szerelmes históriák, miket én Debora asszony előtt imádságos
124    4|       fohászkodások közül. Fordítottam én aztán oly poenitentialis
125    4|            elmondatta velem, melyet is én szorgalmasan ki tudtam olvasni
126    4|        egyszerű eset által, hogy midőn én egyszer éppen látogatásom
127    4|               tudjak hazudni?)~ ~- Nem én, kedves urambátyám, - felelém -
128    4|      urambátyám, - felelém - nem járok én itten... Csak azt jöttem
129    4|             fogva az ajtótól, - hordom én a te mivoltodat, gonosz
130    4|              miképp meglátja valaki, - én szintén szemkifejezéssel
131    4|              még iskolába?~ ~- Nem biz én; már végeztem.~ ~- Végezett!
132    4|       escamotíroztuk a pápaszememet.~ ~Én pedig újólag egy kosárka
133    4|           ürgelyuk.~ ~- Jaj nekem, úgy én oda vagyok! Nem látok rajta.~ ~-
134    4|              rögtön, és pedig hanyatt, én addig rohanok az orvosságaimért.~ ~
135    4|               is a legjobbak lehettek. Én pedig bekentem azokat a
136    4|               ki ne merje bontani, míg én nem mondom, különben rögtön
137    4|            akartam. Átöleltem ekkor az én galambom Esztikémet kedvem
138    4|             féltette a szemevilágát, s én ijesztgettem nagyon. Esztike
139    4|              azonban késő este volt, s én még szüntelen odaáltal.
140    4|                ügyeltem rá; mit bántam én, ha a világ stukaturjáról
141    4|                a kedvesét látja félni? Én is fölkerekedtem és nekitürkőzve,
142    4|           engem lát, hisz azért vagyok én mellette, hogy ne hagyjam
143    4|              aztán oly ember is vagyok én, aki három zsivánnyal még
144    4|                ragadt, s ő a gyertyát, én egy falra akasztott kovátlan
145    4|            boronálta!~ ~- Ujujú! ez az én tekintetes urambátyám! -
146    4|              szerencsésen leszakadt, s én leestem a földre.~ ~Ez éppen
147    4|         egyikünk sem kapitulált, hanem én kezdtem észrevenni, hogy
148    4|              szagát magamhoz.~ ~Már az én kedves urambátyám éppen
149    4|           volna rakni.~ ~- Jaj! uram s én Istenem - sóhajta a jó úr -,
150    4|              és elkárhoztam! Jaj nekem én bűnös fejemnek. Mindig mondta
151    4|                engedj elkárhoznom uram én teremtőm.~ ~A jó úr reszketett,
152    4|             mindkettőnknek.~ ~Tehát az én kedves urambátyám imádkozott.~ ~
153    4|          gyújtják a szalmát.~ ~Persze, én hallgattam, mint a nyúl,
154    4|             állok fel a válladra, majd én valahogy kikapaszkodom,
155    4|             hogy füttyel sem éri el az én vállamról is a nyílást.~ ~-
156    4|                le szép csendesen, majd én mesélek.~ ~Leszállt, dörgött,
157    4|   harapófogókkal.~ ~- Tegyen úgy, mint én: gyújtson rá, és fumigálja
158    4|              lúd visszaesett, s üté az én kedves urambátyámat úgy
159    4|              élő és nem élő állat.~ ~S én szerencsésen kihajítottam
160    4|            tüzét, - mi dolgod neked az én házamnál, hallod?~ ~- Már
161    4|              akár unde, hova tagadjam? Én szerelmes vagyok Esztikébe.~ ~-
162    4|               ám szerelmes.~ ~- De még én sem tebeléd. Hanem tréfán
163    4|            verik a cigányt: nem akarom én annyiról szeretni Esztikét,
164    4|              Esztikéről.~ ~- Nem bánom én, urambátyám, ha alispánnak
165    4|               mulatsággal az éjszakát. Én szépen ölembe fektettem
166    4|               miatt nem alhattam, s ha én elhagytam, ő kezdte rá.~ ~
167    4|       hivatalos volt rá, többek között én is (noha senkinek sem asszonynénje,
168    4|                ő is lehet menyasszony, én is vőlegény, mégis egy pár
169    4|        szemekkel és bedugott fülekkel. Én kivált még a macskáját is
170    4|              megszabadult a szíve! még én is éreztem annak alpesi
171    4|             elijedtem.~ ~- Hanem 'szen én is fogadok ám akármibe, -
172    4|               beszélni. Adja Isten! De én nem kívánom.~ ~
173    5|              csak győzi, János mester, én is győzöm, - szólott a fullajtár -
174    5|            mégsem győzi senki, mint az én uram, az maga megiszik egy
175    5|            szóhoz.~ ~- Hallja kend, az én uramnak van egy akkora karbunkulusa
176    5|           monda:~ ~- Hallja kend, - az én uram olyan erős ember, hogy
177    5|          mondom kendnek, hogy mikor az én uram megfogja így a kezében
178    5|                    Állok elébe.~ ~- Az én uram, a választó herceg
179    5|                köszönté.~ ~- Ez meg az én uramért, Apafi Mihály fejedelemért!~ ~
180    6|            magában: »miért nem lehetek én ottan!«~ ~Az alkonyat kétes
181    6|          életét.~ ~- Miért nem lehetek én ottan? - nyöszörg felsóhajtva
182    6|             szemeit fölemelé az égre: »én Uram, én Istenem!« kiálta
183    6|            fölemelé az égre: »én Uram, én Istenem!« kiálta s megszünt
184    6|                     Miért nem lehettem én ott? Miért nem veszhettem
185    6|           rombolás szereit kezedbe, im én kezedbe adom a világból
186    6|             fel a nyomorék. - De mi az én hangom? Mik az én karjaim?
187    6|                mi az én hangom? Mik az én karjaim? Szavam nem hallatszik
188    6|            idegen kívánó tekintete. De én azon időt nem fogom gyáván
189    6|                Ott kell lennetek, ahol én leszek, tennetek azt, amit
190    6|             leszek, tennetek azt, amit én, halottjaitokhoz méltóknak
191    7|              magával.~ ~Csalatkoztunk: én is, a világ is. Én benne.
192    7|      Csalatkoztunk: én is, a világ is. Én benne. Ő bennem. Hanem azért
193    7|               vesz, meg sem mozdult.~ ~Én szépen meghúzám magam egy
194    7|               a fellegek eloszoltak, s én könnyebbült lélekkel láttam
195    7|               egy szegletbe vetve, mit én gondosan felszedtem, s mohón
196    7|           lenni? király leszesz. Óh az én lelkemen a bor démonának
197    7|              ki ily őrülten szeretett, én voltam.~ ~Kéz kézben esküvénk
198    7|              hagylak el.~ ~Ezt mondtam én a lyánynak.~ ~- Ha lesz
199    7|             túl? Elment a lyány oda, s én nem mentem vele. Elment,
200    7|        adósságokat fizeti az örökös.~ ~Én is megtanultam gyűlölni.
201    7|                gyűlöletem örökéletének én magam maradok.~ ~Óh, mennyit
202    7|            száradt sírvirág. És ezt is én tevém. Magam vettem el magamtól
203    7|               szerettetik... E nyomorú én vagyok.~ ~Én vagyok az,
204    7|                 E nyomorú én vagyok.~ ~Én vagyok az, ki kedvesét,
205    7|                szeretni fogják...~ ~Ha én oltárképet festenék, nem
206    7|              halott világban bujdostam én egy országból a másikba,
207    7|             engemet ismernek, de kiket én nem ismerek, - mély örvénynyílásokat
208    8|                   Azt kérded, hogy hát én ki vagyok? kit húsz évi
209    8|           büntetett a törvény keze: az én nevem "a jó ördög". Hah!
210    8|                ki nem mozdult odvából; én szoktam neki mahinot-gyökeret
211    8|             csúfot űzni velünk.~ ~- És én? - esenge a hölgy.~ ~Az
212    9|             voltak az afgánok.~ ~Mikor én a kelet-indiai hadsereghez
213    9|               Ez utászszázadnál voltam én főhadnagy.~ ~Egész a Malhavi
214    9|              visszatért az üldözésből; én és tiszttársaim egy terebély
215    9|         oldalához tapasztva? Ugye nem? Én is csak visszafelé jöttünkben
216    9|              tudtam ellene állani.~ ~- Én azzal segítendék magamon
217    9|            minden vér agyam felé, hogy én, mint a gutaütött, lélegzetfogyottan
218    9|                barátunk megrendülését; én vén ember vagyok s mégis
219    9|               minden szavok.~ ~- Pedig én szeretném nyelvöket ismerni,
220    9|             Súnem és Gilbona, - mondám én, ráakadva a bibliában az
221    9|             fényes, kétélű karddal.~ ~"Én vagyok a Malach-Hamowesh, -
222    9|             látja azt önök közül?"~ ~- Én látom, - szólt ekkor közbe
223    9|   legszembeötlőbb fényes.~ ~És valóban én a leírt helyen egy kis pislogó
224    9|                és Drumfield fényesnek, én magam homályosnak.~ ~Az
225    9|              biztatá a malaye; - ha az én hajam oly ősz volna, mint
226    9|                üdvözölve elnyargalt.~ ~Én magam is nemsokára elindulék
227    9|               között támadtak reánk.~ ~Én azonban előre gondoskodva
228    9|               Ott veszett, - felelé. - Én magam láttam, mint szúrták
229    9|                  Borzadva hallám, hogy én is az elveszettek közé vagyok
230    9|                és minden tagját bírja. Én valóban legkisebb csudálkozás
231    9|              látszott észrevenni, hogy én is beteg vagyok.~ ~- Mi
232    9|            rubinszín italok töltve, de én egyikből sem ízleltem semmit.~ ~-
233    9|                doktor még habozott, de én ráismertem; "Drumfield!"
234    9|          földre borultak le előttem... Én nem értettem a dolgot...
235    9|                mehetsz, merre akarsz." Én nem tartóztathatám meg magamat,
236    9|       belédugtak volna. Azért éljen az én aranyszínű királyném, ki
237    9|                 Davidson, Drumfield és én. Magam is meg voltam sebesítve.
238    9|     megtagadjuk.~ ~ ~ ~ Ezt a novellát én 1850-ben írtam. Akiket a
239   10|           voltak!~ ~- Hiszen kérem, az én alakom nem rác, hanem görög.~ ~-
240   10|              népszerűtlenekké lettünk. Én megbuktam a józsefvárosi
241   10|             pedig tiszta örmény város. Én éppen akkor rendeztem sajtó
242   10|               öcséd vagy, Dimitri?~ ~- Én a bátyám vagyok, Gerguc.~ ~-
243   10|            csak megbocsátom neki, mert én neki is testvére voltam,
244   10|                forint árát. Nem vagyok én koldus.~ ~- Engedje meg,
245   10|                éjfélbe? Nem fogádtalak én tigodet bakternek, sem kákasnak,
246   10|        süpürted ki a butyát! Majd aduk én tigodnek a hátadat.~ ~Ezzel
247   10|              ingyenilu! Miért tartalak én tigodet drága pinzen? (sohasem
248   10|            voltál, mint az ujom. Azuta én hizlállak, én ruházlak,
249   10|              ujom. Azuta én hizlállak, én ruházlak, én pinzellek,
250   10|                hizlállak, én ruházlak, én pinzellek, én uktátlak,
251   10|                ruházlak, én pinzellek, én uktátlak, mégis nem tudsz
252   10|                az extrafaint. Pedig ha én elcsápum, az utcán hal meg.~ ~
253   10|             gomba? Ne üss többet, majd én ütlek.~ ~E szavakkal kinyitá
254   10|               meglepett boltostól.~ ~- Én hát - bolond; állj meg,
255   10|              van eszed. Hát korcsma az én házam, vagy vendégfogádu?
256   10|           jöttél be?~ ~- Itthon vagyok én régen, - felelt Birbuc,
257   10|               magát közbe Olivia. - Az én kedvemért járt oda Boldizsár;
258   10|              kit ültél meg érette?~ ~- Én vettem atyus, - szólt a
259   10|             azok árából vettem.~ ~- Az én cérnámból, te tulvaj!~ ~-
260   10|          hízelgéssel nyafogá:~ ~- Ugye én jó vagyok?~ ~- Angyál vagy!
261   10|                 hogy Durchhaus.~ ~- Az én házam Durchhaus! Az ablákun
262   10|                vágyolsz-e bulund, vagy én?~ ~Az elfogott alak azonban
263   10|           mondá ujjait ropogtatva:~ ~- Én tudom ki volt, de nem mondom
264   10|                 Soha ne mondd, hogy az én leányom voltál, Libucka.~ ~
265   10|              volt? Hát mit csinálhatuk én most?~ ~ Azon városban,
266   10|            hebegve - ki fogja fizetni? Én nem.~ ~- Kifizettem én már, -
267   10|                 Én nem.~ ~- Kifizettem én már, - szólt Boldizsár.~ ~-
268   10|             megháluk. Meg tudtam volna én hálni ingyen is. Majd én
269   10|               én hálni ingyen is. Majd én neked hálok meg pinzért.~ ~
270   10|          harminc krajcár arányban. Ezt én kerestem nagy fáradsággal
271   10|             hogy ti kisászuny vagytok; én tudtam. Kihoz mentek ti
272   10|                felsóhajtva felelt:~ ~- Én azé leszek, akit mindig
273   10|                megbolondultad magadat! Én hagyom nektek a félmilliót
274   10|           koldust? Na ez szip van.~ ~- Én jó szívéért szeretem, s
275   10|         hetykeséggel Mincucka. - Kapok én már főispánt is, grófot,
276   10|              meglesztek a magatokénak, én nem bánom. Te Libucka, neked
277   10|            gondol, mama? Hogy mehetnék én egy fakó koporsó után, amit
278   10|              elájulok.~ ~- Csak ide az én karomba.~ ~- Kicsoda az
279   10|        nagysádnak kijelentsem, hogy az én szívem meg van hidegülve
280   10|                sugárai mosolyganak! de én a földrengés leszek, mely
281   10|               kiről az hivém, óh balga én! hogy égi szárnyalása közt
282   10|               fog nőni a szigetben. Az én borongós lelkem gondolatja
283   10|               szigete a nyugalomnak az én kihamvadt érzelmeimnek sírja
284   10|                jurátusnak lenni. Addig én megvénülök. Nem várhatok
285   10|               megvénülök. Nem várhatok én magára. Azután ne is hitesse
286   10|              ez valami szerencse volna én nekem.~ ~- Mit? Tán bizony
287   10|           sarkaiból? Hát azért hordtam én magának cukerlit? Hát azért
288   10|          cukerlit? Hát azért költöttem én minden zsebpénzemet kaméliákra?
289   10|                   Hagyja el, hát mikor én magát kisegítettem a bajból,
290   10|              szívem fájának gyökerein. Én méheknek néztem őket, melyek
291   10|              eszik meg. Hah, leány, ha én egyet-mást elmondok a kávéházban,
292   10|          kávéházban, pedig tudod, hogy én elmondhatok, ki vagy végezve
293   10|           neked ez a sok cifra cseléd, én mindeniket egy hercegnek
294   10|              köhögésből. - Nem szoktam én inni vitriolt. Ez is divat?
295   10|           cselekedni most?~ ~- Azt biz én, hogy ha ez a gróf elszökött
296   10|              ha ez a gróf elszökött az én pénzemmel, keresek magamnak
297   10|          másikat, akinek pénzével majd én szököm meg.~ ~- Ez is divat?~ ~-
298   11|               Kelet királynéja~ ~ ~ ~ ~Én nem tehetek róla, ha gondolataim
299   11|            sírunk lesz! de mit tehetek én arról, ha álmodni szebb,
300   11|              értett, - jőjjetek velem; én elvezetlek benneteket oly
301   11|               védni jöttél minket?~ ~- Én Zenóbia vagyok, Szíria királynője,
302   11|                 Te férjem leendsz.~ ~- Én egyszerű polgár vagyok.~ ~-
303   11|         egyszerű polgár vagyok.~ ~- És én egyszerű nő. A sors, mely
304   11|             midőn kardjokat kértem, és én nem akarom koronámat oly
305   11|              leszünk. Ha te hős léssz, én méltó leszek hozzád, ha
306   11|                méltó leszek hozzád, ha én király leszek, te méltó
307   11|               ne nézzünk a vízbe, mert én szédülök.~ ~Az elefánt tulsó
308   11|               hogy maradjon el tőlünk, én szeretem őt, de mégis félek
309   11|            minthogy téged lássalak, és én mégis tégedet akarlak látni,
310   11|      gyűlöletet, csak a hidegséget ne. Én csak szivedtől félek, nem
311   11|             küldtél mindig, a halálhoz én álltam legközelebb mindenütt:
312   11|         tengerbe egy rozzant naszádon, én visszajövök hozzád, hiába
313   11|           vettetsz oroszlánok vermébe, én kiszabadulok onnan, hiába
314   11|            nincs oly magasság, melyről én leesve összezúzzam magamat.~ ~-
315   11|                vadat elejtened, miután én sebet ejték rajta.~ ~Odenath
316   11|              ezt a szokatlan ordítást? Én félek.~ ~- Az elefántok
317   11|              ily távolról kivenni?~ ~- Én hallom jól. Nem apám kiált-e?~ ~-
318   11|                 Anyám, mért nem vagyok én oly bátor, mint Vaballath?~ ~-
319   11|             eltörik a viadalban, akkor én a magamét nyujtanám neki,
320   11|         veszély, melyet ő nem lát meg, én észrevenném, s rákiáltanék,
321   11|          valamely mocsárban elveszhet, én nem maradnék el oldala mellől
322   11|               fejét duzzogva.~ ~- Vagy én ölöm meg azt, vagy az öl
323   11|              megkövült férfiaknak:~ ~- Én vagyok királytok! E korona
324   11|             hangja hallatszott ki.~ ~- Én vagyok királytok! Én vagyok
325   11|                   Én vagyok királytok! Én vagyok a megtapodott féreg,
326   11|             fog sem fegyver, sem átok. Én vagyok a hetedik gyermek,
327   11|              Ez harc, nem choraea!~ ~- Én Zenóbia vagyok! - viszonzá
328   11|             Rómának ezt: sem Róma, sem én nem vagyunk urai e földnek;
329   11|         templomában - és ez ellenségen én álltam bosszút, míg Valerian
330   11|        megtanult bánni a főzőkanállal, én megtanultam bánni a karddal,
331   11|                a győzelmet kezembe; és én nem azért jöttem, hogy büntessem
332   11|                fegyverzé őt föl. Hanem én bízom Róma védisteneiben,
333   11|          Bocsássátok be az ellenséget, én esküszöm, hogy nem fog az
334   12|             szólt a nagyvezérhez -, ím én téged még nagyobbá teszlek. -
335   12|          hajoljatok meg Ibrahim előtt; én őt fiammá fogadom, ki dívánom
336   12|             irántam haragos, óh atyám. Én tudom, hogy a nap, miután
337   12|            kérni hagytál országaidból, én nem kérek tőled egyebet,
338   12|                     Te aludtál el, nem én.~ ~Szolimán egész éjjel
339   12|        mondának neki. ~ ~- Allah nagy! Én megmentettem őket - monda
340   13|              elpusztulva, ugarrá téve. Én pusztítám el ezt, hogy annál
341   13|               Tsong-Nu szavait.~ ~- Ím én magam megyek a példával