Rész

 1    I|        lángja, a magyar zene:~ Az a dal, mit hogyha hall a honfi,~
 2    I|             mind a két szeme.~ Az a dal, mely szivből jött és szivbe~
 3    I|           csak némán érezünk;~ Az a dal, mit egykor istenitél~ S
 4    I|             elragadá.~ Nincs magyar dal! mert az a czigányé,~ Az
 5    I|           túlcsapó kedv,~ A midőn a dal utója szól?~ Mit tudod te,
 6    I|          tudod te, hogy mi a magyar dal?~ Ki „jövő zenéjét” alkotod.~
 7    I|         zenéjét” alkotod.~ A magyar dal a „multak zenéje”~ Hogy
 8    I|              a hol a népdal terem?~ Dal és dallam együtt. Tud-e
 9    I|            csókoljuk azt.~ A magyar dal azért marad annak;~ (Ez
10    I|             kardot;~ Nem zeng sem a dal, sem a véres aczél;~ Sziv
11    I|         alakot, ha cserélt is,~ Egy dal bizonyítna felőle,~ Az szólna
12   II| szégyenpírba,~ Sírva kiált hozzád a dal:~ „Békülj ki legelébb önmagaddal!”~ ~ ~ ~
13   IV|       könyje.~ ~A kalapács csattog; dal se’ hangzik hozzá;~ Kötél
14    V|         lángolt,~ S zengett ajkán a dal forró kivánságról.~ S ki
15   VI|             tollal, észszel, csengő dal szavával~ A bölcs utódok
16   VI|         nagyon jól elrejtve.~ ~Egy „dal”, mely a drága halottaknak
17  VII|           künn zúg a népdüh,~ Zengő dal közt elszunyadni;~ Mikor
18  VII|            míg az ő ajkáról szólt a dal!~ Óh mint tudott az lelket