A király és bolondja.

A Boldogasszonykép előtt
   Térdel vezeklőn a király:
Lajos, kinek neve előtt
   Ép a XI-ik áll.

A kápolnában senki sincs
   Rajta kivül, csak a bolond:
Attul ugyan nem féltheti,
   A mit a szent előtt kimond.

Bolond az, bamba és hülye.
   Pofája torz és háta púp.
A lelke is, miként majom-
   Koponyája, olyan lapult.

Ezért szereti a király:
   Hogy magányában valahol
Egy embert lát maga körül,
   Ki ott nyüzsög és kalatyol;

Hoszszuképü kisértetet
   Arczfintorával elriaszt,
S mikor a «semmi» sír - sohajt,
   Kaczajával elveri azt.

Templomba is (legjobban ott
   Fél a király;) őt elviszi:
S mig a király imádkozik,
   Mellé guggol Bohó Misi -

És a szétszedett olvasó
   Gyöngyével a márványlapon
Játszik röhögve «kőkapóst»
   Az oktalan emberbarom.

Térdét koptatva a király.
   Körül csúszmászsza az oltárt:
Minden lépcsőt megcsókolva,
   Gyónogatja bűnös voltát.

Öszszekulcsolt keze közé
   Szoritja szurtos süvegét:
Rajt a védszent ólomképe,
   S fetish és amulét egyéb.

«Óh drága jó kisasszonykám,
   Barátnécskám, szerelmecském,
Légy irgalmas, ne gyönyörködj
   Te barátodnak elestén.»

«Csináld ki, hogy megbocsásson
   A jó Isten: Te rád hallgat;
Gyakoroljon a kedvedért
   Velem bűnössel irgalmat!»

«- Én megölettem öcsémet, -
   Ki oly vitéz volt, oly deli,
Mint a mily ferde én vagyok
   És hibákkal teljesteli.»

«Megölettem gyönyörének
   Legédesebb mámorában,
S gyönyörködtem lassú méreg
   Hosszan ölő hatásában.»

«Oh! A haja mind kihullott!
   És kezéről a körmei;
Foga is mind! Ételt, italt
   Ugy kellett belé tölteni!»

«De Istenem! Mit tehettem?
   Féltém tőle koronámat!
- Ugy-e; azt szabad félteni?
   Gyanakodtam, hogy rám támad.»

«Aztán nem is én öltem meg,
   Az a gonosz abbé tette.
- A gyilkost megmérgeztetém:
   - Hát megbüntettem érette.»

«De azóta nincsen nyugtom.
   Valami belül ugy mar, mar!
Még szivemig rágja magát,
   Ha meg nem gyógyítasz hamar.»

«Óh aszszonykám, nagy barátném!
   Tudod, mily jó vagyok Hozzád,
Bizony mondom, megérdemlem,
   Hogy felém forditsd az orczád.»

«Ha e bajból kigyógyítasz,
   Ha e férget elaltatod:
Adok Neked - még nem mondom
   Meg, hogy mit? - de szépet, nagyot!»

«Vivát!» kiálta a bolond,
   És közbe nagyot röhögött.
S megrázva a csörgő sipkát,
   Szólt: «Ne boszantsd az ördögöt!»

Lakománál ül a király,
   Körűle az országnagyok. -
- Nincs kedv. - Mind béna a beszéd,
   És minden arcz olyan fagyott.

«Talpra bolond!» mond a király.
   «Játszál nekünk bohózatot!
Jó kedvre e mogorva kört
   - Bolond vagy - csak te hozhatod.»

A dőre hull két térdire,
   Csúszik-mászik szemforgatva,
Csörgő sipkáját kezébe
   Áhitattal szorongatja.

«Oh drága jó kisasszonykám,
   Barátnécskám, szerelmecském,
Légy irgalmas, ne gyönyörködj
   Te barátodnak elestén.»

«Én megölettem öcsémet,
   Ki oly okos volt és délczeg.
Mint a milyen bolond vagyok
   Én és görbe, pupos, félszeg.»

«De Istenem! Mit tehettem?
   Féltém a csörgő sipkámat.
S okos dolog volt azt tennem,
   Mert a halott rám nem támad.»

«Aztán - nem is én öltem meg:
   A baraczk volt, mit megevett.
Baraczkfát én kivágattam,
   Hát nem tettem-é eleget?»

«De azóta nincs étvágyam!
   Gyomromban egy kigyó mozog:
S mentül többet iszom - iszom,
   Annál jobban szomjúhozok!»

«Ha e bajból kigyógyitasz,
   Ha kigyómat kikergeted,
Neked adom, - még nem mondom,
   Mit sipkámban rejtegetek!»

Vendégsereg hasát tartja,
   Úgy kaczag e tréfa felett;
Még ilyen bolond nem volt itt!
   ... Csak a király - az nem nevet....