Románcz.

Két jó barát egymást szerette híven.
Egymást szerette két hű jó barát,
Megosztá kenyere felét egymással
Megosztá szivét s tele poharát.
S ha összezördülének is nagy néha napján
Nem szállott le a nap szivük haragján: -
      „Tréfa volt az egész, felejtsük el.”

Az egyiknek volt szép hű nője otthon,
Az egyiknek szép hűséges neje.
A nő szerelme kincs, de oszthatatlan,
Az osztozásnak itten nincs helye.
E kincsnek is felét a nő megosztá,
Titok volt, a férjnek sugva hozták. -
       „Tréfa volt az egész, felejtsük el.”

Két jó barátnak két jó kardja is volt.
Két éles kard két haragvó kézben,
Beszélt a két kard és addig beszéle
Egyik vivó dült aludni szépen,
A csábító volt, megfizette vérben,
Mit csókkal elrabolt; mellette térden: -
       „Tréfa volt az egész, felejtsük el.”

Kopott ruhában koldul özvegy asszony
Kopott koldusruha, kisírt szemek.
Ki tudja mért lett koldus, elhagyatva,
Ki tudja egykor mennyit szenvedett?
Tán boldog is volt, jobb időket látott,
Forró szívet, enyelgő víg családot,
       „Tréfa volt az egész, felejtsük el.”