A vásárfia.

Négy delegatus jött haza
   Hosszu ülésszak után.
A gyülés nem volt Budán,
   Hanem Bécsben, ez után
Hogyha kissé kombinálunk
   Könnyen kitaláljuk tán:
Idejét a négy honatya,
   Hogy nem töltötte bután.

Várta pedig mind a négyet
   Otthon egy egy feleség.
Nojszen lesznek szép mesék:
    „A delegatio-élet
Valódi remeteség!”
    (Hátha még is meglesék?)
Jaj, csak erős hitet adjon
   A nőknek a kegyes ég!

Az egyik egy szép divatos
   Köntöst hoz: „Nézd muczikám,
Hogy a férjed nem czigány,
   Hogy mindig te rád gondoltam,
Te rád, édes marczipán;
   Bizonyítja haczukám.”
Az asszony csak félszájával
   Mosolyog rá: „Látszik ám!”

A másiknak minden zsebe
   Tele van karpereczczel.
„Jaj de szép vagy, de tetszel!
   Ha ezt fölteszed egyszer, -
Lásd, hogy a szivembe’ voltál?
   Jövőre is ereszsz el!”
Az asszonyka nevet erre,
   De csak olyan fél neszszel.

A harmadik praktikus úr,
   Azt mondja: „Nézd galambom,
Te vagy mindig a gondom.
   Azt hitted tán hogy a férjed
Ki tudja hol barangol?
   Pedig hát megtakaritám
Mind az egész lénungom,
   S neked adom!” Nevet a nő,
De csak olyan félhangon.

A negyedik épen semmi
   Vásárfiára nem ad.
„Én nem hoztam neked semmit,
   Hanem csupán magamat!
Semmit, csupán ezt a csókot,
   Azt is kölcsön, hogy megadd,
S legyen uzsorás kamat.”
   Ezt fogadják legszivesben,
Ide nem kell több adat.

(1877)