Búcsuzó az én jó porkolábomtól.

Érdemes jó uram, én porkoláb uram!
Már nekem kifelé áll innen a rudam.
Ágyam összefüzve, ládám bepakolva,
Kiteszik a szűröm innen már maholnap.

Nem mondom, hogy meg ne volnék elégedve,
Az embernek ehhez vagyon elég kedve.
Hiszen ha olyan jó nem volna itteneg,
A szerkesztők ide mért is sietnének?

Szivesen fogadnak mindenkit e házban,
Testi jóllétére nagyon jól vigyáznak;
Bárha hüsre teszik, meghüléstől őrzik,
Hej nagy sor lett volna itt mulatni őszig!

Kvártély és szolgálat, azt mondom, hogy jó volt.
Hanem régi mondás: „keveset a jóból!”
Mert már úgy négy szem közt megvallhatom titkon,
Hogy bizony csak „otthon” mégis jobb mint „itthon.”

Tiszteletem adja a tiszt uraknak is,
Meghagyom, hogyha lesz, még a fiamnak is,
Hogyha szerkesztő lesz, s nem marad szárazon:
Kikötőül mindig csak ide válaszszon.

Köszöntöm ordináncz Gyurkát is eképen,
Ki speizczedlit hordott s elhordá ebédem.
Tudom e jó fiu magában eleget
Imádkozott értem, - hogy soká itt legyek.

És most Isten áldja - sok szivességekér’.
Pattog már az ostor, zörög már a szekér;
Én megyek. Helyembe majd jön tán másik.
Agyiő! S ne mondjuk: „a viszontlátásig.”