IV. Elbeszélő és leiró költemények

A bán futárja.

(Horvát monda.)

Huszonnégy nap vítta Kruppa várát
   Bosnyák basa, Sátán Ozmán;
Romladékká lett már minden bástya,
Minden kapu aláásva,
   De félhold még sem ragyogott ormán.

Bakics Mátyás, a bán hős várnagyja,
   Huszonötödik nap így szólt:
«Szolgám Frankó, Unna tulsó partján
Áll hadával a kapitány:
   Ahhoz édes szolgám gyorsan vigy szót.

Herbert vitéz! Krajna kapitánya,
Huszonnégy nap óta nézed
Hogyan víjja török ezt a várat?
- A szerencsét már ne várjad:
- Van kardod és hétezer vitézed...»

Herbert vitéz - nem mozdult e szóra.
   Szól Bakics huszonhatod nap:
Embereknél nincs segitség;
Pokolerő ellen most segits ég!
   Te fogd pártját vérző bajnokodnak.

- Az ég sem hallgatott már szavára.
   Huszonheted napra kelve,
Monda Bakics Frankó cselédjének:
«Halálunkra szól az ének;
   Keserű poharunk be van telve.

Eredj szolgám, szökve ellenen át,
   Keresd fel Erdődyt, a bánt.
Mondd el neki, hogy mi itt elvesztünk,
Híven hordozva keresztünk
   A harcz huszonheted napján.

Ő vigyázzon drága életére;
   Mert az ellenséges árnak,
Melynek gátot eddig bástyánk tartott,
Ha mi elejtők a kardot,
   Többé sehol ellene nem állnak.»

Többet nem szólt, - szolgáját elküldé
   S a hogy előre kimondá:
Huszonheted napján az ostromnak
Kruppa vára jó lett romnak;
   Ő és társai lettek halottá.

Frankó, a hű cseléd szökve indult;
   De rosz sorsa jára véle:
A bihácsi erdő körül
Török portyázók kezére került.
   Sátán Ozmánhoz úgy vitték élve.

Sátán Ozmán arcza fekete volt:
   Sokkal feketébb a lelke.
Nem mosolygott soha, csak ha más sírt.
Halálra kinzottak sohajtásin
   Pokoli örömét lelte.

«Te Erdődy bánnak vagy kutyája;»
   - Igy szólt Ozmán a cselédhez.
«Koldús urad; - egész országod rongy!
Áruld el és mindent kimondj:
   Ki tudja, mily magas rangra léphetsz!»

Felelt rá a szolga erős szívvel:
   «Én rám mind hiába törtök!
Rongyos hazám rongyát el nem adom,
Nevem inkább eb maradjon,
   Mint az legyen, a mi tied: ördög!»

Sátán Ozmán monda a szolgának:
   «Hisz te még nem is magyar vagy;
Horvát anyától születtél:
A magyar veled régi ellenfél,
   Arra jó, hogy öljed, tépjed, marjad.»

Frankó vitéz monda: «Igaz, anyánk
   Nem szült bennünket testvérnek;
De az kent fel bennünket rokonná,
A ki fejünkre kiontá
   Szent keresztségét a honfi vérnek.

Azért én uramat hűn szolgálom,
   S mind halálig vele tartok;
Övé kezem, nyelvem, szemem, szivem,
Érte sír, szól és küzd hiven.
   Bárha mingyárt ízekre tiportok!»

Sátán Ozmán harmadszor is szólott,
   Most már szólott a bakónak:
«Fogd ez embert, bánj vele csendesen,
Hogy hírt rólunk ne vihessen,
   Vágd ki nyelvét és vesd a hollónak.»

A bakó tett, a hogy parancsolták. -
   «Hogy urának ne irhasson
Betüiró kezét vágd le tőbül.»
(Arcza, mintha volna kőbül)
   «Bánj vele, hogy fájjon neki, lassan!»

S még hogy szíve titkos dobbanása
   Se mondja el azt a mit tud:
Sírt áss neki, abba temesd élve:
Oda vigye magával a mélybe
   A veszélylyel terhes titkot....

                      *

Erdődy bán alszik Obreszkónál,
   Kivül a magyar táborban.
Éber őrszem nem hall semmi hangot;
Csak a kósza szél barangol
   S néha a kipányvázott mén horkan.

Erdődy bán álma nyughatatlan,
   Titkos, ismerős szó híja:
«Én vagyok itt, Frankó, hű cseléded,
Ki ez órában szól véled.
   Csak nyelve és keze-lába híjja.

Megcsonkítva, mélyen eltemetve
   Csendes, néma halott lettem;
De míg veszélyben forog az ország
Hűségemet hozzá s hozzád, -
   Jó a sír! - még abban sem felejtem.

Lóra bán! Az éj az ozmán napja:
   A míg nyugton alszol itten,
Rajtad rombol Sátán Ozmán népe:
Menekülj.... Körül vagy véve....
   Oltalmazzon - a ki él, - az Isten!...»

- Erdődy bán felszökött helyéből:
   «Talpra gyorsan, magyar, horvát!»
- Sátán húszezer törökkel volt ott; ...
- Erdőd nem tűrt nevén foltot,
   Szembeszállt... s szétverte, mind a polyvát.