Aben Chamot és Yóta.

Aben Chamot, a mór lovag
   Győzelmes hadból tér meg,
Nyergét zsákmányul terhelik
   Hősökrül tépett érmek.
      Megvívta Royas várát.

Levágta örvitézeit,
   Nem kért egy sem kegyelmet.
Rom lett a vár és temető
   Midőn alóla elment.
      Hirnök jő rája szemközt.

«Óh hős Aben Chamot lovag!
   Mit használ diadalmad?
Levágnod Royas őreit,
   Bástyáit elfoglalnod?
      Mit ér a kincs, a zsákmány!

Ten váradat rohanta meg
   Don Fernando d’Atoya,
Néped levágta: én vagyok
   Utolsó hirmondója.
      Nézd ottan füstöl a rom.

Hagyján a vár, hagyján a kincs
   De elrabolta hölgyed.
Most fuss lovag, és érd utol,
   Hogy rablóját megöljed.
      Nézd ottan porzik a nyom.»

                      II.

Aben Chamot elszórja mind
   Nyergéből zsákmány-terhét,
Fényes boglár és drága gyöngy
   A pusztában hever szét.
      Repül a mén a síkon.

Pánczélba’ van a portugál,
   Aczélcsojtárba’ méne,
Szélvész a mór, ki lenne az,
   A kit utol ne érne?
      «Állj Fernando d’Atoya!»

Nyilaktól cseng a vért, sisak,
   A portugal kaczagja.
Aczél testét, érczhomlokát
   Nem járja lándzsa, szablya.
      «Mi a sziklának a szél?»

Vitéz csoportja közepett.
   Vágtat Fernand előre,
Nyergében átkarolva ül
   Aben Chamot szép nője,
      A halvány arczu Yóta.

«Aben Chamot, férjem, uram!
   Ne hagyd elvinni nődet.
Aczélvitéz vitt fogva el,
   Most tüntesd hős erődet.
      Villám légy, hogy ha ő vas!»

«Szép Yótám, hölgyem, édenem,
   Egemben égő csillag.
Nem vesztelek, nem hagylak el,
   Vagy itten visszavívlak,
      Vagy meghalok előtted.»

«Könnyü a szó, Aben Chamot,
   Hanyadszor esküvéd el,
Ha csókért tetted: kivülem
   Nincsen számodra élet.
      S most is csak szólsz; de nem tészsz.

Üres beszéd a férfi szó,
   Ha mondja: meghal érted.
E szót csak asszony tartja meg! -
   Te vedd hátadra vérted:
      Én meghalok magamban.»

Nem szól a mór: egy félczipőt
   Egyik lábáról elvesz.
Arany himzéstől gyöngytől az
   És drágakőtöl terhes,
      S azt Yótának hajítja.

Mint czélba lőtt nyíl, úgy talál
   Az Yótának ölébe.
Bár inkább nyíl lett volna az.
   Nem inkább megölnéd-e?
      Szent zálog ez a mórnál.

«A mily igaz, hogy e czipőt
   Ölébe áthajítám,
Olyan igaz, hogy meghalok,
   Ha ki nem szabadítám.»
      S cseng, vérten, pajzson kardja.

«Aben Chamot ne félj, jövel!»
   Cseng halvány Yóta hangja.
Aczélsisak rostély mögül
   Szól elrabló lovagja.
      «Óh mért irtózol tőlem?

Mit sirsz a férjen? Ő pogány.
   Pokolra vinne téged.
Engem szeress: férjed leszek
   S az égben üdvösséged.
      Szebb, jobb vagyok, miként ő.»

«Mit én tudom? susog a nő.
   Ördögként néz aczélfőd.
Vas szájad, két szemed üreg,
   Nem láttam ilyen élőt.
      Belül lehetsz a sátán.»

«Lásd hát szemem,» mond a lovag.
   S félrostélyát kinyitja.
«Ah mint ragyog!» pirul a nő
   És arczát elforditja.
      «Ne nézz rám, mert megigézsz!

Szebb két szemed, miként övé!
   De édes ajka néki,
Selyem szakálla mint a szén! -
   Nem tud csókolni senki
      Ugy, a hogy Aben csókol.»

Sisakrostély alsó felét
   Fernando lebocsátja.
«Ah mily dicső arcz, mily merész!»
   Elbüvölten kiáltja
      Szép Yóta őt ölelve.

«Hadd lássalak, hadd nézzelek,
   Mig csókom elhalmozna.»
Egy nyil repül, halált hoz az
   Nyilt résen át orozva.
      Halálcsók volt az Fernand!

Mézes szavakkal igy a nő
   Szól Fernandnak hizelgve,
A mig nyilát küldi reá
   Aben Chamot idegje,
      S torkán üté keresztül.

Fernand lehull; a nő kiált:
   «Ki vágy hát birni szivem?
Vezér ki lesz, azé vagyok!»
   Egyszerre szólnak tizen:
      «Enyim legyen a szép nő!»

S szép nő miatt a portugál
   Hősnép egymásra támad.
Aben Chamot segít nekik.
   S a felbőszült csatában
      Szép Yóta megmenekszik.

                      III.

Aben Chamot mit veszte, mind
   Kétszerte vissza nyerte.
Két vára, kincses városa
   S két világrészben serge.
      Csak nője egy: szép Yóta.

Mi a szép élet? Szerelem, -
   Imádott hölgy karában.
Mi a szép élet? küzdelem
   Diadalmas csatában.
      A végin hős halállal.

Nagy volt a harcz, Aben Chamot
   Guadalquivirnak partján
Napestig hősleg harczola.
   A harcznak alkonyatján
      Őt várja nője Yóta.

Győzelmes ütközetből el
   Paizson hozzák a férjet,
Eddig szerette Yóta őt,
   Ezután majd a férgek;
      Aben Chamot megölve!

Nem úgy! Szól halvány Yóta. Nem,
   Ott is csak én ölellek,
Hideg a sir, hideg a férj.
   Én is veled megyek le.
      Ott is tied lesz Yóta!

Kit ugy szerettél, egyfelől
   Melletted fekszik kardod,
Másikfelől, ki szeretett
   Palástoddal takard ott.
      Aczélodat és nődet.

Ezüst koporsót, tágasat,
   Hogy ketten beleférjünk.
Márványlapon aranybetü
   Panaszkodjék mi értünk,
      Mindkettőnkért azon lap.

Véssétek föl e kőbe majd:
   A kik hiven szerettek
Együtt meghaltak, a midőn
   Már együtt nem élhettek:
      Aben Chamot és Yóta.