Rész

  1       I|       melyhez a bortermő vesszőt még most ültetgeti; hogy dicsekszik
  2       I|     áldozatok rokonokká tőnek, s kik most összejöttek megünnepelni
  3       I|             és díszes minden; és ah, most fellebben a függöny, elhangzik
  4       I|              csecsemő művészet, mely most legelőször nyitja meg itt
  5      II|                   II. Úri mulatság~ ~Most jerünk őnagysága Kőcserepy
  6      II|            bírta nekik elfeledni még most is a régi megbántásokat,
  7      II|      atyafiak mennyire irigykedjenek most rá.~ ~Többen a jámbor polgárok
  8      II|            viszonzást.~ ~Engedjük őt most másfelé mosolyogni, újabb
  9      II| levendulaszín selyemöltönyt viselvén most is, melyben a bécsi kongresszuson
 10      II|              nem bír tenni; de azért most is vágyik a népes társaságok
 11      II|         szívesen kacagva, mintha már most értené, hogy a többiek min
 12      II|              kellene megkísérleni.~ ~Most újabb vendégek érkezése
 13      II|        szokott figyelmes lenni, íme, most is egy nyári jött el a fényes
 14      II|              semmi társaságban, amit most is bizonyít azáltal, hogy
 15      II|         merne jönni, hogy hiszen még most csak délutáni öt óra van,
 16      II|             jellemet rajta. Különben most is azon vidám, kedélyes
 17      II|      mindjárt ráismertem önre, pedig most egészen más öltözetben van,
 18      II|           előtt annyira megszerette, most véletlenül viszontláthatá,
 19      II|              megaláztatásokra, miken most már nagyot kacagnak ők magok
 20      II|             ők magok is; de hogy még most is emlékeznek reájok, az
 21      II|            emberek éltek akkor, akik most. Mai nap alig van ember
 22      II|           alatt jó lesz megpihenni a most mindenkitől irigyelt főrangú
 23      II|         tettünk a barátságnak, s oda most a kötelesség hí.~ ~Egyszóval,
 24      II|              védelme alatt; még csak most kezdtek mulatni. Kárpáthy
 25     III|            számára volna teremtve.~ ~Most kocogtassunk a benyíló ajtaján. „
 26     III|          dacára előrehaladt éveinek, most is tökéletes gavallér; kár
 27     III|             kis bodzabélbáb. – Éppen most jövünk az igazi útra. Tizenkét
 28     III|           összeállítottam azokat, és most, midőn ellenfeleink azt
 29     III|            levertek bennünket, éppen most kerülünk felül, s amidőn
 30     III|    embereimet belehevülni a munkába. Most következik majd a specifikus
 31     III|               csak hadkészület volt; most következik a réslövés, az
 32     III|       szekrényébe, várva, hogy ki jő most.~ ~Csak az öreg Tamás volt.
 33     III|           kinek anyai szende vonásai most is ágyával szemben mosolyognak
 34     III|           volt-e ez gorombaság, amit most Maszlaczky mondott. Nagyon
 35     III|        értette egészen.~ ~A fiskális most tökéletesen komoly arcot
 36     III|     virtualitását, hogy miért retten most vissza azon gondolattól,
 37      IV|              Mit énekel? – kérdé egy most érkezett laikus hangja.~ ~–
 38      IV|              ő lett volna a szóvivő, most pedig hallgatnia kell; lelke
 39      IV|             finom világ előtt, és ki most hallgatni és félrevonulni
 40      IV|            nézve ennél.~ ~Maszlaczky most is nagy urat játszott; neve
 41      IV|          igenis; minek magyaráztatja most újra? Kedves – ugyan, ne
 42      IV|         tudom, hogy idebenn vannak-e most, nincsenek-e a villájukon
 43       V|        ismételve bocsánatot kérek.~ ~Most a tanácsosnén volt a sor
 44       V|        vállára téve kezét. – A többi most az ön műve.~ ~Maszlaczky
 45       V|            dolgot.~ ~– Vilma leányom most tizenhárom éves. Láthatja
 46      VI|            Ez a nagy térség itt, hol most a legszebb kalásztenger
 47      VI|                Ez a jeles gát, minőt most is látni még az Alföldön
 48      VI|          Mennyivel más látvány terül most az utas szemei előtt a Szentirmay-
 49      VI|          szemébe és szájába hordott, most messziről megüti a kedves
 50      VI|       folyamok kanyargó medreit, mik most egyenes átvágásokba vannak
 51      VI|           néztek ki.~ ~Az ősz váracs most lakatlan. Néhány kiszolgált
 52     VII|              és mennyivel emelkedett most, mennyi volt akkor a hasztalan
 53     VII|            magát. Oly jólesett volna most Rudolfot megölelhetnie,
 54     VII|           családjához fűzte, és íme, most egy szem elmaradt. Pedig
 55     VII|            hét előtt, s milyen sárga most. Tudod-e, hogy miért van
 56     VII|              akkor elnevette azt, de most nagyon, nagyon lelkére vette
 57     VII|         szerencsétlen asszony, talán most is ott jár, talán ő susog
 58    VIII|            ajtókat kinyitogatta; még most is ég a gyertya a szobájában,
 59    VIII|         szerencsétlenséget gyanítva, most egészen megzavará gyámatyja
 60    VIII|       különben is ennek a viszonynak most némi átalakuláson kell keresztülmenni.~ ~
 61    VIII|            fel kell menni Pestre; ez most a nemzeti érdekek középpontja,
 62    VIII|          fiatalembereknek.~ ~– Igaz. Most ő hétszemélynökké neveztetett
 63    VIII|     tekintete sem fogja kísérni! Még most csak első baljóslat benyomása
 64    VIII|             annak elviselhetésére.~ ~Most elég legyen annyit tudnod,
 65    VIII|        sejtelmem, mint nincs teneked most. El kell bennünket hagynod,
 66    VIII|             lett a következése, hogy most a szél nem járhatja a tornácokat,
 67    VIII|             nem a levegőre gondolunk most. Jól van, igen jól van.
 68    VIII|             fekete márványtalapzatán most is azon órát, azon percet
 69    VIII|              él, halad és pusztít.~ ~Most a harmadik szoba ajtaja
 70    VIII|             tevé le imakönyvét; íme, most is ott hever az, félig kinyílva
 71    VIII|         gyermek jövendő sorsáért, ki most ott anyja arcképe előtt
 72    VIII|      viseltem e titok gyötrelmét, de most a halál előérzetével szívemben
 73    VIII|      keservesen sírni maga előtt… És most ismét ugyanazon sírás! Ah,
 74    VIII|          boldogabb, nyugodtabb volna most, mintha örülne annak, hogy
 75    VIII|          visszagondolj életedben! És most vedd magadhoz, amit anyádtól
 76    VIII|         boldognak lássanak téged. És most üdvözöljük azokat, akik
 77      IX|         nézve is az. Ezért Zoltánnak most a pesti, majd később a külföldi
 78      IX|          Majd ha egyedül lész!~ ~Még most sokan látják, cselédek,
 79      IX|              az eltávozott fiú után, most érzé csak, milyen nagyon
 80      IX|             síró kicsinyeit, kik még most is kendőt lobogtattak a
 81      IX|         jutott a számomra belőle; én most vénségemre gyermeknevelő
 82      IX|         penicilust vágtak a pofámba; most is itt a helye; ló ledobott,
 83      IX|        székéről egy szőke legény, ki most éppen nagyon halavány volt,
 84      IX|            már megjött? No, jól van. Most látja, hogy mérges vagyok;
 85      IX|            cseléddel.~ ~– Ne menjünk most be – suttogá Zoltán Kovácshoz,
 86      IX|           így hítták a septemvirnét, most az előbbeni állapotával
 87       X|             úgy el is szokott menni; most még egyre nőtt, egyre fenyegetett.
 88       X|           egy hét óta.~ ~De táncolni most! Minő gondolat ez?~ ~Ki
 89       X|        Kéjcsónakázásra rossz idő van most.~ ~– Trommel uram, kedves,
 90       X|             ifjú Kárpáthy iránt, aki most… Tarnaváryék gyámsága alá
 91       X|             zseniális báró, ki éppen most jövén a pesti partról, tele
 92       X|            olyasmit, hogy ne szóljon most Zoltánnak ennyi vendég előtt,
 93       X|           mellékes dolog volt. Éppen most beszéltem a lovászoddal,
 94       X|     tulajdonosuk ingyen engedett át. Most azokat megtölték lőporral,
 95       X|        kezdett az elbeszélésnél.~ ~– Most egy hosszú, kínos várakozás
 96       X|         megrázkódott bennem a lélek. Most kivettem égő szivaromat,
 97       X|              mint a fal, mintha csak most borzadna el azon veszélytől,
 98       X|           ezren meg ezren úsznak még most is a koldusbotra jutva veszélyes
 99       X|             minek sírnának?~ ~A tánc most újul még csak fel igen jókedvvel.
100       X|          eszébe e gondolat, mert ott most még hideg van; de Matild
101       X|           intézve volt, a septemvir, most is ott ült az asztal előtt,
102       X|            rajta; kinek jutott volna most eszébe más bajával terhelni
103       X|         ismét visszavonult. De hátha most órákig fog tartani? Hátha
104       X|            Egy alacsony lebujban még most is danolnak és kurjongatnak.
105       X|         Többet érne, nagyságos uram, most egy rozzant csónak. Eveline
106       X|            írásomat.~ ~Maszlaczky úr most látta át, hogy micsoda kelepcébe
107       X|             a nő.~ ~„Nem lehet azért most megállni! Csak tovább! Ki
108       X|             rövid volt neki az élet, most a halál után is följár,
109       X|         mégsem tud végére jutni… „Ha most az csak idejönne! – gondolá
110       X|           regresszírozni kell magát. Most megint utánaküldtem a kisfiút,
111       X|       Privorszkyba.~ ~Régen megvolt, most is megvan az a szokás, hogy
112       X|           elmerülve.~ ~A játékasztal most is sűrűn körül van ülve,
113       X|          számukra segélyt szerezzen. Most már nem tud többé visszamenni,
114       X|         elpazarlunk; ím, az asztalon most hever egynémely pénz, enyim
115       X|               Ah, azoknak dolguk van most. A nemesebb lelkű hajósok
116       X|        mindig vissza akart fordulni; most tehát ereszté, hogy menjen,
117       X|            ki sem fáradt az bele. De most a jégdarabok összesebzék
118       X|         hangzott abban.~ ~Zoltán még most sem felelt volna; valami
119       X|            Ki van itt?~ ~Zoltán csak most kezde föleszmélni. Megismeré
120       X|     Kőcserepy-házhoz. A két ablakban most is égett a halvány szövétnekvilág,
121       X|        magában Zoltán –, hogy félhet most oly egyedül.~ ~Eközben elkezdett
122       X|                A pincékbe tódult víz most emelgetni kezdé a tömör
123       X|             különböztetni.~ ~– Ugye, most mindjárt meg fogunk halni? –
124       X|             nem reszketett eddig, de most elkezde minden tagjaiban
125       X|            tudta, hová van elrejtve. Most azon hihetőleg Kőcserepy
126       X|              meg akar szabadítani, s most látta, hogy miután megszabadítá,
127       X|          mint a csatatérek hőseié!~ ~Most mutatták meg ők, kiket haza
128       X|         hiába viselik e szent nevet, most mutatták meg, kik honfiaknak
129       X|              el ez emlékeket, de még most is fényesek, most is magasak
130       X|             de még most is fényesek, most is magasak ez alakok, s
131       X|   végighordozza őket szemeink előtt, most is megjelenik szemeinkben
132       X|            omló gerendáktól ki venne most észre? Jeges áradatot, melyben
133       X|        nyakig kell gázolni, ki bánna most? Két-három férfi ereje van
134       X|            Két-három férfi ereje van most minden karban, százé meg
135       X|              a nemes lélek nem ér rá most saját vagyonát menteni,
136       X|              puszta romokra. Hol van most az Isten, aki őket megbüntesse?!
137       X|            házából oda menekült fel. Most a családot leszedik a csónakba,
138       X|              tér vásári bódékkal van most tele, az idegen kereskedők
139      XI|            nem sírt eddig, sírhatott most.~ ~Menjünk haza.~ ~De hová?
140      XI|         nyomor az, ami ott maradt.~ ~Most sírt még csak, aki nem sírt
141     XII|    tudósított semmiről, mikor te még most is olyan jól emlékezel róla,
142     XII|            akartam megtanulni, pedig most a kisujjamban van a corpus
143     XII|             elfogyott az eleségök, s most a csizmájokat főzik meg,
144     XII|            csak versben volt bolond, most már prózában az. Úgy teleszedte
145     XII|         tréfának vettem a dolgot, de most már látom, hogy komolyan
146     XII|            betölteni törekszik. Csak most látom, milyen szegények
147     XII|           főnemessé engedett lennem, most örülök annak.~ ~Anglia jó
148     XII|       válaszfal, ott álland, mit még most csak rajzban látni, a világ
149    XIII|        gépszerűleg az ügyész, akinek most annál okosabb nem jutott
150    XIII|            abból?~ ~– Gondolja csak. Most akadtam egy ügyes orvosra,
151    XIII|           elébb csak egy szemernyit, most már több latot, egész fél
152    XIII|          hogy higgye-e mindazt, amit most neki beszélnek. Abellino
153    XIII|         szemeim meg a régiek között. Most egyszerre ráismertem önre,
154    XIII|                 Kedves nagyságod, én most örvendetes hírrel jövök
155    XIII|           istenre kérem, ne izgasson most, hanem egyenesen a végét
156    XIII|            úr, jó ember az, csakhogy most fel van pálinkázva.~ ~–
157     XIV|           távol lakott volna, s csak most egyszerre térne haza sokadmagával;
158     XIV|              szemközti páholyokra.~ ~Most döbbent még csak meg igazán.~ ~
159     XIV|         valamit.~ ~– De mi lelte önt most újra, kedvesem? – nevete
160     XIV|              nevete a septemvirné. – Most megint úgy elpirult, hogy
161     XIV|            Itt éppen velünk szemben. Most ne nézzen kegyed oda, mert
162     XIV|          bájjal vannak felruházva.~ ~Most ismét egy érdekes hölgypár
163     XIV|       Kőcserepyné leányával. Az anya most is oly büszke szépség, a
164     XIV|              büszke szépség, a leány most is oly halovány. Maga a
165     XIV|       asszonyságot vezette karján.~ ~Most még vidámabban mosolygott
166     XIV|             még játszi gyermek volt, most már ékes hajadon. És ő nem
167     XIV|            egy év, egy egész élet…~ ~Most is az az őszinte gyermek
168     XIV|           megtiltom, hogy éhezzél!”; most ne mondhatná-e azt lelkének: „
169     XIV|    alkalmazott egyéniség egy fiatal, most cenzúrázott ügyvéd, akinek
170     XIV|          egyet ne említette volna ön most!~ ~– A szemem könnyezik,
171     XIV|            voltam, olyan előtt állok most; de én meg akarom azt ismerni,
172     XIV|       becsületszavamat adtam erre. – Most tessék felbontani az iratokat!~ ~
173     XIV|              hallotta védencének, ki most már saját házába költözött,
174     XIV|             elestem ettől a jótól, s most csak abból éldegélek, amit
175     XIV|           cinikus beszédmód. – Tehát most mivel foglalkozik?~ ~– Mondtam,
176     XIV|              a fejébe.~ ~– De bizony most jut eszembe, énnekem magamnak
177     XIV|             principális, mintha csak most venné először észre, mutatóujját
178     XIV|              szabad másnak megtudni. Most éppen a Kárpáthy-féle perben
179     XIV|            elégtételt fogok adni. Én most kénytelen vagyok elutazni
180     XIV|              jóakaró barátja szavai „Most még fiatal gyermek vagy,
181     XIV|          után. Zoltán úgy érzi, hogy most nem látja oly irtózatosaknak
182     XIV|           büszkén, oly daccal lépett most a nyitott írásokhoz, mintha
183     XIV|            ezt mind ő okozta, s hogy most egy szent, nagy kötelesség
184      XV|             Kovács – monda Zoltán, s most már a toll orrát kétfelé
185      XV|          megbocsát, hogy így nevezem most is, a címmel ráérek, majd
186      XV|                  Hová gondol ön?~ ~– Most csak egy gondolatom van,
187      XV|   ellenségeimnek.~ ~– Kedves Zoltán! Most hagyjuk el egy kis időre
188      XV|            beszélünk erről tovább, s most lefekszik ön, és kinyugodja
189      XV|              Oly keserű vagyok, csak most kezdem érezni, képes volnék
190      XV|           előtt ne mutassa búját, és most feküdjék le, és pihenje
191      XV|            ezek őrajta? Elébb az úr, most meg az ügyvéd.~ ~Azt sajnálták, „
192     XVI|           szótagolva beszélt, mintha most tanulná a silabizálást ábécéből.
193     XVI|               Máskor oly hetvenkedő, most oly tejcukorédes volt. Megvolt
194     XVI|            orvos. – Méltóságod éppen most van abban a stádiumban,
195     XVI|             keszeg; és milyen vagyok most? Tessék rám nézni! Beteges,
196     XVI|           kezdődött, és miért teszik most, midőn ítélet alá készül?
197     XVI|             roppant jövedelemből. És most, midőn én az önök által
198     XVI|          ügyében, minden díj nélkül, most legalább egyszerre nemesemberhez
199     XVI|          begombolta felsőkabátját, s most meg azon volt, hogy egy
200     XVI|            gondolatra térített, s ki most annyi visszás befolyás között
201     XVI|           Lelkem, jó William, ráérsz most, ugyebár? Nesze egy tízes,
202    XVII|          javulást ellenzők szemében. Most e kötelezettségeket teljesíteni
203    XVII|             nézve – szólt az öreg. – Most már semmi sem gátolja, hogy
204    XVII|                Tudom, jó barátom. De most még korán volna az. Eddig
205    XVII|              tiltottak vissza engem, most én tiltom el magamat. E
206   XVIII|           ütve Varga uram vállára –, most még csak egy van hátra:
207   XVIII|           azt hitte, valami kasznár. Most már kedvében iparkodott
208   XVIII|              De hát hova lettek?~ ~– Most mondom, hogy nincs, aki
209   XVIII|          minden szisztéma nélkül; ha most megkaphatja Maszlaczky urat,
210   XVIII|             hogy a nagyságos asszony most őreá haragszik, egészen
211   XVIII|           jót tett a szegényekkel, s most ő is egyszerre szegény lett,
212   XVIII|      pohárnál az jut eszembe, hogy ő most talán éhezik, szomjazik,
213   XVIII|          ellen megnyerte a perét, ha most a Kőcserepyek ellenében
214   XVIII|             neked volt címezve.~ ~De most igazán közel volt Eveline
215   XVIII|             mondani másnak: „Énnekem most módomban volna igen gorombának
216   XVIII|          nyomva.~ ~A jámbor fiskális most kezdett csak el világosan
217   XVIII|              hogy én hasonló meséket most gondolok ki, s csupa malíciából
218   XVIII|       köteleket nagyon szokta tépni. Most az egyik könyökével az asztal
219   XVIII|              hírhedt kortesvezér, ki most is ott áll az asztal alsó
220   XVIII|             mindenkor neki adatik.~ ~Most feláll Szentirmay Rudolf;
221   XVIII|           lett Kőcserepy úr színész? Most ott állhatna, ahol egy Kean,
222   XVIII|  nevetségesebb, mint ha azt mondanák most, hogy elzárják piacaikról
223   XVIII|              hallgatni. Tarnaváry úr most mind a két könyökével az
224   XVIII|        bizony nem is tőled fogom azt most tanulni, öcsém!~ ~Az öcsémezésre
225   XVIII|           kérdésre igent mondani; de most már nincsen nála, mert Maszlaczky
226   XVIII|            anekdotát mondani róla.~ ~Most pedig igen boldognak érzené
227   XVIII|    szükségesnek talál. Vegye magához most ezt a kétezer pengőt; ne
228   XVIII|     Tarnaváry föltette magában, hogy most igen higgadt kedéllyel fog
229   XVIII|    őméltósága nagyon el van foglalva most.~ ~– Dolga van őméltóságának? –
230   XVIII|             nem is mutatták magokat. Most jött elő, s a főispán oly
231   XVIII|              milyen diadalt hozott ő most magával.~ ~Utána Bogozy
232   XVIII|            elébb pompás, derék fiúk, most már részeg, ittas csapat.
233   XVIII|             átkozott pert, nagyságod most nem ül Kárpátfalván; azért
234   XVIII|            ül Kárpátfalván; azért én most helyrehozom, amit vétettem
235   XVIII|           hittel, hogy ezt az embert most az igaz útra térítette.~ ~
236   XVIII|          megtörténni a verekedést, s most meg akarják azt újítani,
237   XVIII|          rossz!” Azok a görbék, íme, most is kézben vannak, azok a
238   XVIII|          kézben vannak, azok a kezek most is oly izmosak, mint ősapáinké,
239   XVIII|             és tekintetes urak, hogy most szavazatot adjunk rendes
240   XVIII|          lehetetlen, hogy méltóságod most szavazatot nyisson, hiszen
241   XVIII|      kokánfalviak árulása felől, kik most egyedül bitorolják a választási
242   XVIII|         Szentirmay négyezer emberét, most ők magok futottak el a kokánfalvi
243      XX|          fényes sikertől függött. És most mindennek vége; senki sem
244      XX|           kellett elmondani.~ ~– Van most Pozsonyban egy híres bajvívó,
245      XX|          Dabroni nekünk jó barátunk; most írt levelet, ő is meg van
246     XXI|       lovagias vértettei miatt, s ki most azért ül itt, hogy mint
247     XXI|                Ez éppen szép alkalom most; a karzatokon a legdíszesebb
248     XXI|              pamlagra.~ ~A gróf arca most is ugyanazon nyugalmas kifejezéssel
249     XXI|           másikon. Aki engem megölt, most emiatt kénytelen elhagyni
250     XXI|             ígéretet oly nagyon.~ ~– Most küldj el családomért! Te
251     XXI|           Láthatni egész arcán, hogy most is erre gondol. „Miért nem
252     XXI|              csalni.~ ~A támadottból most ő vált támadóvá; a testét
253     XXI|           alakban védve környezé, és most elszáll tőle, hogy messze,
254    XXII|               hogy takarta el arcát. Most éppen a szívébe döftek:
255    XXII|              tudott meg, és mit akar most tenni.~ ~Az orvos tökéletesen
256   XXIII|             sem bírta azt kitalálni. Most már az is világos volt a
257   XXIII|             gyermek nem azért jött-e most, hogy őneki megmondja:~ ~„
258   XXIII|       számára azóta. Ne csókolja meg most, ne hajoljon reá; jöjjön
259   XXIII|           hogy azon férfi leánya, ki most őmiatta nyugszik a föld
260   XXIII|          Eveline-hez.~ ~A tanácsosné most is íróasztalánál ült, és
261   XXIII|            azon iratot, melyet éppen most szerkesztett, odavivé az
262   XXIII|               Ő nekem mindenem. Csak most érzem azt, midőn közel állok
263   XXIII|       beszélt olykor lelke előtt… És most íme, ismét itt van e kastély
264   XXIII|          mögött.~ ~Éppen reá gondolt most is. Lám az erős képzelet
265   XXIII|             Egész éjjel vártam reád. Most tudtam csak meg a cselédektől,
266   XXIII|              hogy a kórállapot éppen most van a válságpontján: az
267   XXIII|            mindenkitől, tőled is. És most olyan jól érzem magamat,
268   XXIII|            mindenki szeretett engem. Most már mindent tudok. Olyan
269   XXIII|        aludjál!~ ~– Majd később, még most nem – rebegé ez, szétzilált
270   XXIII|             s felsóhajta:~ ~– Óh, én most vagyok legboldogabb – legboldogabb.~ ~
271   XXIII|      csendesen…~ ~Csendesen!~ ~A nap most lövelli legelső sugárait
272    XXIV|            nincsen itt. Hol keressem most? Kérdezősködni nem mer utána
273    XXIV|              éppoly változatlan volt most, mint hajdan a mozdulatlan
274    XXIV|              valami mondanivalója, s most idejét és alkalmát látta
275    XXIV|              ne legyen szabad lépni. Most én távozom innen, most az
276    XXIV|               Most én távozom innen, most az én emlékeim maradnak
277    XXIV|       ráccsal volt körülkerítve. Még most csak egy egyszerű fehér
278    XXIV|      napjaikat látták közeledni; még most is ott hevert helységök
279     XXV|            hogy a jók a becsületesek most is élnek, boldogulnak, jól
280     XXV|             azt a pert teleírja, ami most, az ő fejében összevissza
281     XXV|               hogy izzadjon.~ ~– No, most nem szaladhat el! – gondolá
282     XXV|         akkor megetetett velem, mind most izzad ki rajtam. Óh, ez
283     XXV|             egészen más ember vagyok most, olyan tál aludttejeket
284     XXV|       terjedelmű sárga bőrtárca; azt most elővette, kibontotta, holmi
285    XXVI|             úgy féltette kicsikéjét. Most mindarra visszaemlékezett.~ ~
286  Vegszo|             álló mandarin, aki éppen most lépett ki abból a házból.~ ~