Rész

  1       I|             ez a mienk, és mi örülünk neki; bár azt mondják, hogy kicsiny
  2      II|               később sok bajt okoztak neki a végrendelet végrehajtásánál
  3      II|         fejeiket, várva, hogy mi baja neki a keresztnevével.~ ~– Mert
  4      II|          akárkivel, csak mondani kell neki; igen kellemes társalgó,
  5      II|             nem tudva, hogy illendő-e neki afelől értesülve lenni vagy
  6      II|              evégett mosolyogva monda neki:~ ~– Éspedig én fogadni
  7      II|              Annál jobb. Én meg merem neki szemébe is mondani, hogy
  8      II|            állt meg, ahol mondva volt neki, a tarka-barka cselédek
  9      II|    szerencséjök. Annak más dolga van. Neki okvetlenül az újan megnyílt
 10      II|              orrhangokon beszélt, ami neki jól illett, tanítványai
 11      II|           Szentirmay gróf, ki nemcsak neki, hanem az egész országnak
 12      II|           Zoltán komoly arccal intett neki, hogy engedje beszédét bevégezni
 13      II|          kihívásnak kezdte tekinteni. Neki a nőkről általában és különösen
 14      II|          pantallója térdén. „Úgy kell neki!” – monda magában Zoltán,
 15      II|           lebegett. Nagyon nehéz volt neki.~ ~– Ugyan, Zoltán – kiálta
 16      II|               Jerünk a kertbe – monda neki –, ott beszélgethetünk,
 17      II|           befogásnál maga is segítsen neki, hogy hamarább készen legyenek.
 18      II|             szelíden, nyájasan mondva neki:~ ~– Kérlek, Mihály, nyergeld
 19      II|           Talán haragszik reám? Isten neki. Inkább nem is közelítek
 20      II|               gyámanyját és Katinkát; neki szembe jutott az ülés a
 21      II|              számára. Mi szükség volt neki azt a hajába tűzni? Föltette
 22     III|             olvasóm uram”, visszaadni neki a látogatást saját becses
 23     III|              sajnálom a nemes grófot, neki ez sok szenvedést fog okozni,
 24     III|                alkalmat szolgáltatunk neki, hogy e pert végtül végig
 25     III|         Engedi-e, hogy azon férfi, ki neki atyja után atyja lett, családja
 26      IV|              eresztik tovább, el kell neki mondani, amit hozott.~ ~–
 27      IV|              csak száz pengőt adjanak neki, ne többet, mint száz nyomorú
 28      IV|          ügynökét is, hogy előlegezze neki napidíjait. Nem cselekvé.
 29      IV|            Abellino nem lehetett ott, neki el kelle maradnia mindezen
 30      IV|              fogja hagyni; csak adjon neki száz pengőt, s vegye vissza
 31      IV|               az engedménylevél, hogy neki csak alá kelljen írni.~ ~
 32      IV|             még az ülés előtt elküldé neki ezt a levelet Bogozytól,
 33      IV|            Abellinót, hogy ő is adjon neki egy aranyat, melyet ma reggel
 34      IV|              csókolá. Meg nem engedte neki, hogy az előszobáig kikísérje;
 35       V|               legtitkosabb gondolata. Neki is volt lelki ideálja, de
 36       V|        akikről tudta, hogy megmondják neki, annyira magasztalá annak
 37       V|      bonyolódottabb ügyeket is elmond neki, s várja, minő ítéletet
 38       V|            jól tudta, s e tekintetben neki már egész életterve volt
 39       V|              ami örömet okozott volna neki, gondosan eltitkolni; amit
 40       V|             Óh, kérem, ő még gyermek, neki nem szabad élvezetei megháborítását
 41       V|             tekinte rá, és nem tudott neki mit mondani.~ ~– Megbocsát
 42       V|            sírva fakadjon, és sietett neki kezét nyújtani, csak ne
 43       V|             órákat elfelejteni, miket neki egy-egy kedvezőtlen ítélet
 44       V|        Maszlaczky úr éppen annyit tud neki beszélni azon örömeiről,
 45      VI|             ételt, orvosságot hordott neki, és mindezt titokban, nehogy
 46     VII|               az acél; megköszönheték neki mindazt a jót, amit esztendőn
 47     VII|         födeleik alatt, s elmondhaták neki, hogy az Isten engedje nekik
 48     VII|           éves, még verset is mondott neki; óh, milyen vidám dolog
 49     VII|              ahol találod, ott add át neki ezt a levelet! De siess
 50     VII|            fel rögtön Zoltánt, s adja neki át e levelet. A nyitott
 51     VII|               van az? Mert el kellett neki válni. Ilyen szomorú az
 52     VII|              állatok képeit mutogatta neki, míg Katinka egy szögletbe
 53     VII|        testvérével, s meséket mondott neki tündér emberekről; el-elakadt
 54    VIII|               szobából.~ ~Nem az fájt neki annyira, amit Rudolf mondott,
 55    VIII|               hogy szereti, hogy fájt neki e hideg szavakat intézni
 56    VIII|               átmelegült hangon mondá neki:~ ~– Emlékezzél reá, Zoltán,
 57    VIII|               hogy kezet csókolhasson neki, orozva kerülvén hozzá,
 58    VIII|               volt már, nemigen akart neki szót fogadni a megbolygatott
 59    VIII|           könnyes szemekkel mondva el neki minden zug történetét, mely
 60    VIII|           kezébe juthat azoknak, akik neki és Zoltánnak ellenségei.
 61      IX|               bármi legyen is az. Még neki kellett vigasztalni a gyermekeket,
 62      IX| cseresnyeszüretre ismét idehaza lesz; neki kellett letörölni a könnyeket
 63      IX|              nevét hallja említtetni; neki nyájas mosolygással kelle
 64      IX|                mégis, jobb lett volna neki, ha mindvégig közöttünk
 65      IX|           lakik.~ ~Zoltán megköszönte neki ez elmésen tudtul adott
 66      IX|            Zoltán felé, mintha intene neki, hogy ne köszönjön neki
 67      IX|               neki, hogy ne köszönjön neki addig, míg ki nem dühöngte
 68      IX|                hogy senki sem mondott neki ellent. Valami hosszan összehajtott
 69      IX|           soha. Annyit vissza kellett neki felelni, hogy:~ ~– Kérem
 70      IX|            Kovács mosolyogva mondá el neki, hogy az a szőke legény,
 71      IX|             megölelé Zoltánt, elmondá neki, hogy milyen nagyon örült,
 72      IX|               is felőle; megmutogatta neki szobáit, csecsebecséit,
 73       X|  komplimenttel keresztülhalad. A tánc neki sehogy sem áll, nem szokott
 74       X|             mint tavaly volt – mondám neki –, kaphatni jeget eleget.”
 75       X|               Zoltán? Hadd mondjam el neki! – nyüzsgött Emánuel. –
 76       X|  természeténél fogva kevéssé sikerült neki.~ ~– Az történt, hogy miután
 77       X|               itt van, és nem történt neki semmi baja.~ ~– Engemet
 78       X|         Zoltán megmentésére, utóbb is neki kellett megfejteni a talányt.~ ~–
 79       X|            víz alatt történt – felelt neki Zoltán. – Egyébiránt az
 80       X|            már azt jól, hogy ez ember neki kérlelhetlen üldözője, bár
 81       X|             istennek, apad – felelnek neki.~ ~Már nyolc, már kilenc
 82       X|             kilenc hüvelyket mondanak neki. Mentül odább tudakozódik,
 83       X|            orvosai régen megtiltották neki a fagylaltot, s óvták a
 84       X|           benn nem tudtak még semmit. Neki különben is szokása volt
 85       X|               amilyen fiai mi vagyunk neki. Ez régi dolog, és mégsem
 86       X|              kacagásra nyitva, mintha neki tetszenék ez a mulatság,
 87       X|             hogy köszönetet mondjanak neki bátor szívéért? De az ifjú
 88       X|            öltözetben hogy induljanak neki a fekete éjszakának, melyet
 89       X|        paripák toborzékolva vágtattak neki a nevekedő árnak, bőszülten
 90       X|        szempontból vevé fel az ügyet. Neki Vilmát kellett megmenteni,
 91       X|        kiválasztotta emberét. Kellett neki oly hidegvérű alak, aki
 92       X|             Ékesen előadta, miszerint neki okvetlenül meg kell szabadítani
 93       X|         lihegve a hosszú folyosón, és neki egyedül kell ott maradni,
 94       X|             egyedül kell ott maradni, neki nem szabad elhagyni helyét.
 95       X|       perekben, s minthogy rövid volt neki a nappal, éjszaka is ott
 96       X|      elvégezni; s minthogy rövid volt neki az élet, most a halál után
 97       X|           kerülni fog. Én azt mondtam neki, hogy várjon reám a szegleten,
 98       X|               bele. Egy gondolat volt neki a partról a csónakba ugrani,
 99       X|               Kovács ugyan könyörgött neki, hogy ne hányja ki a legényeket
100       X|           erőfeszítéssel rugaszkodott neki a szemközt omló hullámoknak,
101       X|      gazdájára, mintha mondani akarná neki: „Ülj fel ismét, meneküljünk
102       X|        kiemelte őt onnan, s átengedve neki az egyetlen száraz helyet,
103       X|            nem is él már, mit használ neki a meleg öltöny; vedd el
104       X|         öltöny; vedd el róla, mit árt neki, ha kissé a vízbe ér? Szorítsd
105       X|             tüneményt. Úgy rémlett az neki, mint valami álomlátás;
106       X|              nem omolhat össze, aztán neki vannak jó barátjai elegen,
107       X|            ifjúra. Zoltán megköszönte neki, mert ezáltal kimelegedett.~ ~
108       X|           ismer semmit, nem hízelghet neki, mert hiszen azt sem tudja,
109       X|              az nem adott. Azt mondta neki: „Menj az erdőre, vágj magadnak”!
110       X|            úrnőjének, hogy ne mondjon neki több ily félelmetes meséket,
111       X|        akarjon semmit is hagyni, mert neki semmi sem kell, csak hogy
112       X|            rejtve.~ ~Vilma nem felelt neki rá, csak erősebben szorítá
113       X|            van, még csak aláfelé kell neki végighasadni, s azután elérni
114       X|               pamlagok.~ ~Úgy tetszék neki, mintha azt hallaná háta
115       X|          közül, aki karját ajánlhatta neki, aki helyet csinálhatott
116       X|             kaszárnyáikba, ott átadta neki a katona meleg szobáját,
117       X|             ház alatt, s kiáltják fel neki, hogy kössön össze lepedőket,
118       X|                Az emberek megengedték neki, hogy ott maradjon, hanem
119       X|               E drága teherrel indult neki a bátor fejedelmi ifjú a
120       X|           népek közt.~ ~Miért kellett neki olyan korán az égbe szállni!~ ~
121      XI|            volt a főváros gondolatja, neki tízszeresen volt az. Mások
122      XI|          ágyából. Ily hír vétele után neki nem volt szabad betegen
123     XII|           melyet is nem mulasztott el neki egynehányszor igen meleg
124     XII|      izennivalóm van, mintsem leüljek neki, és írásba tegyem.~ ~Zoltán
125     XII|             ha valaki kihívja, mondja neki, hogy ökölre szívesen! Az
126     XII|              hitegeti, hogy a leányát neki fogja adni. Félbolond! S
127     XII|               egy tizedét elveszi, az neki éppen elég lesz, s azzal
128     XII|                Haragomban azt akartam neki írni, hogy ha illendőbben
129     XII|               odakinn, hát nem küldök neki több pénzt; hanem a levele
130     XII|       gondolják majd róla, hogy nincs neki. No, ezeket a leveleket
131     XII|          ezekkel a világra be lehetne neki bizonyítni, hogy Zoltán
132    XIII|           higgye-e mindazt, amit most neki beszélnek. Abellino meggyőzte
133    XIII|   emberszeretet, hogy kész lett volna neki egy pohár vizet adni.~ ~–
134    XIII|        csinálna belőle, hogy úgy kell neki, mit udvarolt az anyjának,
135    XIII|            felfelé annál több meg van neki engedve, kétfelé dudorodva,
136    XIII|        szemöldökkel, mert az nem volt neki, hanem azzal a valamivel,
137    XIII|               Maszlaczky, s mit akart neki mondani Zoltán felől.~ ~
138     XIV|          sokat ügyelt rá, könnyű volt neki közöttük elvegyülni.~ ~Odabenn
139     XIV|               másikat, aki elfeledett neki köszönni; pedig fogadni
140     XIV|          tartaná megnézni, ki köszönt neki. Vilma pedig rászegzi nagy,
141     XIV|                Ez a hang, ez megmondá neki, hogy ki az ő szép ismeretlenje.
142     XIV|             sietett felkeresni, de az neki eszébe sem jutott, s ha
143     XIV|             ez órában, hogy mit adjon neki az egész világból, beh hamar
144     XIV|             Katinka újra elmondta azt neki, mintha azt hinné, hogy
145     XIV|                egy levelet nyújtva át neki, melyet Szenczyék inasa
146     XIV|              Szenczyék inasa adott át neki.~ ~Zoltán Szentirmay írását
147     XIV|              hagyott el. Zoltán mondá neki, hogy az ő szállásán fog
148     XIV|         Kovács egynehányszor előhozta neki, hogy talán jó volna az
149     XIV|            nyugalmát összeszedni, ami neki annál rosszabbul sikerült,
150     XIV|            Csak mondani kellett volna neki, hogy sírjon, mindjárt megtette
151     XIV|     összetalálkozott vele, s előhozta neki az ügyet. Az ügyész finomul
152     XIV|           hogy a pert az ifjú kértére neki megmutassa, de az köztudomásra
153     XIV|              adott néhány aranyat. Az neki annyi, mint másnak két garas.~ ~–
154     XIV|                   Elvárom önt – monda neki, kérges tenyerét megszorítva.
155     XIV|                 Milyen lassan mászott neki az idő, amíg este lett!
156     XIV|              tanácsokkal, mint mondja neki szelíden: „Ha kedves ön
157     XIV|         Bogozy azt hivé, hogy jó lesz neki leülni, miután annyi lépcsőn
158     XIV|            valóságáról.~ ~Zoltán inte neki, hogy hagyja abban. Ne nyúljon
159     XIV|               ember volt az atyja, és neki nem volt szabad születni.~ ~
160     XIV|              kedves dolgot elmondanak neki. Emlékezni azokra nem lehet,
161     XIV|             perből tudta meg, hogy az neki nagyanyja, e gyalázatos
162      XV|            csak tizenkét óra múlt el; neki úgy tetszett, hogy az tizenkét
163      XV|         tökéletes csáklyaformát adott neki, mintha legelébb is egy
164      XV|        elgondolá, minő kínba kerülhet neki ez eszméken végigjártatni
165      XV|                amit még mind le fogok neki fizetni.~ ~– Ez volt, amitől
166      XV|        ellensége.~ ~– Én nem vétettem neki soha.~ ~– Sőt egyetlen leányát
167      XV|          Kárpáthy Béla cessziót adott neki a Kárpáthy-uradalmakra.~ ~–
168      XV|              dolgozik saját ujjaival, neki sok kéz áll rendelkezésére.
169     XVI|          hónap letelte alatt sikerült neki védence számára a kívánt
170     XVI|           Kárpáthy-uradalmak felől, s neki csak holmi koldusalamizsnát
171     XVI|       unokaöccséhez vissza, csókoljon neki kezet, akár az orcáját is!
172     XVI|           báró azokat a fejéhez vágta neki, hiszen két felemás!~ ~Azután
173    XVII|           becsületes Vargát, s átadta neki a falakról leszedett családi
174    XVII|        álomból ébredt fel e szavakra. Neki még néhány százezer forintja
175    XVII|          ajtóig vezeté, ott megmondta neki az ügyvéd, hogy senkit se
176    XVII|                az öreg Varga segített neki hallgatni.~ ~Az ügyvéd megjelenése
177    XVII|              vele, miszerint sikerült neki kieszközölni a jószívű Kőcserepy
178    XVII|         megvetéssel hajította volna a neki tett ajánlatot a tűzbe,
179    XVII|         cselekedett volna, s jólesett neki, hogy Zoltán nem is mondta
180    XVII|         Zoltán nem tudta, mit mondjon neki. A jó fiú hátul a bakon
181   XVIII|              szokott beszélni, s elég neki látni, hogy más hallgatja.~ ~
182   XVIII|         megrontsuk.~ ~Varga uram inte neki, hogy menjen Pál után, ő
183   XVIII|             tiszttartóhoz, mondja meg neki, hogy rögtön ebédet készíttessen
184   XVIII|              körülcirógatta, elmondta neki, hogy az ő ura milyen körmönfont
185   XVIII|          hideg sülttel; bort is adott neki hozzá, s a két zsebét megtömte
186   XVIII|             Maszlaczky úrhoz, elmondá neki, hogy a tiszttartó nincsen
187   XVIII|        hivatalos eljárásokat, miáltal neki ideje maradjon tisztességesen
188   XVIII|              ott veszni. Vétettünk mi neki valamit? Mi oka van neki
189   XVIII|              neki valamit? Mi oka van neki minket kerülni?~ ~– Az igen
190   XVIII|                és legjobban fájhat az neki, hogy másokon nem segíthet
191   XVIII|               Maszlaczky úr.~ ~Mit ér neki; hogy a Kárpáthyak ellen
192   XVIII|                A konyhán van szegény, neki kell teljesíteni a szakácsné
193   XVIII|            hogy szinte jólesett volna neki, ha büntetésből neki nem
194   XVIII|            volna neki, ha büntetésből neki nem is vetettek volna ágyat,
195   XVIII|               Bogozyt, hogy csináljon neki írótollat, s mind a kettő
196   XVIII|             korán éber kakas segített neki gondolkozni az ablak alatt,
197   XVIII|           asszonysághoz, s kézbesítse neki: de kezet csókolni el ne
198   XVIII|        tanácsosné, sőt még ki is adta neki a drága illatos pecco-teát
199   XVIII|               Ki küldi?~ ~Látja, hogy neki van címezve, felbontja,
200   XVIII|               hideg nyugalommal mondá neki:~ ~– Édes gyermekem, ez
201   XVIII|             amiket a börtönbe küldtek neki? – Akár jobbról, akár balról,
202   XVIII|                akkor fegyverrel essék neki.~ ~Szerencséjére megtalálta
203   XVIII|        tanácsos igen szép levelet írt neki; elmondá, hogy csakugyan
204   XVIII|             érzelmének. Egyébiránt is neki nem volt ügyvéde Maszlaczky
205   XVIII|          szerelmetek kedveskedni akar neki, hogy miért veszti el vágyát
206   XVIII|            naplójáért oly árt ígértek neki, mely megszokott nélkülözései
207   XVIII|             kedélyek ismerik, megsúgá neki, hogy jó szellemeitől van
208   XVIII|            amiért Kiss Miska részéről neki is kijárnak a mulatságos
209   XVIII|              aki igen jól tudja, hogy neki sem kötelességében, sem
210   XVIII|            kicsinyt megint éljeneztek neki, amire ő egy kicsinyt meghajtotta
211   XVIII|      minélfogva az első szó mindenkor neki adatik.~ ~Most feláll Szentirmay
212   XVIII|         előtte, csak hazáját engedjék neki megmenteni; amellett nem
213   XVIII|          hallgatóit odaragadja, ahova neki tetszik, kinek ritka ötletei,
214   XVIII|      sértegető szónok ellen. – Akciót neki!~ ~Tarnaváry mérges büszkeséggel
215   XVIII|             főispán, s olyan joga van neki itt lenni, mint nekem és
216   XVIII|          indulat nélküli hangon monda neki:~ ~– Ha kívánja tudni uraságod,
217   XVIII|     Spanyolországból is azért kellett neki eljönni, mert előkelő család
218   XVIII|         Tarnaváry. – Na, velem legyen neki baja, tudom, hogy azt emlegeti
219   XVIII|              félelmetes öccse beszélt neki. Otthon átöltözött, kényelembe
220   XVIII|       társához, elég hallhatóan súgva neki:~ ~– Szepeg az öregúr.~ ~
221   XVIII|               Azok megrettenve mondák neki, hogy de hát ne kiabáljon
222   XVIII|              azután addig könyörögtek neki, míg megígérte, hogy nem,
223   XVIII|             azt csokorba, s azt mondá neki, midőn mentésen, kardosan
224   XVIII|                mert ha én le nem írom neki azt az átkozott pert, nagyságod
225     XIX|      letaposták az elvet.~ ~Nem marad neki az a vigasztalása sem.~ ~
226     XIX|           érzé magát. Lehetetlen volt neki meg nem vallania maga előtt,
227     XIX|       megvetették.~ ~Óh, mint kellett neki gyűlölnie ez embereket,
228      XX|               dicsérik, hogy hódolnak neki! És ők ülnek itthon, Kárpátfalván…~ ~
229      XX|             nejéhez belépett –, eljön neki is az ő napja.~ ~Vilma ott
230      XX|       gyermekem, a szabadba – mondják neki apja, anyja –, eredj ki
231      XX|          lovász; az emberek köszönnek neki végig a falun: „De kár,
232      XX|          nyergéből; a kantárt odaveti neki.~ ~– Jártasd a lovakat itt
233      XX|               oly heves; egy szó elég neki, hogy a bizonyos halál elé
234      XX|       smaragdos mellkapcsát, s odaadá neki.~ ~– Fogd ezt jutalmul,
235      XX|             mire a levelet oda akarta neki nyújtani, már akkor leesett
236      XX|          Mintha a fák is azt susognák neki, hogy ne menjen már odább…~ ~
237     XXI|               embert, vagy megmutatni neki, hogy nem félnek általa
238     XXI|         bejárása van. Születése által neki is jutott egy szék az ország
239     XXI|          sietett mondani a spadassin; neki az gyönyörűség volt.~ ~–
240     XXI|          szólt a báró, hátat fordítva neki, s markába tört az ajtó
241     XXI|           hanem Rudolf kezével intett neki, hogy maradjon. Minek volna
242     XXI|          villám csap egyszerre hozzá, neki a fejének.~ ~Ha a spadassin
243    XXII|               valamit sem volt szabad neki megtudni, amit gondosan
244    XXII|          rebegé az apa, és nem tudott neki többet mondani. Hisz a lázbeteg
245    XXII|             Kőcserepy azt is elmondta neki, hogyan és mi módon akarja
246   XXIII|             nehezebb vezeklés volt az neki, mintha télben, fagyban,
247   XXIII|             mert ő tudta azt. Mondtam neki mindjárt, ahogy ebbe a házba
248   XXIII|                s gyönge kezét nyújtva neki, részvevő, bánatos hangon
249   XXIII|         atyámmal; csak egy szót szólj neki, és semmi sem fog megtörténni;
250   XXIII|               írta.~ ~Kőcserepy mondá neki, hogy Szentirmay Katinka
251   XXIII|            kis leánykám számára, hogy neki hagyhassak valamit. Arra
252   XXIII|              Katinka számára; adjátok neki ezt a pénzt; viselje magát
253   XXIII|             halvány kezét, s úgy fájt neki, hogy az őt nem tudja szeretni.~ ~–
254   XXIII|               csillapító szót, mintha neki lett volna az mondva, s
255   XXIII|              előtte, hogy ez ifjú, ki neki annyi keserűséggel tartozik,
256   XXIII|          arcot látva, lehetetlen volt neki szemrehányást tennie, lehetetlen
257   XXIII|           otthon volna ön – mondogatá neki, s rövid gondolkozás után
258   XXIII|            odavivé az ifjúhoz, átadva neki, hogy olvassa el. Zoltán
259   XXIII|              Szegény anyám! Mondd meg neki, hogy én őt nagyon szerettem.~ ~–
260   XXIII|       boldogan.~ ~És amidőn ezt mondá neki, mindig erősebben szorítá
261    XXIV|            olvasni Vilmának, ez éppen neki való mű.~ ~És jár vele szobáról
262    XXIV|               hogy valaki azt találja neki felelni, hogy „meghalt”.~ ~
263    XXIV|           őszintén, szívemből kívánom neki, hogy legyen boldog.~ ~Azzal
264    XXIV|           jöhessen és mehessen, ahova neki tetszik.~ ~Tartsátok akkorra
265    XXIV|             jön, csak eljön, végre is neki kell megnyerni a perét,
266    XXIV|          karolja át nejét, és nem tud neki mit felelni.~ ~Ime, a fény
267     XXV|           ügyvédre, aki nevét odaadja neki, hogy annak jelszava alatt
268     XXV|                fényes ígéreteket tett neki, ha ajánlatát elfogadja.~ ~
269     XXV|       követválasztás óta, s nem tudja neki megbocsátani, hogy a kedveért
270     XXV|             megszánta valaki, s adott neki vagy egy kötélre valót,
271     XXV|          nálánál.~ ~Mégis úgy tetszék neki, mintha akadna még egy emberre,
272     XXV|               roncsolt tagjait, adjon neki helyettök másokat.~ ~Maszlaczky
273     XXV|               akit ismerjen.~ ~Mondák neki, hogy az őnagysága, a báró.~ ~
274     XXV|       Zoltánnak; az még kevésbé, mert neki semmi köze hozzám.~ ~– Talán
275     XXV| visszatartoztatóit, hogy engedjék meg neki, hogy a nyakát kitekerhesse
276     XXV|               Azt persze nem engedték neki, hanem ahelyett eltávolíták
277     XXV|             És itt bizalmasan megsúgá neki, hogy a báró úr igen jeles,
278     XXV|              eszébe jutván, miszerint neki magának lelke nincsen, a
279     XXV|                ezt azután kifizetteté neki Zoltán Kovács által, átvevén
280    XXVI|              nem érez-e? És nem fáj-e neki valami?”…~ ~…Ez volt a vége
281    XXVI|               magának a sorstól, hogy neki néhány évet előlegezzen
282  Vegszo|        cselekedtél. Vagy reményt adsz neki, szívedben helyet nyitsz