Rész

  1       I|   pillanatját munkára fordítja, s midőn hasztalan fáradt, midőn
  2       I|           midőn hasztalan fáradt, midőn csalódás, tapasztalatlanság,
  3       I|        reá, másra sem telik.~ ~És midőn a fillérek lassan összegyűltek,
  4       I|       művészet leendő lakhelyéül. Midőn néha egy-egy elegáns úri
  5       I|        volt!” – mond a költő.~ ~S midőn az utolsó szózat is elhangzott
  6       I| megingatni a lehulló függönyt; és midőn elhagyták a házat, senki
  7       I|   egyébkor; ki állhatná meg, hogy midőn hold és csillagok ragyognak,
  8      II|   hölgyeknél nagy kegyben állott; midőn X. megyében nemsokára tiszteletbeli
  9      II|     felvitte a derék úr dolgát, s midőn másodszor visszatért Pestre,
 10      II|       kertre.~ ~Ezen év tavaszán, midőn minden gyümölcs szépen növésnek
 11      II|     került e fáradságos munka; de midőn az általános romlás szomorú
 12      II|        volt, mint a paradicsom, s midőn az egész vidéken egy gyümölcsöt
 13      II|      kétségeskedni a siker felől, midőn augusztus huszonkettedikén,
 14      II|          Mert akkor elmondhatnám, midőn nagysád kertjébe lépek,
 15      II|         jól kezdik. Ugyanezen úr, midőn aztán anyagi érdekű vállalatokat
 16      II|            mint egy sisakellenző. Midőn lép, magasra tartja fejét,
 17      II|          még egyszer oly magasra, midőn a terembe bevezeté őt, mintha
 18      II|        úgynevezett kamaszévekben, midőn már elveszték a gyermeteg
 19      II|          s én emlékezem reá, hogy midőn egy kedvenc oktatónknak
 20      II|        valószínűbb ez átalakulás, midőn egy gyermeknek oly mintaképe
 21      II|           elméncségnek tartsák, s midőn nagyanyja megfogá Zoltán
 22      II|         lenni.~ ~Zoltán elpirult, midőn a még soha nem látott lyánka
 23      II|    kergetve, s szívéből kacagott, midőn Emánuel, ki el akarta fogni
 24      II|          hogy nem volt kéz alatt, midőn szükség lett volna reá.~ ~
 25      II|       öltve a jurátust.~ ~Később, midőn szerencsénk leend ezzel
 26      II|       semmik vagyunk. S ilyenkor, midőn az emberrel annyira éreztetve
 27      II|          őket, s az újabb ivadék, midőn a „maradók”-ról hall beszélni,
 28      II|       irigyelt főrangú ifjúnak.~ ~Midőn Zoltán a terembe ért; már
 29      II|        Zoltán igen megzavarodott, midőn odatekintve ismét nem bírta
 30      II|   nyaktörők az utak stb.; úgyhogy midőn a gróf neje vállára segíté
 31      II|      eltitkolja mély bosszúságát, midőn a távozókkal kezet szorít.~ ~–
 32      II|     jutott az ülés a lyánkával.~ ~Midőn búcsút vett a Kőcserepy-családtól,
 33      II|      olyan könnyülten érzé magát, midőn végre kicsikéjével szemközt
 34     III|   ráfogták, hogy ő volt az, kitől midőn a Rákóczi-féle notáról (
 35     III|        gyermekkorában tudta, mert midőn édesatyja meghalt, János
 36     III|     megtörtént; a nő anya lett, s midőn kedves nagyságodnak kellett
 37     III|  összeállítottam azokat, és most, midőn ellenfeleink azt gondolják,
 38     III|          mert e jegyben győzünk). Midőn eljövend az idő, hogy az
 39     III|          kezére jusson; imprimis, midőn jelenleg sokkal távolabb
 40     III|            Huszonnégyezer pengőt, midőn én félmillió jövedelmet
 41      IV|    beszélnek.~ ~Hajh, évek előtt, midőn még százezrek ura volt,
 42      IV|           félrevonulni kénytelen, midőn egy utazó európai művésznő
 43      IV|       mellyel őt ismerői illeték, midőn fel sem szólíták a részvételre,
 44       V|     szokták példaképpen felhozni. Midőn ifjú hajadonná nőtt, oly
 45       V|          látott volna maga előtt, midőn anyját látta. Puszta tekintete
 46       V|    rendszere.~ ~Estenként azután, midőn mindenki lefeküdt, minden
 47       V|           megigazítá vánkosait, s midőn eljött tőle, lehajolt hozzá,
 48       V|         tán valami baja van; csak midőn hazamentek, s egy-egy őszintébb
 49       V|          kevés tökélyre vitte; de midőn az ajtón bekocogtatott,
 50       V|       volt, addig nem találtam, s midőn megtaláltam… akkor már nincs
 51       V|     melyeket nem bírt eltitkolni, midőn valamely ügyes fordulatot
 52       V|  félrefordult szemeit megtörülni. Midőn felindulásaikból némileg
 53       V|        fél kezével karonfogva őt; midőn már a kilincs a kezében
 54      VI|    átvágásokba vannak szorítva, s midőn a tiszai apró gőzösök a
 55      VI|          kert egyik dombja alatt, midőn még csak hároméves volt.
 56      VI|      ajándékait megtakarítgatá, s midőn eljöttek az iskolai vizsgálatok,
 57     VII|          azután az ajtókon belül! Midőn a család egymagára maradt.
 58     VII|       Szentirmán volt még tegnap, midőn az egész család átjött,
 59     VII|        nagy dolog történt vele.~ ~Midőn éppen kihajtatott egyik
 60     VII|           nagy volt megütközésök, midőn a veszedelmes iratot az
 61     VII|          éppen arra az örömnapra, midőn az egész család egy kedves
 62     VII|     család egy kedves ünnepet ül, midőn kicsinye-nagyja egy kedves
 63     VII|        felvert cselédségen kívül, midőn Zoltán lovára veté magát,
 64    VIII|      visszatiltott könnyek miatt, midőn e felszólításra felelt:~ ~–
 65    VIII|       mélázott még az ajtó előtt, midőn egyszerre valami megdöbbentő
 66    VIII|            hogy senki sem hallja, midőn ő visszafojtott érzelmeinek
 67    VIII|       magát, s olyan boldog volt, midőn az őt erősen szívéhez szorítá,
 68    VIII|      sokat fogunk rólad beszélni, midőn egyedül vagyunk, és senki
 69    VIII|    nagyságos úr a terítőn feküdt, midőn parancsát végrehajtók. Nem
 70    VIII|        visszhangtalan lépéseik, s midőn az első ajtó előtt megállottak,
 71    VIII|      voltak, színeiket veszték, s midőn Rudolf egy függönyt félre
 72    VIII|           fogta el Rudolf keblét, midőn e küszöbön átlépett, melynek
 73    VIII|         szíve hallhatón dobogott, midőn a kitárt irat fölé hajolt;
 74    VIII|            s szinte összerezzent, midőn ez ismerős vonások egyszerre
 75    VIII|         bűn volt, hogy vétkeztem, midőn álmodtam is felőle, vétkeztem
 76    VIII|      mélyedve a múlt jeleneteibe, midőn e boldogtalan nővel e szobában
 77    VIII|           e szobában találkozott, midőn akarata ellen megtudta annak
 78    VIII|      ellen megtudta annak titkát, midőn hallotta őt keservesen sírni
 79      IX|     gyermekeket, kik megsiratták, midőn kocsira ülni látták a jó
 80      IX|          sem fogják látni soha.~ ~Midőn megszorítja Rudolf kezét,
 81      IX|       szobáihoz vezető folyosóba, midőn egyszerre a leghevesebb
 82      IX|         hogy milyen nagyon örült, midőn megtudta, hogy ezentúl az
 83      IX|           otthon találja magát.~ ~Midőn bezárta szobáját, s nem
 84       X|       orosz megcsókolja a földet, midőn Moszkvába lép; – szabad
 85       X|  magyarnak is édes örömet érezni, midőn Pestre gondol. Pestre fogunk
 86       X|      kezdetét látták magok előtt, midőn Pest sorompóin beértek,
 87       X|         sóhaj száll el keblemről, midőn e sorokat írom. A tiedről
 88       X|           úgy megszilárdult, hogy midőn a felső jegek megindultak,
 89       X|         óra éppen kilencet ütött, midőn sebesen vágtató szekérnek
 90       X|         véletlen – monda Eveline; midőn azonban a háziasszony egy
 91       X|      Képzelhetni azt a jelenetet, midőn az én Dandin Györgyöm egyszerre
 92       X|          közel volt tizenegy óra, midőn a kapu alatt lódobogás hallatszott,
 93       X|      Hátha éppen abban a percben, midőn odaér, talál szétdurranni
 94       X| szerénynek kell lenni! Hallgatni, midőn magánál idősebbeket lát;
 95       X|        idősebbeket lát; figyelni, midőn azok beszélnek, és felelni,
 96       X|       azok beszélnek, és felelni, midőn kérdezik. Ez az én elvem.~ ~
 97       X|    megköszönni mentőink segélyét, midőn egy felvillanó láng vakítá
 98       X|          hevert. Eveline volt az. Midőn a földrengésre, a lövések
 99       X|           Egész teste reszketett, midőn hintajába ült, hol már akkor
100       X|     borzadálygerjesztő e látvány, midőn a széles utca fenekén lassankint
101       X|          mondá el Zoltán szavait, midőn a kocsis, nem várva újabb
102       X|        volna egymást vigasztalni, midőn mindenkinek saját félelme
103       X|         nemtő jelenni meg előtte, midőn legsürgetőbb a veszély.
104       X|     lapjával, s alig gondolta el, midőn nesztelenül megnyílik a
105       X|      dühben a pontárok (pointeur) midőn belépett a terembe Kovács.~ ~
106       X|      pedig tíz forint borravalót, midőn valahol a pávák szigete
107       X|        hasznukra tudnak gondolni, midőn ezer meg ezer kétségbeesett
108       X|           ösztön dolgozott benne, midőn emberi neszt hallva, kinyújtá
109       X|  nyugalommal állt a kormányrúdon; midőn ép, erős épületek előtt
110       X|        vergődni kezdett a vízben, midőn urát távozni látta.~ ~–
111       X|         szunnyadó gyermeket ölel. Midőn a tűz néha fel-fellobban,
112       X|      ujjaival.~ ~Olyankor azután, midőn gyakran fél napokon át elüldögéltek
113       X|         El kellett bámulni rajta, midőn Vilma visszahúzta kezét,
114       X|          kéz van, közel sem ment, midőn Vilmát a tutajról a csónakba
115       X|       látásán. És nem könnyezett, midőn mások sírtak. És nem hálálkodott,
116       X|       sírtak. És nem hálálkodott, midőn megmentői égig dicsekedtek
117       X|        nemes áldozatkészséggel, s midőn megkondult az óra, az áldozattevő
118       X|        őket biztos révbe vigye, s midőn átadták magokat nekik, akkor
119       X|      asszony lakott. A kereskedő, midőn a csónakba lépett, s életét
120       X|    napszámos már a ház előtt van, midőn hátratekint, s meglátja,
121       X|           a csónakba elhelyeznek. Midőn az utolsó gyermek is lent
122       X|          gerendáról azon percben, midőn minden összeomlik, a víz
123       X|          látott Szentpétervárott, midőn a Néva elszakasztotta a
124       X|   elfelejtettek magokkal hozni.~ ~Midőn a zseniális báró a legszebb
125       X|        magával opernguckert. Csak midőn már húsz ölnyire ért hozzájok
126       X|          láttam Szentpétervárott, midőn a Néva elszakasztá a gátat
127       X|       minden bajnokát elvesztvén, midőn egyedül úsztatott át a folyón,
128      XI|         nemes férfi betegágyában, midőn jön az országrendítő hír,
129     XII|  szavakkal megköszönni, melyeket, midőn levélben olvasott a hétszemélynök
130     XII|     Mekkora lehetett meglepetése, midőn alig múlt el pár hónap,
131     XII|       magam előtt látom Pestet.~ ~Midőn elhagytam azt, egy összedőlt,
132     XII|            el fogja ragadni, hogy midőn elhagyja Pestet, árnyékos
133     XII|          is megálljon hátranézni, midőn az alkony eltakarja azt
134    XIII|       azon idők küzdelmei felett, midőn két erős pártnézet harcolt
135    XIII|       azon mozgalomgazdag időkre, midőn a nemzet címeres osztálya,
136    XIII|         De egészen megilletődött, midőn félrehúzva a papirosliget
137     XIV|            más világ zajgott itt, midőn országgyűlések voltak! Mintha
138     XIV|        Egész testében reszketett, midőn fölkelt, mint akit a láz
139     XIV|       hangtól. Ő, kit a tengeren, midőn elővett a tengeri láz, azt
140     XIV|         meglepőbb lehetett tehát, midőn megtudták, hogy a hétszemélynök
141     XIV|        gyakran meglepte ügyvédét, midőn az, jöttének neszére, hirtelen
142     XIV|          mulatságból a másikba, s midőn olyan jól mulatott, mindenütt
143     XIV|           másiknak emléke előtte, midőn a kárpátfalvi kastély zárt
144     XIV|         oly búsan, oly szomorúan, midőn keblére ölelte őt könnyezve,
145     XIV|         előre azt a halottszagot, midőn egyenként felleplezed azt
146     XIV|     kezeiket, s szemeidbe néznek; midőn előtted íróasztalodon ott
147     XIV|     sorain, hogy olvassad tovább, midőn fejed, szíved zúgni fog,
148     XIV|          gyötrelmes tüneményével, midőn melledet, mint valami nehéz
149     XIV|     Zoltán még csak egyéves volt, midőn a keresetlevél ellene megíratott.~ ~
150     XIV|  nyugalmat adott e gondolat, hogy midőn Szentirmay legelső védiratát
151     XIV|         jó volt ezt olvasni!~ ~És midőn az ő anyjáról szólt, mily
152     XIV|        üdvtisztán emelte ki őt, s midőn leírta, miként élt, mit
153     XIV|      neszére ébredtek cselédei, s midőn kilépett az ajtón egészen
154      XV|       akkor is jókor reggel volt, midőn Zoltán andalgásából hazatért;
155      XV|        iránti gondolatokkal, hogy midőn előteremén végighaladt,
156      XV|        járt alá s fel szobájában, midőn meghallotta barátja ismerős
157      XV|          gyöngén viselem magamat, midőn éppen azt kellene bebizonyítanom,
158      XV|           ahol más szegény ember; midőn gazdag voltam, jóakaróim
159      XV|         jószág iránti jogait.~ ~– Midőn még a per meg sem volt nyerve.~ ~–
160      XV|          meg sem volt nyerve.~ ~– Midőn még meg sem volt kezdve.
161      XV|         olyan volt, mint a tűz.~ ~Midőn Kovács elhagyta, az előszobában
162     XVI|           a kezét nyújtotta felé, midőn Maszlaczky úr felpattant
163     XVI|          nem enged magának tenni, midőn pere végeztéhöz közelít.
164     XVI|         tették önök az ajánlatot, midőn a per kezdődött, és miért
165     XVI|  kezdődött, és miért teszik most, midőn ítélet alá készül? Mert
166     XVI|    roppant jövedelemből. És most, midőn én az önök által ígért huszonnégyezer
167     XVI|       örökre eltávozom. Lesz idő, midőn kedves nagyságod örömest
168     XVI|          kilincsét tartá kezében, midőn a doktor, ki eddig az ablaknál
169    XVII|         ajkai görcsösen remegtek, midőn átvette a család ősi emlékeit,
170    XVII|  hajtatott be a kastély udvarára, midőn a gyertyákat meggyújtották.~ ~
171    XVII|      közötte van? – kérdé Zoltán, midőn a pert remegő kezeibe vette.~ ~–
172    XVII|          Zoltán egészen elpirult, midőn e levelet végigolvasá. Annyira
173    XVII|          módjában őt tarthatni.~ ~Midőn a kárpátfalvi vadaskert
174    XVII|      állták el az árokpartokat, s midőn szerény bérkocsiján elhaladt
175    XVII|        előtt álltak meg Pesten.~ ~Midőn le akartak szállni, nagy
176   XVIII|         két szép leányka egyedül, midőn mindenki figyelme egészen
177   XVIII|         évvel idősebbek már, mint midőn legutolszor láttuk őket,
178   XVIII|      szava felelt imádságomra, és midőn karjára emelt, kezemet végigcsúsztatám
179   XVIII|    keserves hangulatban lehetett, midőn Tamás lehúzta a csizmáit;
180   XVIII|          aludt mindenki a háznál, midőn felkelt, felöltözött, Tamást
181   XVIII| tanácsossal – elég az hozzá, hogy midőn az ő kocsija volt már csak
182   XVIII|          magát vígan fütyörészni, midőn szobájába lépett.~ ~Ott
183   XVIII|          s csak akkor vevé észre, midőn a homlokát megütötte benne,
184   XVIII|          olvastam – monda azután, midőn az irat előkerült a fiskális
185   XVIII|           s alig ért haza Pestre, midőn a választ is megkapta rá.~ ~
186   XVIII|      gyermek mit gondol olyankor, midőn megvetéssel tekint az ajándékokra,
187   XVIII|           a mulatságos jelenetet, midőn a rászedett ügyvéd tizenhat
188   XVIII|  eszméletlenül hanyatlik össze.~ ~Midőn föleszmél, mindhárman fekhelye
189   XVIII|   mosollyal és bókkal viszonoz, s midőn székét elfoglalja, éppoly
190   XVIII|       terem legmagasabb polcán!~ ~Midőn beszédét elvégezte, az ember
191   XVIII|        nem alkalmazható egy is, s midőn székét ismét elfoglalja,
192   XVIII|      lehet beszédjét elvégezni, s midőn végmondataiban bátor önérzettel
193   XVIII|       zöld asztal mellett, s csak midőn mindenki szemeit törülgeté
194   XVIII|  félvállról néz minden emberre, s midőn beszédhez fog, ahelyett
195   XVIII|         arra csillapult le a zaj, midőn Tarnaváry fölkelt, s helyre
196   XVIII|       folytak Kőcserepynél éppen, midőn egy ismerős emberünk beállít
197   XVIII|        gyönyörködöm annyira, mint midőn fiatal embereket sikerül
198   XVIII|         korán reggel négy órakor, midőn a megyeház kapui megnyittatnak,
199   XVIII|     tanyáikról a megyeház felé, s midőn annak kapui megnyittattak,
200   XVIII|         túl volt hat órán az idő, midőn a legelső csapat Kőcserepy
201   XVIII|     reggel volt még nyolc órakor, midőn a kortesvezérek megjelentek
202   XVIII|         örömnek; titkon szívében, midőn atyjára s anyjára nézett,
203   XVIII|       vagy talán a szíve volt az, midőn kolomposait visszabocsátá
204   XVIII| figyelmesen. Akkor kapta fel azt, midőn Tarnaváry belépett a szobába.~ ~–
205   XVIII|        lármáztak; később azonban, midőn az ellenpárt a szavazást
206   XVIII|       csokorba, s azt mondá neki, midőn mentésen, kardosan meglátta:~ ~–
207   XVIII|    szavazatra bocsátani a dolgot, midőn senki sem szól az ellenfél
208     XIX|   énelőttem, és annak eredményét, midőn reánk nézve kedvező az,
209     XIX|       részére hódította úgy, hogy midőn néhány perc múlva megzendült
210     XIX|      embereket, hanem csak mámor. Midőn kijózanultak, megvetették.~ ~
211      XX|          szomorú – szólt egyszer, midőn nejéhez belépett –, eljön
212      XX|           hogy fel nem sikoltott, midőn Zoltánról beszéltek, mintha
213      XX|        hogy elcsodálkozott aztán, midőn látta, hogy amíg a levelet
214      XX|         is elhajította magától, s midőn anyja házához visszatért,
215      XX|        sötét volt már az erdőben, midőn Vilma visszafelé vette útját.~ ~
216      XX|  kiáltozva.~ ~Késő éjfél van már, midőn egy szolga megtalálja a
217     XXI|   tartottak a meggyalázó ellen, s midőn a legjobban fel voltak a
218     XXI|        Pozsonyban lett gúnykacaj, midőn a határozott órában segédei
219     XXI|       lehet találni. Jön alkalom, midőn egy fontos kérdés megvitatásánál
220     XXI|          szót aszerint mondjon.~ ~Midőn Zoltán helyét visszafoglalá,
221     XXI|      Zoltán helyét visszafoglalá, midőn az éljenzés lecsillapult,
222     XXI|    elvégezik.~ ~Alig távoztak el, midőn két új látogató jelent meg
223     XXI|       szeretsz kifogásokat tenni, midőn találkozókra hívnak, ha
224     XXI|    markába tört az ajtó kilincse, midőn azt kinyitotta.~ ~Dabroni
225     XXI|            mennyire szeretve van; midőn elbúcsúzott onnan, a legkedvesebb
226     XXI|       Hetet ütött pontban az óra, midőn Zoltán Szentirmay ajtaján
227     XXI|          hogy nincs okod pirulni, midőn emlékeinkre gondolsz, e
228     XXI|          eszünkbe jut a történet, midőn puszta ököllel küzdött félóráig
229     XXI|           megtértél alkotódhoz!~ ~Midőn a vívók szembeállíttattak,
230     XXI|          azt jó tekintetbe venni, midőn két oly vívó áll szemközt,
231     XXI|           néhány hét múlva utána, midőn legelőször kijött az utcára,
232     XXI|     Pontban nyolcat ütött az óra, midőn Zoltán a ligetbe megérkezett.
233    XXII|    Pozsonyból. Reszketett a keze, midőn felbontotta. Abban tudósíták,
234    XXII|           A beteg felsóhajtott, s midőn atyja eltávozott tőle, halkan
235    XXII|          megfogva az orvos kezét, midőn lassan eltávoztak a szobából –,
236   XXIII|       gyönge, töredékeny testtel, midőn ők idehaza az iszonyú bosszútervet
237   XXIII|      koholták, talán éppen akkor, midőn ő ama levelet írta Dabronihoz,
238   XXIII|       vidékre gyászosan hatott, s midőn Kőcserepy meghallotta azt,
239   XXIII|           arra vigyáztatok volna, midőn ebédeltünk, hányszor nevetett
240   XXIII|          az ágyak deszkái közé, s midőn megszólal, azt mondják,
241   XXIII|           csak akkor rezzent fel, midőn az érkező, lámpája világkörébe
242   XXIII|    mindenem. Csak most érzem azt, midőn közel állok elvesztéséhez.
243   XXIII|      akkor tudjuk eléggé ismerni, midőn a távolból tekintünk vissza
244   XXIII|           volt már átöltözésével, midőn Katinka visszajött érte.
245   XXIII|     amiket ön megtartott magának, midőn mindenét átadta, ott egy
246    XXIV|     iratában átadá a lemondást.~ ~Midőn a tanúk részéről is alá
247    XXIV| kézszorítás bátorítá őt arra.~ ~– Midőn az ifjú Kárpáthy lemondott
248    XXIV|       eltávozott a folyosón, hogy midőn az őt kísérni óhajtók a
249    XXIV|      megmondták ezt ők még akkor, midőn elvált tőlök!~ ~Minden rossz
250    XXIV|    amiként volt évek előtt, hogy, midőn Zoltán visszajön, mindenét
251    XXIV|        onnan a magasból lenéznek, midőn a boldog ifjú kebléhez ölelé
252     XXV|            bonum mane praecor!”~ ~Midőn senki sem akart többé Maszlaczky
253     XXV|         azon kellemetes időkre, a midőn a Kárpáthy contra Kárpáthy-per
254  Vegszo|     kénytelen vagy érezni iránta, midőn legboldogabb vagy is. Ha
255  Vegszo|       vígjátékokban történt, ahol midőn végezetül a báró elvette