Rész

  1      II|   lakásokba hívatlanul belépni; az ember hiába állítja oda a kapust,
  2      II|          szólanak; egy ilyen poéta ember nekiindul, se kérd, se hall,
  3      II|  megdöbbenve gondol rá, hogy ez az ember önmagát vezette fel oda,
  4      II|        bírtak, s bár ha a közrendű ember nem ért is ahhoz, hogy gazdagságát
  5      II|          vagy fürdőkre mennek; más ember, kinek urodalma egy bolt
  6      II|      meggyógyít, melytől úgy nő az ember jó kedélye, mint a fű, melytől
  7      II|    rongálta, s fű sem termett azon ember emlékezetére.~ ~A tanácsos
  8      II|            öltözve, mint más földi ember. Jelenleg sötétkék frakkot
  9      II|        fekete szemei úgy tudnak az ember beljébe nézni, s úgy tudják
 10      II|       magát tartani karszékében, s ember segítsége nélkül semmi mozdulatot
 11      II|                Ah, ön igazán elmés ember – viszonz az éltes delnő,
 12      II|           társadalomba.~ ~Az egész ember egy miniatűr kép; kicsiny
 13      II|            tanácsos úr, mint finom ember, restellette, hogy a tekintetes
 14      II|           meg azt, hogy nem minden ember keresi hiúsága kielégítését
 15      II|         ahol nők is vannak, ott az ember még csak kedvére nem is
 16      II|        akik most. Mai nap alig van ember a hazában, aki előremenni
 17     III|        éppen Maszlaczky úrnak való ember. Leír mindent, amit eléje
 18     III|         hogy a fiskális úr nem hiú ember. Az ágya fölött ketyeg egy
 19     III|           otthon legkevésbé galant ember. Másutt egészen más a dolog;
 20     III|        egészen más a dolog; ott az ember nem saját ura, de otthon
 21     III|             Olyan szánalomra méltó ember, kiből minden tehetség kiveszett
 22     III|            zárva tartom ezen pört, ember szeme ezt nem látja soha,
 23     III|        megölelé:~ ~– Uram, ön nagy ember!~ ~Azután visszaült székére,
 24     III|      egyszer elmondva:~ ~– Ön nagy ember.~ ~Maszlaczky nem szerette,
 25     III|         mert hisz azt, hogy ő okos ember, éppen oly megszokott eszmének
 26     III|       birtoka? – förmedt fel a kis ember, ki nagyon hamar tűzbe tudott
 27      IV|           csak oda vitték. Szegény ember, minden tagjai nagyon rosszul
 28       V|   gondolatra jött. Ej, ej, szegény ember.~ ~Szerencsére a tanácsos
 29       V|           Szegény, szegény kicsiny ember!~ ~ ~ ~Kőcserepy úr már
 30       V|        mert Maszlaczky úr érzékeny ember, ha rászorul. Kénytelen
 31       V|          férfiún, ha elgondolta az ember, hogy ő Kőcserepyné méltóságos
 32      VI|          kikaparja a veteményt. Az ember csak lélekkárhozatot nyer
 33      VI|        látszik mindenik fűszálon – ember gondja mellett.~ ~A rongyos
 34      VI|         példát ritkaságképpen kell ember elé hoznunk. Távolabb, a
 35      VI|       lenni kellene, mennyi boldog ember dicsérhetné az Istent –
 36     VII|  statáriumot.~ ~Elszörnyedt minden ember. Minő irtóztató gyalázat
 37    VIII|        Tarnaváry úr nagyon szigorú ember.~ ~– Éppen azért – viszonza
 38    VIII|            melyet rajtam kívül élő ember nem bír.~ ~A gróf ezzel
 39    VIII|        bonog utána. Valami babonás ember azt hihetné, kísértő lélek
 40    VIII|           lepetve, hogy ez együgyű ember így nyomába lépett valódi
 41    VIII|           rés volt törve, hogy egy ember beférhetett rajta.~ ~– Ne
 42      IX|      Tarnaváry úr közelében minden ember oly goromba volt, mint a
 43      IX|  szorongatóbb helyzet az, mikor az ember egy idegen házba belépve,
 44      IX|         guta. Ha olyan flegmatikus ember nem volnék, képes volnék
 45       X|            napjaiban Pest alatt az ember emlékezetére hallatlan huszonegy
 46       X|       reggel Visegrád alatt!~ ~Más ember azon helyzetben, miben Maszlaczky
 47       X|           forint maga a csónak. Az ember kockáztat legalább hatszáz
 48       X|            szerencsétlenség? Ha az ember jó nyereséget akarna látni,
 49       X|        üzletre.~ ~A két becsületes ember megértette egymást. Trommel
 50       X|            nem foghatom, ha minden ember oly konfúzus! – kiált Tarnaváry
 51       X|           nem is csodálok; az ifjú ember egyike a legkiállhatatlanabb
 52       X|       álltak az egész Duna-parton, ember hátán ember; ha mindenki
 53       X|           Duna-parton, ember hátán ember; ha mindenki csak egy követ
 54       X|         kaphatni jeget eleget.” Az ember úgy nézett rám, mintha kedve
 55       X|            ing sem az enyim; olyan ember vagyok. Hová szállítottad
 56       X|          bennünket találjon. Derék ember. Úgy lőtt, mint Tell Vilmos.
 57       X|         túl a parton száz meg száz ember kapaszkodott bele; öt perc
 58       X|       Tudta ő már azt jól, hogy ez ember neki kérlelhetlen üldözője,
 59       X|           örülnek a más becsületes ember kárán.” Ők nem tudják, hogy
 60       X|          egy az Új téren végigfutó ember a szemközt jövőknek:~ ~–
 61       X|      lakomák egyike ez, hol minden ember tisztességesen asztalhoz
 62       X|          Berzy sokkal zseniálisabb ember, mint hogy valakit ily apró
 63       X|       szólt Tivadar. – Őrült ez az ember, vagy ittas?~ ~Azzal odakiáltott
 64       X|        alatti csárdából egy részeg ember jött elő, káromolva istent
 65       X|         kucsma, nagy sastollal. Az ember úgy szeretne másutt találkozni
 66       X|        ezer meg ezer kétségbeesett ember kiált segítség után?~ ~–
 67       X|   elhatározottsággal bírt; míg más ember azt kérdezgeti az ellenféltől,
 68       X|            azon éjszaka, melyen az ember ellenségét megkülönböztetheti
 69       X|               Lelkemre, fiú! Ez az ember nekem csak az országteremben
 70       X|           Hogy lármáznak, mikor az ember enni ad nekik, fát meg szenet.
 71       X|       Odacsapnak a szárnyaikkal az ember kezére, s hajtják be a meleget
 72       X|        elmegyünk”! Mikor a szegény ember egyszer télen épített magának
 73       X|          szomszédjához, aki gazdag ember volt; volt nagy háza, hogy
 74       X|            sok-sok fája. A szegény ember kért tőle, de az nem adott.
 75       X|          vágj magadnak”! A szegény ember kiment az erdőre fejszével,
 76       X|  elfutottak, elrepültek. A szegény ember visszament a jéggunyhóba.
 77       X|        elrepült, megjött a szegény ember ellensége, a szél, először
 78       X|             Ne beszélj!” A szegény ember reszketett. Azután az ablakokra
 79       X|        Zúzmara zörög!” – A szegény ember bújt előre, és reszketett.
 80       X|        azután megfagyott a szegény ember. Mikor aztán a gazdag szomszéd
 81       X|           megtudta, hogy a szegény ember meghalt, odament hozzá,
 82       X| kiállhatatlan vagyok, látom minden ember szeméből; tudom magam is,
 83       X|           rettentő hatalom, melyet ember nem képes feltartóztatni,
 84       X|           vitetni!~ ~– De ki ez az ember, aki engemet visz? – kérdé
 85       X|          Vilma érzékenyen –, olyan ember az, amilyen csak egy van.~ ~
 86       X|          csengett ez a szó: „Olyan ember, amilyen csak egy van”. –
 87       X|             Talpon volt már minden ember, tele munkával minden kéz;
 88       X|        várnak az Isten kezeire. Az ember nem mindenható. Egyszerre
 89       X|            ahonnan kijöttek! De az ember nem mindenható. A hősnek
 90       X|     egyenkint családja tagjait. Az ember követi e találékony eszmét,
 91       X|     jókedvű röhögés, ahogy csak az ember víg mulatságok alkalmával
 92       X|      fordítsák a csónakot, mert az ember könnyen katarrust kaphat,
 93       X|            Másutt szegény, rongyos ember kapaszkodik a lámpásvasra. –
 94       X|            szívvel, mint más bűnös ember.~ ~– Ide, szép istennők!
 95       X|   elszakasztotta a gátat, négyezer ember veszett a hullámok között,
 96       X|     felfordul a világ, legalább az ember azt profitírozhatná, hogy
 97      XI|         volt gondolni, hová minden ember úgy ment, mintha hazamenne,
 98      XI|           kellett éreznie, hogy az ember tevékeny testébe csak kínzásul
 99     XII|         sok betűt megtakaríthat az ember, s ennélfogva az ily írásmód
100     XII|          szélén) Kőcserepy mennykő ember; ellenfeled ügyvédét, Maszlaczkyt,
101     XII|          egymástól a szárazföldön, ember hátán ember, mint a fügelevél,
102     XII|          szárazföldön, ember hátán ember, mint a fügelevél, mi pedig
103     XII|       nyilvánságos estélyeken több ember előtt kiálljon, és hadonázzon,
104     XII|           lehet valami nagyon fain ember, mert azt írja róla Zoltán,
105    XIII|            az egész dolog, hogy az ember jelentést tegyen róla.~ ~
106    XIII|             attól szomjas lehet az ember.~ ~– Pokolbeli szomjas,
107    XIII|                  Óh, én egészen új ember fogok lenni! A doktorom
108    XIII|           jól tudom, hogy mikor az ember sót eszik, akkor türelmetlen;
109    XIII|       korhely naplopó, haszontalan ember, kinek csak hivalkodáson
110    XIII|        útjára menni, doktor úr, jó ember az, csakhogy most fel van
111    XIII|            és gyógyításra méltó az ember.~ ~Maszlaczky úr az ajtónál
112    XIII|         ahelyett, hogy mint rendes ember cselekedett volna, rögtön
113    XIII|          rá, hogy egy oly balgatag ember, mint Abellino, mentül tovább
114     XIV|            ütve vaskarikáikkal, az ember nyolc órakor lefekhetnék
115     XIV|          kiabálnak!~ ~Színházba az ember nemigen azért járt, hogy
116     XIV|         zenés előadásokat, mert az ember nem kénytelen odafigyelmezni,
117     XIV|           elő, mint az álom, ha az ember később visszagondol rájok,
118     XIV|           hogy a kemény, indulatos ember saját előszeretettel hajlék
119     XIV|            hányom el. Nézze meg az ember, hogy félti ön tőlem a saját
120     XIV|            azt, hogy van a világon ember, aki önt nálamnál jobban
121     XIV|           lenni, és lett öreg-öreg ember, megszűnt ön szeretni tudni,
122     XIV|       hozzá; ha pedig rendes életű ember adta ki, abba a gyanúba
123     XIV|            cifra betűket írt, hogy ember legyen, aki el tudja olvasni.~ ~–
124     XIV|         vagyok bizodalommal minden ember iránt, és én nagyon könnyen
125     XIV|      nagyon alkalmas arra, hogy az ember arcát megfossza minden kifejezéstől.~ ~–
126     XIV|      Maszlaczky –, lássa, én heves ember vagyok. Kurta nyakam van,
127     XIV|           feddhetetlen, becsületes ember. Hát tudhatja ő, hogy mi
128     XIV|          jár, azalatt egy esztelen ember az egész Kárpáthy-pert lemásolja,
129     XIV|          rótta-e meg nyilván, több ember hallatára, tanúk jelenlétében
130     XIV|         élni; okolhatja-e őt józan ember a következményekért, ha
131     XIV|          úr a leglelkiismeretesebb ember, aki még csak nem is gyanítja,
132     XIV|         sem látott soha nyitva; az ember milyen félve halad el mellette;
133     XIV|         pert elolvasod, öreg, öreg ember fogsz lenni!…”~ ~Lássuk
134     XIV|          Lássuk hát, mitől lesz az ember olyan vén!~ ~A legelső irat
135     XIV|             mert az atyja már öreg ember volt akkor.~ ~Tehát öreg
136     XIV|           volt akkor.~ ~Tehát öreg ember volt az atyja, és neki nem
137     XIV|      régiek is megszépültek.~ ~Egy ember mennyit tehetne! Egy gazdag
138     XIV|        mennyit tehetne! Egy gazdag ember mennyi áldást áraszthatna
139      XV|        mert akkor szegény, szegény ember fogok lenni.~ ~– Talán nem
140      XV|          kezdeni, ahol más szegény ember; midőn gazdag voltam, jóakaróim
141      XV|       bírok-e azokkal mint szegény ember is. Valami azt súgja bennem,
142      XV|          folyó földön, mely minden ember számára megtermi kenyerét,
143      XV|         mellyel egy nagy befolyású ember az igazság mérlegét lenyomni
144      XV|           ne tegye! Olyan ártatlan ember szenvedne tán emiatt, aki
145      XV|         efelől, mert amilyen heves ember ő, s amilyen kényes ügy
146      XV|         szakad, belőlem igen rossz ember fog lenni. Félek magamtól.~ ~–
147      XV|         fenn volt az éjjel.~ ~A jó ember kétkedő arccal tekinte rá,
148     XVI|         Arra mindkettő nagyon okos ember volt. Ügyvédek és orvosok
149     XVI|           fog. Maszlaczky úr remek ember. Alig várom, hogy valami
150     XVI|            a két urat –, egy beteg ember jelenlétében.~ ~Vagy úgy?~ ~–
151     XVI|         Csúnya dolog az, egy beteg ember előtt úgy összeveszni. Tudhatják,
152     XVI|        Tudhatják, milyen idegzetes ember vagyok. Három héttel visszaestem
153     XVI|         szelíd, csendes természetű ember volt, hanem ezt a tulajdonságát
154     XVI|            csikart ki egy harmadik ember részére a Kárpáthy-uradalmak
155     XVI|      azalatt. Óh, milyen rendetlen ember vagy te, William!~ ~Maszlaczky
156     XVI|         Szentirmay gróf is igen jó ember, derék férfiú. Szívesen
157     XVI|          egész világot… Én szegény ember vagyok, fejemmel keresem
158     XVI|         itt e szegény, sorsüldözte ember, mennyivel boldogabb életre
159     XVI|     foglalatosságom. Én békességes ember vagyok, én nem szolgálok
160     XVI| egyetlenegy férfit a háztól! Az az ember vissza talál jönni, s mind
161     XVI|         nyomorultabb, elhagyottabb ember – mindezekről annyi tudása,
162    XVII|       foganszott, arra, hogy három ember élete holtig keserű legyen
163    XVII|        hazafi” nevet a „becsületes ember” nevéért; az utókor magasztalását
164    XVII|      őrizze meg ottan.~ ~A jó öreg ember ajkai görcsösen remegtek,
165    XVII|          órán vár.~ ~Kovács pontos ember; éppen akkor hajtatott be
166   XVIII|             de az mindegy; szegény ember a maga bajáról szokott beszélni,
167   XVIII|         dolgokban, mint ez az öreg ember. – Én nem a jószágot átvenni,
168   XVIII|          Óh, óh, óh! Kend ügyetlen ember. Jól van, jól. Nem kulcsárnak
169   XVIII|           ilyen időben kivált utas ember gyomra meglehetősen érzékeny
170   XVIII|    mulatságot elővett, amivel éhes ember szokta üldözni az időt,
171   XVIII|        rakva, és még csak egy árva ember sincs, akitől meg lehetne
172   XVIII|         konyhában, és nem tudja az ember, hogy mihez kapjon.~ ~A
173   XVIII|        hibám, hogy olyan bolond jó ember vagyok”.~ ~Elég az hozzá,
174   XVIII|              Mi ez? Mit akar ez az ember mondani? – kérdé Eveline
175   XVIII|         tudta, hogy mit akar a kis ember mondani. Vilmára céloz minden
176   XVIII|       nekem is mondtad, hogy ez az ember irántad különös érzésekkel
177   XVIII|       azért mert csendes, udvarias ember, ennél a pontnál engedékenységet
178   XVIII|            nem vagyok sem udvarias ember, sem jó barát, sem tanácsos,
179   XVIII|      Rettenetes dolog az, mikor az ember hosszú esztendőkön át valakivel
180   XVIII|           valaki? Nem nevet minden ember a kijátszott ügyvéden, kit
181   XVIII|           a politikus nevezetesebb ember, mint a költő.~ ~Erre én
182   XVIII|       legunalmasabb, a legostobább ember lett volna a világon, s
183   XVIII|          órában nem volt boldogabb ember nálánál a földön, hacsak
184   XVIII|          felől; ő és még egy másik ember, meg egy harmadik, meg egy
185   XVIII|     politikát, éppen úgy, ahogy az ember szokott szenvedélyes vadász,
186   XVIII|       véralkatnál, s kiktől, ha az ember komolyan megkérdezné, hogy
187   XVIII|     székvárosában; minden jóravaló ember arról beszél. Az utcákon
188   XVIII|            tömeg a székek mögött – ember hátán ember – nem azért
189   XVIII|        székek mögött – ember hátán ember – nem azért tolakodott be
190   XVIII|         stb… Más, rövidebb türelmű ember rég leszedette volna az
191   XVIII|        nekik. Bárcsak szólna ez az ember valamit, hogy beleveszhetne
192   XVIII|       Midőn beszédét elvégezte, az ember azt gondolná: „Mi szükség
193   XVIII|           az ismeretlen –, ahol az ember a saját beszédét nem hallhatja
194   XVIII|       taglejtésekkel; tíz-tizenkét ember a padokról, a karzatról
195   XVIII|  gyakorolja itten, s az a ködmenes ember ott csak olyan jó nemesember,
196   XVIII|          tudni, hogy kicsoda az az ember?~ ~– Hát kicsoda? Tán csak
197   XVIII|       aztán?~ ~– Ez egy rettenetes ember – folytatá magyarázatát
198   XVIII|       vehetnek tudomást. Óh, ez az ember legalább tizenkét olyan
199   XVIII|            fogja, miszerint minden ember előtt van egy pont, amelyet
200   XVIII|      méltóságos szerepéből az ifjú ember.~ ~– Ez a pont az, mely
201   XVIII|            magában a két fiatalabb ember, s ahol rést látott a méhes
202   XVIII|        illetlenség! Ön lovagiatlan ember.~ ~– Én az ország törvényeire
203   XVIII|            van, mindkettő köznemes ember, ámbár odahaza büszkébb
204   XVIII|           kétséget sem szenved; az ember oly alázatos, oly földig
205   XVIII|           ilyen kézcsókoló simplex ember olyan előkelő nagy urakat,
206   XVIII|            a várost, mintha minden ember férjhez ment és megházasodott
207   XVIII|     beveretlen ablak s megveretlen ember a városban. Nekik csak éppen
208   XVIII|            udvaron alig volt egyéb ember, mint nehány maraudeur Kőcserepy
209   XVIII|            már valami nótáriusféle ember volt:~ ~Szentirmay, Kárpáthy,~
210   XVIII|      cselekedett ön, szerencsétlen ember! – támadt rá fogcsikorgatva.~ ~–
211   XVIII|          sem járt a tájékon, mióta ember él. Az utolsó győri inszurrekciónál
212   XVIII|          kitépték üstökét, egy-egy ember felugrott a többiek fejére,
213     XIX|        hogy kettő közől ez az igaz ember.~ ~Egész tisztelettel inte
214      XX|      félelmetes dolgokat, miket jó ember kigondolni is félne. Nem
215      XX|         halál elé kiálljon, s amaz ember előtt egy annyitól szeretett
216     XXI|        értök vissza. Száz meg száz ember bömböl ellenem: Le vele!
217     XXI|        Valószínű, hogy igen boldog ember lett belőle, s fogott rajta
218     XXI|      zajtól, csak azt látta minden ember, mint halványul el Zoltán,
219     XXI|       összehoz. Egy ilyen ügyetlen ember, akit mindenünnen kidobnak,
220     XXI|          távol voltunk tőletek; az ember olyankor a legnagyobb veszélyt
221     XXI|          azt a kardot! Megöl az az ember!~ ~A lázbeteg e szavaknál
222     XXI|        bántó hangot ad ez, hogy az ember szíve borzad bele.~ ~Egy
223    XXII|         amelyről tudja minden okos ember, hogy az nem egyéb, mint
224    XXII|          világos dolog minden okos ember előtt, és mégis a legokosabb
225    XXII|            tud.~ ~Az a keményszívű ember ott a beteg leány ágya előtt
226    XXII|         túlnyomóvá, változik át az ember jelleme, sorsa, élete, úgy,
227    XXII|            és az ész két különböző ember…”~ ~A két férfi megdöbbenve
228    XXII|            és az ész két különböző ember.~ ~Azzal vevé ismét tollát,
229   XXIII|        hányszor nevetett rajta más ember: ni; ez a két leány legízesebb
230   XXIII| boldogságom. Nem lesz olyan boldog ember több, mint én. Hiszen már
231    XXIV|          percekben úgy őrzi minden ember arcát, hogy azon valami
232     XXV|         Régi jó barátok~ ~Mikor az ember hosszas ideig távol van
233     XXV|             gyalázatba estek.~ ~Az ember szereti azt mondani ilyenkor: „
234     XXV|           volt olyan szerencsétlen ember a két fővárosban, aki eladta
235     XXV|             hogy ha ilyen és ilyen ember talál jönni, senki sincs
236     XXV|        szigorú helyzetéből. Minden ember magasabban állt nálánál.~ ~
237     XXV|        Maszlaczkym, én egészen más ember vagyok most, olyan tál aludttejeket
238     XXV|        nemigen kellemetes, amíg az ember hozzászokik a zuhanyhoz,
239     XXV|         fürdőtulajdonos leleményes ember volt. Amint megértette eleitől
240     XXV|          báró úr igen jeles, derék ember ugyan, és minden tekintetben
241     XXV|           tudott magán segíteni ez ember ellenében. Hiszen ha feleselni
242     XXV|           azt az érdemes úr.~ ~Más ember vesztését veszteségnek híják,
243  Vegszo|           minden emberben, s olyan ember nincs a földön, akit senki
244  Vegszo|          szívben, s a leggonoszabb ember is, ha a regény végezetén