Rész

  1      II|         saját gyermekei kizárásával őt tette általános örökösévé.
  2      II|          megbuktatta mind a kettőt. Őt kandidálták harmadiknak;
  3      II| csodálkoznunk azon szerencsén, mely őt életútjain kísérte.~ ~A
  4      II|         sógorok mindennap láthatták őt pompás fogatú hintajában
  5      II|          urak, s legyenek kénytetve őt még ott is vagy kerülni,
  6      II|           kedves barátjának címezte őt.~ ~Kőcserepy úr élte virágában
  7      II|            a viszonzást.~ ~Engedjük őt most másfelé mosolyogni,
  8      II|      lehetetlen, hogy meg ne szánja őt, kiről bizonyosan tudja,
  9      II|         teremajtó felé sietett, hol őt már elfogadáskészen várta
 10      II|            midőn a terembe bevezeté őt, mintha mondaná a jelenlevőknek: „
 11      II|        Misztizláv és a báró sietnek őt üdvözölni. Misztizláv elég
 12      II|           rá a kíváncsiságnak, hogy őt közelebbről megtekintse.~ ~
 13      II|         hazafi tyúkszemeit, sietett őt bemutatni az ifjú társaság
 14      II|            volt, szeretett nevetni, őt nagyon mulattaták Emánul
 15      II|          kellett megszenvedni érte, őt illeté gúnyos szemrehányásokkal,
 16      II|      jurátussal barátságosan bánni, őt karon fogni, látásának örülni;
 17      II|             afölötti örömüket, hogy őt itt láthatják a tanácsos
 18      II|           az ifjúval, útnak bocsátá őt, sokáig utána nézve.~ ~Ezen
 19     III|          Maszlaczky urat keresi, az őt ebben a házban fogja találhatni,
 20     III|      megújuló ifjabb ivadéknak, kik őt nem mulasztják el köreikbe
 21     III|             törődik a világgal, aki őt látogatni megy, az okvetlenül
 22     III|               Azon helyzet, melyben őt belépésünkkor találjuk,
 23     III|           diákból lett nevezetesség őt bizalmas emberei közé számítja!~ ~
 24     III|           nagyságod ajánlatát, mely őt nemigen törvényes állással
 25     III|      szavából egy göcs támadt, mely őt tőrben tartja, mint az ostoba
 26     III|             tanúbizonyságok, melyek őt kompromittálják. Ha megvan
 27     III|          éleszt föl, hanem az, hogy őt megalázva, megbecstelenítve
 28     III|          tizennégy éves. Én hagytam őt nőni szép csendesen, s nem
 29     III|       mindekkorig semmit sem tud az őt fenyegető perről. Természetes.
 30     III|           világi balítélet kitiltsa őt azon család tagjai közől,
 31     III|        család tagjai közől, melyhez őt az ifjúkori ábrándok helyett
 32     III|          kiverte pipájából a hamut. Őt magát nem hatotta az meg.
 33      IV|           miknek hőseül városszerte őt ismerék el; óh, ki előtt
 34      IV|         keserves kíméletet, mellyel őt ismerői illeték, midőn fel
 35      IV|         között. Abellino egész este őt kísérte szemeivel, s amint
 36      IV|   Abellinónak el kelle nyelni, hogy őt, a divat kiszolgált vezérét
 37       V|           elényt (aquit) arra, hogy őt e derék úr nőül kérje. Emberek
 38       V|       együtt vele. Sohasem hallotta őt senki panaszkodni, sőt igen
 39       V|         Eveline őszintén megsiratta őt, és sohasem szűnt meg emlékét
 40       V|        annyit tud, érez, hogy férje őt lelke jobb felének tartja,
 41       V|      sohasem tudhatta meg azt, hogy őt szülői szeretik, ő csak
 42       V|         hogy nálánál erősebb lények őt pártolják, védik, szeretik,
 43       V|           hogy nyakába boruljon, és őt megölelje; mert Maszlaczky
 44       V|     egyetlen leányomra. Lesz-e, aki őt tudja szeretni, ahogy megérdemli?
 45       V|      megérdemli? Talál-e férjet, ki őt megérdemelje? A mai fiatalság
 46       V|              fél kezével karonfogva őt; midőn már a kilincs a kezében
 47       V|             részről; én magam fogom őt efelől értesíteni. Megkímélem
 48       V|              s kézcsókjára bocsátva őt, közelebb simult hozzá,
 49       V|  társaságokban figyelmezek rá, hogy őt mindenütt kikerüli, s ha
 50       V|   Maszlaczkynak e pörös ügynél, mik őt idejárni késztetik?~ ~A
 51       V|      Eveline.~ ~A tanácsos úr hagyá őt ebben a hitben; amit ő tudott,
 52      VI|        hatalmat tulajdonítani, mely őt csodatételekre képesíté.~ ~
 53      VI|          kis gyermektársaknak, akik őt szerették. Pedig ki ne szerette
 54     VII|             élvezni, hogy láthassák őt évről évre nagyobbnak, boldogabbnak,
 55     VII|      örömnap reggelén, hiába várják őt délig is, akkor sem jő.
 56     VII|          családja új tagjává avatná őt, e napok benyomása mindig
 57     VII|            menjen oda, és üdvözölje őt születése napján, és csókolja
 58     VII|   kastélyában. Amazok ott várhatták őt sokáig.~ ~Késő éjjelig szobájában
 59     VII|            előtt, s követelte, hogy őt Katinka fektesse le, s miután
 60     VII|           azt követelte, hogy vigye őt Zoltán bácsihoz, hogy azt
 61     VII|            belőle, miszerint a gróf őt Kárpátfalvára hívja rögtön
 62    VIII|     vágtatva, első szava az volt az őt elfogadó cselédhez:~ ~–
 63    VIII|             oly hideg arccal fogadá őt, mintha ott belül semmi
 64    VIII|       szomorúan zajos világba, hova őt az eddigi jó szellemeknek
 65    VIII|         olyan boldog volt, midőn az őt erősen szívéhez szorítá,
 66    VIII|         arcát keblére rejtve ölelte őt át, szeretettől, érzelemtől
 67    VIII|           vele, amidőn végighordozá őt a jó öreg nábob ugyanezen
 68    VIII|           gondolat sokszor felkölté őt álmaiból, sokszor megzavarta
 69    VIII|   legégetőbb gondolat ez volt, mely őt éjnek idején Kárpátfalvára
 70    VIII|        annak titkát, midőn hallotta őt keservesen sírni maga előtt…
 71      IX|         hogy egykor ismét meg fogja őt látni, délceg férfi alakjában,
 72      IX|              milyen nagyon szerette őt; búsan akasztá karját férje
 73      IX|              Mégis el kellett volna őt kísérned Pestig.~ ~– Szokjék
 74      IX|             nagyon szigorú.~ ~– Nem őt, hanem családját.~ ~– Igaz,
 75      IX|       kellemetlen meglepetést, mely őt Rudolf levelének olvastával
 76      IX|          gondjai vámmentessé teszik őt a családapai gondok alól.~ ~„
 77      IX|          meg Zoltán nevelőjével, ki őt Tiszafüreden találta elő,
 78      IX|            fordulva, s nem láthatta őt.~ ~Tarnaváry dühe fokozatosan
 79      IX|        kisasszony azután levágta az őt illető verseket és írásokat
 80      IX|         belépett az úrnő szobájába, őt bejelenteni.~ ~Erre rögtön
 81      IX|         kijött a pitvarnok, átvette őt Kovácstól, s bevezette a
 82      IX|          kísérte.~ ~Délután elvitte őt magával és kisasszonyaival
 83       X|        barátunk nagymamája odahúzta őt maga mellé, helyet készítve
 84       X|         kártyateremből is előjönnek őt nézni ilyenkor.~ ~– Ez a
 85       X|          szívéért? De az ifjú éppen őt kereste. Megragadta kezét.~ ~–
 86       X|              néha-néha megpillantva őt a sötétben.~ ~Az emberek
 87       X|            két kar megszabadítandja őt. Barátom, számítson reám!~ ~
 88       X|            vette, hogy az felsegíté őt a deszkára.~ ~Szép glaszétopánjai
 89       X|        került. Trommel úr ki akarja őt játszani a jövedelmes vállalatból.
 90       X|           kezdi el szerepét; hagyja őt rimánkodni, könyörögni egy
 91       X|     nyögései, s hajlandó lett volna őt fölvenni a dereglyébe.~ ~–
 92       X|             sem jutottam.~ ~Hagyjuk őt morogni. Menjünk addig a
 93       X|             Zoltán egészen kiemelte őt onnan, s átengedve neki
 94       X|     koszorúzva. Ki ne ismerte volna őt, ki ne tudná, ki volt? Ki
 95       X|          szoba, aki meghagyta, hogy őt ne feketével, hanem fehérrel
 96       X|            vak leány nem taníthatja őt tiltott eszmékre, hisz ő
 97       X|          kedves kis anyácskám, hogy őt nem szereti senki, mikor
 98       X|           mintha örülne annak, hogy őt valaki így megsiratja.~ ~
 99       X|           hinné, hogy az képes lesz őt megmenteni.~ ~Az árvíz!
100       X|            De azért nem azok jöttek őt megszabadítani, hanem engedték
101       X|      szegény gyermek!~ ~Betakargatá őt meleg kendőjébe, és sietett
102       X|          ifjú még erősebben szorítá őt magához, s le nem tevé addig
103       X|         romok között. De megtalálta őt, aki minden nemes halálát
104     XII|           szülőihez, onnan felhívta őt az úrfi, hogy kísérje a
105     XII|              Valóban, ilyenné akara őt nevelni; csalódnia kellett
106    XIII|           olyan gyenge hangon, hogy őt odacsalja, s azután nyakon
107    XIII|       beszélnek. Abellino meggyőzte őt szavai valóságáról, ott
108    XIII|             fickó volna, amilyennek őt kedves nagyságod képzelni
109    XIII|        folytatott perre, hogy vigye őt a tatár, ahova akarja, tegyenek
110     XIV|     bizalmas fejbólintással üdvözlé őt, ismerősen mosolyogva felé,
111     XIV|          mosolygott a lyánka, amint őt megpillantá, s kedves gyermeki
112     XIV|        Pedig a lyánka is megismerte őt! Lám, elfeledte arcát mindenki,
113     XIV|             hozni. Már nem is merné őt kicsikéjének nevezni, hisz
114     XIV|            Még álmában is mindenütt őt látta, ővele járt a gazdag,
115     XIV|             Milyen messze elüldözte őt ez a rejtély!~ ~Egész testében
116     XIV|        vissza fog élni; okolhatja-e őt józan ember a következményekért,
117     XIV|   történhetik azalatt odahaza, amíg őt fontos ügyek távol tartják,
118     XIV|       értelmes arcára, mint oktatja őt nemes tanácsokkal, mint
119     XIV|     szomorúan, midőn keblére ölelte őt könnyezve, s oly érzékeny
120     XIV|           oly érzékeny szóval kérte őt, hogy szűnjék meg keresni
121     XIV|             okait örökre, hagyja el őt, és sohase tudja meg, miért
122     XIV|             mintha maga előtt látná őt, ahogy él, ahogy beszél;
123     XIV|     emlékének, üdvtisztán emelte ki őt, s midőn leírta, miként
124     XIV|        férfi mondja: „Én tiszteltem őt!”?~ ~De hátha mégis? Hátha
125     XIV|            Tehát ez azon átok, mely őt Rudolftól elszakítá! Itt
126     XIV|         azért kell lakolniok, mivel őt szerették.~ ~És ha azon
127      XV|         nagyon kedvező ürügyöt adna őt működése hatályos teréről
128      XV|    terjeszté, mintha magához akarná őt onnan ölelni.~ ~– Mennyire
129     XVI|         Abellino hol lakik, sietett őt felkeresni.~ ~Mint tudjuk,
130     XVI| csalatkozott, azért is én éltem túl őt, s én házasodtam meg másodszor.~ ~
131     XVI|            mennyit, s neveztesse ki őt parasztembernek. Kopogtak
132     XVI|        életre volna méltó, segítsük őt felemelni, szerezzük vissza
133     XVI|         elrablott örökségét, tegyük őt boldoggá, tegyük üdvözültté.
134     XVI|          kecsegtetni védencét, hogy őt megnyerhesse magának. Gondolá,
135     XVI|       milyen istentelenség az, hogy őt nem engedik meggyógyulni.~ ~
136     XVI|          mondva:~ ~– Még nem láttam őt a kapun kimenni.~ ~– Kit? –
137     XVI|     Maszlaczky urat, ki elöl hagyta őt menni a sötét lépcsőn, mint
138     XVI|           öten-hatan állnának, akik őt kísérni szándékoznak, akik
139     XVI|          tölt ládákat ígértek, hogy őt hosszú-hosszú élettel biztatták,
140    XVII|          ezt a tájat, legalább néha őt látogassa meg egyszerű pusztáján,
141    XVII|             semmi sem gátolja, hogy őt meglátogassa, ők bizonyára
142    XVII|         megtudta, hogy miért hívták őt „szegény fiú”-nak. Zoltán
143    XVII|          ezentúl nem leend módjában őt tarthatni.~ ~Midőn a kárpátfalvi
144   XVIII|  tisztviselőjétől még kitelik, hogy őt, az új birtokos meghatalmazottját
145   XVIII|             úrral együtt iparkodott őt oly mértékben kitüntetni,
146   XVIII|  statutiónál figyelmeztetni kellett őt másoknak a szokásos formaságokra;
147   XVIII|         odadőlt védnője keblére, ki őt gyöngéden tartja átölelve,
148   XVIII|    selyemhajról; hát te, aki láttad őt, aki azóta is láthattad,
149   XVIII|           kezet; de te láthatnád is őt, talán meg is simogathatnád
150   XVIII|               Azok az emberek, akik őt koldussá tették, az én szülőim,
151   XVIII|             alatt lenni –, amelyről őt elűzték!~ ~A leányka zokogva
152   XVIII|   viseltetik, s tanulmányul akartad őt venni. Emiatt tán elnézőbb
153   XVIII|            úr, hát nem méltóztatott őt felvilágosítani?~ ~– Nem
154   XVIII|    papirosnyíró ollóval szándékozik őt rögtön kétfelé hasítani.~ ~
155   XVIII|        tökéletesen megérdemli, hogy őt a tanácsos megragadja gallérjánál
156   XVIII|         társ? Sajnálja, vigasztalja őt valaki? Nem nevet minden
157   XVIII|       földön, hacsak azok nem, akik őt ily boldoggá tették.~ ~ ~ ~
158   XVIII|        egész tekintete, de látnátok őt, mikor beszél, hogy gyulladnak
159   XVIII|        tömegeken uralkodik. Ismerik őt férfiak és nők, ifjak és
160   XVIII|         mégpedig igen nyájasan, ami őt Tarnaváry szemei előtt éppen
161   XVIII|      állanak hatalmában, elragadják őt magokkal, és elragadnak
162   XVIII|          pofozásainak, átnyalábolta őt, s lerántotta magával a
163   XVIII|            előkelő nagy urakat, kik őt asztalukhoz ülteték, s kik
164   XVIII|        ellenkezőt mondani? Ki merné őt arra figyelmeztetni, hogy
165   XVIII|       elvárta mind a kettőtől, hogy őt nézni fogják ablakaikból.
166   XVIII|      befolyású, Vilma örömest látja őt, örömest hallgatja, mint
167   XVIII|          gyűlöl, úgy nem utál, mint őt, s amidőn biztatja, hogy
168   XVIII|             s édes eszmének találja őt szerető szívébe eltakarhatni.
169   XVIII|        hivatása elleneitől megvédni őt.~ ~A tanácsos úr magával
170   XVIII|       kolomposai vagy magokat, vagy őt csalták meg, amidőn a diadalt
171   XVIII|           lassan, nehogy megzavarja őt fontos elmélkedéseiben.~ ~
172   XVIII|     csépelte az alatta levőket, míg őt is le nem tiporták; nem
173     XIX|    átvirraszta, kelt fel az ifjú az őt követi székében megerősítő
174      XX|           önzéstelenül csak egyedül őt szereti.~ ~A gyermek nem
175      XX|             adott gyönge idegeinek. Őt kell megmentenie! Csak erre
176      XX|    elenyészett azon egy előtt, hogy őt meg akarják ölni.~ ~Óh,
177      XX|        annyi, mint játék. Meg fogja őt ölni minden irgalom nélkül.~ ~
178      XX|             készülőben; meg akarják őt öletni. Egy Dabroni nevű
179      XX|          ellene uszítva; ha sikerül őt vele összeveszíteni, Zoltánt
180      XX|           Zoltánt megöli. Siessetek őt megmenteni! Adjátok tudtára,
181      XX|              tegyetek akármit, hogy őt megmentsétek!”~ ~Vilma reszkető
182      XX|         jött vissza.~ ~– Keressétek őt! Keressétek! – kiált a megrémült
183     XXI|         tudja mindenki, s iparkodik őt, amennyire lehet, kerülni.
184     XXI|     felszólítót, hogy legyen szíves őt szállása és honléte adataival
185     XXI|           Bramarbast! Úgy meg fogja őt vagdalni, hogy maga sem
186     XXI|        előznie az ifjút. Meggátolni őt abban, amit teendő volt,
187     XXI|          tetszik, mintha ön féltené őt.~ ~– Az meglehet. Úgy hiszem,
188     XXI|          hiszem, hogy én megelőztem őt.~ ~– Nem tagadom. Ámbár
189     XXI|         kezét, s vidám arccal vitte őt magával szobáiba.~ ~A legelső
190     XXI|        rajta.~ ~Katinka úgy intette őt, félig sírva, félig haragosan,
191     XXI|            többit. Rudolf megelőzte őt a párbajban, és meglövetett;
192     XXI|           te többet fel nem találod őt. Amott asztalomon van egy
193     XXI|          nekem, hogy szeretni fogod őt!~ ~A néma kézszorítás felelé
194     XXI|         gondolsz egyébre, mint hogy őt boldogítani fogod.~ ~A még
195     XXI|            emberrel, hogy fel fogja őt futtában is keresni, vagy
196     XXI|          felel:~ ~– Mert meg akarom őt menteni.~ ~– Mit megmenteni?~ ~–
197     XXI|          megmenteni?~ ~– Megmenteni őt, hogy meg ne öljék.~ ~–
198     XXI|       tudnátok! Hiszen ti akarjátok őt megöletni. Ti! Ti!~ ~És
199     XXI|            hozzám! Ti meg akarjátok őt öletni. De én nem engedem,
200     XXI|     szavának az a vége:~ ~– Megölik őt, és megölnek engem! Óh,
201     XXI|       gondol. „Miért nem előzhettem őt meg?” – gondolja magában.~ ~–
202     XXI|  közelebbről védeni magát s ezáltal őt rövidebb távolságra bocsátani.~ ~
203     XXI|     gyógyuló sebét, hogy mutogattuk őt egymásnak, s hogy szerettük
204     XXI|     elszállt szelleme volt-e az, ki őt láthatlan alakban védve
205    XXII|            atyának átölelve kellett őt tartani, és úgy takargatni
206    XXII|           Zoltán él. Aki meg akarta őt ölni, annak az egész kezét
207    XXII|           kezét levágták. Nem fogja őt bánthatni soha. Nézd, olvasd!~ ~
208    XXII|         akartatok felvidítani, hogy őt szidtátok előttem. Elmondtatok
209    XXII|         olyan halavány? Elkezdtétek őt üldözni, kihajtottátok atyai
210    XXII|        levegőt, amit ő megátkozott; őt koldussá tettétek, elvettétek
211    XXII|   elvettétek még életét is. Leölték őt hidegvérrel, irgalom nélkül –
212    XXII|      titeket soha, nem volt szükség őt üldözni. Mi laktunk volna
213    XXII|    találkozott a teremben, odahívta őt magához tanácskozni. Elmondá
214   XXIII|        szíve nagyot dobbant, mintha őt vádolná abban.~ ~Ez nem
215   XXIII|             Ez a fekete öltözet nem őt vádolni jön-e ide ez órában;
216   XXIII|           régen nem látott. Tán, ha őt meglátja, örülni fog.~ ~
217   XXIII|             eltűnt onnan.~ ~– Te is őt gyászolod, ugye? – kérdé
218   XXIII|        széttekintve kérdé tőle:~ ~– Őt is megölték?~ ~– Óh, nem –
219   XXIII| visszatérnek.~ ~– Még nem bántották őt – suttog halkan vissza –,
220   XXIII|          Eredj, eredj oda, ne hagyd őt elmenni. Beszélj az atyámmal;
221   XXIII|            s úgy fájt neki, hogy az őt nem tudja szeretni.~ ~–
222   XXIII|            ősi kastélyában, melyből őt csúfosan kijátszották –
223   XXIII|             tennie, lehetetlen volt őt meg nem szánnia.~ ~És az
224   XXIII|               Milyen boldoggá tette őt azáltal!~ ~Hogy szorítá
225   XXIII|         elvesztéséhez. De nem fogom őt elveszteni. Hazamegyünk
226   XXIII|      orvoslását a végzet, mint hogy őt oly hazákba hívja, ahol
227   XXIII|           valóban ott áll előtte, s őt nyájasan köszönti.~ ~– Hogy
228   XXIII|          hogy Vilma beteg, eljöttem őt meglátogatni. Ugye nem tettem
229   XXIII|       remélnek abból, ha a lázbeteg őt meglátandja, s meggyőződik
230   XXIII|             atyja kezét, s odavonta őt magához.~ ~– Kedves atyám –
231   XXIII|             Mondd meg neki, hogy én őt nagyon szerettem.~ ~– Ő
232   XXIII|            mindig erősebben szorítá őt keblére, mindig jobban átölelé
233    XXIV|         tartós kézszorítás bátorítá őt arra.~ ~– Midőn az ifjú
234    XXIV|             folyosón, hogy midőn az őt kísérni óhajtók a lépcső
235    XXIV|             régen szeretik egymást, őt ne gyászolják tovább.~ ~
236    XXIV|        ismeretes; csak ő sirathatta őt keserű szánalommal szívében,
237     XXV|             hálát ad Istennek, hogy őt megőrizte bajtól, gyalázattól,
238     XXV|         Mire azon szobába ért, ahol őt eltűnni látta, már akkor
239     XXV|             azt, hogy Maszlaczky úr őt választandja orvosának.~ ~–
240     XXV|              majd amott bukkant egy őt illető szerelmes nyilatkozatra
241    XXVI|         mindenütt maga előtt akarta őt látni.~ ~Künn a kertben