Rész

  1       I|            már ezeket a dolgokat, míg itt mondogatni kellett, és sokszor
  2       I|          Szegény! Ez ma játszani akar itt! Boldog kívánság. Csak legyen
  3       I|            most legelőször nyitja meg itt ajkait beszédre, mintha
  4       I|               a kapukon kívül maradt. Itt benn csak a szeretet és
  5      II|               hogy amíg a tanácsos úr itt tizenkét holdból álló kőbányát
  6      II|         asszonya van, hányszor főznek itt és itt a cselédek számára
  7      II|                hányszor főznek itt és itt a cselédek számára darapépet,
  8      II|            hogy Szentirmay úr maga is itt fog lenni ez estén közöttünk.~ ~
  9      II|      előszobáig.~ ~– Audiát! – kiálta itt hátrafordítva kurta nyakát
 10      II|               a principális – audiát, itt marad az előszobában. Várakozik,
 11      II|             kezét.~ ~– Kovács, kegyed itt van? Nem ismer rám, ugye?
 12      II|            termekbe vezette volna; de itt ő is csak vendég volt; e
 13      II|              bennünket, pedig sokszor itt vagyunk.~ ~– Ezért bocsánatot
 14      II|            afölötti örömüket, hogy őt itt láthatják a tanácsos villájában,
 15      II|       bennünket azon élvezettől, hogy itt tisztelhessük.~ ~– Magam
 16      II|               mikor azt mondtam, hogy itt maradjon? – rivall rá a
 17      II|        főispán úr körül.~ ~– Ki röhög itt? – ordíta az hirtelen, széttekintve
 18      II|              páholyokat üresen látná? Itt eleget tettünk a barátságnak,
 19      II|              De a grófnét talán mégis itt hagyhatná.~ ~– Óh, kérem,
 20      II|         Legalább a fiatalokat hagyják itt nőm védelme alatt; még csak
 21     III|              emelet már nem adódik.~ ~Itt lakik ő már minden emlékezetet
 22     III|             ki.~ ~Ha észrevenné, hogy itt vagyunk, egy cseppet sem
 23     III|            családból való leányt. No, itt tessék megfogni a történetek
 24     III|              tizenkét esztendő óta.~ ~Itt megállt Maszlaczky úr, mintha
 25     III|           legnagyobbszerű ütközetnél. Itt egy nyugodt kombináció,
 26     III|             lehet Kárpáthy János fia. Itt két dolog volt kiderítendő:
 27     III|           Felséges szarvasokat sütnek itt Pesten. Nem tetszik, kedves
 28     III|          végtül végig elolvashassa.~ ~Itt nagy lélegzetet vett az
 29     III|     nagyságodnak évenkint… évenkint… (itt ismét meg kellett kisujjával
 30      IV|        költeménye jár kézről kézre?~ ~Itt jön Maszlaczky úr, őtőle
 31      IV|               Megérkezik. Holnap lesz itt. Magam beszéltem **-yval.
 32      IV|           énekesei a költői világnak; itt lesz, fel fog lépni, háromszor
 33      IV|               innen a kapu alól, mert itt szélhuzam jár. Egy igen
 34      IV|           nézve, tudja kedves hm, hm (itt köhögéssel ütötte el a címet),
 35      IV|           beszéljünk olyan fennhangon itt az utcán! Mondja ön meg,
 36       V|              nagyságot követelt, hogy itt e földön e helyet senki
 37       V|             úgy nézek ki. – Mi voltam itt belől, azt nem tudja senki.
 38       V|      kiérdemelhessem.~ ~Maszlaczky úr itt ismét közel volt már ahhoz,
 39      VI|          képesíté.~ ~Ez a nagy térség itt, hol most a legszebb kalásztenger
 40      VI|           vízi szárnyasokra vadászva; itt valamelyik dombon – de isten
 41      VI|         ártott meg, másiknak a kövér, itt az üszög pusztított, amott
 42      VI|               évben nagy tűz lehetett itt, s végig leégett szél mentiben
 43      VI|             hadd szálljanak le már.~ ~Itt és amott egy-egy hosszú
 44      VI|           lehelt, mint a többi vidék; itt gazdag, itt pazar volt a
 45      VI|              többi vidék; itt gazdag, itt pazar volt a természet,
 46      VI|            értelmes vezetők ügyelnek; itt az agyagtelek téglakemencéknek
 47      VI|      márgaföldét; ez a roppant épület itt takarékmagtár, az egyiptomi
 48      VI|               cukrot készít, másik az itt termett gyapjút fonja, szövi
 49      VI|     pusztaságban, ha elgondolja, hogy itt nép és élet lehetne körös-körül,
 50    VIII|               új koreszmék gyűlhelye; itt fogja ön legelébb megismerni
 51    VIII|          Azután, ha találkozni fogunk itt és amott a világban, úgy
 52    VIII|              nem csupán az, miszerint itt e súlyos jelenetet háborítlanabbul
 53    VIII|       Emlékezik-e még kegyelmed, hogy itt ezen a helyen hajdan folyosó
 54    VIII|          ábrándozni a feledhetetlent. Itt ült, itt rajzolt, itt aludt,
 55    VIII|              feledhetetlent. Itt ült, itt rajzolt, itt aludt, itt
 56    VIII| feledhetetlent. Itt ült, itt rajzolt, itt aludt, itt halt meg.~ ~„
 57    VIII|               itt rajzolt, itt aludt, itt halt meg.~ ~„Nézd – mondá
 58    VIII|           megbocsát. Férjedet… óh…”~ ~Itt félbeszakadt a levél. A
 59    VIII|               üdvözöljük azokat, akik itt maradnak.~ ~Még egyszer
 60      IX|             vágtak a pofámba; most is itt a helye; ló ledobott, csónak
 61      IX|        inkognitó disznópásztor, mégis itt vagyok, s főispán lett belőlem!
 62      IX|            hogy az nincs itthon, mert itt Tarnaváry septemvir lakik.~ ~
 63      IX|            hogy beszéljen? Mit fecseg itt nekem előre-hátra? Bánom
 64      IX|          miféle céljai voltak, nem az itt a kérdés, hanem hogy minek
 65       X|         főurak dicső küzdterét látták itt alakulni a honfitetterőnek,
 66       X|           tolnait, s az elézúduló zaj itt éri ezt a másikat? Ah ez
 67       X|               a rongyos embereket, de itt a palotákban arról semmit
 68       X|                El is hoztam magammal. Itt várakozik.~ ~– Ugyan, küldje
 69       X|               a táncot. Maszlaczky úr itt egy futó komplimenttel keresztülhalad.
 70       X|              van! – Talán nem fűtenek itt?~ ~A borzalom az, a lélekfagyasztó,
 71       X|             hogy öltözve; ordít, hogy itt az árvíz, míg a szomszédok
 72       X|         Kedves gyámatyám, látja, hogy itt vagyok épkézláb, semmim
 73       X|              meg róla, hogy csakugyan itt van, és nem történt neki
 74       X|          szólt Zoltán büszkén –, mert itt ezrek megmentéséről volt
 75       X|          iszlak? Ha nem félsz, maradj itt! Ha nem félsz, hogy leiszlak,
 76       X|          félsz, hogy leiszlak, maradj itt, és igyál te le engem!~ ~
 77       X|          imádkozzál, – térj Istenhez! Itt az ítélet, itt a halál!
 78       X|              Istenhez! Itt az ítélet, itt a halál! Ki tart meg, ha
 79       X|             vissza nem menekülhetnek. Itt maradni is veszélyes, mert
 80       X|        emberbarátnak, Trommel uramnak itt több rendbeli járműve van,
 81       X|          megadta az árát. Látta, hogy itt nincs sok válogatás.~ ~–
 82       X|           svarc vagyok, mert reggelig itt ülhetnél helyettem. Megkopasztottak
 83       X|        könnyelműség. A kártya fordul, itt vesztenek, ott nyernek.
 84       X|            barátom, ne vesztegesd azt itt – szólt közbe a kávéházi
 85       X|          nélkül.~ ~Zoltán tudta, hogy itt úszással menekülni nem lehet.
 86       X|              állt ki a vízből. Zoltán itt leszökött lováról a lépcsőre,
 87       X|               volt az, kit a révészek itt hagytak.~ ~Egészen eszméletén
 88       X|              kezecskéje az övében. És itt körül a jeges, halálos ár,
 89       X|            Miért nem feleltek? Ki van itt?~ ~Zoltán csak most kezde
 90       X|             gyermeket.~ ~– Zoltán! Te itt vagy? Hogy jössz ide?~ ~–
 91       X|     ellenséged. Lépj át, nem érünk rá itt sokat feleselni!~ ~– Nem
 92       X|            volna is meg, megtartanám. Itt maradok, várok, míg jön
 93       X|              felőled. Ha én meghalok, itt van írószekrényemben egy
 94       X|            van, öt fekete pecséttel – itt van a fiókomban –, hogy
 95       X|               az örök álom.~ ~– Hahó! Itt álljatok meg! – hangzott
 96       X|        Kőcserepy házához siettek.~ ~– Itt a kisasszony! – kiálta rájok
 97       X|             ért.~ ~Zoltán látva, hogy itt úgyis elég segítő kéz van,
 98       X|              ifjú Kárpáthytól.~ ~– Én itt maradok segíteni, ha ön
 99       X|           rögtön, ki várhat tovább. – Itt egy ingadozó ház tetején
100       X|                minden kéz cselekszik. Itt egy polgár, köztiszteletű
101       X|       imádkozva, térdepelve. Még jobb itt a kunyhók alatt. Ime, a
102       X|           alatt. Ime, a magas paloták itt körös-körül, hogy ingadoznak.
103       X|            nehány lábnyira emelkedik? Itt egymás karjai közt fognak
104       X|             előtt fogdosták ki. Olyan itt nem tud lenni!~ ~Abellino
105       X|                   Ide, szép istennők! Itt a szabadító! – kiálta a
106       X|             udvarában tette le; olyan itt nem tud lenni.~ ~– Veszett-e
107       X|            lesepert a tengerbe. Olyan itt nem fog lenni!~ ~– De reménylem,
108       X|              a főherceg felé.~ ~– Ah, itt szép dámák vannak! – monda
109       X|             őket, hogy ne búsuljanak, itt is elég mulatságos kaland
110      XI|            fölfelé szokott fordítani; itt a lovag, amott paripája,
111     XII|         Párizsból kapok tőle levelet. Itt már, gondoltam, csak eszére
112     XII|              zöldre. Ilyen világ lesz itt, mihelyt Zoltán megjön.~ ~
113     XII|           tudom, hogy minek lakunk mi itt, s mért nem megyünk oda?)
114     XII|         nekünk békét a te Angliáddal. Itt ugyan nemigen hánykolódunk
115     XII|            mennyországba jutni.’~ ~(– Itt parenthesisbe teszi, hogy
116     XII|              éri legkevesebb vezeklés itt a földön. Azért nem juthatnak
117     XII|       csinálták volna remekben!’~ ~(– Itt álljunk meg egy szóra. Erről
118    XIII|               régi helyéről a világot itt Magyarországon.~ ~Legkisebb
119    XIII|             mint aki nagyon jól tudja itt a járást, vágtat felfelé,
120    XIII|               felé.~ ~– Ki az? Ki van itt?~ ~Maszlaczky úr félénken
121    XIII|           illett. – Ha tovább maradna itt, megláthatná, hogy semmiképpen
122    XIII|         halálszáraz karját.~ ~– Látja itt ezeket az ereket? Ugye látja?
123    XIII|               a fejem tetejére; látja itt ezt a sok apró, fehér szöszforma
124    XIII|          világ szerelmes volt bele.~ ~Itt felsóhajtott a beteg e szomorú
125    XIII|              én nem engedem meg, hogy itt valaki haszontalan patvarkodásaival
126    XIII|          egész processzust.~ ~– Ha én itt hagyom az urat a kúra közepén –
127     XIV|               élet, más világ zajgott itt, midőn országgyűlések voltak!
128     XIV|          alatt kedvére kifecseghesse. Itt meg lehete találni a hon
129     XIV|             országházban, meghallhatá itt kényelmesebben, mert ha
130     XIV|     Tarnaváryné magyarázatkészen.~ ~– Itt éppen velünk szemben. Most
131     XIV|               felelt, hogy ő jól érzi itt magát, s úgysem sokáig akar
132     XIV|             felelhetek önnek!~ ~– Úgy itt lakik a kísértet! – kiálta
133     XIV|               a szívem reszket, amint itt kérem önt, és ha az a másik
134     XIV|           kérem önt, és ha az a másik itt volna, éppen így könnyezve,
135     XIV|             napot, Bogozy! Mit csinál itt?~ ~A vén sas félretekintett,
136     XIV|              már egyszer ezt a lyukat itt az atilláján?~ ~– Nem tudnám,
137     XIV|         ügyeljen fel mindenre! Háljon itt az én szobámban! Minden
138     XIV|               őt Rudolftól elszakítá! Itt az ok, amiért őneki Rudolf
139     XIV|           végétől a másikig bejárta. „Itt gyárak, ott iskolák fognak
140     XIV|               Mennyi élet elférne még itt olyan emberektől, kiknek
141      XV|           másszor mint jó barát állok itt önnel szemben; fogadja,
142     XVI|             túlzással –, ezek az urak itt laknak nálam, itt is hálnak
143     XVI|             az urak itt laknak nálam, itt is hálnak mindig.~ ~Kár
144     XVI|               angyal, aki azt mondta: itt e szegény, sorsüldözte ember,
145     XVI|           valami rosszra gondolna. És itt ezen a sötét lépcsőn úgy
146     XVI|            hozta, hogy tán jobb volna itt maradni. Végre feltalálta
147     XVI|          kalapját, elfutott; a botját itt feledte, ezért még egyszer
148     XVI|        lélegzetet venni, érezve, hogy itt már mégis a nyilvánosság
149    XVII|           beszélt a puszta levegővel, itt és amott; tele volt az rá
150    XVII|          messziről nyújtá feléje:~ ~– Itt van…~ ~Azok az átkos iratok,
151    XVII|            össze tudott szedni, végre itt vannak letéve, átadva annak
152   XVIII|            Phü! Milyen dohos szag van itt. Micsoda illat ez, kedves
153   XVIII|              egészen más rendszer fog itt ezután lenni!~ ~Zoltán egykori
154   XVIII|          örülni, hogy Maszlaczky urat itt hagyhatják, amit meg is
155   XVIII|             magammal, jól tudva, hogy itt egész személyzet van, s
156   XVIII|             Csak legalább a feleségem itt ne volna; az görcsöket kap,
157   XVIII|        helyzetbe hozott ön bennünket. Itt az egész úri vendégsereg,
158   XVIII|               aminek nem ő az oka. És itt minden szem Maszlaczky úr
159   XVIII|                    Minden virág, amit itt látok – folytatá a leány
160   XVIII|           kezet, azt sem mondta, hogy itt van. Suttyomban letette
161   XVIII|             vele, hogy elolvassa, ami itt következik:~ ~„Mélyen tisztelt
162   XVIII|           abban semmi sértő nem volt. Itt van nálam a fragmentuma.~ ~
163   XVIII|               uram, nem addig van az; itt van a zsebünkben nagyságod
164   XVIII|             mélyéig lehat.~ ~– Ki van itt? – kérdi tőle egy ismerős,
165   XVIII|              megfordítva áll a dolog: itt a tartózkodó tábor feje
166   XVIII|                Ott Kutyfalviékat üti, itt Kőcserepyéket, s biz ő nemigen
167   XVIII|           magánál a tragédiánál, hogy itt még csupán az emberi szenvedélyek
168   XVIII|             azt gondolná: „Mi szükség itt tovább beszélni? Ezek megcáfolhatatlanok”.
169   XVIII|               üdvkiáltás támad eléje. Itt jön a nép kegyence, a mindenkitől
170   XVIII|          odaveté a zöld asztalra.~ ~– Itt van az akció díja! És egyúttal
171   XVIII|        főispán, s olyan joga van neki itt lenni, mint nekem és az
172   XVIII|                    Tessék leülni! Van itt szék elég, nem szeretem,
173   XVIII|               állást ők foglalták el. Itt csak ésszel lehet segíteni.~ ~
174   XVIII|         emlékeztetni uraságodat, hogy itt a főispán úr szobáiban vagyunk.~ ~
175   XVIII|           tekintetes karok és rendek, itt van a mindennél fontosabb
176   XVIII|           amazok közé nyomulhatni, de itt oly szigorú rend uralkodott,
177   XVIII|          visszavonhatlanul. Mit lehet itt még tenni?~ ~– A kokánfalviak
178   XVIII|               tollasokat, mintha soha itt sem lettek volna.~ ~Ez a
179   XVIII|      legirtózatosabb dolgok fognak ma itt történni.~ ~– Történjék,
180   XVIII|          szóra: „Vox!”~ ~– Mi szükség itt szavazatra bocsátani a dolgot,
181      XX|            irtózatos bűnhődése elé.~ ~Itt mégis lassabban kellett
182      XX|   hajtóvadászatokat tartanak ottan.~ ~Itt megállítja lovát a kisasszony,
183      XX|           neki.~ ~– Jártasd a lovakat itt alá s fel; várj itt reám,
184      XX|           lovakat itt alá s fel; várj itt reám, mindjárt visszajövök!
185      XX|               védtelen állapotban jár itt e rengetegben, egyes-egyedül,
186     XXI|             miatt, s ki most azért ül itt, hogy mint a veszett állat
187     XXI|             termet szépszerével, mert itt senkinek sem tetszik az
188     XXI|      törvényhozóinak zöld asztalánál. Itt nem kérdik tőle: van-e esze,
189     XXI|             hétkor vagy eljössz, vagy itt várlak a kapudban, s erővel
190     XXI|           szoktak levetni.~ ~– Ki van itt? – kérdé Rudolf elősiető
191     XXI|              bohók azt képzelik, hogy itt Pozsonyban csak úgy lövöldözik
192     XXI|              Rudolf jókedvűen –, mert itt az sincs, ahova letelepedjetek.
193     XXI|              kivették-e a sebből?~ ~– Itt van az – szól az orvos –,
194    XXII|  eltöprenkednek fölötte.~ ~– Ki lakik itt a mellettem való szobákban? –
195    XXII|               falat. – Ki zongorázott itt az éjjel, a másik teremben?
196    XXII|              éjjel, a másik teremben? Itt mellettem jobbra!~ ~A tanácsos
197    XXII|               gyermekem.~ ~– Óh, van. Itt egy ajtó van az ágyam lábánál;
198    XXII|               az a fehér asszony, aki itt mellettem lakik; milyen
199    XXII|              kedves leányom, én ültem itt ágyad szélén egész éjjel,
200    XXII|             más.~ ~– Óh, dehogy ültél itt. Én híttalak téged is, meg
201    XXII|      szobaleányt is. Egyitek sem volt itt, csak az a fehér asszony.
202    XXII|              csak az a fehér asszony. Itt ült egész éjjel az ágyam
203    XXII|             Nem láttam már régen.~ ~– Itt volt, gyermekem – szólt
204    XXII|           leánykám? Azt mondják, hogy itt járt, mikor én aludtam.
205   XXIII|              édesem, én kedvesem?~ ~– Itt és itt – szólt a lyánka,
206   XXIII|               én kedvesem?~ ~– Itt és itt – szólt a lyánka, szívére
207   XXIII|            sem. A tudomány hatalmának itt vége van.~ ~– Uram, segíts,
208   XXIII|         felelt a tudományok embere –, itt Istennel kell küzdenünk.~ ~
209   XXIII|     Szentirmay Katinka kisasszony van itt, ki Vilmát látogatni jött
210   XXIII|              jól, és legyen boldog…~ ~Itt néhány percig elhallgatott
211   XXIII|          beteg, ismét erőhöz térve –, itt a bal kezemen egy fekete
212   XXIII|          legyen olyan jó, hogy várjon itt reá.~ ~Kőcserepy eltávozásával
213   XXIII|             előtt… És most íme, ismét itt van e kastély falai között,
214   XXIII|           öltönyöket hoztam számodra; itt vannak e kis bőröndben.
215   XXIII|            fájdalmas sírása, nyögése. Itt szembe jött Zoltánnal az
216   XXIII|            kis helyet, egy kis helyet itt a közelben; tudja, ott a
217    XXIV|            magában halkan. – Az imént itt volt; már nincsen itt. Hol
218    XXIV|           imént itt volt; már nincsen itt. Hol keressem most? Kérdezősködni
219    XXIV|              és magában susogja: „Már itt sincsen”.~ ~És így megy
220    XXIV|               az én emlékeim maradnak itt. Legyen szabad nekem is
221    XXIV|            uraitól. Egy kis szobácska itt, egy darabka föld odakünn
222     XXV|   felhasználta parókája fodrozásához. Itt még szerencsét lehet kísérteni.~ ~
223     XXV|            abból többet ki nem kerül. Itt nincs más orvoslat, mint
224     XXV|             Nem tagadták előtte, hogy itt van.~ ~Mikor lehetne vele
225     XXV|            tavaszkor; milyen élet van itt, milyen élet! No, majd meglássa;
226     XXV|               a jó friss esőben, mert itt mindennap van eső, mezítláb
227     XXV|              csak egy hónapig lesz is itt, mennyire átváltozva érzendi
228     XXV|      korántsem azért jöttem ide, hogy itt mosdjam és fürödjem, s igyam
229     XXV|          napszámban…~ ~– Dehát miért? Itt nem szabad más kúrával élnie,
230     XXV|                   Vagy én nem maradok itt, vagy azt az embert kergessék
231     XXV|    rosszaságból cselekedett úgy.~ ~És itt bizalmasan megsúgá neki,
232     XXV|          hírlapokban.~ ~Abellino majd itt, majd amott bukkant egy
233  Vegszo|           mindent újra szerzés eszméi itt és amott.~ ~Ha ezen eszméket
234  Vegszo|               a regény végezetén. Hol itt a költői igazságtétel?~ ~