Rész

  1       I|               miket kertnek nevezsz; mi lesz tebelőled? Elébb-utóbb
  2       I|         akárkinek, de ez a mienk, és mi örülünk neki; bár azt mondják,
  3       I|          nemzeti míveltség oltárának mi is építsünk egy gunyhót,
  4       I|            minek? Apáink ellehettek, mi is ellehetünk nála nélkül.~ ~
  5       I|        értették. Kinek az? Minek az? Mi haszon lesz abból?~ ~Voltak,
  6       I|          gazdagabb urak, nem akarunk mi veletek versenyt támasztani;
  7       I|        útjába senkinek; majd építünk mi ott valami szerény házacskát,
  8       I|       házacskát, elég szépnek fogjuk mi azt majd találni; szerzünk
  9       I|        elhangzik az első mondat, óh, mi szépen hangzik! Óh, mi szépen
 10       I|               mi szépen hangzik! Óh, mi szépen hangzik! Nézzetek,
 11       I|            Nézzetek, nézzetek körül; mi csillog az emberek szemeiben
 12       I|           hogy másutt jobbak vannak, mi a magunkéról beszélünk.~ ~
 13      II|              azután meghalt; hogyan, mi által, arra senkinek semmi
 14      II|           mihelyt észrevesszük, hogy mi húzzuk azokat, nem azok
 15      II|           fognak jelen lenni.~ ~Mire mi megérkezünk, már akkorra
 16      II|           téma, inasoknak derogál.~ ~Mi azonban menjünk beljebb.~ ~
 17      II|        szavaival, édes tekintetével, mi pedig folytassuk körutunkat
 18      II|            oda fejeiket, várva, hogy mi baja neki a keresztnevével.~ ~–
 19      II|              a társaság nagy részét, mi nem kevéssé növelte az ifjú
 20      II|              kellene megnyílni, vagy mi?~ ~Misztizláv zavarba jött
 21      II|              lenni a megnyitáson. De mi lelte ezt a Szentirmayt?
 22      II|            mit ért ez önérzet alatt? Mi köze az önérzetnek a teátrálistákhoz?
 23      II|              vén urasági huszár.~ ~– Mi az a jurátus? – kérdezősködék
 24      II|              család negyedik tagja a mi Kárpáthy Zoltánunk.~ ~Valóban
 25      II|        omlanak fehér halántékaira. – Mi hír Szentirmán, mi hír Kárpátfalván?
 26      II|   halántékaira. – Mi hír Szentirmán, mi hír Kárpátfalván? Hallom,
 27      II|              nem azt válogatja, hogy mi magas, mi alacsony, hanem
 28      II|            válogatja, hogy mi magas, mi alacsony, hanem azt, ami
 29      II|         sohasem fogja tudhatni, hogy mi annak az értéke, ami a szíven
 30      II|    ösztönszerűleg hátrafelé mindent, mi előre akar menni, minden
 31      II|         miért nem táncolják azokat a mi szalonjainkban? Báró Berzy
 32      II|              kérdezősködtek: „Miért? Mi baj van?” Megtudták az okát,
 33      II|           szakított Katinka számára. Mi szükség volt neki azt a
 34     III|          szarvasbog formára metélve, mi arra mutat, hogy az íródiák
 35     III|             senki sem tudhatja, hogy mi lehet! Előtte támlátlan
 36     III|    nagybátyja mégsem akart meghalni, mi kedves nagyságodra nézve
 37     III|             feddhetetlen életet élt. Mi iparkodtunk gyanúinknak
 38     III|           érdemlik azt…~ ~– De uram, mi lelte önt e dicséretekkel?
 39     III|   beleegyezik föltételeinkbe, amiket mi fogunk eléje szabni, csak
 40     III|   Abellinónak nyugtalanul ismételni: mi nem elég, hogyan nem elég?~ ~
 41     III|          Nőül vegyem a leányát, vagy mi?~ ~Maszlaczky úr nagyot
 42     III|              que cela ez a „cessio”? Mi az?~ ~– A cesszió olyan
 43     III|        beszéljen énelőttem diákul. – Mi a hét mennykőrül gondoskodik?~ ~–
 44     III|           hírét a reformereknek?~ ~– Mi közöm nekem hozzájok? Én
 45     III|         marad a Kárpáthyaké; kérdem, mi kilátása lesz akkor egy
 46      IV|              tudni vágyókat.~ ~Vajon mi támasztá e mozgalmat? Tán
 47      IV|            őtőle mindjárt megtudjuk, mi történt. A parány kiadású
 48      IV|           utcán! Mondja ön meg, hogy mi panasza van ellenem.~ ~Mentül
 49      IV|             is nevezte ön, cessziót? Mi? – No szóljon!~ ~Maszlaczky
 50       V|         Milyen boldogtalanok volnánk mi férfiak, ha a nők bölcsek
 51       V|        gondolatunk tele van hibával; mi lenne belőlünk, ha a szerelem
 52       V|            tartanak; úgy nézek ki. – Mi voltam itt belől, azt nem
 53       V|            annak, barátom uram, hogy mi egymást ismerjük? – kérdé
 54       V|          homályos is az.~ ~– Nos. És mi oka lehet? – kérdé teljes
 55      VI|       udvaron élte át gyermekéveit a mi Zoltánunk. Ezek a fák éppen
 56      VI|         tolmácsa, bajnoka volt, az a mi Zoltánunk.~ ~Mint hétéves
 57     VII|             tizennégy évi adatokkal. Mi volt akkor a Kárpáthy-uradalmak
 58     VII|            viharzott azon keresztül! Mi volt ez? A leggyalázatosabb,
 59     VII|               magok sem tudták, hogy mi az. Az a fa, mely alatt
 60     VII|              kettő, egyik sem tudta, mi baja.~ ~Ah, menjetek azon
 61    VIII|       mellett csak egy hiányzik még, mi azokat tökélyre fejlessze,
 62    VIII|          megállt ott; maga sem tudá, mi történik vele. Minő vétkével,
 63    VIII|        szeresd őket ezentúl is, mert mi is szeretni fogunk téged;
 64    VIII|           sokszor gondolj ránk, mert mi is sokat fogunk rólad beszélni,
 65    VIII|           fogsz nyugodni abban, hogy mi szeretünk téged, és tudjuk,
 66    VIII|         elvakulnak a melegtől; azért mi ismét ki fogjuk nyittatni
 67    VIII|      megzavarta legboldogabb óráját. Mi lehet annak tartalma? Kit
 68    VIII|         idején Kárpátfalvára hozta: „Mi lehet azon levélben írva?”~ ~
 69    VIII|            írva?”~ ~Meg kell tudnia, mi van azon levélbe írva.~ ~
 70      IX|             írni? Ezt? Ezt a firkát! Mi? Feleljen!~ ~Eközben elébb
 71      IX|           nőket hallani perelni.~ ~– Mi ez? – kérdé Kovácstól meghátrálva,
 72       X|             eddig is szörnyű volt, s mi fog történni akkor, ha bekövetkezik,
 73       X|          irtóztató rémkiáltást!~ ~De mi történik velünk, ha a visegrádi
 74       X|             ki, mikor pikket hívnak. Mi lehet ma?~ ~Óh, mi lehet
 75       X|           hívnak. Mi lehet ma?~ ~Óh, mi lehet ma! Irgalomnak Istene
 76       X|     fenyegetett mindenféle perekkel, mi pedig majd megpukkadtunk
 77       X|            szigorúan fogta.~ ~– Nos, mi volt az, Zoltán? Nekem tudnom
 78       X|         jégmező, túlnan meg a másik; mi láttuk a magas partról,
 79       X|        egyedül Isten kezében voltam. Mi szerencsésebbek voltunk.
 80       X|           alatt, hogy tulajdonképpen mi jogon merészkedett Zoltán
 81       X|    megforgatva –, nos, ifjú barátom, mi történt azután? Zoltánt
 82       X|              az nagyon különös, hogy mi e rettentő explózióból semmit
 83       X|          forint volt az eszében.~ ~– Mi a patvar? Háromszáz hüvelyk? –
 84       X|            áll, ott van felhalmozva, mi szemnek és szájnak tetszik,
 85       X|     lekiáltott egy azon menőre, hogy mi az?~ ~– Szökőkút! – volt
 86       X|             sietve haladt odább.~ ~– Mi az? Szökőkút? – szólt Tivadar. –
 87       X|           tanácsos. – A te kedves…~ ~Mi volt ez!!~ ~Jóságos irgalom
 88       X|            nekünk, mint amilyen fiai mi vagyunk neki. Ez régi dolog,
 89       X|              ha lávatenger volna az, mi ez utcákat elönti, e két
 90       X|             nem tudta egyelőre, hogy mi történik vele.~ ~– Kedves
 91       X|                  Csókolom kezeit. Ha mi olyan bolondok vagyunk,
 92       X|         kormányos. – Szolgái vagyunk mi az úrnak? Azt tesszük, amit
 93       X|          sincs az egész házban, csak mi ketten – mondá fogvacogva,
 94       X|           maradhatsz hideg vérrel. – Mi közöm nekem a Hausherrek
 95       X|              vállalkozom.~ ~– Én is, mi is! – kiáltának a többi
 96       X|          talán annyit, mint amennyit mi egy óra alatt elpazarlunk;
 97       X|             őket észre.~ ~– Nos, hát mi lesz? – kérdé mogorván a
 98       X|         karimás fejét. Hiszen ezek a mi ismerőseink, akik Maszlaczky
 99       X|              amint hason feküdt.~ ~– Mi fizetünk.~ ~– Hát mennyit?~ ~–
100       X|             elmenetel miatt Vilmának mi baja sem történhetett, az
101       X|           sem. Minek is szeretnének? Mi oka volna rá valakinek,
102       X|           mondja, óh, ne mondja azt! Mi lenne akkor énbelőlem; ki
103       X|              ház alatt.~ ~– Jézusom, mi ez!? – kiálta, felszökve
104       X|          reszkető gyermek kezét.~ ~– Mi lelt, mit hallgatsz?~ ~Még
105       X|           magának kimagyarázni, hogy mi az; azért állt ott oly halványan,
106       X|                Az árvíz! Az árvíz! – Mi volt az ő képzeletében az
107       X|              e pillanatban megtudta, mi az a sötét delejes sugár,
108       X|              a könny, és nem tudjuk, mi az: öröm-e, vagy hála, vagy
109       X|           Benne ülnek a jurátusok, a mi ismerőink.~ ~– Megállj! –
110       X|           szörnyedés láza növekszik. Mi történik ennyi emberrel,
111       X|           falak között.~ ~Ah, ezek a mi kedves ismerőink, báró Berzy,
112       X|             furfangos jurátus – mert mi is lehetett volna egyéb –
113       X|           elfogódott hangon.~ ~– Óh, mi az, fenség? – vigasztalá
114       X|            Ez rettentő ítélet volt a mi ifjainkra. Valamennyien
115       X|               De könyörgünk, fenség, mi gentlemanek vagyunk, nemesemberekkel
116     XII|       megtudtam ennyit.~ ~A kölyök – mi az eb ingének, minek nem,
117     XII|            doktorságot szerez; ugyan mi a kőnek az olyan embernek,
118     XII|       fickóim bezzeg azt sem tudják, mi fán terem a könyv; pedig
119     XII|         kellett állanom. Hol járhat, mi történhetett vele? Nem süllyedt-e
120     XII|             ember, mint a fügelevél, mi pedig egyik toronyból nem
121     XII|             olyan tágan vagyunk, hát mi a lelkét keresnénk a víz
122     XII|             a sok puruttya nép, hogy mi sem tökmaggal élünk idehaza.
123     XII|             tudom, hogy minek lakunk mi itt, s mért nem megyünk
124     XII|        földre, s ezen a kis földön a mi kis hazánkra, s látta, miként
125     XII|           azt megérdemelték volna; a mi kötelességünk őket megmenteni
126    XIII|            ott, fiskális úr?~ ~– Hm. Mi lesz abból?~ ~– Gondolja
127    XIII|             Nono.~ ~– Kérdi ön, hogy mi által teszi ő e csodát?
128    XIII|          kedves nagyságodnak, hogy a mi céljaink létesítésére semmi
129    XIII|      szörnyeteg orrlyukai ellen.~ ~– Mi tetszik, uram? Mit akar?~ ~–
130    XIII|        terjengette feléjök.~ ~– Mit! Mi vagyok én? – kérdé Maszlaczky,
131     XIV|           vagy amit kedve tartott.~ ~Mi, nagy urak azért szeretjük
132     XIV|              le szemüvegét.~ ~– Nos, mi lelte önt? Hogy elhalaványodott
133     XIV|              mondott valamit.~ ~– De mi lelte önt most újra, kedvesem? –
134     XIV|              egész család szorosan a mi ifjúnk mellett halad el,
135     XIV|         haragszik, hogy így nevezem. Mi csak egymásba szoktunk kapaszkodni
136     XIV|    kijózaníták lelkét. Szinte tudta, mi van ezen levélbe írva, akár
137     XIV|             Csak szabad tudnom, hogy mi van a saját peremben?~ ~–
138     XIV|          fulladt hangon kérdezé:~ ~– Mi van ebben az írásban?~ ~–
139     XIV|       szemeibe.~ ~– Édes jó barátom! Mi évekig jártunk egymással,
140     XIV|           ebben a világrészben, ahol mi lakunk, s ha valaki aranyat
141     XIV|           úrfinak.~ ~– Tehát Zoltán? Mi köze önnek Zoltánhoz? Miért
142     XIV|              a legeslegnagyobb pert, mi éppen keze alatt volt, megfogni
143     XIV|          ember. Hát tudhatja ő, hogy mi történik azalatt irodájában,
144     XIV|           csak nem is gyanítja, hogy mi történhetik azalatt odahaza,
145     XIV|              kuturgur sohasem tudta, mi van abban a perben, amit
146     XIV|         halad el mellette; ki tudja, mi lakhatik abban. Egy távoli
147     XIV|            helyen utazunk. Ki tudja, mi kiálthat ott?~ ~Minő kísértetek,
148     XIV|      Következtek a bizonyítékok. Óh, mi utálatos dolgok voltak azokban.
149      XV|              ráhagyta, s várta, hogy mi lesz belőle.~ ~– Például –
150      XV|             áll előttem. Hogy azután mi történik velem, az a jó
151      XV|    megakadályozzák, akkor nem tudom, mi fog történni! Én csak azt
152     XVI|             való feladathoz fogott a mi ügyvéd barátunk, amidőn
153     XVI|           annak a saját oka.~ ~– Hát mi az, mondja el – erőködék
154     XVI|       Elmondta röviden, hogy ő ki és mi, és hogy néhány percnyi
155     XVI|            és sietett azt bevágni. – Mi bizalmas emberei vagyunk
156     XVI|            egészségére felügyel.~ ~– Mi egy percig sem távozhatunk
157     XVI|              mert jól tudja, hogy ha mi kiegyezünk, az adott cesszió
158     XVI|          bűnösnél szokott lenni.~ ~– Mi szükség nagyságodnak családról
159    XVII|  magasztalását a szív nyugalmáért.~ ~Mi lesz e derék munkás népből,
160    XVII|           mondta meg Kovácsnak, hogy mi volt abban foglalva.~ ~Nem
161   XVIII|                 Én meg nem foghatom, mi ütközött a cselédekhez?~ ~–
162   XVIII|              igazi okot?~ ~– Mármost mi a patvart csinálok ennyi
163   XVIII|              akiről te beszélsz, azt mi nem fogjuk látni soha, azzal
164   XVIII|             fogjuk látni soha, azzal mi nem beszélünk soha, azt
165   XVIII|              nem beszélünk soha, azt mi legfeljebb megsirathatjuk
166   XVIII|           hagy ott veszni. Vétettünk mi neki valamit? Mi oka van
167   XVIII|           Vétettünk mi neki valamit? Mi oka van neki minket kerülni?~ ~–
168   XVIII|       kárpátfalvi kastélyban, mint a mi kedves barátunk, Maszlaczky
169   XVIII|    állapotját, aggódva kérdezé, hogy mi baja.~ ~– Nézzed ezt! Olvasd! –
170   XVIII|            futotta át a levelet.~ ~– Mi ez? Mit akar ez az ember
171   XVIII|              Kőcserepy úr érté, hogy mi az; azt is tudta, hogy mit
172   XVIII|            végiggondolta, hogy vajon mi oka lehet a tanácsos e hideg
173   XVIII|           egyetlen barátom!~ ~– Nos? Mi baj? – kérdezé a tanácsos
174   XVIII|     jelenteni?~ ~– Tetszett olvasni? Mi ez, kedves barátom? Mit
175   XVIII|         mosolyogva, tréfásan –, lásd mi jöttünk el tehozzád, s mármost
176   XVIII|     gyermeteg modorával:~ ~– Ismét a mi fiunk fogsz lenni, s nem
177   XVIII|          melyik a tartogató párt, és mi okuk volt egymást így nevezni.~ ~ ~ ~
178   XVIII|            az ügy mibenlétét.~ ~Hogy mi volt e minden szíveket mozgásba
179   XVIII|              az ember azt gondolná: „Mi szükség itt tovább beszélni?
180   XVIII|            meg tudná-e mondani, hogy mi fán terem a lencse?~ ~E
181   XVIII|     méltóztatott cselekedni?~ ~– Hát mi a patvart cselekedtem?~ ~–
182   XVIII|          választók előtt: „Lássátok, mi éppen olyan közönséges nemesemberek
183   XVIII|         föllépni, hogy respektálják. Mi az ügy érdekében semmi áldozatot
184   XVIII|           őkelme a mondókáját.~ ~– A mi nagyságos és tekintetes
185   XVIII|       jelenik előttük, én nem tudom, mi fog történni. A leggyalázatosabb
186   XVIII|            Szentirmay és Kárpáthy!~ ~Mi volt ez? Hogyan volt ez?
187   XVIII| császárjokhoz, mondván: „Nem tudjuk, mi az a görbe, de nagyon rossz!”
188   XVIII|            adjunk rendes úton-módon, mi megtesszük azt is rendben,
189   XVIII|             bocsátani a határozatot, mi annak is állunk, kinyitjuk
190   XVIII|              kiírt szóra: „Vox!”~ ~– Mi szükség itt szavazatra bocsátani
191   XVIII|       szakajts róla.~ Még pirosabb a mi vérünk,~ Azért ontjuk, kiért
192      XX|             országot, amire már csak mi vének emlékezünk. Legyen
193      XX|            azokat házába bevinni. De mi haszna tépi össze? Ezer
194      XX|              ellenpárt által, miként mi; ő is dühös, elkeseredett.
195      XX|             oly bágyadt, jöjjön be a mi házunkhoz; nem messze van,
196     XXI|              egyéniség szájából, kit mi kármin és ultramarin arcáról
197     XXI|              Azt sem tudta jóformán, mi lesz a megvitatandó tárgy,
198     XXI|         volna benne. Én nem kutatom, mi gyöngéd összeköttetés csatolja
199     XXI|               az ugyan különös, hogy mi így meg vagyunk lepetve –
200     XXI|           szótlanul, keservesen.~ ~– Mi bajotok? – kérdé Rudolf
201     XXI|          kérdé Rudolf csodálkozva. – Mi történt veletek? Miért jöttetek
202     XXI|          jöttetek ily hamar utánunk? Mi csak egy hónap múlva vártunk.
203     XXI|         jókor látunk benneteket? Óh, mi kedves bohók vagytok ti.
204     XXI|           emelkedni lábai alatt.~ ~– Mi történt? – kérdezé reszketve.~ ~–
205     XXI|              sem találja el valóban, mi a kór oka. Egyik forrólázhoz
206    XXII|             Pedig hát – én istenem – mi volt ott? Egy puszta berakott
207    XXII|             nagy, súlyos kő…~ ~– Hát mi nem szeretünk-e téged? –
208    XXII|            fájt ez a gondolat. – Hát mi nem szeretünk-e téged?~ ~
209    XXII|              lázbeteg gyermekét.~ ~– Mi nem szerettünk tégedet?
210    XXII|             hogy mondhatod azt, hogy mi nem szerettünk téged!~ ~
211    XXII|          szívéhez.~ ~– Érzed-e, hogy mi van itten? Szív. De azt
212    XXII|               szólt a beteg leány. – Mi otthon, és ő itten. Hisz
213    XXII|             volt szükség őt üldözni. Mi laktunk volna a magunk házában
214    XXII|             elmondta neki, hogyan és mi módon akarja e szándékát
215   XXIII|            Tudod te jól, atyám, hogy mi az. Nagy fájás az. Ha Liza
216   XXIII|           vendég kacagott, vigadott, mi akkor odalenn a platánfák
217   XXIII|             ezen a helyen meg fogunk mi halni. Óh, ha arra vigyázott
218   XXIII|            távol levő rokona éhezik. Mi kezet szorítánk Lizával,
219   XXIII|          kezet szorítánk Lizával, és mi értettük, hogy mit tesz
220   XXIII|     imádkozhatik két ilyen gyermek?” Mi tudtuk, hogy miért. Minden
221   XXIII|           bele.~ ~Katinka tudja már, mi fáj oly nagyon Vilmának,
222   XXIII|              hogy veszélyben van, és mi érte mentünk.~ ~A beteg
223   XXIII|       kérdezé magától nyugtalanul. – Mi történik akkor? Mi lesz
224   XXIII|    nyugtalanul. – Mi történik akkor? Mi lesz abból?~ ~És aztán elkezdett
225   XXIII|             vissza fog ide költözni, mi pedig elmegyünk innen haza,
226    XXIV|           minden ragyogványt; úgyis, mi a világ minden ragyogványa
227     XXV|     ismerősei felől, megtudni, kiből mi lett, kivel mi történt;
228     XXV|       megtudni, kiből mi lett, kivel mi történt; s olyan jólesik
229  Vegszo|           magyarázata e mondásnak.~ ~Mi volt az, amit Zoltán Vilma
230  Vegszo|           mellékszemélyekkel hogyan, mi történt tovább, krónikai