Rész

  1      II|             vagyok, madame!~ ~– Ah, ön igazán elmés ember – viszonz
  2      II|       többiek min nevetnek. – Tehát ön a kaszinóból jön?~ ~(Azt
  3      II|               Nos, nos? Nem hallott ön róla semmit? – vallatá a
  4      II|    sarkairól. – Az lehetetlen! Hisz ön kaszinóból jön, a kaszinóban
  5      II|      fogadja azt.~ ~– Nem emlékszik ön, mikor Szentirmán volt,
  6      II|            jurátus lennék; ugyebár, ön királyi táblai jegyző?~ ~–
  7      II|           pedig nem is tudtam, hogy ön is azok között van. De talán
  8     III|  tyúkprókátornak…~ ~– Éspedig, íme, ön is elveszti a pörömet! –
  9     III|         melyre szükségünk volt.~ ~– Ön igazán ördöngös egy fiú,
 10     III|              és megölelé:~ ~– Uram, ön nagy ember!~ ~Azután visszaült
 11     III|           még egyszer elmondva:~ ~– Ön nagy ember.~ ~Maszlaczky
 12     III|          Maszlaczky.~ ~– Mit beszél ön ismét? – kérdé Abellino
 13     III|          csepp szükségem sincs.~ ~– Ön fél!~ ~– Nem félek. Senkitől
 14     III|            Folyvást nem értem, amit ön beszél.~ ~– Azt elhiszem –
 15     III|          lenni.~ ~– Csak nem gondol ön erre komolyan?~ ~– Sőt igen
 16     III|                  Alászolgája, uram. Ön úgy látszik, mulattatni
 17     III|   megismertetni.~ ~– Tehát reményli ön, hogy perünk még odáig elhúzódik.~ ~–
 18     III|        kedves nagyságos úr, kezdi-e ön érteni a többit? Ha e romlatlan
 19     III|               S valószínűnek tartja ön ezt?~ ~A fiskális elébb
 20     III|        pártfogóink.~ ~– Én bámulok. Ön azt állítá, hogy legjobb
 21     III|       szükségünk.~ ~– Hát szerezzen ön olyat. Ez az ön dolga. Én
 22     III|           szerezzen ön olyat. Ez az ön dolga. Én keressek?~ ~–
 23     III|          hogyan nyerjem meg, mondja ön. Eljárjak pikétpartikra
 24     III|           van.~ ~– Tehát mit gondol ön, minő föltételei lehetnének
 25     III|  huszonnégyezer forintot.~ ~– Uram, ön tréfálni látszik – szólt
 26     III|        átengedek érte. Gondolja meg ön, uram. – E szavakat csaknem
 27     III|  birtokosnak?~ ~– Csakhogy ez, amit ön mond, lehetetlen.~ ~– Semmi
 28     III|            nap alatt.~ ~– Ah! uram, ön engemet mesékkel hisz traktálhatni.
 29      IV|              Ne nagyságoljon engem! Ön oly derék férfiú, ön megérdemli,
 30      IV|         engem! Ön oly derék férfiú, ön megérdemli, hogy bárki is
 31      IV|      legnagyobb zavarban. Ha nem ad ön, becsületemre mondom, főbe
 32      IV|     fennhangon itt az utcán! Mondja ön meg, hogy mi panasza van
 33      IV|     magamról írást; hogy is nevezte ön, cessziót? Mi? – No szóljon!~ ~
 34       V|         alkotá.~ ~– Téveszmét monda ön; engem különös kegyeivel
 35       V|          anyagot.~ ~– Hibásan fogja ön fel az életet, uram. Nőnek
 36       V|         gyönge. Ezért, megbocsásson ön, ha egy nő boldog, az szerencse,
 37       V|          embert vigasztalni.~ ~– És ön sohasem talált volna eszményképére?~ ~–
 38       V|           segít küzdeni és fölemel. Ön még elég fiatal.~ ~Maszlaczky
 39       V|            kezét. – A többi most az ön műve.~ ~Maszlaczky úr büszkén
 40       V|            világért sem, sőt kérjen ön tőlem bármit! Bármit, mondom –
 41       V|            valami nagyot gondolt –, ön kényszerít, hogy kimondjam,
 42       V|            szállt volna a sírba, de ön kényszerített rá, hogy kimondjam:
 43       V|              hogy kimondjam: tegyen ön engem boldoggá – leánya
 44       V|         szólva:~ ~– Szívemből szólt ön – s azután, mintha nem bírna
 45       V|     remélhettem volna még azt, hogy ön, ki előtt még egy oly ragyogó
 46       V|       Kárpáthy-urodalom iránt. Hisz ön tulajdona leend az, s az
 47       V|           tizenhárom éves. Láthatja ön, hogy még nem férjhezmenetelre
 48       V|      végítéletet kap perében. Lássa ön, ebben mindnyájunk érdekei
 49       V|              Ugyebár, rajtunk függ? Ön dolgozni fog éjjel és nappal,
 50       V| következtetéseket formáljon. Tudja, ön ügyvéd, én pedig ítélőbíró;
 51       V|   hunyorított szemeivel.~ ~– Legyen ön bizton e részről; én magam
 52    VIII|       fakadt.~ ~– Kedves gyámatyám, ön engem eddig tegezni szokott.~ ~–
 53    VIII|            Igen, kedves Zoltán, míg ön gyermek volt; de idestova
 54    VIII|         születésnapját tudatni.~ ~– Ön már azon korba lép, ahol
 55    VIII|    nyugodtabban beszélni hozzá.~ ~– Ön elég komoly arra, kedves
 56    VIII|         hogy én önnek javát akarom. Ön ifjúsági előkészületein
 57    VIII|        nemest, sok jót lehet várni. Ön szép tehetségekkel bír,
 58    VIII|     embereket és viszonyokat; ehhez ön Szentirmán és Kárpátfalván
 59    VIII|      koreszmék gyűlhelye; itt fogja ön legelébb megismerni azon
 60    VIII|   bátorkodott mondani:~ ~– De azért ön gyámatyám marad?~ ~Ettől
 61    VIII|           át eddigi kötelességeimet ön iránt. Ha van ön gondolatában
 62    VIII|    kötelességeimet ön iránt. Ha van ön gondolatában az ismerős
 63    VIII|                  Tehát majd megírom ön számára az ajánlólevelet
 64    VIII|           kell lenni. Addig átmehet ön szobájába.~ ~Azzal tollat
 65    VIII|         kezébe a gyermek kezét.~ ~– Ön, gyámatyám? – szólt a gyermek
 66      IX|         megpillantva a gyermeket –, ön megérkezett, hozta isten!
 67       X|            önnek ajánlani. Tudhatja ön: ez nem első, és egy sem
 68       X|           kedves Trommel uram, hogy ön nagylelkűséget cselekedjék;
 69       X|              Mármost rögtön siessen ön a dolog után! Mert a munka
 70       X|            van; már egyszer említém ön előtt. Valami kimondhatatlan
 71       X|          benne sok magnetizmus van; ön hisz a magnetizmusban, ugyebár?
 72       X|              Ej, ej, kedves Zoltán, ön ily soká elmarad. Ön kis
 73       X|        Zoltán, ön ily soká elmarad. Ön kis házigazda volna, s vendégeit
 74       X|             Nekem tudnom kell, hogy ön hol járt. Mondja el!~ ~–
 75       X|         közt.~ ~– Ah, ah! Ne mondja ön tovább! Ne mondja tovább,
 76       X|       Zoltántól.~ ~– Mit tett volna ön, ha ön állt volna a parton? –
 77       X|               Mit tett volna ön, ha ön állt volna a parton? – kérdé
 78       X|            azalatt.~ ~– Nem találja ön e mesét rendkívül unalmasnak?~ ~–
 79       X|        voltak elfoglalva.~ ~– Tehát ön eszerint megmenté városunkat –
 80       X|     Szülőihez! Kétségbe vannak esve ön miatt!~ ~– Kétségbe vannak
 81       X|            azt a lánykát mentse meg ön – súgá remegve Zoltánnak. –
 82       X|          mint a betegség.~ ~– Látja ön, hogy lépni sem tudok.~ ~
 83       X|   tanakodásra.~ ~– Úgy megbocsásson ön – szólt Zoltán –, nincs
 84       X|                Óh, Zoltán, hajítson ön engemet le innen a vízbe,
 85       X|            itt maradok segíteni, ha ön megengedi.~ ~Wesselényi
 86       X|             szabadítom ki innen, az ön pénztára azután is ráér –
 87    XIII|        élettel.~ ~– Nono.~ ~– Kérdi ön, hogy mi által teszi ő e
 88    XIII|        bírtam volna ítélni, kicsoda ön; az inasom-e, vagy valami
 89    XIII|             a doktor –, akkor mehet ön aztán meggyógyulni a paradicsomba.~ ~–
 90    XIII|           levata előtt, akkor mehet ön koldulni az óperenciákra.~ ~
 91    XIII|          diplomatikus orvos vagyok, ön pedig egy simplex pervesztő.~ ~–
 92     XIV|     beszélgető érdekes idegent.~ ~– Ön miatt felgyújtják a delnők
 93     XIV|             irányozva. Kérem, védje ön magát egy kissé!~ ~– Hogyan? –
 94     XIV|             a szeme fejéréig piros. Ön nagyon fogékony az igézetek
 95     XIV|          volna őket.~ ~– Ah, menjen ön, mit titkolózik – évődék
 96     XIV|          barna valahányszor ide néz ön felé, mindannyiszor mosolyog.~ ~–
 97     XIV|     karonfogva menni, csak maradjon ön Katinka mellett.~ ~A két
 98     XIV|            volna.~ ~„Kedves Zoltán, ön feledni látszik, amit nekem
 99     XIV|            meg az ember, hogy félti ön tőlem a saját peremet. Csak
100     XIV|              Isten ne engedje, hogy ön e kérdésre valaha választ
101     XIV|    becsületemre, hogy ha valaha fog ön akadni emberre, aki azt
102     XIV|       reszketeg hangon Kovácshoz. – Ön tudja, hogy engem egy ismeretlen
103     XIV|         Uram, édes jó uram. Hiszi-e ön azt, hogy van a világon
104     XIV|            egyet ne említette volna ön most!~ ~– A szemem könnyezik,
105     XIV|         azon perctől kezdve, amidőn ön azokat megismeré, megszűnt
106     XIV|          azokat megismeré, megszűnt ön fiatal lenni, és lett öreg-öreg
107     XIV|           öreg-öreg ember, megszűnt ön szeretni tudni, és megtanult
108     XIV|       irtózni, iszonyodni. Óh, adja ön azt az írást nekem vissza,
109     XIV|            minden ifjú lélek előtt! Ön még gyermek, oly ártatlan,
110     XIV|   kárhozatos tudnivágyról, s menjen ön azután örülni az életnek,
111     XIV|           tele gyönyörrel van tárva ön előtt.~ ~Zoltán komoly,
112     XIV|          egymást ismerni. Láthatott ön sok veszélyes próbával szemben;
113     XIV|            előtt. Ha nem mondaná is ön, érzeném, szívem borzadálya
114     XIV|           benne.~ ~– Súlyosan volna ön büntetve esküvéseért, ha
115     XIV|            adtam egy férfinak, akit ön éppen oly mértékben szeret,
116     XIV|        helyre fogom tenni. Meglássa ön. Fényes elégtételt fogok
117     XIV|         önre bízom az egész irodát. Ön ügyeljen fel mindenre! Háljon
118     XIV|        perköltségi pénztárét, mind. Ön fizesse a frátereket s minden
119     XIV|          kompareálni kell, ott majd ön fog megjelenni helyettem,
120     XIV|                Nos tehát, meg van-e ön velem elégedve; elhiszi-e
121     XIV|           neki szelíden: „Ha kedves ön előtt az én szavam, és még
122     XIV|          jobban szereti, ne nyúljon ön azon átkos iratokhoz, miket
123      XV|            képzelem. Ez bohóság, de ön előtt megvallom.~ ~Az ügyvéd
124      XV|          kell várnom?~ ~– Jól tudja ön – viszonza Kovács szárazon –,
125      XV|          szenved.~ ~– Értem. Értem. Ön nagykorú szeretne lenni –
126      XV|    lélegzettel szólt:~ ~– Megbocsát ön, hogy ily gyöngén viselem
127      XV|        veszteni ezt a pert, mihelyt ön ennek létezéséről tudomást
128      XV|            maradna.~ ~– Tudom, hogy ön ezt óhajtja, kedves Zoltán;
129      XV|           nem egészen.~ ~– Mit mond ön? Akkor ön engemet nem ért.
130      XV|                  Mit mond ön? Akkor ön engemet nem ért. Én ezt
131      XV|           mint más.~ ~– Hová gondol ön?~ ~– Most csak egy gondolatom
132      XV|       kapjak. Ha e szándékomat vagy ön, vagy Szentirmay rosszul
133      XV|             a Mindenható tudja!~ ~– Ön teljes diadalt szerez ellenségeinek.~ ~–
134      XV|            ügyvédje kezét.~ ~– Hogy ön ezt tenni foga, arról bizonyos
135      XV|         melyre keresetüket alapíták ön ellenfelei, nem lehetett.
136      XV|         nagy befolyású férfi?~ ~– S ön nem gyanította volna? Nem
137      XV|         gyanította volna? Nem látta ön még Kőcserepy tanácsost
138      XV|             leányát megszabadította ön. Nem is haragból ellensége
139      XV|    gyámatyámra nézve?~ ~– Azt hiszi ön, hogy ha Szentirmay csak
140      XV|            tovább, s most lefekszik ön, és kinyugodja magát.~ ~
141      XV|      karjára tette kezét.~ ~– Tegye ön helyettem, amit jónak talál!
142      XV|     találkozzunk egymással! Végezze ön úgy, hogy én össze ne jöjjek
143      XV|             ha a többit el fogja is ön veszteni, ezt nem hagyom
144      XV|          fog nevetni mint ügyvédet, ön becsülni fog mint barátját.~ ~
145     XVI|            kibeszélhetni.~ ~– Uram. Ön az elébb engemet egy becses
146     XVI|         bizonyosan tudok, miszerint ön védencétől cessziót csikart
147     XVI|   kétszázezret ígérek őnagyságának, ön közbelép, hogy ezt meggátolja,
148     XVI|            nem következtek, s akkor ön ama harmadik számára vesztette
149     XVI|       szilencium) szerezhet, amiért ön elvesztheti ügyvédi oklevelét.
150     XVI|             Igen: üdvözültté! Tudja ön, mit vesztett ez órában?
151     XVI|             lépett.~ ~– Mit tilthat ön meg énnekem? – szólt, kétfelé
152     XVI|            a veszély torkába menni! Ön képes volna elhallgatni,
153    XVII|   jószágigazgatóhoz.~ ~– Megírhatja ön Szentirmay grófnak, hogy
154   XVIII|          szólni bírt.~ ~– Parancsol ön még velem valamit? – kérdé
155   XVIII|             a gorombaság. Csak per „ön”.~ ~– Kedves öregecském,
156   XVIII|         szerencsém bírni.~ ~– Tehát ön nem ezen jószág tisztviselője?~ ~–
157   XVIII|              szóla a tanácsos úr. – Ön bizonyosan rájok ijeszgetett
158   XVIII|             egész személyzet van, s ön kapja magát, előrejön, hogy
159   XVIII|         rettenetes helyzetbe hozott ön bennünket. Itt az egész
160   XVIII|           is róla. Minden szó, amit ön nőm előtt mondott, előttem
161   XVIII|          Nőm régóta sejté azt, amit ön ma írott levelében elárult.~ ~–
162   XVIII|              uram, annál gonoszabb. Ön a barátság álarcával férkőzött
163   XVIII|           vettem fel önt házamba, s ön azon törekedett, hogy e
164   XVIII|           magát; de másutt kerüljön ön, mert ha találkozunk még
165   XVIII|       elkezdé mondogatni:~ ~– Uram! Ön tudni fogja, miszerint minden
166   XVIII|            türelmetlenül:~ ~– Uram, ön jól tudja, hogy engemet
167   XVIII|     szurkálójával felbolygatva.~ ~– Ön e sérelemért nekem elégtétellel
168   XVIII|         alávalóság, ez illetlenség! Ön lovagiatlan ember.~ ~– Én
169   XVIII|             Hogyne, fiatal barátom, ön Maszlaczkynál praktizált,
170   XVIII|             mint ő.~ ~– Igen örülök ön szép tehetségeinek tért
171   XVIII|          vezényletével. Ne kíméljen ön semmi áldozatot, melyet
172   XVIII|        számára megnyerni, számolhat ön hálánkra. Egy-két ezer pengőről
173   XVIII|        elfogta.~ ~– Mit cselekedett ön, szerencsétlen ember! –
174   XVIII|    cselekedtem, nagyságos uram.~ ~– Ön gyalázatosan, undokul megcsalt
175   XVIII|             undokul megcsalt engem; ön egy… egy…~ ~– Mérsékelje
176     XXI|                 Úgy tetszik, mintha ön féltené őt.~ ~– Az meglehet.
177     XXI|        ügyeket elintézni.~ ~– Tehát ön nem találkozhatik reggelnél
178     XXI|      öltözöm.~ ~– Jó. A többit lesz ön szíves elintézni segédeimmel.~ ~
179   XXIII|            hallott tőlem senki, azt ön, ím, írásban olvashatja
180   XXIII|             az a kísértő réme, hogy ön meggyilkoltatott. Hála a
181   XXIII|  Mindenhatónak, ez nem történt meg; ön él, és egy szavával, egy
182   XXIII|       ismerem az áldozatot, amelyet ön hozand, amidőn e küszöböt
183   XXIII|             hiszem, reménylem, hogy ön mégsem fogja azt megtagadni
184   XXIII|             közelebb, és monda:~ ~– Ön hívott engem, és én eljöttem,
185   XXIII|        szorítá azután szívéhez!~ ~– Ön nemes… ön igen nemes… –
186   XXIII|             szívéhez!~ ~– Ön nemes… ön igen nemes… – ennyit bírt
187   XXIII|         otthon. Mintha otthon volna ön – mondogatá neki, s rövid
188   XXIII|    gondolkozás után kimondá: – Hisz ön úgyis itthon van már.~ ~
189   XXIII|     Kárpáthy Zoltánra.~ ~– Mit akar ön ezzel, tanácsos úr? – kérdé
190   XXIII|            ő megszabadul, miszerint ön eljött ilyen zivatarban.
191   XXIII|         eljött ilyen zivatarban. Az ön belátása meg fogja fordítani
192   XXIII|        Köszönöm, hogy meglátogatott ön.~ ~Ezentúl mindinkább magához
193   XXIII|     hajnaláé, és a szívé.~ ~– Ugye, ön nem haragszik énrám? – szólt
194   XXIII|           kezecskét. – Sohasem.~ ~– Ön megbocsát nekem azért, amit
195   XXIII|           véthetett nekem soha.~ ~– Ön megbocsát atyámnak – suttogá
196   XXIII|         egyet kérek öntől. Ugye, ád ön nekem egy kis helyet, egy
197   XXIII|          amik mindig zöldek, amiket ön megtartott magának, midőn
198     XXV|           szaladgálunk, nem képzeli ön, milyen gyönyörűség mezítláb
199     XXV|       tocsogó sárban. Majd meglássa ön, ha csak egy hónapig lesz
200     XXV|         tárgyról.~ ~– Majd meglássa ön, kedves Maszlaczkym, az