Rész

  1       I|             sokszor mondani! – az az ifjú, aki elkezdett erről legelébb
  2      II|              az aggasztó életgondok; ifjú éveiknek nincs egyéb feladata,
  3      II|              ő körükbe nem viszik át ifjú lovagjaink azt a csintalan
  4      II|             jelleget kölcsönöznek az ifjú lovag külsejének.~ ~Egy
  5      II|    leereszkedő pillanattal fogadá az ifjú lovagot, ki utánozhatlan
  6      II|            mi nem kevéssé növelte az ifjú absentium ablegatus kényelmetlenségét.~ ~–
  7      II|           úgysem hallja! – kiálta az ifjú fád, nem iparkodva lassan
  8      II|            ellenében. Némely főrangú ifjú sohasem volt gyermek, mert
  9      II|              sietett őt bemutatni az ifjú társaság bálványainak, Vilmának
 10      II|            Óh, igen, igen – monda az ifjú –, de az olyan régen volt.~ ~–
 11      II|         elégtételt akart nyújtani az ifjú ismerősnek, kit főnöke egyoldalú
 12      II|      gúnyjának tett ki, s e törekvés ifjú szívének becsületére válik.)~ ~–
 13      II|             mikért az őstiszta lelkű ifjú valami természetszerű gyűlölettel
 14      II|          szerette megalázni.~ ~A két ifjú elbolyongott a kert tekervényein.
 15      II|        értekezések nélkül, melyet az ifjú hazafiak oly komoly arcokkal
 16      II|           sokáig utána nézve.~ ~Ezen ifjú sokáig fog emlékezni őreá,
 17     III|             ezeket a fiskális úr még ifjú korában perköltség fejében
 18     III|             másikra eltivornyázik az ifjú kollégákkal, de azért reggel
 19     III|  köztiszteletben álló férfi, mint az ifjú Kárpáthy örökös gyámatyja,
 20     III|            említé kötekedve, hogy az ifjú Kárpáthy Zoltán arca mennyire
 21     III|           gyanúba hozva, közte és az ifjú Kárpáthy között kiegyenlíthetlen
 22     III|            lett. Valóban derék, szép ifjú. Oly kifejlett, mint más
 23     III|             az is valószínű, hogy az ifjú Kárpáthy sokkal szorosabban
 24     III|        sarkalatos körülmény, hogy az ifjú Kárpáthy nemes szívű, ábrándos,
 25     III|             győzelmünk alapja ez. Az ifjú mindekkorig semmit sem tud
 26     III|             fog kárára szolgálni. Az ifjú Kárpáthy még egy betűt sem
 27     III|             eljövend az idő, hogy az ifjú Kárpáthy azon korba lép,
 28     III|       romlatlan kedélyű, nemes szívű ifjú végigolvasandja azon borzasztó
 29     III|             között; mit fog akkor ez ifjú cselekedni? Engedni fogja
 30       V|          példaképpen felhozni. Midőn ifjú hajadonná nőtt, oly óvatosan,
 31       V|              minden megrovásnak; más ifjú lyánkát szenvedélyei ragadnak,
 32       V|             be nem töltheté. Egy-egy ifjú szemei, szavai az ő szívében
 33       V|           tekintélyes férfi volt; az ifjú leányt nem kényszeríték
 34       V|             gyermek – csalódtam mint ifjú, és elfásultam mint férfi.
 35       V| holdvilágképű sihederek korából, kik ifjú éveiket henye piperőcködésben
 36      VI|             Ha olykor meghallá, hogy ifjú pajtásai közől valamelyiknek
 37    VIII|            baja? – sürgeté tovább az ifjú, lováról lepattanva.~ ~–
 38    VIII|              iratokat pecsételve. Az ifjú lépteinek hangjára visszafordult,
 39    VIII|            Éppen azért – viszonza az ifjú. – Ha Szentirmától el kell
 40    VIII|         vádnak, és semmivé tegye egy ifjú élet minden jövő reményét
 41    VIII|              boldogtalanságomat. Még ifjú gyermek koromban szerettem
 42      IX|          kinevezné, legyen szíves az ifjú Kárpáthy fölötti gyámságot
 43      IX|            pitvarnok már meglátta az ifjú bárót, s kevéssé törődve
 44      IX|          szája nevetett, s míg a két ifjú mellett elment, alattomban
 45      IX|              vezesse fel a nagyságos ifjú bárót szobáiba. A második
 46      IX|           neve volt hímezve.~ ~És az ifjú oly elhagyatva, oly szomorúan
 47       X|          Pestet fogjuk látni! A szép ifjú Pestet, serdülő menyasszonyát
 48       X|               bölcsei, tekintenek az ifjú fővárosra, s míg a homályban
 49       X|          gyűlölettel viseltetik ezen ifjú Kárpáthy iránt, aki most…
 50       X|          amit én nem is csodálok; az ifjú ember egyike a legkiállhatatlanabb
 51       X|         szájában megforgatva –, nos, ifjú barátom, mi történt azután?
 52       X|       elhalmoztatni, oly tűzzel, oly ifjú bájjal senki sem tudja táncolni
 53       X|           neki bátor szívéért? De az ifjú éppen őt kereste. Megragadta
 54       X|             magánkívül ragadá meg az ifjú kezét, s – maga sem tudta,
 55       X|          rámáikban, s mindenünnen az ifjú őrre néztek, az egyetlen
 56       X|        kezeiben. Úgy nem illettek ez ifjú arcokhoz az irigység, a
 57       X|             oda a sorssal nem törődő ifjú könnyelműség. A kártya fordul,
 58       X|        arcából ki volt kelve a derék ifjú, a borzalom és felindulás
 59       X|         hallgatjuk – szólt a bankadó ifjú.~ ~– És tudtok játszani
 60       X|           elszörnyedve a meleg keblű ifjú.~ ~– Hagyd a filantrópiát,
 61       X|            fiatal társai, hol van az ifjú nemzedék szemefénye ez órában,
 62       X|        szemefénye ez órában, a derék ifjú sarjadék, kiben egy jobb
 63       X|            előtt, egészen átjárva az ifjú könnyű öltözetét. Kalapját
 64       X|         felül kezde érni az ár, s az ifjú szíve lassankint elkeseredék.~ ~
 65       X|       históriai emléken nyugodott az ifjú tétova lelke. Mahmudnak
 66       X|            sötét tenger színén.~ ~Az ifjú egészen elfeledett kiáltani.
 67       X|              ablaknak, melyen Zoltán ifjú erejének heves gyorsaságával
 68       X|          Vilma, ott látta meg a több ifjú szerencsétlenek között ezt
 69       X|            vannak esve? – ismétlé az ifjú szavait a leányka, keserű
 70       X|              a kettőnkre nézve.~ ~Az ifjú még erősebben szorítá őt
 71       X|         velök? – kérdé Wesselényi az ifjú Kárpáthytól.~ ~– Én itt
 72       X|         falai mellett. Bele ne lépj, ifjú, szép hajadon, ki a szabadulást
 73       X|          volna is, nem volt hova. Az ifjú sokkal jobbnak találta meleg
 74       X|      dereglye, akkor veszik észre az ifjú mellén a hímzett csillagot,
 75       X|        megismerik a főherceget.~ ~Az ifjú herceg régebben szemügyre
 76       X|      Jöjjenek önök utánam – monda az ifjú herceg, egy csáklyalökéssel
 77       X|              egyszerre, s követék az ifjú főherceg járművét.~ ~A főherceg
 78       X|           egyszerre három-négy izmos ifjú szökött oda, s megkapva
 79       X|        indult neki a bátor fejedelmi ifjú a tengerré áradt Dunának,
 80       X|             festenek, mint egy édes, ifjú testvér ama szegény házakból,
 81      XI|           még kedvesebb, és az ékes, ifjú város lett még szebb és
 82     XII|          hogy a kedvenc, a szeretett ifjú még csak fel sem keresi
 83     XII|           nejének és leányának, s az ifjú hő érzelmű irata abban az
 84     XII|    buzgalmából) relációkat küldöz az ifjú úr felől.”~ ~Látni való,
 85     XII|         megszűnt jurátusom lenni; az ifjú úr pedig feltette magában,
 86     XII|            előtte egészen ismeretlen ifjú kíséretében. Előkereste
 87     XII|             a szeretetet, mellyel ez ifjú növendéke iránt viseltetik,
 88     XII|        mindig megnyugodott benne. Az ifjú kedély jövőjére nagy hatással
 89     XII|             nézve a sorstól, hogy az ifjú egyedül, kivetve a világba
 90    XIII|             Ez az alig tizenhat éves ifjú volt Kárpáthy Zoltán. Saját
 91    XIII|            indok szólt mellettök. Az ifjú két világrészt beutazott,
 92    XIII|            figyelemmel kísérnünk. Az ifjú odautazott, meg is jött,
 93     XIV|     napsugárai alatt égni kellett az ifjú arcának, legalább az oly
 94     XIV|            fiút. Hogy elváltoznak az ifjú arcok néhány év alatt. Tarnavárynénak
 95     XIV|                   Hogyan? – kérdé az ifjú, a tapasztalatlanság tétova
 96     XIV|       meglássa, hogy megigézik.~ ~Az ifjú szót fogadott, s körülhordá
 97     XIV|       fordítva, Vilma. Az ismeretlen ifjú reszkető kézzel tette le
 98     XIV|            dehogy! – mentegetőzék az ifjú, s újra felvette a szemüveget,
 99     XIV|            amint észrevette, hogy az ifjú odanéz feléje, egyszerre
100     XIV|                Nem tudom – hebegé az ifjú –, valami ismerősöm köszöntött,
101     XIV|                 találgatá magában az ifjú. – Nem emlékszem rá, hogy
102     XIV|             robogó hintójukhoz.~ ~Az ifjú különös érzéssel tekintett
103     XIV|              Jó estét, Zoltán!…~ ~Az ifjú az egész paradicsomot érzé
104     XIV|               édes, tiszta örömei az ifjú éveknek, milyen rosszak,
105     XIV|              Napóleon idejében.~ ~Az ifjú és a leányka eleinte szép
106     XIV|             míg ez eszes, tudományos ifjú, kinek az első pere lesz,
107     XIV|           meg.~ ~Amint Pestre ért az ifjú, egyenesen Kovácshoz sietett,
108     XIV|             örömmel látta megérkezni ifjú védencét, kit még külföldön
109     XIV|            is mondhatott volna.~ ~Az ifjú Kárpáthy már szinte egy
110     XIV|               hogy talán jó volna az ifjú báró számára állandó lakást
111     XIV|              az átkos iratokba.~ ~Az ifjú szorongó tekintettel nézett
112     XIV|      ragyogtak.~ ~Kovács megfogta az ifjú kezét.~ ~– Uram, édes jó
113     XIV|        örökre takarva tartson minden ifjú lélek előtt! Ön még gyermek,
114     XIV|            Kovács hévvel szorítá meg ifjú védence kezét, alig hallhatólag
115     XIV|             Köszönöm, köszönöm…~ ~Az ifjú oly, mondhatni elektrikus
116     XIV|     megtehette volna, hogy a pert az ifjú kértére neki megmutassa,
117     XIV|           szokatlan sápadást, ami az ifjú arcán elvonult e szókra.~ ~–
118     XIV|             mozdult ki szobájából az ifjú, meghagyva cselédeinek,
119     XIV|              emlékezni lassankint az ifjú jó barát értelmes arcára,
120     XIV|              sorba bámulásában.~ ~Az ifjú merően nézett a per címére,
121     XIV|              ki kezdte észrevenni az ifjú csodálatos tekintetét. –
122     XIV|            dolgok voltak azokban. Az ifjú arca égett, és teste reszkedett
123     XIV|          védiratai lángra gyújták az ifjú elfagyott lelkét. Oly szenvedéllyel
124      XV|              Kovács, okos szemeit az ifjú arcára szegezve –, hogy
125      XV|       mennyit szenvedtem! – nyögé az ifjú alig hallgató panasszal.~ ~–
126      XV|            köszönöm önnek – szólt az ifjú, melegen szorítva meg ügyvédje
127      XV|             kiállott, tulajdonítá az ifjú védenc szórakozottságát,
128      XV|           legyen joga senkinek…~ ~Az ifjú nem bírta befejezni beszédét.
129      XV|         nézte, és nem zavarta meg az ifjú tiszteletre méltó fájdalmát,
130      XV|           fog mint barátját.~ ~A két ifjú megölelte egymást. Kovács
131     XVI|    kitalálnia, miután tudta, hogy az ifjú a per tartalmát megismeré,
132    XVII|          rakatá. Annyit bírt rebegni ifjú ura előtt, hogy azért ne
133    XVII|            jó öreg bátyám – monda az ifjú erőltetett jókedvvel –,
134    XVII|           kinyilatkoztatni:~ ~– Édes ifjú uram, nagyon tudnék keseregni
135    XVII|               s azt hóna alá véve az ifjú báró után kérdezősködék.
136    XVII|             Nem kételkedett, hogy az ifjú ügyvéd éppen oly megvetéssel
137   XVIII|             tért vissza, hogy a volt ifjú nagyságos úr emberekkel
138   XVIII|                  Ez a fatális Zoltán ifjú angolosan szokott ebédelni,
139   XVIII|         lánykám. Lásd, ez egy gazdag ifjú volt, aki, mert maga gazdag
140   XVIII|               melynek dicskörében az ifjú költő arca ragyogott.~ ~
141   XVIII|       érzelem és törhetlen erő.~ ~Az ifjú nem érzi e jelenet közeledtét,
142   XVIII|         szelíd arc odatámaszkodék az ifjú székére, oly közel hajolva
143   XVIII|            gyermek piciny hókezét az ifjú arca elé teszi, s hátulról
144   XVIII|             Te vagy! – sóhajt fel az ifjú gyönyörmámorában, s amint
145   XVIII|         simogatja gyöngéd kezével az ifjú fejét, mely anyja kezén
146   XVIII|             magánkívül szökik fel az ifjú, s az előtte álló férfi
147   XVIII|               az egyik magas, délceg ifjú, egyszerű fekete, prémtelen
148   XVIII|             biztosak felőle, hogy az ifjú lelkesítő szavai után valaki
149   XVIII|         Zoltán felálljon.~ ~Amint az ifjú szép, nemes alakja kiemelkedik
150   XVIII|           kalapjaikkal integetnek az ifjú szónok felé, ki, miután
151   XVIII|             méltóságos szerepéből az ifjú ember.~ ~– Ez a pont az,
152     XIX|             átvirraszta, kelt fel az ifjú az őt követi székében megerősítő
153     XIX|           hazám törvényei – szólt az ifjú, nagy, sötét szemeit a gyülekezeten
154     XXI|        tovább. Egyike a legismertebb ifjú szónokoknak felhevült arccal
155     XXI|        adataival megismertetni.~ ~Az ifjú szónok odaveté eléje látogatójegyét,
156     XXI|           eltávozott.~ ~A felszólító ifjú hevesen kérkedett még azután
157     XXI|            könyörgött előtte, míg az ifjú egészen meglágyult anyja
158     XXI|        akinek te mindene vagy.”~ ~Az ifjú ingadozott, elveszté önakaratát,
159     XXI|         volna vínia Dabronival.~ ~Az ifjú szónokról nem is lehetett
160     XXI|         kedvencei között emlegeté az ifjú Kárpáthyt, kiben a honfierények
161     XXI|       honfierények példányát bámulta ifjú és öreg, kit pártfelei szerettek,
162     XXI|          megelőzni lehetséges.~ ~Két ifjú mágnás ült Rudolf mellett,
163     XXI|              az átkozott vádat…~ ~Az ifjú úgy zokogott, hogy nem tudott
164   XXIII|         Reszkető kézzel fogja meg az ifjú barátnő kezét.~ ~– Hagyjuk
165   XXIII|    megfoghatlan volt előtte, hogy ez ifjú, ki neki annyi keserűséggel
166   XXIII|              tudott hozzá sokáig. Az ifjú maga lépett hozzá közelebb,
167   XXIII|                 És az nem válik soha ifjú szívének szégyenére, és
168   XXIII|            ennyit bírt rebegni.~ ~Az ifjú felöltönye csuromvíz volt.
169   XXIII|                 monda a tanácsos, az ifjú karjába öltve kezét; Zoltán
170   XXIII|             kis helyet énnekem.~ ~Az ifjú szíve elszorult e szókra,
171   XXIII|           leány, amint ott feküdt az ifjú karjai közt, szép, tiszta
172    XXIV|       bátorítá őt arra.~ ~– Midőn az ifjú Kárpáthy lemondott uradalmairól –
173    XXIV|            ki az, ezt tudni fogja az ifjú Kárpáthy, és elég, hogy
174    XXIV|             lenéznek, midőn a boldog ifjú kebléhez ölelé régen-régen
175     XXV|  nyugodalmasabb kilátásai vannak; az ifjú Kárpáthyhoz folyamodott