Rész

   1       I   |            Láttatok-e már új gazdát, ki az őseitől elhanyagolt örököt
   2       I   |          fáradsága nyomain meglátszanak az Isten áldó kezei, milyen
   3       I   |                fognál, szegény bohó!”~ ~Az pedig fárad, törekszik,
   4       I   |        törekszik, szent türelemmel küzd az utókorért, Istennel szívében
   5       I   |                  ismét újrakezdi.~ ~ ~ ~Az ezernyolcszázharminchetedik
   6       I   |             művészetnek, hogy ne jusson az is annyi szépnek, jónak
   7       I   |              meg nem érdemlett sorsára: az elenyészésére.~ ~Beszéltek
   8       I   |        Beszéltek róla, hogy a művészet, az irodalom szerzi meg a nyelv
   9       I   |          kellett, és sokszor mondani! – az az ifjú, aki elkezdett erről
  10       I   |                és sokszor mondani! – az az ifjú, aki elkezdett erről
  11       I   |                akik nem értették. Kinek az? Minek az? Mi haszon lesz
  12       I   |               értették. Kinek az? Minek az? Mi haszon lesz abból?~ ~
  13       I   |                 Művészet, és magyar? Jó az a falukon, ahol nincs. De
  14       I   |              kellett volna azt kezdeni; az önző szűkkeblűség talált
  15       I   |       szűkkeblűség talált okokat, mikbe az áldozatoktóli iszonyát eltakargassa:
  16       I   |       összegyűltek, akkor elszabadultak az ellenvetések: Hová építitek?
  17       I   |               Hová építitek? Nem készül az el soha; a pénz egyéb, sok
  18       I   |                Hagyjátok meg nekünk ezt az örömünket.~ ~A József-külvárosban,
  19       I   |             nevetni. „De bizony jó lesz az magtárnak, ha elkészül” –
  20       I   |                 hogy összedőltek volna; az épület készen állott. „De
  21       I   |   clairvoyant-ok. Határidő lőn kitűzve; az elmúlt, nem tartatott meg.
  22       I   |                reggelén, melynek estéje az ígért ünnepélyre volt kitűzve.
  23       I   |               nemhogy kimeszelve; körül az udvaron építőállványok,
  24       I   |             kockáztatásával betekintett az épületbe, gyönyörű hangversenyhez
  25       I   |             polgárság nem tud magyarul, az nem jön ide, az elegáns
  26       I   |               magyarul, az nem jön ide, az elegáns világ ma délutánra
  27       I   |             volna még a mesterlegény és az alsó osztályok, de valami
  28       I   |                 mind rájok fog szakadni az egész népség.~ ~Szegény
  29       I   |               ébredését.~ ~Eljött végre az est, ütött a sok szívdobogással
  30       I   |               öröm dobogott; ott voltak az együgyű emberek a tömött
  31       I   |              megünnepelhessék; ott volt az ősz nemes, ki ifjúkorának
  32       I   |         gondolatját látta felépülve, és az ősz napszámos, ki ingyen
  33       I   |          fellebben a függöny, elhangzik az első mondat, óh, mi szépen
  34       I   |              nézzetek körül; mi csillog az emberek szemeiben mindenütt?
  35       I   |             Drága gyöngy, drága gyémánt az; szép hölgyeink, hagyjátok
  36       I   |                 hagyjátok azt ragyogni. Az előadott mű tele van szépségekkel,
  37       I   |     szépségekkel, óh, bizonyára remekmű az. Ne mondjátok, hogy másutt
  38       I   |              milyen célszerű a gépezet, az egész elrendezés mily ízletes;
  39       I   |                  Ami még hiányzik, majd az is mind megjön, költő és
  40       I   |                csendes örömben folyt le az est. Kinek jutott volna
  41       I   |               Kinek jutott volna eszébe az ítélethozás? A fitymálás,
  42       I   |                és öröm volt látni, hogy az új ház kicsiny, amennyire
  43       I   |                 elég széles és tág lesz az – a részvétlenségnek.~ ~
  44       I   |              merülve hallgató örömében, az egész közönségben fent és
  45       I   |                 mond a költő.~ ~S midőn az utolsó szózat is elhangzott
  46       I   |             utolsó szózat is elhangzott az előadott magasztos műből,
  47       I   |              bizonyára kívülről is szép az, tán a hold és a csillagok
  48       I   |               és holdsugár kísérte haza az örvendő népet, még az ég
  49       I   |              haza az örvendő népet, még az ég is világosabbnak tetszett,
  50       I   |                ragyognak, fel ne nézzen az égre?~ ~Néha a szelíd fehér
  51       I   |         ormairól, mintha zavarni akarná az égiek ragyogását, zajosan
  52      II   |             tanácsos úr nyári lakába.~ ~Az valóban különös, mondhatni
  53      II   |           lakásokba hívatlanul belépni; az ember hiába állítja oda
  54      II   |             hall, keresztül-kasul járja az egész salva guardiát, s
  55      II   |                restellt kedvében járni; az asszonyság nőül ment hozzá,
  56      II   |              tette általános örökösévé. Az asszonyság azután meghalt;
  57      II   |                 viszálkodást támasztott az ottani szépek közt. Az első
  58      II   |       támasztott az ottani szépek közt. Az első alispánnak volt két
  59      II   |             három; Dániel udvarolt mind az ötnek. Mind a két alispán
  60      II   |              alispán meg akará buktatni az elsőt, ő maga kívánt helyébe
  61      II   |                 mind a ketten, s ő lett az első alispán. Innen már
  62      II   |                 és büszkét, és jelenleg az első házak egyikét ő tartja
  63      II   |              erős akarat járulván, mint az övé, éppen nincs mit csodálkoznunk
  64      II   |            körülmények ügyes felfogása, az alkalmakat felhasználni
  65      II   |                  s nem kell hinni, hogy az ily hirtelen felemelt alakokat
  66      II   |          megdöbbenve gondol rá, hogy ez az ember önmagát vezette fel
  67      II   |                a leglátogatottabbaknak, az ő termei a divatvilág orákuluma.
  68      II   |         excellenciás úrnőjének tetszik, az divattá lesz, és azt mindenki
  69      II   |             első neje házához jártak, s az asszonyt bölcs beszédekkel
  70      II   |                is a régi megbántásokat, az akkori dölyföt, s jó alkalma
  71      II   |                  Palotáját oda építteté az ő házaik sorába, s az pompásabb
  72      II   |          építteté az ő házaik sorába, s az pompásabb volt valamennyinél;
  73      II   |             aranyos hajdú állt a bakon. Az egykori nevelőnek jólesett
  74      II   |            jólesett arra gondolni, hogy az atyafiak mennyire irigykedjenek
  75      II   |            polgárság tehát régóta, mint az ígéret földét ismeri a budai
  76      II   |              meggyógyít, melytől úgy nő az ember jó kedélye, mint a
  77      II   |           uraságát, legyenek nyomasztva az úri fény által, mellyel
  78      II   |                ülni, attól tartva, hogy az ő látogatóival találkoznak;
  79      II   |                 adva, elütötték kezéről az alkudott földet. Végre egy
  80      II   |     megvásárolnia, melynek úgy felverte az árát, hogy akinek éppenséggel
  81      II   |             hogy akinek éppenséggel nem az ablakon repül be a pénze,
  82      II   |                mit fog azzal kezdeni.~ ~Az egész földdarab száraz,
  83      II   |               hordtak a sovány telepre, az omladékos helyeket kőfallal
  84      II   |              helyeket kőfallal keríték, az ország minden részeiből
  85      II   |         félmillió adóssággal terheli, s az uradalmaiból előállítandó
  86      II   |              magát a jámbor irigység…~ ~Az 1837-dik év nyarán különösen
  87      II   |              fáradságos munka; de midőn az általános romlás szomorú
  88      II   |              mint a paradicsom, s midőn az egész vidéken egy gyümölcsöt
  89      II   |                fán, augusztus vége felé az ő fái meghajoltak a sárga-piros
  90      II   |        ezerszemű mosolygással ragyogott az érett szőlő.~ ~Híre volt
  91      II   |              dicsekedhetett hasonlóval, az emberek messze földről eljöttek
  92      II   |         megnyitása napján a tanácsos úr az egész pesti úri világot
  93      II   |           Kőcserepy-mulatókertben; mint az illedelem hozza magával,
  94      II   |   remeteségekben tanyázó csoportokat.~ ~Az előtornácban, melyről kifeszített
  95      II   |                azokat bekomplimentozták az ajtón, ismét összeállnak
  96      II   |           levelet, mit szoktak beszélni az elutasított hitelezők ennél
  97      II   |              amannál. Ebből meg amabból az úri házasságból miért nem
  98      II   |             annak elrendezésében rejlik az uraság bűvészete, és azt
  99      II   |                valami műkirakathoz, míg az excellenciás címben nevelkedett
 100      II   |           úrhölgy ízlése után úgy tűnik az fel, mint egy tündérpalota,
 101      II   |            szépségekkel találkozik. Óh, az úri körök delnőinek szépsége,
 102      II   |                 hódító fensőség egyedül az ő sajátjok. Az ő arcaik
 103      II   |         fensőség egyedül az ő sajátjok. Az ő arcaik gyöngéd vonalmait
 104      II   |                 vonalmait nem hatja meg az ártó napsugár; sem az aggasztó
 105      II   |               meg az ártó napsugár; sem az aggasztó életgondok; ifjú
 106      II   |                 annak meg kell látszani az arcon; az ő körükbe nem
 107      II   |                 kell látszani az arcon; az ő körükbe nem viszik át
 108      II   |              látszik érdekes feltűnését az is, hogy ő soha sincs úgy
 109      II   | legkülönösebbnek fog előttünk tetszeni, az, hogy füleiben függőket
 110      II   |           kacikai jelleget kölcsönöznek az ifjú lovag külsejének.~ ~
 111      II   |                  mert akit ő nem ismer, az előtte nem létezik. Mármost
 112      II   |          leereszkedő pillanattal fogadá az ifjú lovagot, ki utánozhatlan
 113      II   |                eléje ment, s megszorítá az érkező kezét, először egy
 114      II   |             noha már valóban meghaladta az ötven évet, hanem az igen
 115      II   |         meghaladta az ötven évet, hanem az igen ügyesen szerkezett
 116      II   |                 amaz örökös édes mosoly az arcán, mintha ő volna arra
 117      II   |                fekete szemei úgy tudnak az ember beljébe nézni, s úgy
 118      II   |           rajtok keresztül ne nézhessen az ő lelkébe senki.~ ~A bárót
 119      II   |                 e mai szép napon, és ez az, hogy miért nem kereszteltek
 120      II   |         társaságok után, s úgy örül, ha az ezüstkürtön keresztül, melyet
 121      II   |            igazán elmés ember – viszonz az éltes delnő, olyan szívesen
 122      II   |             széktámlájára téve kezét.~ ~Az úrnő szemein meg lehete
 123      II   |                 karját egymáséba öltve. Az egyik Ilvay Laura, amaz
 124      II   |             emelik többi vonásait.~ ~Ez az excellenciás asszony leánya,
 125      II   |            magával egykorúakkal, mindig az idősebbekhez volt ragaszkodása.
 126      II   |             volt ragaszkodása. Lauránál az eset meg van fordítva, s
 127      II   |                 s felmagasztaltan mondá az anyához fordulva:~ ~– Mily
 128      II   |               székesegyházban láttam.~ ~Az anya elmosolyodék e hízelgő
 129      II   |                 tudni, hogy ki lehetett az az Anjoui Hedvig.~ ~– Egy
 130      II   |              tudni, hogy ki lehetett az az Anjoui Hedvig.~ ~– Egy szent
 131      II   |           engedné magától disputálni.~ ~Az a mulatságos törekvés, miszerint
 132      II   |                  mi nem kevéssé növelte az ifjú absentium ablegatus
 133      II   |                 magát a társadalomba.~ ~Az egész ember egy miniatűr
 134      II   |           fel-felemelkedve sarkairól. – Az lehetetlen! Hisz ön kaszinóból
 135      II   |               ez önérzet alatt? Mi köze az önérzetnek a teátrálistákhoz?
 136      II   |               volna, azt hitte, hogy ez az ő megijesztésére van mondva,
 137      II   |                   szólt báró Berzy, kit az eleven társalgás érdeke
 138      II   |           vállaira, ki sietett is magát az alól kitisztogatni.~ ~–
 139      II   |               főispán úr, vele szemközt az elsőben a jurátus, ámbár
 140      II   |                ültek a hintóban, de azt az illendőség meg nem engedheté,
 141      II   |           megállt – a jurátus kipattant az üléséből, s lesegíté principálisát.~ ~
 142      II   |          darabos; nemigen sokat törődik az emberekkel, mindenkivel
 143      II   |                 szót; írása olyan, mint az egyiptomi hieroglif, csak
 144      II   |               egyiptomi hieroglif, csak az tudja olvasni, aki már beletanult,
 145      II   |              kétlépésnyi távolban egész az előszobáig.~ ~– Audiát! –
 146      II   |         principális – audiát, itt marad az előszobában. Várakozik,
 147      II   |              vén urasági huszár.~ ~– Mi az a jurátus? – kérdezősködék
 148      II   |                szép gyereknek tartottak az úri körökben. Erre kacagni
 149      II   |         jelenlevőknek: „Látjátok, ez is az én vendégem”!~ ~Mert jegyezzük
 150      II   |              közti társalgásnak, melyet az előbbi meg is kezd e szavakkal:~ ~–
 151      II   |                sokat törődve vele, hogy az a zsebje kifordulva maradt,
 152      II   |                 Misztizláv elég együgyű az első szavak után mindjárt
 153      II   |              felől tudakozódnak, miután az teljesen saját akaratja
 154      II   |              dolga van. Neki okvetlenül az újan megnyílt komédiaházba
 155      II   |             Soha! – s egyet ütött utána az öklével – nagyot.~ ~A komornyik
 156      II   |     barátjaiknak nevezik; hogy történik az, hogy ama nagy készületű
 157      II   |            mutatta is, érdekkel tekinte az érkező gróf elé, s kíváncsi
 158      II   |              elé, s kíváncsi volt látni az országgyűlési ellenzék egyik
 159      II   |                elvbarátaira találjon.~ ~Az érkező gróf magas, élte
 160      II   |                  hogy egy új kifejezés, az anyai érzet vonalma hagyott
 161      II   |               világ előtt, és nem bízza az anyai gondokat egészen másra.~ ~
 162      II   |                szépek, legügyetlenebbek az úgynevezett kamaszévekben,
 163      II   |                  és még nem nyerték meg az ifjúkor deliségét.~ ~A fiatal
 164      II   |           mennyire utánozza gyámatyját. Az emberek ismét sugdosnak
 165      II   |                 egy kedvenc oktatónknak az a szokása volt, hogy orrhangokon
 166      II   |                  ki nemcsak neki, hanem az egész országnak ideálja,
 167      II   |               Óh, be kedves gyermek; ha az én unokáim közől valamelyik
 168      II   |                ilyen deli volna! – szól az őszinte asszonyság, gyöngéden
 169      II   |                 sóhajtana egyet: „Miért az ő unokái is nem ilyenek?”~ ~–
 170      II   |           Zoltán, Zoltán! Hagyd ott már az öreget, s gyere a kisasszonyokhoz! –
 171      II   |                 a háta mögött, s egyike az öreg asszonyság unokáinak,
 172      II   |              engedje beszédét bevégezni az öreg asszonysággal.~ ~–
 173      II   |                 úgysem hallja! – kiálta az ifjú fád, nem iparkodva
 174      II   |                 szelesen, s kirántá azt az agg nő kezéből. – Ugyan,
 175      II   |           öregurat.~ ~Zoltán megcsókolá az öreg kezét, s úgy távozott
 176      II   |            vontatva.~ ~– Tisztelni kell az öregeket és a gyöngéket,
 177      II   |           fiatal bölcs gyermektársának; az nagyot nevetett rá, azt
 178      II   |       tyúkszemeit, sietett őt bemutatni az ifjú társaság bálványainak,
 179      II   |                  Óh, higgyétek el, hogy az ifjak elpirulása legszebb
 180      II   |          Zoltánt zavarba látszott hozni az, hogy valahányszor Vilmára
 181      II   |           nőkről általában és különösen az ő kicsikéjéről – ahogy nevezni
 182      II   |          szentségei voltak. Tudta, hogy az messze van még, a boldogság;
 183      II   |            monda magában Zoltán, ki míg az andalgó Vilmát kísérte,
 184      II   |             Ekkor mosolyogva lépett oda az ifjonc, s megragadva izmos
 185      II   |              olyat lódított rajta, hogy az felrepült a légbe. A két
 186      II   |                hintát. A diadal ezúttal az övé volt.~ ~Mikor aztán
 187      II   |          mulatni, hogy lovagkorbácsával az őszirózsák fejeit csapkodá
 188      II   |             sipogá:~ ~– Ejh, milyen fád az olyan mulatság, ahol tánc
 189      II   |                 ahol nők is vannak, ott az ember még csak kedvére nem
 190      II   |                elhaladt, hogy szavaikat az ifjak nem hallhaták többé,
 191      II   |                a verandába. Mire Zoltán az előszobába ért, már akkor
 192      II   |                  Óh, igen, igen – monda az ifjú –, de az olyan régen
 193      II   |              igen – monda az ifjú –, de az olyan régen volt.~ ~– És
 194      II   |              nem csodálom hát, hogy önt az előszobában hagyták; azt
 195      II   |              mondják, hogy a főispán úr az alispánok fiaival is, kiket
 196      II   |               elégtételt akart nyújtani az ifjú ismerősnek, kit főnöke
 197      II   |          kifejlettebb a büszkeség, mint az éltesebbeknél, s ők sokkal
 198      II   |            véletlenül viszontláthatá, s az a kézszorítás, az a mosoly,
 199      II   |     viszontláthatá, s az a kézszorítás, az a mosoly, az a melegség
 200      II   |               kézszorítás, az a mosoly, az a melegség a szavakban nem
 201      II   |           őszinte örömnyilatkozata volt az, mely még nem azt válogatja,
 202      II   |               azt, ami kedves, vagy nem az. És mégis jól tudá e percben
 203      II   |                odabenn a termekben ölik az időt, s ki maga pirulni
 204      II   |               ki maga pirulni kénytelen az uraságok inasai előtt, kikkel
 205      II   |              most is emlékeznek reájok, az mutatja, hogy igen mélyen
 206      II   |                    Zoltán széttekintett az inasok között, kikereste
 207      II   |          melléknévvel ismert lakáj volt az.~ ~– Jancsi vagy Peti, vagy
 208      II   |             vajon nincs-e hirtelen keze az úrfinak, aminek a szennyét
 209      II   |          ázsiást vett ki, kezébe nyomva az inasnak, s azzal továbbment,
 210      II   |              szédelgős körökben, mikért az őstiszta lelkű ifjú valami
 211      II   |                éveket mulatságnak nézi, az bizony ne menjen hozzá;
 212      II   |                  de aki komolyan készül az ügyvédi pályára, arra nézve
 213      II   |              arra nézve megbecsülhetlen az oldala melletti foglalkozás;
 214      II   |            megalázó munkával is terheli az oldala mellé esküdteket.
 215      II   |               van. De talán nem is igaz az mind.~ ~– Igaz biz az –
 216      II   |              igaz az mind.~ ~– Igaz biz az – szólt Kovács könnyű kedéllyel –,
 217      II   |               éjszakán, ha nagy sár van az úton, leszállít a hintóbul,
 218      II   |              vagyunk. S ilyenkor, midőn az emberrel annyira éreztetve
 219      II   |            valamivé; önsorsát teremteni az embernek; becsülettel, önérzettel
 220      II   |                 tudhatni, hogy mi annak az értéke, ami a szíven belül
 221      II   |               francia négyes uralkodott az előkelők termeiben. A báró
 222      II   |                 próbálta már egypárszor az ilyen hanyatt esést.~ ~Jelenleg
 223      II   |              értekezések nélkül, melyet az ifjú hazafiak oly komoly
 224      II   |         asszonyságok gyönyörködve nézik az ifjak mulatságát; köztük
 225      II   |            mulatságban részt vegyen, de az anyáknak az a véleményök,
 226      II   |            részt vegyen, de az anyáknak az a véleményök, hogy ha leányaik
 227      II   |              nap érdekeiről.~ ~Nem azok az emberek éltek akkor, akik
 228      II   |            életforgást hoz a közéletbe, az eddig nem létezett elemek
 229      II   |                növése eltakarta őket, s az újabb ivadék, midőn a „maradók”-
 230      II   |                     Mit nézi annyit azt az órát a gróf? – riad rá Tarnaváry,
 231      II   |              tekintve Rudolfra.~ ~– Ah, az nem volna szép méltóságodtól,
 232      II   |                Aki kíséretemet igényli, az egy közhódolatban részesülő
 233      II   |          részesülő személy.~ ~– Kicsoda az? – kérdék egyszerre mind
 234      II   |               mind a körülállók.~ ~– Ki az, ki az? – sürgeté aggodalommal
 235      II   |               körülállók.~ ~– Ki az, ki az? – sürgeté aggodalommal
 236      II   |           rohant ki a teremen keresztül az előszobába. – Audiát, audiát!
 237      II   |             szómondás nélkül nézi végig az ifjoncot. Nem sokra szokta
 238      II   |                millió jövedelme van, de az meg nem őrizné a lehordatástól,
 239      II   |           sokkal gyorsabban megjárhatja az utat.~ ~Tarnaváry, kit bosszantani
 240      II   |                 kit bosszantani kezdett az, hogy ez a fiú olyan szelíden
 241      II   |       mellékletet szándékoznék állítani az ő modorához, mellyel joggyakornokát
 242      II   |           ajánlatnak ellene mondani, de az oly logice volt föltéve,
 243      II   |              Zoltán maga segíté felülni az ifjút, halkan tudtára adva,
 244      II   |              ügyesen tudott vele bánni. Az urasági lovászok vinnyogni
 245      II   |                  Ki röhög itt? – ordíta az hirtelen, széttekintve közöttük. –
 246      II   |                  Takarodjatok innen, eb az inge léhűtői!~ ~Azzal megfordult
 247      II   |              lovászának, hogy vigyázzon az úton barátjára, s azután
 248      II   |             kezet szorítva barátságosan az ifjúval, útnak bocsátá őt,
 249      II   |            sokáig fog emlékezni őreá, s az a kicsiny mag, mit gyermeteg
 250      II   |                  Szép dolog ez, Zoltán, az egész tánc alatt elmaradni.~ ~–
 251      II   |               akadt volna párom – szólt az ifjonc féltréfásan.~ ~–
 252      II(1)|                       Ez tény. Őfensége az üdvözült főherceg-nádor
 253      II(1)|               történt változást egyedül az akkori rendezőség elhamarkodása
 254      II   |              táncolnak. 2~ ~Szerencsére az inasok fagylaltat hordtak
 255      II   |            félnék, hogy megenném.~ ~Ezt az elméncséget báró Berzytől
 256      II   |       kisasszonyára kissé illetlen volt az alkalmazás, melyet Vilma
 257      II   |                volt titokban maradniok. Az emberek kérdezősködtek: „
 258      II   |                  Mi baj van?” Megtudták az okát, hosszú képök lett,
 259      II   |                 mert a hegyen nyaktörők az utak stb.; úgyhogy midőn
 260      II   |               javát elcsábítsa tőlem, s az én fényes mulatságomra ne
 261      II   |               magam sem adok semmit.”~ ~Az előkelő urakat, asszonyságokat
 262      II   |               nevetség és botrány volt, az egyszerre szent kötelesség,
 263      II   |         kötelesség, polgári érdem lett; az ifjak megszűntek elménckedni
 264      II   |         megszűntek elménckedni fölötte, az öregek félbenhagyták a fitymálást;
 265      II   |               kinek kocsiját Kovács még az úton kapta, maga sürgetett
 266      II   |           Menjünk már, menjünk már!”.~ ~Az volt a legnagyobb bosszúság,
 267      II   |              Flóra, tréfával kerülve ki az egyenes választ.~ ~– Legalább
 268      II   |            Katinkát; neki szembe jutott az ülés a lyánkával.~ ~Midőn
 269      II   |                   Csak egy zavarta még; az a rózsabimbó, melyet Emánuel
 270      II   |                 azután oly jókedvű volt az egész úton, mintha a mítoszi
 271      II   |              tartotta vidám fecsegéssel az egész társaságot, Zoltán
 272      II   |              ragyogó röppentyűknek, mik az esti órákban hirdeték fennyen
 273     III   |                kedves ennek meg amannak az úrnak” címeztetni, csak
 274     III   |                  egy pohár víznél, amit az embernek, mikor nem szomjas,
 275     III   |             bizalmas, s akkor minek oda az „uram”.~ ~Akinek hírhedett
 276     III   |             amolyan címekkel szólítani, az tekintetes Maszlaczky Gábor
 277     III   |                tesz a város szépségére; az egész városban egyetlenegy
 278     III   |        egyetlenegy ház van négy emeletű az Országúton, ezen ház az,
 279     III   |                 az Országúton, ezen ház az, mely minden órára egy aranyat
 280     III   |                 Maszlaczky urat keresi, az őt ebben a házban fogja
 281     III   |                használni sem lehetne.~ ~Az előszobában, mely minden
 282     III   |          porolófa- és egy faládából áll az előszoba minden bútorzata,
 283     III   |                  de úgy összevissza van az hányva mégis minden időben,
 284     III   |               levő ajtón bekopogtatván, az úgynevezett „kancellária”
 285     III   |                 foglalja el a főhelyet; az egyik barnára van festve,
 286     III   |                 amelyiknek félig nyitva az ajtaja, az tanúbizonyságot
 287     III   |                 félig nyitva az ajtaja, az tanúbizonyságot tesz arról,
 288     III   |               Régen milliomos lehet már az a zsibárus, kitől ezeket
 289     III   |               hanem azután csak elmúlik az ismét, s marad minden a
 290     III   |            metélve, mi arra mutat, hogy az íródiák még a hasznosban
 291     III   |             jurátus, Bogozy, és másolja az eléje rakott iratokat. Igen
 292     III   |                 hogy mindig visszakapja az aranyát; tudniillik hogy
 293     III   |               diplomáért fizetni, s ezt az aranyat kapja vissza.~ ~
 294     III   |               ideje óta a jurátusokról, az mind a jámbor Bogozyra vitetődik
 295     III   |                is ráfogták, hogy ő volt az, kitől midőn a Rákóczi-féle
 296     III   |         hűtlenségi bélyeg) tudakozódott az illető cenzor, azt felelte
 297     III   |                 a másikra eltivornyázik az ifjú kollégákkal, de azért
 298     III   |               által felváltatott volna; az a sok tintafeccs ott körül
 299     III   |                ott körül a padlón, mind az ő sokévi fáradságának tanújele,
 300     III   |               tudja, halálítélet volt-e az vagy örökfelvallás. Fizetése
 301     III   |              még ha ittas is, zárt kapu az ő ajka, melyen szó ki nem
 302     III   |               kell taszítani, ha valaki az egyik végéről a másikra
 303     III   |               hogy elférjen mellette.~ ~Az ablaknál van egy írószekrény,
 304     III   |                 gömbölyű szélvánkossal. Az asztalon túl hosszú bőrpamlag,
 305     III   |             lehetetlen hozzáférni, mert az asztal előtte áll; nem is
 306     III   |            perpatvart, mikkel azonfelül az egész szoba minden bútorzata
 307     III   |                többi…~ ~Egy tükör nincs az egész szálláson, ami azt
 308     III   |              fiskális úr nem hiú ember. Az ágya fölött ketyeg egy falióra,
 309     III   |                  aki őt látogatni megy, az okvetlenül azért megy oda,
 310     III   |                 kénytelen folyamodni, s az fogadjon úgy mindent, ahogy
 311     III   |                egészen más a dolog; ott az ember nem saját ura, de
 312     III   |                 érezze mindenki, hogy ő az úr, s akinek nem tetszik
 313     III   |               amidőn a vén huszár belép az ajtón, s jelenti hangosan,
 314     III   |                más, mint fráter Bogozy, az pedig fel nem pillantana
 315     III   |        sárcipőkkel, mely utóbbiakat még az előszobában lerakott, s
 316     III   |                 Nagy kín lehet rá nézve az élet. Minden mozdulata arra
 317     III   |                 tartania, mert különben az aranysodronyok helyei meglátszanának
 318     III   |              rosszat elkövethetni, csak az akarat, csak az ösztön maradt
 319     III   |      elkövethetni, csak az akarat, csak az ösztön maradt meg rá.~ ~
 320     III   |                saját ábrázatját, mintha az egy idegen emberé volna,
 321     III   |               mutatkozik.~ ~Mint bántja az Abellinót, hogy ez a lateiner,
 322     III   |                  A fiskális úr felhúzta az egyik vállát meg az egyik
 323     III   |            felhúzta az egyik vállát meg az egyik szemöldökét, s igen
 324     III   |               nem vagyok diszponálva.~ ~Az ügyvéd caligulai hidegvérrel
 325     III   |               kliensét; a pör éppen úgy az én érdekem, mint nagyságodé.
 326     III   |             akarja! Nem olyan gyerekség az. Azt a leggyakorlottabb
 327     III   |              tudok tanácsot adni, akkor az egész országban senki sem
 328     III   |                országban senki sem tud. Az egész idea éntőlem jött;
 329     III   |              hogy mit beszélek, s értek az informáláshoz, tehát tessék
 330     III   |            contra Kárpáthy.”~ ~Ez tehát az emlékezetes pör.~ ~Abellino
 331     III   |               mondandókból.~ ~– Mielőtt az ügyállás leírásához fognék,
 332     III   |               tessék.~ ~A pipa füstölt; az ügyvéd elkezdé a Kárpáthy-pör
 333     III   |               soha, kivéve a bírákat és az ügyfelek prókátorait; még
 334     III   |          ügyfelek prókátorait; még maga az alpörös személy, Kárpáthy
 335     III   |            helyette. Minden betűt magok az illető felek írnak bele,
 336     III   |                s valahányszor előveszik az ítélőszékeken, még a jurátusokat
 337     III   |                úr már akkor is túl volt az ötven éven, s oly életmód
 338     III   |              hagyjon maga után. Azonban az évek haladtak, s a gazdag
 339     III   |                 ami azután következett, az többé nem lett tréfa. Az
 340     III   |                az többé nem lett tréfa. Az öregúr efölötti bosszújában
 341     III   |                  amitől félni lehetett, az kedves nagyságod vesztére
 342     III   |               oly ügyet megkezdeni, hol az alpörös egy oly nagy befolyású,
 343     III   |             érdemei szerint-e vagy nem, az más kérdés – köztiszteletben
 344     III   |        köztiszteletben álló férfi, mint az ifjú Kárpáthy örökös gyámatyja,
 345     III   |        felvállaltam azt. Megvallom, nem az ígért összeg, mely úgyis
 346     III   |             lenni. Még csak ezután lesz az. Amilyen egy században fordul
 347     III   |             pszichológiai hálózat, mely az ellenfelet megkötözi, a
 348     III   |         ostromlása a talált gyöngéknek; az igazság meggyőző kiderítése
 349     III   |               kiindulni lehessen – ezek az igazi ügyvéd éleményei;
 350     III   |                tripartitumból puskázik, az maradjon a falujában tyúkprókátornak…~ ~–
 351     III   |        Visszavetettek, de el nem űztek. Az első kiindulási pont gyenge
 352     III   |               keresnünk. Első vázlatunk az volt bebizonyítani, miszerint
 353     III   |                 dolog volt kiderítendő: az egyik néhai Kárpáthy Jánost
 354     III   |                  a másik meghalt nejét. Az első pontra számtalan bizonyítványunk
 355     III   |                van, és azok kielégítők. Az az előnyünk van, hogy a
 356     III   |                  és azok kielégítők. Az az előnyünk van, hogy a fővádlottak
 357     III   |                több bizonyítványunk van az elégnél.~ ~– Reménylem,
 358     III   |              fel.~ ~– Nem is arra való. Az ilyen titkok csak azért
 359     III   |              azért idéztetnek elő, hogy az igazságot segítsenek kideríteni,
 360     III   |          megtevék szolgálataikat, ismét az örök hallgatásnak adatnak
 361     III   |                 volt a fő pont, ez volt az Achilles-sark. A megholt
 362     III   |              annak erkölcsi értékét. És az öreg Mayerné már kész is
 363     III   |         Csodálkozni méltóztatik. Óh, ez az asszonyság, aki képes volt
 364     III   |             volt eladni leányát, eladja az unokáját is, kivált miután
 365     III   |                mit sem akar róla tudni. Az ígért jutalomért letette
 366     III   |                jutalomért letette volna az esküt, melyre szükségünk
 367     III   |           Maszlaczky.~ ~– Dehogy vagyok az, kedves nagyságos úr. Egész
 368     III   |             tábla megtagadta Mayernétől az esküt; juramentum contra
 369     III   |        bodzabélbáb. – Éppen most jövünk az igazi útra. Tizenkét évig
 370     III   |              zárait fel fogom nyitni.~ ~Az ügyvéd arcának ragyogásán
 371     III   |              majd a specifikus támadás, az eddigi csak megszállás,
 372     III   |             most következik a réslövés, az ostrom.~ ~– Valóban, hosszú
 373     III   |                 eredmény reánk nézve.~ ~Az ügyvéd benső örömmel mosolygott,
 374     III   |                     Nekem régóta megvan az emberem, aki ellen egyenesen
 375     III   |          intézni támadásomat – folytatá az ügyész. – Nem a megholt
 376     III   |             mely őt tőrben tartja, mint az ostoba fürjet.~ ~– Ki az?~ ~
 377     III   |                az ostoba fürjet.~ ~– Ki az?~ ~Maszlaczky súgni akarta
 378     III   |                  fráter: be van-e zárva az előszoba ajtaja?~ ~Míg ez
 379     III   |         csengettek. Bogozy morogva ment az ajtót kinyitni. Ezalatt
 380     III   |                 hogy ki jő most.~ ~Csak az öreg Tamás volt. Hozott
 381     III   |                péktől, s azokat letette az asztalra.~ ~Maszlaczky úr
 382     III   |           reggel ilyet eszem kettőt, ez az én reggelim. A kávé nekem
 383     III   |             igen jól tudják sütni. Csak az az egy hibájok, hogy napról
 384     III   |               jól tudják sütni. Csak az az egy hibájok, hogy napról
 385     III   |          Abellino már bánni kezdé, hogy az egyik szarvast el nem fogadta;
 386     III   |            volna vele.~ ~Végre elgyűrte az utolsó falatot is, s leütve
 387     III   |              azt hitték, hogy én vagyok az ő bolondjuk… Bizonyítványok
 388     III   |            madarasi kastélyában, amidőn az öreg Kárpáthy, nem törődve
 389     III   |         többször említé kötekedve, hogy az ifjú Kárpáthy Zoltán arca
 390     III   |        napfényre; rémséges bűnöket, mik az emberi szívek fenekére voltak
 391     III   |          Abellino egészen megittasodott az ügyész ékesen szólásától.
 392     III   |              eszére volt dölyfös, s még az is bántotta, ha valaki dicséri,
 393     III   |       magánkívül volt örömében.~ ~– Ah, az öröm elfojt annál a gondolatnál,
 394     III   |                 a gondolatnál, hogy ezt az embert, ezt az örökké gyűlöletes
 395     III   |                 hogy ezt az embert, ezt az örökké gyűlöletes embert
 396     III   |               reménye éleszt föl, hanem az, hogy őt megalázva, megbecstelenítve
 397     III   |                    Azt elhiszem – szólt az ügyvéd nyugodt büszkeséggel. –
 398     III   |                 nyugodt büszkeséggel. – Az nem is oly egyszerű. Ha
 399     III   |            különböztetni azt, miszerint az általam felhozott vádterv
 400     III   |                 akár mellettünk szóljon az, ezáltal gróf Szentirmay
 401     III   |                 gyanúba hozva, közte és az ifjú Kárpáthy között kiegyenlíthetlen
 402     III   |            dolog érdemére tartozik. Még az is valószínű, hogy az ifjú
 403     III   |               Még az is valószínű, hogy az ifjú Kárpáthy sokkal szorosabban
 404     III   |                gróf lyánkája irányában; az ilyen gyermekkori viszonyok
 405     III   |             ügyemhez?~ ~– Nagyon sokat. Az ránk nézve igen fontos és
 406     III   |              sarkalatos körülmény, hogy az ifjú Kárpáthy nemes szívű,
 407     III   |              mert győzelmünk alapja ez. Az ifjú mindekkorig semmit
 408     III   |              mindekkorig semmit sem tud az őt fenyegető perről. Természetes.
 409     III   |                hogy „nem”; azután pedig az ebben foglaltatott szarkazmusra
 410     III   |               azért rám nézve nem leend az „bona vacca” (jó fejőstehén),
 411     III   |           sokáig húzódni. Én megindítom az új akciót, mely súlyosítani
 412     III   |                 hogy ha Szentirmay gróf az angyalok köntösét venné
 413     III   |            mégsem fog kárára szolgálni. Az ifjú Kárpáthy még egy betűt
 414     III   |                győzünk). Midőn eljövend az idő, hogy az ifjú Kárpáthy
 415     III   |             Midőn eljövend az idő, hogy az ifjú Kárpáthy azon korba
 416     III   |                 azon korba lép, melyben az ifjúi érzelmek teljes forrásukban
 417     III   |                Itt nagy lélegzetet vett az ügyész, mintha valami láthatatlant,
 418     III   |                tagjai közől, melyhez őt az ifjúkori ábrándok helyett
 419     III   |               gyámja boldogságát és azt az ifjúkori ábrándot, mely
 420     III   |           beszélőre. Oly borzasztó volt az mind, amiket ez mondott,
 421     III   |                 amiket ez mondott, hogy az elfásult szív idegei is
 422     III   |                 amit rájok gyakorolt.~ ~Az ügyvéd úr kiverte pipájából
 423     III   |             hamut. Őt magát nem hatotta az meg. Nála csak dialektikai
 424     III   |              dialektikai gyakorlat volt az előadás. Meg volt elégedve
 425     III   |                 szítt a csibukból, hogy az orcája kétfelől behorpadt
 426     III   |                pszichológiához nem ért, az menjen kukoricát kapálni.
 427     III   |             nedvet: csak a padlóra.~ ~– Az a fő-fő baj, kedves nagyságos
 428     III   |   főtörvényszékek minden tagjaival.~ ~– Az igaz. Ők engemet szeretnek
 429     III   |              Hát szerezzen ön olyat. Ez az ön dolga. Én keressek?~ ~–
 430     III   |            Abellino iparkodott utolérni az ügyvéd gondolatait.~ ~–
 431     III   |              que cela ez a „cessio”? Mi az?~ ~– A cesszió olyan törvényes
 432     III   |             engedtem a jogokat?~ ~– No, az természetes, amit mondanom
 433     III   |              benne; először azért, mert az a birtok kedves nagyságodnak
 434     III   |                  miszerint pár év múlva az egész Kárpáthy-örökség ugyanazon
 435     III   |              Kárpáthy-örökség ugyanazon az úton fog menni, melyen az
 436     III   |               az úton fog menni, melyen az édesatyjáról örökölt vagyon
 437     III   |             azon gondolattól, miszerint az egy becsületes, tekintélyes
 438     III   |                   Kérem!~ ~– Úgy, igaz. Az öreg Kárpáthy Jánosnak hetvenéves
 439     III   |            haragja. Kezdé sejteni, hogy az ügyvédnek igaza van.~ ~–
 440     III   |           beszélt, mint ő.~ ~– De mikor az ajánlott összeg oly csúfondárosan
 441     III   |                 meghallgatni. Fordulnak az idő kerekei, és nem tudjuk,
 442     III   |                eszmék kezdenek csírázni az ifjabb ivadék szívében,
 443     III   |              ezek: a közteherviselés és az örökváltság.~ ~– Mit jelentenek
 444     III   |                hogy jövedelmeinek felét az ország határozata elengedé
 445     III   |                 ehelyett megismerkednek az adóval; s miután ez uradalmak
 446     III   |               lehetetlen.~ ~– Semmi sem az a nap alatt.~ ~– Ah! uram,
 447     III   |               távozott, vágva maga után az ajtót, hogy az öreg Tamás
 448     III   |                maga után az ajtót, hogy az öreg Tamás körmét szintén
 449     III   |          megtudni, ha vajon teljesíté-e az ügyvéd fenyegetését, s felballagott
 450      IV   |         sürgés-forgás volt észrevehető; az olvasóteremekben, a kártyaszobákban,
 451      IV   |               támasztá e mozgalmat? Tán az országház építése jött ma
 452      IV   |                  sipított Maszlaczky úr az elszörnyedés éles hangján. –
 453      IV   |               éles hangján. – Hát Carl! Az isteni Carl! A minden csalogányok
 454      IV   |           Kárpáthy Abellino. Búsan járt az elhagyottabb teremekbe,
 455      IV   |              teremekbe, s kidugta fejét az ablakon, hogy ne is hallja,
 456      IV   |         esküvései nem hatották meg. Óh, az egy Cerberus!~ ~Csüggedten,
 457      IV   |           tisztelgésekből. Látta kitéve az asztalra az aláírási ívet,
 458      IV   |                Látta kitéve az asztalra az aláírási ívet, s tapasztalnia
 459      IV   |                 specifikum, melyet csak az bír megérteni, aki azt minden
 460      IV   |                 szép összeg mellett áll az aláírások között. Abellino
 461      IV   |        barátomhoz.~ ~E szavaknál karját az ügyvéd karjába ölté, és
 462      IV   |            hétre száz pengő forintot.~ ~Az ügyvéd megállt, és szeme
 463      IV   |                  Elég volt abból ennyi. Az isten őrizzen meg attól
 464      IV   |         beszéljünk olyan fennhangon itt az utcán! Mondja ön meg, hogy
 465      IV   |                kijönni, kifárasztja még az enyimhez hasonlatos bárányi
 466      IV   |               bárányi türelmet is. Azok az örökös skrupulozitások,
 467      IV   |            mindennapi subsumptiók, azok az elől meg elől kezdődő extravaganciák
 468      IV   |           Abellino ugyan nemigen értett az elsorolt diákbűnökből egyet
 469      IV   |        nézetekben van, mint én? Én azon az úton nem folytathatom.~ ~–
 470      IV   |                 úr vállat vonított.~ ~– Az nem megy ám olyan hamar.
 471      IV   |             csak a magam fejétől tettem az ajánlatot. Még nagy kérdés,
 472      IV   |                 fiskális figyelmeztesse az illedelem szabályaira.~ ~–
 473      IV   |            jönni fog, már készen legyen az engedménylevél, hogy neki
 474      IV   |           ismerte ő már a maga emberét. Az ügyvédnek szükséges pszichológnak
 475      IV   |               mind a három szobában. És az alatta lakóknak mégis úgy
 476      IV   |              kivetkőztetett valami volt az, s nem is az volt benne
 477      IV   |                valami volt az, s nem is az volt benne a nevezetes,
 478      IV   |           énekel! Minden lélek dicsérje az Urat!”~ ~A fiskális úr pedig
 479      IV   |                 hanem reggel jókor, még az ülés előtt elküldé neki
 480      IV   |             délután, már ott csöngetett az ajtón Abellino, s fenndobogó
 481      IV   |               eleinte hallani sem akart az ajánlatról; később azonban
 482      IV   |         utalványozza. Ennél azonban ő – az ügyvéd – jobbnak látta egy
 483      IV   |                 sokkal célszerűbb leend az indítványozott huszonnégyezer
 484      IV   |          elcseppenté a tintát, odarántá az aláírását; megtanulta, hogy
 485      IV   |               Maszlaczky úr előttemezék az okiratot, s öntének rá porzót,
 486      IV   |              Meg nem engedte neki, hogy az előszobáig kikísérje; maga
 487      IV   |              kikísérje; maga is kitalál az ajtón.~ ~Ez a száz pengő
 488      IV   |            megszólította, egyet csípett az orcáján és – kezébe nyomta
 489      IV   |              orcáján és – kezébe nyomta az egész bankjegycsomót, úgy,
 490      IV   |              úrtól.~ ~Így adta el Ézsau az elsőszülöttségi jogát egy
 491       V   |            lépdelt a világban, hogy még az árnyékát is kikerülte minden
 492       V   |          kebelben egyiránt dobog, s van az életnek oly boldog kora,
 493       V   |                egy-egy rokonszenvű arc, az érzelem lágy viasza elfogadja
 494       V   |                  ez a hit és szeretet – az ifjúkor bohósága. Eveline
 495       V   |                 előtt nem maradt rejtve az emberi szív legtitkosabb
 496       V   |             Egy-egy ifjú szemei, szavai az ő szívében is gyújtottak
 497       V   |              engesztelő angyala helyett az ítélet volna leküldve ellenünk?~ ~
 498       V   |                 volt azon a koron, mely az ifjúság könnyelmű hibáinak
 499       V   |                 tekintélyes férfi volt; az ifjú leányt nem kényszeríték
 500       V   |                nem egy fiatal imádó, ki az excellenciás úrnő ritka
 501       V   |               magát tántoríttatni, hogy az élemedett férj rovására
 502       V   |             félt tőle, mint a jégtől.~ ~Az utolsó években férje folytonosan
 503       V   |                oly magasra bírta vinni, az csak ideál lehet a tökélyben.
 504       V   |                ennélfogva magának, hogy az udvarló férfi iránt szerelmet
 505       V   |     tulajdonokkal bíró férfi, mint volt az első, kit azonban Kőcserepy
 506       V   |        tanácsadásai rendesen összeütnek az övével, ő is éppen úgy gondolta.
 507       V   |            hajlandók azt elkényeztetni, az osztatlanul rájok jutott
 508       V   |          túlságos szeretetnek ne essék. Az apa bálványozta leányát,
 509       V   |            eltitkolni szeretetét. Ezért az apának mentül kevesebb befolyást
 510       V   |            észrevennie leányának azokat az enyhe kifejezéseit az anyai
 511       V   |            azokat az enyhe kifejezéseit az anyai gyöngeségnek, miknek
 512       V   |              édessége elrontja fogukat, az anyai hízelgésé a szívet”; „
 513       V   |                nem képes magát menteni. Az ő anyjának bizonyosan nagyon
 514       V   |              elnézte éjfél utáni órákig az alvó gyermek arcát, megigazítá
 515       V   |                 Akit maga előtt látott, az nem volt többé a szerető
 516       V   |         gyöngédség kifejezésével arcán, az érzelem könnyeivel szemeiben;
 517       V   |                 soha nem nyugvó őr volt az, hideg, szigorú tekintetével,
 518       V   |                talál megróni valót. Még az éjszaka sem rejt el előle
 519       V   |                ha valamit nagyon óhajt, az éppen azért sem fog teljesülni,
 520       V   |          találta vetkőztetés közben azt az észrevételt tenni, hogy
 521       V   |               élete vagy halála, amidőn az egész háznál mindenki kétségbe
 522       V   |              úgy viselte-e magát, ahogy az orvos megparancsolá.~ ~ ~ ~
 523       V   |             akire büntetésből van mérve az öltözet.~ ~Az előszobában
 524       V   |                 van mérve az öltözet.~ ~Az előszobában megtudva a pitvarnoktól,1
 525       V   |               Lehetett vele vitatkozni. Az olyan emberek, mint Misztizláv,
 526       V   |               Maszlaczky úr tökéletesen az ő embere volt. Mert ami
 527       V   |               volt. Mert ami gondolatot az egyszer a fogaival megragadott,
 528       V   |              Maszlaczky urat, ki, amint az előteremben végiglépdelt,
 529       V   |                 végiglépdelt, még hallá az ábrándmű hangjait, melyeket
 530       V   |                tökélyre vitte; de midőn az ajtón bekocogtatott, egyszerre
 531       V   |                 a zene, s mire felnyitá az ajtót és belépett, már akkor
 532       V   |          ellebbenő fodrait láthatá, mik az átelleni ajtón eltűntek,
 533       V   |                volt.~ ~Nincs unalmasabb az ilyen látogatási bevezetéseknél
 534       V   |            Ugyanazon fönséges komolyság az arcon, ugyanazon fejedelmi
 535       V   |             Vilma kisasszonyt.~ ~– Adná az ég, hogy boldogsága is hasonlatos
 536       V   |         boldogsága is hasonlatos legyen az enyimhez – szólt malasztteljesen
 537       V   |            különös kegyeivel áldott meg az ég, mindkét férjem a legnemesebb
 538       V   |                  és én kétszer találtam az egyre.~ ~Maszlaczky úr,
 539       V   |                 nem akarta e dicséretet az ezer közől egyre száradva
 540       V   |                 boldognak vallja magát, az azt saját magának köszönheti.~ ~
 541       V   |                    Hibásan fogja ön fel az életet, uram. Nőnek nincsen
 542       V   |                amely nő önmagát neveli, az aligha tud boldog lenni;
 543       V   |      megbocsásson ön, ha egy nő boldog, az szerencse, de nem érdem.
 544       V   |                szerencse, de nem érdem. Az a férj érdeme.~ ~Maszlaczky
 545       V   |          Rögtöni lelkesüléssel használá az alkalmat.~ ~– Valóban boldog
 546       V   |             keblet mondhat magáénak. Ez az én ideálom. Kár, hogy az
 547       V   |                az én ideálom. Kár, hogy az életben oly ritkán találkozhatni
 548       V   |           meghalt, boldogtalan volt, ez az egész sírvers.~ ~Női kedélyeknek,
 549       V   |               Figyelmes, vizsga szemeit az ügyvéd arcára szegzé, s
 550       V   |            fiatal nem vagyok többé, nem az évek, a sors járása látszik
 551       V   |             belől, azt nem tudja senki. Az az én titkom, az az én halálom.~ ~
 552       V   |                 azt nem tudja senki. Az az én titkom, az az én halálom.~ ~
 553       V   |                 senki. Az az én titkom, az az én halálom.~ ~Végső szavait
 554       V   |              senki. Az az én titkom, az az én halálom.~ ~Végső szavait
 555       V   |          kalapját ragadva, úgy elrohant az ajtón, mint egy színpadi
 556       V   |      Alászolgája, kedves barátom, hozta az isten! Hozta az isten.~ ~
 557       V   |          barátom, hozta az isten! Hozta az isten.~ ~És azzal egymáshoz
 558       V   |               mintha a nagy uraknál még az egészség is szolga volna;
 559       V   |           kivoná frakkja belső zsebéből az aláírt engedélylevelet,
 560       V   |         engedélylevelet, s azt kiteríté az asztalra. Kőcserepy úr elővoná
 561       V   |          szemüvegét, s míg végigolvasta az iratot, több ízben helyeslőleg
 562       V   |              téve kezét. – A többi most az ön műve.~ ~Maszlaczky úr
 563       V   |             Tizenhat éve annak – felelt az hasonló érzékenységgel.~ ~–
 564       V   |             vállaltathatna velem, és ez az, hogy kedves barátom uram
 565       V   |              jutalom elég nekem – szólt az ügyvéd, szemeit megtörölgetve. –
 566       V   |               határozottan nyújtá kezét az ügyvédnek, a legőszintébb
 567       V   |                azután, mintha nem bírna az érzések túlságos rohamával,
 568       V   |           túlságos rohamával, elfordult az ablak felé, hosszasan kinézett
 569       V   |              kinézett rajta, majd ismét az ügyvédhez lépett, s némán
 570       V   |                 büszkesége vonásai közé az obligát szerénység atyafiságos
 571       V   |             képe, s elgondolám, hogy él az én ismerőseim között egy
 572       V   |               láthatnám Vilmámat… és ez az én kedves Maszlaczkym…~ ~–
 573       V   |             összeköttetéseket remélhet, az én szerény családomra engedje
 574       V   |              melynek hölgyei példaképei az erénynek és házias szendeségnek.~ ~–
 575       V   |                 Hisz ön tulajdona leend az, s az egész Vilmám kezével
 576       V   |                ön tulajdona leend az, s az egész Vilmám kezével annak
 577       V   |            szívvel mondhatom uram, hogy az egész Kárpáthy-urodalomban
 578       V   |              csak úgy szólásforma nálam az ősz hajszálakról. Már ifjonc
 579       V   |             tökélyek, a hölgyi erények, az asszonyi bölcsesség mintaképe
 580       V   |              azazhogy – (nem végezte be az ügyvéd úr a frázist, a tizenöt
 581       V   |              Maszlaczky furcsán vakarta az orrát erre az ajánlatra.~ ~
 582       V   |           furcsán vakarta az orrát erre az ajánlatra.~ ~Az jutott eszébe,
 583       V   |              orrát erre az ajánlatra.~ ~Az jutott eszébe, hogy hiszen
 584       V   |              Kárpáthy-birtokot, s akkor az ehhez kötött alkuból könnyen
 585       V   |           vetélkedéssel. – Két-három év az egész. Rajtunk függ, hogy
 586       V   |                Ez nem leend nehéz, mert az ügy igazságos. Világos igazság.
 587       V   |               Világos igazság. Különben az engedményt el sem fogadhatnám;
 588       V   |             hogy álhaját félre ne tolja az érzékeny nyilatkozat által.~ ~
 589       V   |                kedves Maszlaczkym, hogy az egész értkezésünknek mindaddig
 590       V   |             kedves jó Maszlaczkym. Mint az elébb is mondám, Eveline
 591       V   |                  E rendszerhez tartozik az is, hogy a növendékleánynak
 592       V   |            növendékleánynak egész addig az ideig, amíg annak alkalma
 593       V   |               Tökéletesen. Tökéletesen. Az ilyen ifjonci ábrándozások
 594       V   |                   A tanácsos úr egészen az ajtóig kísérte kedves barátját,
 595       V   |        valahányszor ezen lovagol, elfut az ablaktól, társaságokban
 596       V   |                  Ez nagyon természetes. Az a fiú a legkiállhatatlanabb
 597       V   |             majd meglássuk, ha nem lesz az, mennyit fog érni.~ ~– S
 598       V   |               neje is tudna már valamit az ügyvéd szándokáról? Ez baj
 599       V   |                ha még olyan homályos is az.~ ~– Nos. És mi oka lehet? –
 600       V   |            magas férfiún, ha elgondolta az ember, hogy ő Kőcserepyné
 601       V   |           lelked nemessége meghódított. Az ily tisztelet viszonttiszteletre
 602       V   |         gerjeszt szívében, mint Eveline az ideál érzelmek rendszeréről,
 603      VI   |              ősszel és tavasszal, mikor az egek csatornái s a hóolvadások
 604      VI   |                 szokott állani rendesen az a nádgunyhó, átellenben
 605      VI   |                helyén, a másik, amikben az öreg Szentirmay gróf, szomszédjával,
 606      VI   |                rókavadászatok történtek az ősvilági náderdőben, melynek
 607      VI   |             illetékes feleletet adni.~ ~Az esztendő három évszakában
 608      VI   |         vállalatnak aztán oly híre volt az országban, mint közelebb
 609      VI   |      expedíciójának a jeges tengerre.~ ~Az ismeretes szárazföldek sem
 610      VI   |                 legjobb helyeket, miken az uraság gabonája állott,
 611      VI   |              meg, másiknak a kövér, itt az üszög pusztított, amott
 612      VI   |                 minőt most is látni még az Alföldön eleget, egy dobogó
 613      VI   |          tehessen egy-egy diverziót; de az mind semmit sem használt.~ ~
 614      VI   |                  kikaparja a veteményt. Az ember csak lélekkárhozatot
 615      VI   |              azt nem is ültetni. Csupán az árkok mentiben búsult egy
 616      VI   |                a rőzse kedvéért.~ ~Maga az urasági kastély jó távol
 617      VI   |             jöjjön a rongyos viskókkal. Az út egészen félretért arrafelé,
 618      VI   |              épület nyúlt el még odább, az gazdasági tanya lesz, azoknak
 619      VI   |                 lett, mint más vidéken. Az angolkertet széles vadaskert
 620      VI   |                 nagy robajjal repkedtek az arany- és ezüstfácányok
 621      VI   |         megtisztelék látogatásaikkal.~ ~Az egész kastély környéke más
 622      VI   |                tikkasztó melegen feküdt az átfűlt lég, töve gyökeréig
 623      VI   |        Mennyivel más látvány terül most az utas szemei előtt a Szentirmay-
 624      VI   |            okszerűen öntözik a réteket. Az úttalan berkek helyét szabályos
 625      VI   |               virágporairól széthord.~ ~Az egész táj képe megváltozott.
 626      VI   |     Szentirmához, annál inkább feltűnik az átalakulás kedvenc képe.
 627      VI   |           szorgalom műve megsokszorozta az önkényt adott áldást, s
 628      VI   |              csínnal épült utcákon visz az út keresztül, mik közől
 629      VI   |            közől díszesen emelkedik elő az urasági kastély a templommal
 630      VI   |              támadt ott körüle, úgyhogy az idegen előtt sokkal inkább
 631      VI   |       mezővárosnak neveznek.~ ~Kitűnnek az épületek közől a helységháza,
 632      VI   |          redőnyeivel, ereszes kapujával az azon menőre, hát még ha
 633      VI   |               gránátszemei néztek ki.~ ~Az ősz váracs most lakatlan.
 634      VI   |          értelmes vezetők ügyelnek; itt az agyagtelek téglakemencéknek
 635      VI   |               épület itt takarékmagtár, az egyiptomi hét kövér és hét
 636      VI   |              csodálatra méltó, hogy mit az ókori együgyű bölcsek oly
 637      VI   |              téglafalból emelkednek elé az alacsony tetősorok közől,
 638      VI   |         füstölögve; ezek munkás gyárak, az egyik hazai növényanyagból
 639      VI   |              finom cukrot készít, másik az itt termett gyapjút fonja,
 640      VI   |                tőzeggel tüzelnek, hanem az uradalom saját bányájából
 641      VI   |           másikat emeli, meg is látszik az egész környéken; nincs használatlan
 642      VI   |               Nincs heverő, nincs éhező az egész uradalomban, s mindazon
 643      VI   |            lakát környezi, legfényesebb az, mely jobbágyai arcán tündöklik –
 644      VI   |                tündöklik – a boldogság, az elégültség.~ ~Megbocsát
 645      VI   |                 nekivadult szél kergeti az ördögszekeret a marháktól
 646      VI   |                a hegyére repült sassal, az elmélkedő gólyát a víz szélében
 647      VI   |            jegyeznék fel. De vállainkon az élet. A költői délibábtól
 648      VI   |                 azoknak lakóit; árvaság az, és inkább sírhatna a költő,
 649      VI   |                boldog ember dicsérhetné az Istent – ékes magyar szóval!~ ~
 650      VI   |               és asztalka állt, ez volt az ő kedvenc helye és azoknak
 651      VI   |               törvényszéket; aki mindig az elnyomott igazság tolmácsa,
 652      VI   |                 tolmácsa, bajnoka volt, az a mi Zoltánunk.~ ~Mint hétéves
 653      VI   |        megtakarítgatá, s midőn eljöttek az iskolai vizsgálatok, könyveket
 654      VI(1)|                 veszi tőlem rossz néven az ítészet. Egyáltalában be
 655      VI(1)|     Egyáltalában be kell vallanom, hogy az általam leírt tárgyak s
 656     VII   |                                    VII. Az örömnap~ ~Zoltán születésnapja
 657     VII   |               majd koszorúnak fűznek, s az emberséges bátyámuramék
 658     VII   |             nagynak, kinek láthatásaért az öreg emberek napestig elácsorogtak
 659     VII   |         Születése napján azután egészen az övék volt, akkor láthatták,
 660     VII   |                 oly erősek voltak, mint az acél; megköszönheték neki
 661     VII   |           istenáldása volt rajtok, mint az eső és a napfény; hogy a
 662     VII   |                s elmondhaták neki, hogy az Isten engedje nekik e boldogságot
 663     VII   |             csecsemő gyermekek is, akik az ő nevén tanulnak gagyogni…~ ~
 664     VII   |        érzékenyen tudták elmondani ezek az együgyű emberek!~ ~Hát azután
 665     VII   |           együgyű emberek!~ ~Hát azután az ajtókon belül! Midőn a család
 666     VII   |                 kezdé talán, hogy ennek az édes szeretetnek valami
 667     VII   |                 milyen vidám dolog volt az. Zoltán az ölébe kapta,
 668     VII   |             vidám dolog volt az. Zoltán az ölébe kapta, és összevissza
 669     VII   |               statisztikai sorozat volt az, melyet valami vén tisztviselője,
 670     VII   |             uram, egykor jószágigazgató az öregúr alatt, írt össze
 671     VII   |          úriszékeken alig használja már az uradalom pallosjogát. Hány
 672     VII   |                  Zoltán fel bírta fogni az ezen adatokban rejlő magasztalást.
 673     VII   |       magasztalást. Gyámatyja műve volt az mind, azért örömmel fogadta
 674     VII   |                 biztonsággal vezet, azt az imádott, azt a bámult kezet,
 675     VII   |                   De Rudolf nincs jelen az örömnap reggelén, hiába
 676     VII   |   félreismerhetlen borút vont örömeikre az ő hosszas elmaradása. Maga
 677     VII   |       Szentirmán volt még tegnap, midőn az egész család átjött, s úgy
 678     VII   |                messze le lehetett látni az útra. De nem ment semmi
 679     VII   |         gyermekek is levertek voltak, s az örökké vidám Katinka arcán
 680     VII   |                annak, akit óhajtva vár; az emberben van valami ártatlan
 681     VII   |              hogy csak meg kell indulni az elé, aki sokáig jő, hogy
 682     VII   |            szemet adott a lánchoz, mely az ifjút gyámatyja családjához
 683     VII   |                indulandó, akkor érkezék az udvarra parasztszekéren
 684     VII   |            Pestről a másik kapun. Amint az ajtó elé ért, kiugrott kocsijából,
 685     VII   |                 a rövid válasz.~ ~– Hm, az baj. Vagyon-e a méltóságos
 686     VII   |                nem értek én diákul.~ ~– Az szép; hát maga kicsodas?
 687     VII   |              huszárja. Nem hajdú. Hajdú az, aki a vármegyeháza előtt
 688     VII   |           fitymálva s nagyon bosszantva az eddigi kérdések által.~ ~–
 689     VII   |                csak negyvenkettő, hanem az apám elélt nyolcvanig.~ ~–
 690     VII   |              Bolond kend?~ ~– Instálom, az egyik már meghalt.~ ~– No,
 691     VII   |              hát mármost fogja kend ezt az írást; ez idézőlevél, citatorium
 692     VII   |               úgy segéljen, át nem adja az úr, ha százszor jurátus
 693     VII   |            mindjárt egzekválják is.~ ~– Az én kezembe ugyan nem nyomja
 694     VII   |            kezembe ugyan nem nyomja azt az írást. Én nem láttam, nem
 695     VII   |                 vagyok.~ ~Azzal elosont az előszobába, s bezárta maga
 696     VII   |         előszobába, s bezárta maga után az ajtót. Példáját látva, valamennyi
 697     VII   |            valamennyi cseléd szétfutott az udvarról.~ ~Fráter Bogozyt
 698     VII   |               egy kalapácsot, s azokkal az idézőlevelet szépen kiszegezte
 699     VII   |          idézőlevelet szépen kiszegezte az orra előtt bezárt ajtóra.
 700     VII   |              midőn a veszedelmes iratot az ajtón látták fityegni kifeszítve,
 701     VII   |           megállj; vedd le te innen ezt az írást! No, ne félj, nem
 702     VII   |                 a kétnyelvű rágalom, és az önérdek mentő horgonyát
 703     VII   |               volt mérve. És éppen arra az örömnapra, midőn az egész
 704     VII   |                arra az örömnapra, midőn az egész család egy kedves
 705     VII   |                 Azzal Rudolf összehajtá az iratot, s keblébe dugá,
 706     VII   |                 indulatosan rágázolt.~ ~Az mégis iszonyú, hogy nyomorult
 707     VII   |           százszor is lementek megnézni az utat, nem közelít-e porfelleg
 708     VII   |               magok sem tudták, hogy mi az. Az a fa, mely alatt ültek,
 709     VII   |                 sem tudták, hogy mi az. Az a fa, mely alatt ültek,
 710     VII   |                 Tudod-e, hogy miért van az? Mert el kellett neki válni.
 711     VII   |               neki válni. Ilyen szomorú az elválás.~ ~Katinka még az
 712     VII   |               az elválás.~ ~Katinka még az elébbi említésétől az elválásnak
 713     VII   |               még az elébbi említésétől az elválásnak el volt érzékenyülve,
 714     VII   |                ott láthatlan alakban, s az ő csókjaitól hull alá a
 715     VII   |                halvány homlokára.~ ~ ~ ~Az esti zivatar a kastélyba
 716     VII   |              csókolja meg Zoltánt, amit az persze nem tett meg kedvéért;
 717     VII   |             Rudolf mind nem láthatja!~ ~Az eső korán reggelig szakadt,
 718     VII   |            bőrig átázott lovásztól.~ ~– Az éjszaka.~ ~– Azon borzasztó
 719     VII   |         aggodalmasan, s remegve kezdett az öltözködéshez.~ ~A háznál
 720    VIII   |            Zoltánt ezer aggodalom kínzá az úton. Álmatlanságtól érzékeny
 721    VIII   |            útjáról Kárpátfalvára, éppen az ő születése napján; az éjszakai
 722    VIII   |            éppen az ő születése napján; az éjszakai sietség a legnagyobb
 723    VIII   |           udvarára vágtatva, első szava az volt az őt elfogadó cselédhez:~ ~–
 724    VIII   |            vágtatva, első szava az volt az őt elfogadó cselédhez:~ ~–
 725    VIII   |          tudósítá, hogy odafenn vár reá az írószobában.~ ~– Nincs valami
 726    VIII   |           valami baja? – sürgeté tovább az ifjú, lováról lepattanva.~ ~–
 727    VIII   |                 járt egyes-egyedül, még az öreg kulcsárt is visszaküldé,
 728    VIII   |         kulcsárt is visszaküldé, miután az ajtókat kinyitogatta; még
 729    VIII   |               dobogó szívvel nyitott be az írószobába.~ ~Rudolf háttal
 730    VIII   |        írószobába.~ ~Rudolf háttal állt az ajtó felé valami iratokat
 731    VIII   |             valami iratokat pecsételve. Az ifjú lépteinek hangjára
 732    VIII   |                 jelentéstelenül, mintha az csupa szertartás volna közöttük.~ ~
 733    VIII   |                már azon korba lép, ahol az önállóság érzete nem engedi
 734    VIII   |              nem valami rendkívüli eset az, amire önt elő kell készítenem,
 735    VIII   |              azokat tökélyre fejlessze, az, hogy világa legyen önnek.
 736    VIII   |              világa legyen önnek. Önnek az ifjúsági propylaeumokból
 737    VIII   |                ifjúsági propylaeumokból az életbe kell átlépni; látni,
 738    VIII   |                Kárpátfalván nem juthat. Az itteni együgyű emberek önnek
 739    VIII   |                 leányok számára, de nem az férfiaknak, kik egykor világi
 740    VIII   |                 állásuk előnyei mellett az ország jobbjai közé számláltathatják
 741    VIII   |               számláltathatják magokat; az életnek ily helyen szűk
 742    VIII   |            nemzeti érdekek középpontja, az új koreszmék gyűlhelye;
 743    VIII   |             idővel elfoglalnia kell, és az utakat, mik által azt meg
 744    VIII   |                felelni.~ ~– Nem maradok az, Zoltán. Ily messziről nem
 745    VIII   |                  Ha van ön gondolatában az ismerős hazafiak közt olyan,
 746    VIII   |                  s én kieszközlöm, hogy az legyen önnek jövendő gyámnoka.~ ~
 747    VIII   |                  Éppen azért – viszonza az ifjú. – Ha Szentirmától
 748    VIII   |                 majd megírom ön számára az ajánlólevelet Tarnaváryhoz,
 749    VIII   |                kiment a szobából.~ ~Nem az fájt neki annyira, amit
 750    VIII   |             elmondani.~ ~Amint kilépett az ajtón, s azt becsukta maga
 751    VIII   |               szokatlan hidegségre? Még az a gondolat fel sem támadt
 752    VIII   |                 kit jobban szeret, mint az egész világot, kihez minden
 753    VIII   |        szomorúan zajos világba, hova őt az eddigi jó szellemeknek egy
 754    VIII   |                 percig ott mélázott még az ajtó előtt, midőn egyszerre
 755    VIII   |         férfizokogás hangjai. Ott benn, az elhagyott szobában, egyedül
 756    VIII   |      érzelmeinek szabad kitörést enged: az örökké hideg, nyugodt férfi
 757    VIII   |             örökké hideg, nyugodt férfi az, aki sír.~ ~Zoltán egy perc
 758    VIII   |               visszafordult, felszakítá az ajtót, s magánkívül rohant
 759    VIII   |                olyan boldog volt, midőn az őt erősen szívéhez szorítá,
 760    VIII   |             szavakat intézni ahhoz, kit az erős szeretet úgy szívéhez
 761    VIII   |            amennyi egy szívben elfér.~ ~Az is elmúlt. Rudolf megtörlé
 762    VIII   |              Zoltán annyi édeset talált az elébbi fájdalomban. Bizalma,
 763    VIII   |               fogod azt úgyis tudni; és az a nap, melyben megtudod,
 764    VIII   |              szomorúság lesz rád nézve. Az Isten adjon szívednek erőt
 765    VIII   |              hogy nem a szeretet hiánya az, ami tőlünk elválni kényszerít,
 766    VIII   |              sem bírt felfedezni. – Ah, az nem lehet; önt kényszerítik
 767    VIII   |               mondd senkinek soha, mert az nagy veszélyt hozna rád
 768    VIII   |               előtt mutatnád, miszerint az neked nem jólesik.~ ~A fiú
 769    VIII   |          megszorítva a gyermek kezét, s az újra éledni, erősödni látszott
 770    VIII   |             Rudolf még egyszer megölelé az ifjút, s azután nyugodtabban,
 771    VIII   |        hívattalak, annak oka nem csupán az, miszerint itt e súlyos
 772    VIII   |          helyről, s idő kell ahhoz, míg az öreg Pál gazda a lépcsőkön
 773    VIII   |           erősen ki volt téve a kastély az éjszaki szél rohamainak?~ ~–
 774    VIII   |                Emlékezem bizony – szólt az öreg cseléd készséggel –,
 775    VIII   |                 falaztatá el e folyosót az én néhai jó öreg uram, mintha
 776    VIII   |           töltök, gyakran egyes-egyedül az egész alsó emeletben, sokszor
 777    VIII   |                mint zendül meg fölöttem az a muzsikáló eszköz, mintha
 778    VIII   |             fenn, de én jól tudom, hogy az én megdicsőült nagyasszonyom
 779    VIII   |                a boldogoknak karában, s az, ami úgy peng és döng éjnek
 780    VIII   |             gyermeki áhítattal hallgatá az agg szolga mondáit, míg
 781    VIII   |      falaztatott be a folyosó, de mégis az lett a következése, hogy
 782    VIII   |            valaki a kastély emeletében, az egész balszárny oly rekedt
 783    VIII   |                levegővel van tele, hogy az embernek szinte nyomja a
 784    VIII   |                 mind összerepedeznek, s az ablakok egészen elvakulnak
 785    VIII   |                a szíve e pillanatban.~ ~Az öreg Pál megcsóválta ősz,
 786    VIII   |                  hogy ő azt meglássa.~ ~Az érzékeny öreg kabátja ujjaival
 787    VIII   |                vén cselédnek.~ ~– Minek az, méltóságos uram? Nem nagy
 788    VIII   |         méltóságos uram? Nem nagy munka az egész, egy vékony falat
 789    VIII   |              Rudolf figyelmesen tekinte az öreg arcára. Hogy tud ez
 790    VIII   |                 feszítővasat hozott elő az öreg, s hozzá kezdett látni
 791    VIII   |                lesz így ismét befalazni az egészet.~ ~– Igaza van –
 792    VIII   |                helyeslé Rudolf, s azzal az írószobába sietve, két meggyújtott
 793    VIII   |               tárt résen, kezét nyújtva az utána jövő fiúnak. Pál kívül
 794    VIII   |        visszhangtalan lépéseik, s midőn az első ajtó előtt megállottak,
 795    VIII   |         szórakozottsággal bekocogtatott az ajtón, s csak akkor döbbent
 796    VIII   |           mondta volna rá: „Szabad!”…~ ~Az ajtó perc múlva síró nyikorgással
 797    VIII   |          diófával kirakott palló, körül az elfeketült ősi képek, mik
 798    VIII   |               sötéten maradt.~ ~Ez volt az előterem.~ ~Szótlanul haladtak
 799    VIII   |               hogy ezekben a teremekben az úrnő végsóhaja után semmi,
 800    VIII   |             sálja keresztülvetve rajta, az asztalon hímzőráma és akvarellfestmény,
 801    VIII   |              vonni, kezében szétmállott az, az idő megemésztette, s
 802    VIII   |                 kezében szétmállott az, az idő megemésztette, s tán
 803    VIII   |                idő megemésztette, s tán az apró lepkék bábjai is segítettek
 804    VIII   |       obscurában. Néha valaki végigmegy az udvaron; ilyenkor mintha
 805    VIII   |         hangosan őrlő szú hirdeti, hogy az idő él, halad és pusztít.~ ~
 806    VIII   |                  íme, most is ott hever az, félig kinyílva magától.~ ~–
 807    VIII   |              állt egymás mellé akasztva az ősz Kárpáthy arcképe és
 808    VIII   |      megszólalásig hű.~ ~Zoltán odasiet az arckép elé, s egy előtte
 809    VIII   |               áll, s tekintete a képről az ifjúra s onnan ismét vissza
 810    VIII   |              örökségül hagyja fájdalmát az utódokra is!~ ~Mind a két
 811    VIII   |               Rudolf szemei, eszébe jut az utolsó óra, melyet együtt
 812    VIII   |                mondá Rudolfnak –, amott az asztalon egy félig megírt
 813    VIII   |              soha, még én sem; szentség az előttem.”~ ~Ez a szó volt
 814    VIII   |             annak tartalma? Kit érdekel az?~ ~Mindannyiszor megnyugtatá
 815    VIII   |              lehetnek abba írva, s örök az idő, melyben azt senki sem
 816    VIII   |              szerelem tiszta volt, mint az angyaloké? Egy leírott szó
 817    VIII   |         tartalmaz.~ ~Remegve közelített az asztalhoz, s szíve hallhatón
 818    VIII   |     megülepedett por, s egészen elrejté az írást. Mint aki egy lelkén
 819    VIII   |                 sírjában megnézni, mint az elítélt rab, aki kíváncsi
 820    VIII   |              élve túl.)~ ~… A meghalás, az elmúlás nem olyan nehéz
 821    VIII   |                abban nyugodva. Elviszem az életet magammal csendesebb
 822    VIII   |                 terhem volt ez, hát még az élet után! Én boldogtalan
 823    VIII   |              százszor veszélyesebb volt az, melybe áthozott; ez új
 824    VIII   |            felőle, vétkeztem ellened és az Isten ellen; pedig kéjjel,
 825    VIII   |         lehetett olvasnia lelkével, azt az ő arcáról olvashatá.~ ~Rudolf
 826    VIII   |             eltevé azt keblébe, ott van az legjobb helyen. Minő veszély
 827    VIII   |              helyen. Minő veszély volna az, ha e levél más kezekbe
 828    VIII   |              mint a jót, s kegyetlenebb az ókor legvéresebb zsarnokainál,
 829    VIII   |                a kezébe vett gyertyával az arcképet. Maga a kép, e
 830    VIII   |             belőle, ami benne van, mert az mind drága emlék. Ne szégyeneld
 831    VIII   |              úton járj, igaz légy, mert az a legkönnyebb és a legboldogítóbb
 832    VIII   |              olykor keresztutakra vezet az élet, kérj tanácsot tenszívedtől,
 833    VIII   |        szellemek hadd aludjanak tovább. Az előteremben megszólal a
 834    VIII   |                 Rudolf mellé… Semmi sem az; futó egerke szalad a billentyűkön
 835    VIII   |                 billentyűkön keresztül, az támasztá a hangot. A szellemek
 836    VIII   |              hangtalan légben elhangzik az utolsó kulcsnyikorgás. Zoltán
 837    VIII   |              van vetve. Miután elhagyák az előszobát is, s végigmennek
 838      IX   |                                     IX. Az emancipált család~ ~A Kárpátfalván
 839      IX   |             hanem a gazdagokra nézve is az. Ezért Zoltánnak most a
 840      IX   |                 annál nagyobb lesz majd az öröm Szentirmán.~ ~Így,
 841      IX   |                 teheti, bármi legyen is az. Még neki kellett vigasztalni
 842      IX   |                 pedig annak még megvolt az a boldog gondolatja, hogy
 843      IX   |            hozzátok!~ ~A kocsi kigördül az udvarból; akkor azután szabad
 844      IX   |                 Flóra szomorúan tekinte az eltávozott fiú után, most
 845      IX   |              féltem.~ ~– Mitől?~ ~– Nem az úttól, hanem útja végétől.~ ~–
 846      IX   |              Zoltán, hidd el, jó iskola az.~ ~– Mégis, mégis, jobb
 847      IX   |               csak mindig eszébe jutott az, hogy hiányzik közőlök valaki,
 848      IX   |                kinevezné, legyen szíves az ifjú Kárpáthy fölötti gyámságot
 849      IX   |          Tarnaváry előtt már tudva volt az ok, ami Rudolfot e lépésre
 850      IX   |               patvar vitte volna el ezt az egész Szentirmayval való
 851      IX   |             úrnak legkisebb gondja volt az, hogy családja tagjai mit
 852      IX   |             egészen el voltak különözve az övéitől, nem is ugyanazon
 853      IX   |                emeletben laktak, együtt az inasokkal, szobalányokkal,
 854      IX   |             ügyekkel volt elfoglalva, s az országos férfiak magas gondjai
 855      IX   |       hanyagságát megemlíté. – Hát az-e az én dolgom, hogy az ő lélegzetöket
 856      IX   |                 az-e az én dolgom, hogy az ő lélegzetöket lessem? Hadd
 857      IX   |             Mind rossz a gyermek, én is az voltam. Ha vigyáznak rá,
 858      IX   |         tízesztendős koromban elszöktem az apámtól, mert meg akart
 859      IX   |                 Ők se legyenek különbek az atyjoknál.”~ ~Ez a filozófiai
 860      IX   |                 mint amit a tollkés vág az arcon.~ ~E bölcs nevelési
 861      IX   |           történt meg, hanem megtörtént az, hogy két hét múlva Toncsi
 862      IX   |               idejét. Arra valók voltak az instruktorok és nevelőnők.
 863      IX   |                 uraknak legalább megvan az a boldogságuk, hogy elbújhatnak
 864      IX   |               Tarnaváry főispán úr?”, s az igen jó elméncségnek tartá
 865      IX   |              tartá azt felelni rá, hogy az nincs itthon, mert itt Tarnaváry
 866      IX   |        kényelmesen egy hajdú, mint esik az eső, s háromszor engedte
 867      IX   |             fogai közől hegyeset köpött az alant álló kocsis kalapjára.~ ~
 868      IX   |         lármázott a méltóságos úr, hogy az egész ház visszhangzott
 869      IX   |                 szelindek rohan rá, már az is elég kellemetlen mulatság,
 870      IX   |             sokkal szorongatóbb helyzet az, mikor az ember egy idegen
 871      IX   |          szorongatóbb helyzet az, mikor az ember egy idegen házba belépve,
 872      IX   |            bolondot? A Bedlamba kellene az ilyen bolond embert zárni,
 873      IX   |            Zoltán csak bámulva állt ott az ajtóban e nagy zivatar alatt,
 874      IX   |                mind úgy lehúzta a fejét az írásába, hogy ki nem lehetett
 875      IX   |              nem lehetett venni, melyik az, akit a septemvir úr oly
 876      IX   |          kigyulladt arccal járt hevesen az asztal mellett fel s alá,
 877      IX   |                Zoltán a többi közől, de az háttal volt felé fordulva,
 878      IX   |                 hadazott sokat, nyilván az lehetett a botránkozás köve.~ ~–
 879      IX   |               Feleljen!~ ~Eközben elébb az írást verte a tenyerében,
 880      IX   |               pedig olyat ütött öklével az asztalra, hogy ijedtében
 881      IX   |               miféle céljai voltak, nem az itt a kérdés, hanem hogy
 882      IX   |                írta ezt a szamár verset az akció hátára?~ ~A szőke
 883      IX   |                hogy:~ ~– Kérem alássan, az a vers nem rossz!~ ~Tarnaváry
 884      IX   |             könnyebbült szívvel elhagyá az írótermet, aggódva kérdezé,
 885      IX   |          mosolyogva mondá el neki, hogy az a szőke legény, egy tehetős
 886      IX   |                hordott haza a kúriáról, az összehajtott akciók üresen
 887      IX   |               kisasszony azután levágta az őt illető verseket és írásokat
 888      IX   |          nyavalyás poéta ahelyett, hogy az akció üres oldalára írta
 889      IX   |               költői szórakozottságában az illető pörös okirat beírt
 890      IX   |           féltiben kimenekül a házból – az esőbe…~ ~Alig fordultak
 891      IX   |                méltóságos asszony éppen az elmondottak fölött fejezi
 892      IX   |             sohasem szokta szigorúságát az úrfiak és kisasszonyok csínjai
 893      IX   |        nevelőikkel; egyszer azért, mert az úrfiak és kisasszonyok úgyis
 894      IX   |               azért, mivel ez a fajtája az alárendelt embereknek éppen
 895      IX   |                a pitvarnok már meglátta az ifjú bárót, s kevéssé törődve
 896      IX   |                bárót, s kevéssé törődve az előtte talán nem oly szokatlan
 897      IX   |          szokatlan zivatartól, belépett az úrnő szobájába, őt bejelenteni.~ ~
 898      IX   |                 pillanat múlva kilépett az ajtón a nevelőné, egy üvegalmaarcú
 899      IX   |             hítták a septemvirnét, most az előbbeni állapotával tökéletesen
 900      IX   |                 egy hímzést elrontanak, az ájulásig esoffirozni magamat.~ ~
 901      IX   |        Zoltánnal akarta elhitetni, hogy az egész zaj egy hímzés miatt
 902      IX   |            midőn megtudta, hogy ezentúl az ő gyámfia leend; milyen
 903      IX   |                kisasszonnyal, kik közől az egyik már egészen el látszott
 904      IX   |               elkészítve számára, egyik az utcára, másik a gyönyörű
 905      IX   |                 neve volt hímezve.~ ~És az ifjú oly elhagyatva, oly
 906      IX   |               közepett. Nem ilyen világ az, amiben a lélek otthon találja
 907      IX   |                 csevegő testvérek közé, az éber, őrködő atyai kéz ótalmába,
 908       X   |                 egy Bécs van a világon; az angol büszkén beszél Londonjáról,
 909       X   |              francia a világ közepét, s az orosz megcsókolja a földet,
 910       X   |                 hogy a jövevénynek mind az öt érzéke kifárad, ha mindazt
 911       X   |                  gazdagság fejlődött ki az annyi ideig elhagyott parton,
 912       X   |                  s megszaporodott rajta az isten áldása.~ ~A nemzeti
 913       X   |        gazdagság kényelmét, fényűzését, az ipar szorgalmát, a tudomány
 914       X   |           verése, indítá a közszellemet az egész országban, minden
 915       X   |               és anyagi életmozgásokban az új, az emelkedő főváros,
 916       X   |           anyagi életmozgásokban az új, az emelkedő főváros, a szép
 917       X   |           világnak, s ami Pesten nincs, az aztán sehol sincs!~ ~Gyermeki
 918       X   |            kicsinyek, atyai szeretettel az ország nagyjai, bölcsei,
 919       X   |            nagyjai, bölcsei, tekintenek az ifjú fővárosra, s míg a
 920       X   |    boldogításnak.~ ~Egy közös szív volt az, mely dobogott minden kebelben,
 921       X   |               volt mindenkinek, s ebben az érzésben találkoztak egymással
 922       X   |             ezeket olvasod.~ ~1838 volt az esztendő.~ ~Előre tudhatjátok,
 923       X   |         tudhatjátok, hogy nem költészet az, amit leírok. Mind, mind,
 924       X   |                amit leírok. Mind, mind, az utolsó tényig, szomorú,
 925       X   |                   siralom – hamvazó nap az egész országra – óriási
 926       X   |                mit vesztettünk benne.~ ~Az egész télen át isten csodái
 927       X   |               olvadékony idők jártak, s az alvidékeken kemény, kitartó
 928       X   |               első napjaiban Pest alatt az ember emlékezetére hallatlan
 929       X   |             fenyegetett. Tudta mindenki az okát, és elborzadhatott,
 930       X   |           mehetett, megtölté lassankint az egész Duna medrét, úgyhogy
 931       X   |        nagyságában.~ ~Ah, ha azt tudnák az emberek, ha értenék úgy,
 932       X   |            sziklapart között megrekedt, az egész felső vidéket már
 933       X   |               folyam, mint a tolnait, s az elézúduló zaj itt éri ezt
 934       X   |        tizennegyedikének éjszakája volt az.~ ~Az ismerős és még sok
 935       X   |  tizennegyedikének éjszakája volt az.~ ~Az ismerős és még sok eddigelé
 936       X   |                 magasan, hogy ne féljen az Isten kezétől?~ ~Kevesen
 937       X   |               gondoltak arra. Legtöbben az emberek közől nem szeretnek
 938       X   |            körül. Ha éri is valami baj, az legfeljebb a külvárosokban
 939       X   |            olyan beszélgetésért, melyet az árvízre vittek. Ilyenkor
 940       X   |                 lakása, a József téren, az egész városban legmagasabb
 941       X   |      legmagasabb helyen fekszik, s hogy az a környéken a legbiztosabb
 942       X   |               és harapdálva alsó ajkát, az odavonatkozó részletek pontosabb
 943       X   |                elevenen emlékeztet arra az indián csodaszülöttre, kit
 944       X   |               fele fekete ábrázattal.~ ~Az óra éppen kilencet ütött,
 945       X   |            szekérnek zörgése hallatszik az utcán végig, mely a kapu
 946       X   |              része kitiltatott, miáltal az arc sokkal fiatalabb kifejezést
 947       X   |                  Pár perc múlva bebukik az ajtón a késői látogató.
 948       X   |              levágta volna a borotvával az orrát, vagy eldobta volna
 949       X   |              vagy eldobta volna magától az egész szépítési eszközt,
 950       X   |        köpönyeges hazafi sompolygott be az ajtón, kinek kövér, jól
 951       X   |              felől tájékozni nem tudás. Az egész arc inkább piros volt,
 952       X   |            nagyon segíti kitüntetni még az is, hogy szemöldei vagy
 953       X   |                a fiskális úr késsel jár az orra körül, nem beszélt
 954       X   |                  nem beszélt addig, míg az művét nem végezé, hanem
 955       X   |                 Igen. – Vannak – felelt az érdemes úr, nagyon meggondolva
 956       X   |         meggondolva a szót, mint akinek az önfenntartás ösztöne súgja,
 957       X   |               ügyvéd kérdéseire valamit az igazságon vagy innen, vagy
 958       X   |                       Hát csónakja?~ ~– Az van öt. Éppen öt. Minek
 959       X   |        nemsokára nagy szükség leend rá. Az árvíz el fogja önteni a
 960       X   |            mégsem értem. Sokba kerül ám az, öt forint kell minden napra
 961       X   |               tíz forint maga a csónak. Az ember kockáztat legalább
 962       X   |               nagy szerencsétlenség? Ha az ember jó nyereséget akarna
 963       X   |        kénytelenítettek gégéket építeni az emelkedő víznek. Azokban
 964       X   |          meglátszik, mennyivel magasabb az ár a föld színénél. És még
 965       X   |         ajánlottam, s kész vagyok önnek az összeg felét átadni.~ ~–
 966       X   |              tény. Talán a legszomorúbb az egész katasztróf alatt.
 967       X   |           egymást. Trommel uram átvette az előlegezett összeget Maszlaczkytól,
 968       X   |            dolog után! Mert a munka még az éjjel elkezdődik.~ ~A hajóskupec
 969       X   |        hallatszik elő.~ ~Nagyböjt levén az idő, más zenét hallatni
 970       X   |              kisasszony zongoráz, kinek az orvosok megtiltották a táncot.
 971       X   |             mint a kisasszonyokéban, ha az embernek komoly céljai vannak.
 972       X   |              horgas atomusa a káoszban. Az inas elejti a tányérokat,
 973       X   |           Zavarában olyan bókot mondott az egyik asszonyságnak, amivel
 974       X   |                Pedig nem szórakozottság az, hanem a hideg borzalom!
 975       X   |               fűtenek itt?~ ~A borzalom az, a lélekfagyasztó, a szívreszkettető
 976       X   |                    Maszlaczky úr füleit az ütötte meg, hogy Vilma kisasszony
 977       X   |                  Azért honn maradt.~ ~– Az igen különös – szólt bele
 978       X   |                amit én nem is csodálok; az ifjú ember egyike a legkiállhatatlanabb
 979       X   |             ennek a nagy néptolongásnak az utcákon az az oka, hogy
 980       X   |               néptolongásnak az utcákon az az oka, hogy a török követet
 981       X   |            néptolongásnak az utcákon az az oka, hogy a török követet
 982       X   |             sajtár vízzel; végig álltak az egész Duna-parton, ember
 983       X   |             rémülten sietett valahova. „Az idén olcsóbb lesz a fagylalt,
 984       X   |                 kaphatni jeget eleget.” Az ember úgy nézett rám, mintha
 985       X   |               Emánuel barátunk.~ ~– Óh, az is igen jeles tréfa volt.
 986       X   |        nagykereskedő, aki rendkívül fél az árvíztől. Megtudtam, hogy
 987       X   |            szobában alszik, mely fölött az én fürdőszobám van. A múlt
 988       X   |      fordítottam a fürdő kád csapján, s az onnan kiömlő víz egyszerre
 989       X   |            elkezdett a padlón keresztül az alanti szobába átcsurogni.
 990       X   |      Képzelhetni azt a jelenetet, midőn az én Dandin Györgyöm egyszerre
 991       X   |               Dandin Györgyöm egyszerre az orrára kapja a zuhanyt.
 992       X   |                 Ez felugrik esze nélkül az ágyából, ki az utcára, mit
 993       X   |              esze nélkül az ágyából, ki az utcára, mit én tudom, hogy
 994       X   |                öltözve; ordít, hogy itt az árvíz, míg a szomszédok
 995       X   |                s eszébe juttatják, hogy az árvíz nem felülről, hanem
 996       X   |        vidámságot.~ ~– De legszebb volt az a mostani – mondá Emánuel. –
 997       X   |               Azt beszélje el, báró úr. Az jeles volt. Majd agyonvertek
 998       X   |          agyonvertek bennünket.~ ~– Már az igaz. Hát egy külvárosi
 999       X   |           annyira fölfakadt a víz, hogy az egész udvar tele van vele,
1000       X   |              azután szaladtunk is, mert az én csizmadiáim utánunk rohantak