Rész

  1       I|             éppen nagyságos Kőcserepy tanácsos úrhoz van híva, ki Budán,
  2      II|            őnagysága Kőcserepy Dániel tanácsos úr nyári lakába.~ ~Az valóban
  3      II|            korában deli legény volt a tanácsos úr, a hölgyeknél nagy kegyben
  4      II|               ember emlékezetére.~ ~A tanácsos úr egypár év alatt paradicsommá
  5      II|            magokat azzal, hogy amíg a tanácsos úr itt tizenkét holdból
  6      II|     kerülhettek nagyobb fáradságba. A tanácsos úr, valahányszor egy saját
  7      II|           színház megnyitása napján a tanácsos úr az egész pesti úri világot
  8      II|          lehetett, mint báró Berzy; a tanácsos úr átaljában semmiféle,
  9      II|           leánya, második férjétől, a tanácsos úrtól.~ ~Wilhelmine és Laura
 10      II|         elmosolyodék e hízelgő szóra, tanácsos úr is kezeit dörzsölé örömében;
 11      II|               csinálnak ebből is!~ ~A tanácsos úr, mint finom ember, restellette,
 12      II|           nézve, ha vajon a nagyságos tanácsos úr és excellenciás úr neje
 13      II|              nem mennék oda soha.~ ~A tanácsos úr újólag bizonyítá, hogy
 14      II|               elfogadáskészen várta a tanácsos úr, oly nyájasan hajtva
 15      II|             Alázatos szolgájá”-hoz. A tanácsos úr hátralép, szabad tért
 16      II|               maga is átjön Pestről a tanácsos meghívására, mégpedig egész
 17      II|               hogy őt itt láthatják a tanácsos villájában, kinek arcáról
 18      II|                 Sőt igen.~ ~E szóra a tanácsos úr közbefurakodott, nagy
 19      II|                sürgeté aggodalommal a tanácsos úr. Rudolf benső gyönyörűséggel
 20      II|               a szép társaságban.~ ~A tanácsos úr és a főispán közelebb
 21      II|              nekik:~ ~– A nádor…1~ ~A tanácsos úr hüledezve tekinte szét,
 22      II|            elég jó volt, de Kőcserepy tanácsos úr kisasszonyára kissé illetlen
 23      II|            segíté a bajadérfátyolt, a tanácsos úr azon vevé észre, hogy
 24      II|           készülni kezd hazafelé.~ ~A tanácsos úr iparkodott mosolyogni.
 25     III|             kedves nagysád; dehogy. A tanácsos úr nem kártyázik soha; a
 26      IV|    rábeszélés- és fáradságba került a tanácsos megnyerése, ki egy igen
 27       V|          órával korábban jött, mint a tanácsos úr haza szokott érkezni
 28       V|        szegény ember.~ ~Szerencsére a tanácsos úr hintaja ekkor gördült
 29       V|     mosolygással vizsgálta a hatást a tanácsos úr arcán.~ ~– Nos, nos?
 30       V|                    Soha! – viszonza a tanácsos úr, ki hajlandó volt Maszlaczky
 31       V|            kézszorítással erősíteni a tanácsos úr.~ ~– Meg van-e győződve,
 32       V|        boldoggá – leánya kezével.~ ~A tanácsos remekelt e pillanatban.~ ~
 33       V|   gondolkoztam felőle – kezdé végre a tanácsos úr a szót –, minő sors fog
 34       V|              gondolatról – folytatá a tanácsos úr. – Mint remélhettem volna
 35       V|            tegeztetni hallván magát a tanácsos úr által, annyira el lőn
 36       V|       megragadó jelenet lehetett.~ ~A tanácsos úr ezzel karjára fűzte a
 37       V|           Azazhogy – vevé át a szót a tanácsos úr –, valami határidőt mégis
 38       V|             Zoltánnali tervéről még a tanácsos mit sem tudhat, s talán
 39       V|              ismét magukhoz tértek, a tanácsos úr odavoná magához kedves
 40       V|             mármost menni készül.~ ~A tanácsos úr egészen az ajtóig kísérte
 41       V|           csordultig telve hagyá el a tanácsos szobáit, s boldogsága érzetében
 42       V|               pengő krajcárt.~ ~ ~ ~A tanácsos úr derült, vidám arccal
 43       V|               idejárni késztetik?~ ~A tanácsos elbámult, bár nem mutatta
 44       V|         lelkét emelkedni Eveline.~ ~A tanácsos úr hagyá őt ebben a hitben;
 45       V|          Eveline jóságos pillanatai a tanácsos által közlött ajánlat gerjesztette
 46       V|              nyomról nyomra kíséri. A tanácsos úr meghallgatja mind a kettőt,
 47       X|            Maszlaczky úr és Kőcserepy tanácsos úr különös tekintetet váltottak
 48       X|           Zoltán szilárdul állta ki a tanácsos nyájas tekintetét. Tudta
 49       X|               köztök a septemvir és a tanácsos, félrevette magát egy csendes
 50       X|       kulcsokat a háziúr eldugta.~ ~A tanácsos úr komolyan szabódott, hogy
 51       X|             és igyál te le engem!~ ~A tanácsos leveti e szóra felöltönyét,
 52       X|                  Összekoccintottak. A tanácsos egy hajtással beönté az
 53       X|               Hirtelen újra töltött a tanácsos. Mondhatatlan gúny ült édeskedő
 54       X|             félsz tőle – gúnyolódék a tanácsos. – A te kedves…~ ~Mi volt
 55       X|              asszony! – sóhajta fel a tanácsos magában, ki szüntelen nézett
 56       X|          hintó ablakát felrántva.~ ~A tanácsos átkarolta nejét, nehogy
 57       X|  kétségbeesésével kulcsolta karjait a tanácsos nyaka körül, egyre Vilma
 58       X|               haladni, elsietett.~ ~A tanácsos hintaja az Új tér felé tartva,
 59       X|      szabadítani a Kőcserepy-házból a tanácsos leányát, ki ott betegen
 60       X|         bizonyosan tudja, miszerint a tanácsos úr egész családjával együtt
 61       X|  gondviselésre bízván, hogy Kőcserepy tanácsos úr beteg kisasszonyát megszabadítsa.~ ~–
 62       X|              a boldogtalan árvát.~ ~A tanácsos úr azt gondolá, hogy a vaknövelde
 63       X|          vitték szülői karjai közé; a tanácsos és neje összeölelték, csókolták
 64     XIV|               is oly halovány. Maga a tanácsos hátul jön, karjára akasztva
 65     XIV|         kalapját, halkan üdvözölve. A tanácsos úr szerfölötti nyájassággal
 66     XIV|         ügyeikre nézve Kőcserepy mint tanácsos ellenében leszorítva tartja,
 67      XV|         lehetne az?~ ~– Maszlaczky, a tanácsos jó barátja, rábeszélte ezt
 68      XV|               meggondolva azt, hogy a tanácsos állásánál fogva egykönnyen
 69     XVI|            visszajött. Bot nélkül nem tanácsos hazamenni, s míg a sötét
 70   XVIII|           tudósítá kedves barátját, a tanácsos urat, a cselédség rejtelmes
 71   XVIII|              én megfoghatom – szóla a tanácsos úr. – Ön bizonyosan rájok
 72   XVIII|           vendéggel? – haragoskodék a tanácsos. – Sem szakácsot, sem egyebet
 73   XVIII|          összes vendégsereg Kőcserepy tanácsos úrral együtt iparkodott
 74   XVIII|   szertartásnak, mely által Kőcserepy tanácsos a Kárpáthyak uradalmába
 75   XVIII|               van vonva.~ ~Az egyik a tanácsos leánya, Vilma, a másik a
 76   XVIII| ellenőrizhetlen fájdalmában Kőcserepy tanácsos leánya –, akiért a lelkemet
 77   XVIII|              bizony mondom, nagyságos tanácsos úr, rossz diadal lehet még
 78   XVIII|             mintha tizenkét Kőcserepy tanácsos volna tizenkét feleségével,
 79   XVIII|          sietve hívja ide férjét.~ ~A tanácsos úr rögtön jött, s meglátva
 80   XVIII|               adtam én erre okot?~ ~A tanácsos gonosz hidegséggel mondá:~ ~–
 81   XVIII|            megbolondult.~ ~Ehelyett a tanácsos igen hideg nyugalommal mondá
 82   XVIII|             némán igenlé a kérdést. A tanácsos eltávozott.~ ~A tanácsosnő
 83   XVIII|            nincs akaratom – Kőcserepy tanácsos neje.”~ ~Punktum, pecsétet
 84   XVIII|             volt ott más, mint maga a tanácsos.~ ~Ez is olyan fagyos, olyan
 85   XVIII|             humorisztikus beszédbe; a tanácsos úr sohasem volt mosolygásba
 86   XVIII|             hogy vajon mi oka lehet a tanácsos e hideg magaviseletének.
 87   XVIII|              Nos? Mi baj? – kérdezé a tanácsos csendes vérrel; még csak
 88   XVIII|          Miután elolvasta a levelet a tanácsos, vállat vonított, és visszaadta.~ ~
 89   XVIII|            Mit jelent ez a levél?~ ~A tanácsos mosolygott. Olyan furcsán
 90   XVIII|      rondítmányt (impúrum), azalatt a tanácsos folyvást galvanizálta a
 91   XVIII|                De az istenért, kedves tanácsos úr, hát nem méltóztatott
 92   XVIII|             Uram, kedves uram! Kedves tanácsos úr! Én hitem szentségére
 93   XVIII|              ember, sem jó barát, sem tanácsos, ott én csak férfi vagyok,
 94   XVIII|         ijedten ugrott hátra, amint a tanácsos az asztal felé lépett, azt
 95   XVIII|            ketté akarja hasítani!~ ~A tanácsos észrevette szavainak hatását,
 96   XVIII|          mérges szavakkal otthagyta a tanácsos a kedves barátom uramat,
 97   XVIII|     tökéletesen megérdemli, hogy őt a tanácsos megragadja gallérjánál fogva,
 98   XVIII|             nem jön-e utána lóháton a tanácsos puskával, hogy meglője.~ ~
 99   XVIII|           választ is megkapta rá.~ ~A tanácsos igen szép levelet írt neki;
100   XVIII|               átellenben ül Kőcserepy tanácsos; ragyogó arcánál csak mentéje
101   XVIII|         felhúzza az óráit a nagyságos tanácsos úr, ha ezt, meg azt akarja”, –
102   XVIII|            Pedig tudhatná a nagyságos tanácsos úr, jobban, mint akárki
103   XVIII|               hogy birkózni nem volna tanácsos vele, mert nagyon meggyomrozná
104   XVIII|             semmi szín alatt sem volt tanácsos, mert úgy leüti az embert
105   XVIII|             volt. Előtte való napon a tanácsos úr három uzsorásnak eladta
106   XVIII|            egészen bizonyossá tevék a tanácsos urat, hogy diadala minden
107   XVIII|              lekötelezettségéről.~ ~A tanácsos úr számára a főispán a megyeházban
108   XVIII|         tartozik Kőcserepy úrnak.~ ~A tanácsos megcsókolá Eveline homlokát,
109   XVIII|           elleneitől megvédni őt.~ ~A tanácsos úr magával voná hízelgő
110   XVIII|             be.~ ~Rögtön felszólítá a tanácsos Emánuelt, hogy üljön lóra,
111   XVIII|               főispán és alispán és a tanácsos összesúgtak; a legjavasolhatóbb
112   XVIII|             Kőcserepy uram csak olyan tanácsos,~ Akitől még soha nem kérdtek
113      XX|        fiatalok voltunk!…~ ~Kőcserepy tanácsos palotája siralomház. Mindenki
114      XX|           szégyen, minő gyalázat!~ ~A tanácsos gyakran rajtakapja nejét
115      XX|            magától megtagadni, mint a tanácsos úr, kinek egyéb dolga is
116      XX|              kérdi reszkető ajakkal a tanácsos.~ ~– Elment régen az erdőbe
117    XXII|             Itt mellettem jobbra!~ ~A tanácsos gyöngéden végigsimogatja
118    XXII|        gyermekem – szólt nyugtatóan a tanácsos –, de te aludtál akkor,
119    XXII|            azt hazudják, hogy él…~ ~A tanácsos meg volt fagyva, és szólni
120    XXII|               vége van mindennek.~ ~A tanácsos fájdalomtól leroskadva ölelé
121    XXII|                beszédessé teszen.~ ~A tanácsos úrnak egy nagy gondolatja
122    XXII|              Kedvesem – szólítá meg a tanácsos, miután sokáig vártak reá –,
123   XXIII|                  XXIII. Csendesen~ ~A tanácsos szobájába tért, s leült
124   XXIII|              már az is világos volt a tanácsos előtt, hogyan tévedt el
125   XXIII|              A levelet ismét leírta a tanácsos, s tiszttartóját hívatva,
126   XXIII|             beteg leányához sietett a tanácsos.~ ~A lyánka egészen magánál
127   XXIII|           volna vigyáznunk? – kérdé a tanácsos, oly közel hajolva beteg
128   XXIII|             meghalni – egy dolog.~ ~A tanácsos nyugtalanul nézte óráját.
129   XXIII|             leányomat! – rimánkodék a tanácsos, kétségbeesetten szorítva
130   XXIII|          Istennel kell küzdenünk.~ ~A tanácsos álmatlan aggodalommal járt
131   XXIII|            jött. Idegen.~ ~De ki?~ ~A tanácsos sietett az érkező elé.~ ~
132   XXIII|          tulajdon testvére volna!~ ~A tanácsos úgy elnézi, majd a szíve
133   XXIII|               jó Katinkám, siess!~ ~A tanácsos ott áll az ágy fejénél,
134   XXIII|               Óh, bizonyára Kőcserepy tanácsos örömestebb volna ez órában
135   XXIII|             fájdalmas meglepetéssel a tanácsos.~ ~– Ne félj – szólt a mindent
136   XXIII|               hogy úgy történjék.~ ~A tanácsos megcsókolá kedves betege
137   XXIII|               gyermekem! – zokogott a tanácsos, égő arcát betege fehér
138   XXIII|             az út a megőrüléshez!~ ~A tanácsos úgy várta volna még, hogy
139   XXIII|       írószobában dolgozott egyedül a tanácsos.~ ~Szemei előtt amaz öt
140   XXIII|               felhevült arccal állt a tanácsos előtt Kárpáthy Zoltán.~ ~
141   XXIII|                    Mit akar ön ezzel, tanácsos úr? – kérdé Zoltán egészen
142   XXIII|               Jerünk hozzá… – monda a tanácsos, az ifjú karjába öltve kezét;
143   XXIII|             zavarjuk-e ez órában?~ ~A tanácsos egy percig gondolkozott;
144   XXIII|              minden jelenlevőtől.~ ~A tanácsos reszketve ült ágya mellett
145   XXIII|           életnél. Hol van anyám?~ ~A tanácsos felsóhajtott e szóra.~ ~–
146   XXIII|             úgy értették egymást.~ ~A tanácsos gyöngéd aggodalommal szól
147    XXIV|        kastélyban egyes-egyedül van a tanácsos.~ ~Nincs többé onnan mit
148    XXIV|         hangzanak a folyosón, mikre a tanácsos magához tér, az ajtóhoz
149    XXIV|              be lőn fejezve köztük, a tanácsos saját kezű iratában átadá
150    XXIV|              a másikhoz intézzen.~ ~A tanácsos felkelt, azon ismeretlen
151    XXIV|             Azzal felnyitá az ajtót a tanácsos, vissza sem nézve többé,
152    XXIV|              virágozni, hervadozni… A tanácsos utazott tovább … csendesen …
153    XXIV|               leszállni hintajából. A tanácsos sóhajtva karolja át nejét,
154     XXV|     Méltóztatik tudni, hogy Kőcserepy tanácsos engemet milyen rútul rászedett.~ ~–
155     XXV|           elvenni; s biz ilyenkor nem tanácsos holmi vékony testalkatú
156    XXVI|         elhunyt leány képe. A meghalt tanácsos mindenütt maga előtt akarta