Rész

  1       I|          iszonyát eltakargassa: Ki ad rá pénzt? Sok kell reá, másra
  2       I|       segíteni, inkább előre kimondja rá, hogy nem lesz belőle semmi.~ ~
  3       I|             vissza ne tekintett volna rá még egyszer; bizonyára kívülről
  4      II|    fényűzéshez szoktatva. Akik mernek rá emlékezni, nagyon jól tudják,
  5      II|           mindenki megdöbbenve gondol rá, hogy ez az ember önmagát
  6      II|           mennyire irigykedjenek most rá.~ ~Többen a jámbor polgárok
  7      II|           szép hideg arcról. E mosoly rá nézve is oly keveset jelent,
  8      II|          Zoltánunk.~ ~Valóban van oka rá a kíváncsiságnak, hogy őt
  9      II|   gyermektársának; az nagyot nevetett rá, azt hitte, hogy ez is élc
 10      II|            azt az órát a gróf? – riad rá Tarnaváry, ki sohasem engedi
 11      II|           hogy itt maradjon? – rivall rá a főnök, tatár szemeit végigvillogtatva
 12     III|            illető cenzor, azt felelte rá, hogy a verseire nem emlékezik,
 13     III|       okvetlenül azért megy oda, mert rá van szorulva, mert eszéhez
 14     III|               csak jöjjön be! – ordít rá Maszlaczky anélkül, hogy
 15     III|            volna ki.~ ~Nagy kín lehet rá nézve az élet. Minden mozdulata
 16     III|             csak az ösztön maradt meg rá.~ ~Még egyszer meghajtja
 17     III|            megfosztani. Hiszen vannak rá esetek a bibliában meg a
 18     III|               bizonytalan, késztetett rá, mint inkább tulajdon szenvedélyem.
 19     III|              Mayerné már kész is volt rá, hogy ez alkudozások folyama
 20     III|  elhatározásokra, akkor gondunk leend rá e per iránti kíváncsiságát
 21     III|            cselekedjék. Maszlaczky úr rá sem nézett többet.~ ~– Kik
 22      IV|              lenni kisebb rossz lenne rá nézve ennél.~ ~Maszlaczky
 23      IV|        sikerrel.~ ~– Kérem önt, vegye rá! – rimánkodék Abellino.~ ~–
 24      IV|    előttemezék az okiratot, s öntének rá porzót, amennyit magába
 25       V|             azt tudta, hogy vigyáznak rá – mint egy fogolyra.~ ~Anyja
 26       V|           szinte zavarodottan tekinte rá, és nem tudott neki mit
 27       V|            sírba, de ön kényszerített rá, hogy kimondjam: tegyen
 28       V|             társaságokban figyelmezek rá, hogy őt mindenütt kikerüli,
 29       V|   elmosolyodott.~ ~– Ez szomorú dolog rá nézve. Szegény fiatalember!~ ~–
 30      VI|       Szentirmán~ ~Akik vissza tudnak rá emlékezni, minő hely volt
 31     VII|         szokta megülni. Előre készült rá cselédség, jobbágyság; a
 32     VII|           egymást.~ ~Katinka nevetett rá. Hogy is lehet Zoltán oly
 33     VII|            kend, azt mondom! – kiálta rá Bogozy haragosan. – Úgy
 34     VII|              a szót, s bár nem felelt rá, de lassankint egypár könny
 35    VIII|             Rudolf. Egyenesen kellett rá felelni.~ ~– Nem maradok
 36    VIII|             inkább rácsajtót veretünk rá, hogy a kastély egészséges
 37    VIII|             belülről azt mondta volna rá: „Szabad!”…~ ~Az ajtó perc
 38      IX|               hogy görbén ne találjak rá nézni; minduntalan azon
 39      IX|               az voltam. Ha vigyáznak rá, csak képmutatásra tanítják.
 40      IX|        elméncségnek tartá azt felelni rá, hogy az nincs itthon, mert
 41      IX|               kancelláré, ni! Fel van rá írva. Majd megmondják –
 42      IX|      egyszerre kilenc szelindek rohan rá, már az is elég kellemetlen
 43      IX|        folyosó végén pedig szert tett rá, hogy a nevelőné szoknyáját
 44       X|               ide hordta mindazt, ami rá nézve drága volt; múltja
 45       X|           mely a kapu előtt megáll, s rá sietséges csörtetés fel
 46       X|          nemsokára nagy szükség leend rá. Az árvíz el fogja önteni
 47       X|              a hét mennykő! – dördült rá vissza a megszólított háziúr,
 48       X|           csakhogy egymást nem merték rá figyelmeztetni.~ ~– Azok
 49       X|                Mentül tovább figyelek rá, annál jobban fel tudom
 50       X|              lovát eloldva, felkapott rá nyereg nélkül, s a tovagördülő
 51       X|             dereglyébe.~ ~– Nem érünk rá! – kiálta közbe Maszlaczky
 52       X|              átszállít!~ ~– Nem érnek rá! – sietett Maszlaczky úr
 53       X|               parancsol az úr! – riad rá a kormányos. – Szolgái vagyunk
 54       X|               vagy? Megállj! – ordíta rá a jurátus, kardját felé
 55       X|           peched.~ ~Kovács nem ügyelt rá. Tarnóczay úr még azután
 56       X|              megfürödnek! – válaszolt rá a kormányos, s a révészlegények
 57       X|           hogy hahotával kacagtak fel rá.~ ~– Ejnye, ti semmirekellő,
 58       X|          halvány arcok tekintettek le rá, kezével inte nekik: „Ti
 59       X|        ellenséged. Lépj át, nem érünk rá itt sokat feleselni!~ ~–
 60       X|            vak…~ ~Vakon született, és rá nézve mindegy: fehéren vagy
 61       X|        megütközni. Eveline emlékezett rá, hogy hasonló idős korában
 62       X|                mert a szél haragudott rá nagyon. Odabenn előhítta
 63       X|             szeretnének? Mi oka volna rá valakinek, hogy szeressen?
 64       X|            pillanatra az ablakokat, s rá egy ágyúlövés erőszakos,
 65       X|               nem hallja, vagy nem ér rá. Senki sem törődik vele,
 66       X|           alatta és felette történik, rá nézve nem volna ijesztő,
 67       X|                 Vilma nem felelt neki rá, csak erősebben szorítá
 68       X|               terhelve, senki sem fér rá több, és még annyian vannak.~ ~–
 69       X|               de a nemes lélek nem ér rá most saját vagyonát menteni,
 70       X|          sorsot. Senki sem ajánlkozik rá. Ekkor egy kopott, szegényes
 71       X|         kitérő feleletet nem lehetett rá adni.~ ~– Megvallom, fenség,
 72     XII|             tudok, mert én nem bíztam rá a levelezést. (Így folytaták
 73     XII|        találni a levelezésben, melyet rá nézve a tárgy furcsasága
 74     XII|          hacsak álló hídon nem, s aki rá nem ülnék egy gőzhajóra,
 75     XII|              s első elégtétel ez volt rá nézve a sorstól, hogy az
 76    XIII|             hangosabb éljent kiáltott rá.~ ~De senki sem kiáltotta
 77    XIII|              öcsém, victoria! – kiált rá, meglátva az ácsorgó fickót
 78    XIII|             látszott, hogy nem ismert rá addig, míg az meg nem szólította.~ ~–
 79    XIII|              Kicsoda az úr? – förmedt rá Maszlaczky, magához térve
 80    XIII|           ugyancsak nagy szüksége van rá, hogy egy oly balgatag ember,
 81     XIV|      vasárnapja van, hétköznap nem ér rá mulatni, főurak pedig csak
 82     XIV|         nézték, eleget irigykedhettek rá, milyen jól mulat ezzel
 83     XIV|               Ki emlékezett volna már rá, hogy évek előtt látta valahol
 84     XIV|              az ifjú. – Nem emlékszem rá, hogy ismertem volna őket.~ ~–
 85     XIV|             felőle!~ ~– Nem emlékezem rá. Úgy tetszik… De mégsem
 86     XIV|              a többi nem sokat ügyelt rá, könnyű volt neki közöttük
 87     XIV|        hajadon. És ő nem ismert volna rá, pedig mindennap gondolt
 88     XIV|               évek előtt látta, és ez rá tudott találni a férfikor
 89     XIV|               önfeledt örömmel mondta rá, hogy az nagyon szép lesz.~ ~
 90     XIV|             világból, beh hamar tudna rá válaszolni.~ ~Milyen kár,
 91     XIV|               gondolatja sem volt még rá. Annyit tudott, hogy rögtön
 92     XIV|          egész elfojtott hevével tevé rá reszkető kezét:~ ~– Azért
 93     XIV|               mintha tanították volna rá.~ ~– Úgy! Értem – szólt
 94     XIV|                 Ejnye, amice – támadt rá egyszer a principális, mintha
 95     XIV|              és nyugtatványozza. Adok rá felhatalmazást. Egy pörömben
 96     XIV|             elolvasott sem emlékezett rá, minden óraütés kizavarta
 97     XIV|             ez is vigasztalóan hatott rá.~ ~Sok rémes, sok iszonyító
 98     XIV|             szíveket, hogy azt mondja rá a bíró: „Az nem jött tanúkkal,
 99      XV|              ügyvéd szomorúan tekinte rá, azután odalépett hozzá,
100      XV|              kerülni; de volt gondjuk rá, hogy önt majd annak idejében
101      XV|          magát.~ ~Zoltán feltekintett rá, nagy, könnyben úszó szemeivel,
102      XV|             fekünni. Szüksége is volt rá, mert egész teste olyan
103      XV|          ember kétkedő arccal tekinte rá, mintha még többet akarna
104     XVI|       nyakáról, pedig senki sem kérte rá.~ ~A szerencsétlen báró
105     XVI|          anélkül hogy felszólíttatnék rá.~ ~– Hadd menjenek az együgyű
106     XVI|               nem kényszerített volna rá, tettem volna tán egy lépést
107     XVI|              félnie, sőt inkább volna rá nézve óhajtandó, hogy bár
108    XVII|            közügyekben ne számítsanak rá többé.~ ~Lemondása saját
109    XVII|            itt és amott; tele volt az rá nézve élő alakokkal. Estefelé
110   XVIII|    személyesen elbúcsúzott, őrá pedig rá sem nézett.~ ~Ez kétségbeejtő.~ ~
111   XVIII|             felelhetek, s lesz gondom rá, hogy akárhol találkoznom
112   XVIII|            neje.”~ ~Punktum, pecsétet rá. A szobaleány rögtön vigye
113   XVIII|              lépett.~ ~Ott pedig várt rá Eveline levele.~ ~A rossz
114   XVIII|           midőn a választ is megkapta rá.~ ~A tanácsos igen szép
115   XVIII|            formulázni, azért bízatott rá a megelőzött konferencián
116   XVIII|               úrnak; nagy szükség van rá, hogy Kárpáthy Zoltán felálljon.~ ~
117   XVIII|            van másodszor is okot adni rá.~ ~Azzal folytatá, amit
118   XVIII|                 Nagyot nőjön! – mondá rá megvető tréfával Tarnaváry.~ ~
119   XVIII|             Dehogy halál fia! – monda rá egy hajdú, ki hajdan pandúr
120   XVIII|            reményleni, hogy emlékezik rá valahogy a méltóságos úr.~ ~–
121   XVIII|        eljárásokban. Sok alkalma volt rá. Országgyűléseken szerepelt,
122   XVIII|          beszélni; ha a méltóságos úr rá merné bízni, valójában senki
123   XVIII|               lopózzék juhaik közé, s rá ne beszéljen egyet és mást,
124   XVIII|              bizonyosan megtanították rá. A választási harcmezőn
125   XVIII|               belőlök, még ő biztatja rá: „Nem tud több rosszat felőle?”.~ ~
126   XVIII|           Méltóságos uram! – ordított rá Tarnaváry. – Én protestálok
127   XVIII|        barátim”. Senki sem hallgatott rá. Olyan szép tarka szalag
128   XVIII|         szerencsétlen ember! – támadt rá fogcsikorgatva.~ ~– Ha tudni
129   XVIII|              templomon kívül.~ ~Azzal rá sem nézett többet, hanem
130   XVIII|               főispán vállat vonított rá, s hideg nyugalommal nevezte
131     XIX|        mellett Eveline betegsége volt rá nézve a legsúlyosabb csapás.
132     XIX|             az általános éljenkiáltás rá, azt – a jobb oldalon kezdték.~ ~
133     XIX|            alatt nagy felügyelet volt rá, hogy minden vesztegetésnek
134      XX|      mindennek vége; senki sem gondol rá többet, elfeledték, nem
135      XX|                Semmit sem válaszoltak rá… De mégis: néhány betű volt
136      XX|               is félne. Nem gondolnak rá, hogy valaki hallgatja őket,
137      XX|               szívét könnyebbnek érzi rá: az estharangszó. Még egy
138     XXI| konferenciákkal elbúni előle; semmire rá nem vehető, semmi tekintélyt
139     XXI|                a zöld asztalnál mégis rá lehet találni. Jön alkalom,
140     XXI|          hallani sem lehetett többé a rá támadt zajtól, csak azt
141     XXI|               foglaltak szobájában, s rá vártak, míg megjön.~ ~Nemsokára
142     XXI|            drasztikus feleletet adott rá:~ ~– Fráter, te szeretsz
143     XXI|           Zoltántól, s úgy haragudott rá, hogy olyan könnyen tudja
144     XXI|             futtában is keresni, vagy rá talál várni az, s vakmerően
145     XXI|       megérkezett. Segédei már vártak rá.~ ~Fél kilencig semmi hír
146   XXIII|                Kétségtelen volt, hogy rá gondolni és meghalni – egy
147   XXIII|             valahonnan; de nem tudott rá egész tisztán emlékezni.~ ~
148   XXIII|               volnának azok?~ ~Igazán rá volna mérve azon büntetés
149   XXIII|           haltak el”… azt válaszoljuk rá.~ ~– Jerünk hozzá… – monda
150    XXIV|              ottlétének.~ ~Ki ismerne rá a hatalmas, büszke úrra
151    XXIV|                s iparkodott nem nézni rá; félt, hogy kemény villogó
152     XXV|               De mégis ottveszté, ami rá nézve drágább volt jó hírnél
153     XXV|      ispánságért, aki ugyan haragszik rá a követválasztás óta, s
154     XXV|              volt a feleletet hallani rá.~ ~– Kőcserepy úr aligha,
155     XXV|             ekkor már nem találhatott rá Maszlaczky úr olyan könnyen
156    XXVI|            felé? Tán kedvesebb is van rá nézve ott a kelő napnál?~ ~