Rész

  1       I|            meglátszanak az Isten áldó kezei, milyen örömmel mutogatja felépült
  2       I|                      fája első gyümölcsével; milyen boldog, ha akad valakire,
  3       I|                      magunkéról beszélünk.~ ~Milyen szépek a díszítmények, milyen
  4       I|                Milyen szépek a díszítmények, milyen célszerű a gépezet, az egész
  5      II|               nevetgélni, beszélgetni; kinek milyen ura, asszonya van, hányszor
  6      II|                   kedéllyel sipogá:~ ~– Ejh, milyen fád az olyan mulatság, ahol
  7      II|                  öltözetben van, mint akkor. Milyen jól néz ki e magyar ruhában;
  8      II|           elenyésztek.~ ~Még – harminchétben milyen szép sokasággal voltak!~ ~
  9      IV|                    nem folytathatom.~ ~– Hát milyen nézetekben legyek? Mondja
 10       V|                    bölcsesség.~ ~Én istenem! Milyen boldogtalanok volnánk mi
 11     VII|                  verset is mondott neki; óh, milyen vidám dolog volt az. Zoltán
 12     VII|                       e lélekig ható döfést. Milyen jól el kell készülve lenniök,
 13     VII|                 onnan.~ ~– Látod, ez a levél milyen zöld volt egy hét előtt,
 14     VII|                   zöld volt egy hét előtt, s milyen sárga most. Tudod-e, hogy
 15    VIII|                   kitisztul minden, és akkor milyen szép lesz ismét újrakezdeni
 16    VIII|                      ismét vissza tévedez.~ ~Milyen nagy bűn a szerelem, hogy
 17      IX|                    fiú után, most érzé csak, milyen nagyon szerette őt; búsan
 18      IX|                    megérkezett, hozta isten! Milyen nehezen vártuk. Jöjjön ide!
 19      IX|                  Zoltánt, elmondá neki, hogy milyen nagyon örült, midőn megtudta,
 20      IX|                  ezentúl az ő gyámfia leend; milyen sok jót, szépet hallott
 21       X|                 egymásnak a lejtő párok:~ ~– Milyen hideg van! – Talán nem fűtenek
 22       X|               gyermekeit vitte ölében.~ ~Óh, milyen boldog az az asszony! –
 23       X|                      sokáig eldörmögött:~ ~– Milyen jó ándungjaim voltak, aztán
 24       X|                  bas-relief) foglalnak be.~ ~Milyen hideg lehet ebben a szobában,
 25       X|                      tusakodva afölött, hogy milyen különös, hogy ennek is csak
 26       X|                     magam jobban tudom, hogy milyen vagyok. Rossz vagyok, és
 27       X|                  mészáros kezei képzelhetni, milyen kék és zöld nyomokat hagynak
 28       X|                      látogatáshoz öltözve.~ ~Milyen jeles élc!~ ~Másutt szegény,
 29       X|                teremekbe vonulni.~ ~Fi donc! Milyen atmoszféra volt az! Zsíros
 30      XI|                   elcsendesült minden.~ ~Ah, milyen reggel volt az, milyen látvány,
 31      XI|                       milyen reggel volt az, milyen látvány, milyen szomorú
 32      XI|                     volt az, milyen látvány, milyen szomorú kép! A város kétharmad
 33     XII|                    jól emlékezel róla, pedig milyen galibába hozott tégedet.
 34     XII|                  tirádákat a tengerről, hogy milyen szép a tenger, hogy milyen
 35     XII|                   milyen szép a tenger, hogy milyen pompás dolog a zivatar,
 36     XII|                   nagy bölcsen előadva, hogy milyen nagy szüksége van magyar
 37     XII|               tengeren otthonos legyen; hogy milyen derék volna, ha magyar ifjak
 38     XII|                  másformára szabná. Hogy ott milyen boldogság van, milyen gazdag
 39     XII|                    ott milyen boldogság van, milyen gazdag a nemzet, mekkora
 40     XII|                     nemzet, mekkora a hitel, milyen óriási az ipar, mennyi új
 41     XII|                  törekszik. Csak most látom, milyen szegények vagyunk odahaza,
 42     XII|             szegények vagyunk odahaza, pedig milyen gazdagok lehetnénk.~ ~Más
 43    XIII|                 ereket? Ugye látja? Az egyik milyen kék, a másik milyen piros.
 44    XIII|                    egyik milyen kék, a másik milyen piros. Ezek a kékek a régi
 45    XIII|                   vért hoznak vissza. Látja, milyen lassan vernek ezek a kék
 46    XIII|                szeretni fog. Majd meglássák, milyen szép életet fogok élni.
 47    XIII|                    Nem veszi észre hangomon, milyen csengő, hogy megerősödött?
 48     XIV|                    eleget irigykedhettek rá, milyen jól mulat ezzel a gyönyörű
 49     XIV|                      örömei az ifjú éveknek, milyen rosszak, milyen boldogtalanok,
 50     XIV|                     éveknek, milyen rosszak, milyen boldogtalanok, milyen nyomorúak
 51     XIV|               rosszak, milyen boldogtalanok, milyen nyomorúak leszünk, mikor
 52     XIV|                 hamar tudna rá válaszolni.~ ~Milyen kár, hogy a hintó szemközt
 53     XIV|                ideiglenes szállására haza.~ ~Milyen boldog álmai voltak ez éjjel,
 54     XIV|                       rejtélyes fogadásával. Milyen messze elüldözte őt ez a
 55     XIV|                   önnek a kezei alá bízni.~ ~Milyen gyönyörűsége lett volna
 56     XIV|                      e bosszús dörmögésekhez milyen vidám arcot csinál, hogy
 57     XIV|                  senkinek sem lesz otthon.~ ~Milyen lassan mászott neki az idő,
 58     XIV|                 látott soha nyitva; az ember milyen félve halad el mellette;
 59     XIV|                   messze utakon eljárt vele, milyen bemocskolva, befertőztetve
 60     XIV|                    rémkép volt az atyai arc. Milyen éktelenek a sárral bemázolt
 61     XIV|                    haraggal szemeiben.~ ~Óh, milyen jólesett ezen sorokat olvasnia!
 62     XIV|                   minden kímélet nélkül. Ah, milyen jó volt ezt olvasni!~ ~És
 63     XIV|               futotta volna reá a könny. Ah, milyen jó volt azt olvasni, milyen
 64     XIV|                  milyen jó volt azt olvasni, milyen jó volt fölötte sírni!~ ~
 65     XIV|                legyen az igaz vagy hazudság, milyen örök mélység támad őközötte
 66     XIV|                    Szentirmay család között, milyen begyógyíthatatlan sebeket
 67     XIV|                        a régit és az újat –, milyen szomorúnak látta mind a
 68     XIV|                    mint százezrek fáradsága, milyen nemes eszme volna utolérni
 69     XIV|                  tündérvilággal elárasztá.~ ~Milyen szép és milyen nagy lehetne
 70     XIV|                  elárasztá.~ ~Milyen szép és milyen nagy lehetne még!~ ~Mennyi
 71     XVI|                      összeveszni. Tudhatják, milyen idegzetes ember vagyok.
 72     XVI|               száradtam, mint egy keszeg; és milyen vagyok most? Tessék rám
 73     XVI|                    Arra a gondolatra-e, hogy milyen jó tréfa volt az orvostól
 74     XVI|                     kizöldültek azalatt. Óh, milyen rendetlen ember vagy te,
 75     XVI|                      s elkezdett sírni, hogy milyen istentelenség az, hogy őt
 76    XVII|                     fel őket, s isten tudja, milyen urok lesz azután.~ ~Mikor
 77    XVII|                  amik halottaikat keresik.~ ~Milyen könnyebbült szívvel sóhajtottak
 78   XVIII|              Kölcsönösen elmondák egymásnak, milyen minőségben állanak egymással
 79   XVIII|                      az egyiken is.~ ~– Phü! Milyen dohos szag van itt. Micsoda
 80   XVIII|                    sóhajtva.~ ~– Az ördögbe, milyen gyöngék ezek az öreg emberek,
 81   XVIII|                 elmondta neki, hogy az ő ura milyen körmönfont gazember, hogy
 82   XVIII|                 szakács nélkül ebédet főzni. Milyen szégyen, milyen gyalázat!~ ~
 83   XVIII|                ebédet főzni. Milyen szégyen, milyen gyalázat!~ ~Pedig azt a
 84   XVIII|             részesíti őket, hanem tudhatják, milyen balsors érte őket véletlenül,
 85   XVIII|                     tüneményeit.~ ~– Úgy ám! Milyen erősen tartott bennünket
 86   XVIII|                    akit szeressenek többé.~ ~Milyen szomorú gondolat egy gyermek
 87   XVIII|                      agarai szoktak hálni.~ ~Milyen keserves hangulatban lehetett,
 88   XVIII|                    csak akkor látta át, hogy milyen nagy szamár volt ő, hogy
 89   XVIII|                     a mostani birtokosnak, s milyen szépen megszabadult Kőcserepy
 90   XVIII|               valahányszor leányára tekint: „Milyen halavány ez a gyermek!”?~ ~
 91   XVIII|                     legjobban megmondhatnák, milyen nehéz feladat valami egészen
 92   XVIII|                      hogy ez a hasonlatosság milyen szépen illik magyar hazánkfiaira,
 93   XVIII|                    különösen a szép Vilmára; milyen diadalt hozott ő most magával.~ ~
 94   XVIII|                   kalpagjával köszönt rájok. Milyen pompás, derék fiúk! A főispán
 95   XVIII|                      főispánné rosszul lett; milyen szégyen, milyen bosszúság!~ ~–
 96   XVIII|                rosszul lett; milyen szégyen, milyen bosszúság!~ ~– Ily részeg,
 97     XIX|                     a kín tajtéka habzott.~ ~Milyen éjszaka ez!~ ~Odakünn az
 98      XX|                     én magam is.~ ~Még akkor milyen fiatalok voltunk!…~ ~Kőcserepy
 99      XX|                  vérnek is arra.~ ~Nézzétek: milyen sápadt az a leány!~ ~Az
100      XX|                    megsimogatja szép fejét: „Milyen halavány vagy, édes szép
101      XX|                      felveszi lovagköntösét. Milyen szép, milyen délceg benne!
102      XX|                  lovagköntösét. Milyen szép, milyen délceg benne! Az ablakból
103      XX|                    vele végig az országúton. Milyen sebesen nyargal, a szél
104     XXI|                       Nagy jövendője van”…~ ~Milyen gyönyörűség volna ezt a
105     XXI|                 siettek egymást üdvözölni.~ ~Milyen jókedvű, milyen kedélyes
106     XXI|                 üdvözölni.~ ~Milyen jókedvű, milyen kedélyes iparkodott lenni
107     XXI|                    órák ötre jártak délután; milyen tréfás dolog az, hogy ezt
108     XXI|                    tovább együtt lehessenek; milyen boldog lehetett!~ ~Hallhatá,
109     XXI|                     mosolyg többé senkire.~ ~Milyen rövid a halál útja…~ ~Az
110     XXI|                kezdtek szótlanul vetkőzni.~ ~Milyen pompás izmok, mily szilárd
111    XXII|                     aki itt mellettem lakik; milyen halavány volt, és milyen
112    XXII|                     milyen halavány volt, és milyen szomorú! Egy ideig ott állt
113    XXII|                      ne történhessék az. Óh, milyen jólesett! Ez még reményt
114    XXII|                     hozzá.~ ~– Látod, látod! Milyen szépen megélhettünk volna
115    XXII|                elkezdé:~ ~– Arról írok, hogy milyen különös az, miszerint az
116   XXIII| legszerencsétlenebbikétől~ ~Kőcserepytől.”~ ~Milyen nehéz, milyen keserű bűnhődés!~ ~
117   XXIII|               Kőcserepytől.”~ ~Milyen nehéz, milyen keserű bűnhődés!~ ~Hová
118   XXIII|                   dobott le közőlök egyet.~ ~Milyen gonosz éjszaka! Ki mozdulna
119   XXIII|                 beteg fejét kezébe emelve.~ ~Milyen gyöngéden, mily édesdeden
120   XXIII|                reszketett, mint a falevél.~ ~Milyen borzasztó éjszaka ez!~ ~
121   XXIII|              kerüljék ki a vihar haragját.~ ~Milyen rút, átkozott éjszaka ez
122   XXIII|                  mind az egész szép világot! Milyen gazdagok lesztek utánam!
123   XXIII|               őellene, s kezét nyújtá elé…~ ~Milyen boldoggá tette őt azáltal!~ ~
124   XXIII|                   tetted ezt. Óh, ha tudnád, milyen boldoggá tettél vele! Hogy
125   XXIII|                      kedves Katinkám, te is. Milyen jó voltál! Amint meghallottad,
126    XXIV|                         XXIV. Fény és árny~ ~Milyen különös dolog az!~ ~Mikor
127    XXIV|                     egymás szemébe néznek?~ ~Milyen különös az!~ ~ ~ ~Meghalt
128    XXIV|                      tanítá meg őket jobban, milyen boldogok voltak ők az eltávozott,
129     XXV|                   találkozott vele az utcán; milyen alázatosan szokott köszönni
130     XXV|                  csak akkor tűnt fel előtte, milyen mélyen kellett buknia!~ ~
131     XXV|                   sarlatán, az a doktor Mauz milyen iszonyatos kínzást vitt
132     XXV|                     mint a kígyóé tavaszkor; milyen élet van itt, milyen élet!
133     XXV|              tavaszkor; milyen élet van itt, milyen élet! No, majd meglássa;
134     XXV|                szaladgálunk, nem képzeli ön, milyen gyönyörűség mezítláb járni
135     XXV|                   Kőcserepy tanácsos engemet milyen rútul rászedett.~ ~– Hogyne
136    XXVI|                     volna napfogyatkozásnak. Milyen halaványság e dúlt arculaton!
137  Vegszo|                      első sóhajtások éveire, milyen elvesztett egy világot látna