Rész

  1       I|             kell szakadnod a munkában, le kell roskadnod a teher alatt,
  2       I|          megtelt a ház, és nem szakadt le, pedig volt mit viselnie
  3       I|                E csendes örömben folyt le az est. Kinek jutott volna
  4      II|                 s a gyümölcsfák mintha le lettek volna forrázva, elfagytak
  5      II|                élénk arcjátékkal festi le előtte, hogy a jó néne siketsége
  6      II|        figyelni –, hogy Zoltán szemeit le nem veszi azon rózsáról,
  7      II|        hirtelen a túlsó oldalon szállt le, mielőtt a két fiatal udvarló
  8      II|            semmi pártfogolás sem mosná le róla, s jónak látta inkább
  9      II|               gyalogolás kifejezésére) le Budára szaporán a szállásomra;
 10     III|      elveszítjük a pert. Megvertek, de le nem győztek bennünket. Visszavetettek,
 11     III|              súlyosodik akarata ellen, le akarna vetni onnan.~ ~–
 12     III|            semmije sincs. Ezeket tehát le kell róni elébb a jószág
 13      IV|              nyugodt tudattal hajthatá le fejét, hogy ingatag védencét
 14      IV|             volt, mint ahogy szavakkal le lehetne írni! Nem tűrheté
 15       V|               kölcsönösen kifáradva és le nem győzetve, s minden újabb
 16       V|            alatt.~ ~– De mindannyiszor le kellett mondanom e gondolatról –
 17      VI| szekerészeinknél, kik a meredek gátról le és fel csapogattak a dűlőutakra
 18      VI|               kis mocsári eret igázott le, de ősszel vagy tavasszal
 19      VI|               hágcsót, hadd szálljanak le már.~ ~Itt és amott egy-egy
 20      VI|          szeldelik át a tért, vezetnek le minden fölösleges árt a
 21     VII|                innen a magasból messze le lehetett látni az útra.
 22     VII|             idézőlevelet szegezni!~ ~– Le kell onnan tépni! – kiálta
 23     VII|                vagy! No, megállj; vedd le te innen ezt az írást! No,
 24     VII|             Rudolf, s szótlanul haladt le a lépcsőkön, künn a folyosón
 25     VII|               hogy őt Katinka fektesse le, s miután annak nyakába
 26    VIII|              gyertya a szobájában, tán le sem feküdt, leveleket ír;
 27    VIII|         történt volna.~ ~Zoltán szinte le volt hűtve e tekintet által.
 28    VIII|              és vigasztalni.~ ~– Üljön le, barátom! – szólt hozzá
 29    VIII|             csatolt már, hogy ha onnan le akarja szakítani, vérnyomot
 30    VIII|             kétségbeesett nő, oda tevé le imakönyvét; íme, most is
 31    VIII|    halálítéletét, oly szorongva simítá le Rudolf a port a levélről,
 32    VIII|              kik onnan felülről néznek le rád, atyád és anyád szellemére,
 33      IX|                  Ördög, mennykő! Üljön le kend a helyére! Ki kérte,
 34      IX|             szőke fiú keseredetten ült le, de ha minden érzést el
 35      IX|              vártuk. Jöjjön ide! Üljön le! Ide mellém! Óh, egészen
 36       X|            Ekkor maga az őrnagy ugrott le lováról, bele a csónakba,
 37       X|                a kártyázóasztalra téve le írótárcáját, menten feljegyzé
 38       X|                zsineget közibénk vágva le. Nehány pillanat múlva meg
 39       X|                s felkérte, hogy menjen le a térre, s tudja meg, mit
 40       X|                maradj itt, és igyál te le engem!~ ~A tanácsos leveti
 41       X|               Sokallod a poharat? Tedd le, ha félsz tőle – gúnyolódék
 42       X|           lövések hangjára ő is futott le a többiekkel együtt a lépcsőn,
 43       X|               Azzal futott vele együtt le a lépcsőkön. Már ekkor mindenki
 44       X|                érzelmekre is kötelezni le a fiatal lyánkát, mint szabadító
 45       X|               osztályrészéről teljesen le nem mond.~ ~Egyszer életében
 46       X|               parancsoló hang kiáltott le hozzájok.~ ~– Révészek!
 47       X|                puncsomat, fattyú? Tedd le ide, fattyú! Nesze egy garas!
 48       X|              csügged el, a törpe omlik le az élet terhe alatt. Nem
 49       X|              halvány arcok tekintettek le rá, kezével inte nekik: „
 50       X|               evezőt, egyenként szedte le a boldogtalanokat félelmes
 51       X|         dolgozott, hogy izzadt. Miklós le nem vette róla szemeit.~ ~
 52       X|         tartotta a lábtó alját, mintha le volna az verve a földbe.~ ~–
 53       X|               lesz, leánykám, feküdjél le te is, ne találjanak fenn,
 54       X|                én azt már egy levélbe, le is pecsételtem az ametiszt
 55       X|                Egy rémületes óra folyt le így, melyet nem számlált
 56       X|           másik.~ ~E gondolattal zárta le szemeit, hogy becsukva találja
 57       X|              odafenn erőtlenül rogyott le fekhelyére.~ ~Tehát szülői
 58       X|            Zoltán, hajítson ön engemet le innen a vízbe, hadd vesszek
 59       X|        erősebben szorítá őt magához, s le nem tevé addig öléből, míg
 60       X|            nézni. Az előfal úgy bukott le, hogy az épület hátulja
 61       X|           szerencsétlenekkel. A terhet le kellett már rakni az Új
 62       X|            mintha Isten kezeibe tennék le őket, s áldva néznek az
 63       X|           egyszerre két zsivány bukott le alatta. Emberül van, fiam,
 64       X|          lepedőket, és azokon bocsássa le egyenkint családja tagjait.
 65       X|        császári palota udvarában tette le, s a színházból hazatérő
 66       X|           aminthogy e jelenetet rögtön le is rajzolá térdére fektetett
 67       X|               tisztes asszonyság kiált le hozzájok valami erkélyről.~ ~–
 68       X|                Ily tréfák közt folytak le a vidám mulatság órái. Abellino
 69       X|            cári palota udvarában tette le; olyan itt nem tud lenni.~ ~–
 70     XII|            gondolkozzék is rajta, amit le akar írni.~ ~Különben minden
 71     XII|            pitvarnokától, hogy kefélje le az előszobában. A nagyságos
 72     XII|                 rólam semmiféle tenger le nem mossa, hogy én öltem
 73     XII|         lámpafény mutatja, hova szállt le egy darabja a csillagos
 74    XIII|           azért egy fillérről sem mond le, hogy a grófot e kellemetlenségtől
 75    XIII|               istenért, csendesüljenek le, amivel még jobban összeveszíté
 76     XIV|             ifjú reszkető kézzel tette le szemüvegét.~ ~– Nos, mi
 77     XIV|         mellett, mely szörnyeteg fejét le s fel emelgeti, vaskönyökeivel
 78     XIV|                 Csak hadd maradjon. Ha le van írva a per, száz aranyat
 79     XIV|               a bikficek előtt szidott le. Négyszemközt nem bánom,
 80     XIV|                szívére tette volna azt le, s minden egyes lapnak egy
 81     XIV|          baziliszkot nézne szembe.~ ~– Le van ám az írva utolsó betűig –
 82     XIV|            hármokért. Óh, bizonyára az le fogja mosni atyjának, anyjának
 83      XV|                kényszeríté, hogy üljön le. Ő maga állva maradt, hogy
 84      XV|                tartozom, amit még mind le fogok neki fizetni.~ ~–
 85      XV|                búját, és most feküdjék le, és pihenje ki magát.~ ~
 86      XV|              csóválta; megígérte, hogy le fog fekünni. Szüksége is
 87     XVI|         nemesembernek! Én magam teszem le az indigenátusi díjt.~ ~
 88     XVI|            Maszlaczky úr kihívólag ült le Abellino ágya elé.~ ~– Tessék
 89     XVI|       hazamenni, s míg a sötét lépcsőn le nem ért, szüntelen beszélt
 90    XVII|             kötelessége tán nem nyomná le a mérleget, melynek túlsó
 91    XVII|         hatalmában; ki fogják nevetni, le fogják nézni, mint hitvány
 92    XVII|        gyermeket, ki nagy számokat írt le, amiknek mennyiségéről még
 93    XVII|              kandalló körül, s szemeit le nem vevé az égő percsomóról,
 94    XVII|             álltak meg Pesten.~ ~Midőn le akartak szállni, nagy meglepetésökre
 95   XVIII|             őrizet alatt.~ ~Ezt hallva le mert szállni a fiskális
 96   XVIII|      neheztelésöket.~ ~A jámbor ügyvéd le volt sújtva, le volt gázolva,
 97   XVIII|          jámbor ügyvéd le volt sújtva, le volt gázolva, beszélni sem
 98   XVIII|                 A leányka zokogva dőlt le egy mohos jávorfa tövében,
 99   XVIII|              ha valakinek egy kanállal le kellett volna belőle nyelni,
100   XVIII|                 hanem, csak úgy bukott le a lépcsőkön, kezében a vészterhes
101   XVIII|        kalapját, kifutott a folyosóra, le a lépcsőkön; otthagyta Bogozyt,
102   XVIII|            majd huzakodni, hogy húzzák le egymás képéről az eleven
103   XVIII|                beszélni, hogy: „Hajtsa le az álla mellől azt a kapcát,
104   XVIII|               ismét elfoglalja, úgy ül le, mint egy mártír, mint egy
105   XVIII|            értette a szónok. „Ki vele! Le vele! Fel vele!” – ordították
106   XVIII|                   Csak arra csillapult le a zaj, midőn Tarnaváry fölkelt,
107   XVIII|                egyetlenegy fiát szúrta le, csupán azért, mert ez azt
108   XVIII|               a méhesbe, ahonnan éppen le lehetett látni a szérűskertre,
109   XVIII|      nevezetesebb baleset nélkül folyt le, csupán a kortesvezetőknek
110   XVIII|               az emberiség eléggé soha le nem róható hálával tartozik
111   XVIII|           ordítá torkaszakadtából:~ ~– Le a mágnásokkal!~ ~Néhányan
112   XVIII|              ha részegek, nem ő itatta le. Az irigység sem mondhatja,
113   XVIII|               megrontására, mert ha én le nem írom neki azt az átkozott
114   XVIII|                nyakon nem ragadták, és le nem vetették az erkélyről
115   XVIII|              alatta levőket, míg őt is le nem tiporták; nem hallgatott
116     XIX|                Az eredmény által ők is le vannak rántva azok sorába,
117      XX|               nő mohón ragadja azokat; le van írva bennök hosszasan,
118     XXI|             száz ember bömböl ellenem: Le vele! Én szétnézek, és akire
119     XXI|          végigsétáltak Pozsony utcáin, le és fel a Duna-parton; mennyi
120     XXI|         Pozsonyban csak úgy lövöldözik le az embereket, mint a madarat –
121     XXI|               oly aggodalomtalan hajtá le fejét az egyik keblére,
122     XXI|          szorító kéz, s erőtlenül esik le a párnára.~ ~– Anyám, anyám! –
123     XXI|                hidegen, aléltan rogyik le keblére, nem a könny, hanem
124     XXI|              Óh, Zoltán, ne vívj! Tedd le azt a kardot! Megöl az az
125    XXII|               éjjel az ágyam szélén, s le nem vette rólam a szemeit.
126    XXII|               húrjain, attól pattogtak le azok; és az a kép ottan
127    XXII|                festék, nem szállhat az le onnan.~ ~Ez világos dolog
128    XXII|           napok óta szemeit sem hunyta le soha, s ha leánya mellett
129    XXII|               inte nekik, hogy üljenek le; ő írt tovább.~ ~– Kedvesem –
130   XXIII|                nagy csörömpölve dobott le közőlök egyet.~ ~Milyen
131   XXIII|            mondá Zoltánnak, hogy elébb le fog menni, hírt hozandó
132   XXIII|               álltok körül, boruljatok le, és imádkozzatok csendesen…
133    XXIV|          országút a fenyvesek felé tér le, ott megállítá kocsiját,
134     XXV|            csaknem a földig eresztette le a kalapját előtte, pedig
135     XXV|               kezét, s ha nem is vette le ezúttal kalapját oly mélyen,
136     XXV|       Prieszniczet, aki a szilenciumot le tudná mosni róla.~ ~Abellino
137    XXVI|              aki hallja, mint szegezik le koporsóját, és amit kiáltott,